Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-11 / 291. szám

6 ™ËPÜJSÀG 1986. december 11. A megyei TSH megtárgyalta: $ Szabadidős sport - kiemelt szakosztályok munkája Labdarúgó Kaposplast Kupa Teremtornára utazik a Dózsa Hat csapat részvételével második al­kalommal rendezik meg december 13-14-én Kaposvárott a Kaposplast Ku­pa labdarúgó teremtornát. A városi sportcsarnok küzdőterén a ju­goszláv Bjelovár területi válogatottja és az Újvidék csapata, valamint az NB ll-ben szereplő Kaposvári Rákóczi, az őszi baj­nok Bp. Volán SC, a Metripond SE és a Szekszárdi Dózsa együttese szerepel. A péntek esti technikai értekezleten készí­tik el a két hármas csoport beosztását, a teremtorna végleges időrendi program­ját. Az MLSZ-t Góliás Róbert képviseli majd. Szombaton 9 órától 16.30 óráig a cso­portokon belüli körmérkőzéseket rende­zik, vasárnap délelőtt a két csoport azo­nos helyezettjei egymás elleni mérkőzé­sekkel vívják a helyosztókat. Kilenc óra­kor az 5-6., 10 órakor a 3-4., 11 órakor pedig az 1 -2. helyért mérkőznek. A dön­tőt megelőzően adják át Somogy megye 1986. évi legjobb tizenkét sportolójának az értékes tiszteletdíjakat. Mindegyik csapat összesen tizenkét játékost szerepeltethet, egy-egy találko­zón egy kapus és négy mezőnyjátékos alkotja a kezdő együttest, a többiek fo­lyamatos cserékkel lépnek pályára. A já­tékteret palánk övezi, tehát a „mandiner” a játék folyamatosságát szolgálja. A két­szer 25 perces mérkőzéseken ötször kétméteres kapukat alkalmaznak. A házi­gazdák különdijat ajánlottak fel a torna legjobb kapusa, legjobb mezőnyjátéko­sa és a gólkirály számára. Ezenkívül a mérkőzésekre kilátogató közönség sza­vazata alapján közönségdíjjal jutalmaz­zák a publikum által legjobbnak tartott mezőnyjátékost. Teszler Vendel, a Szekszárdi Dózsa vezető edzője a péntek délelőtti edzést követően jelöli ki a Kaposplast Kupára utazó csapat tizenkét tagját. A Tolna Megyei Tanács V. B. testneve­lési és sporthivatalának decemberi ap­parátusi értekezletén első napirendi pontként Hajdics Klára, a megyei TSH el­nökhelyettese tartott tájékoztatót a me­gyében működő „A” és „B" kategóriás szakosztályok 1986. évi munkájáról. Tol­na megye egy „A” és tizenegy „B” kate­góriás szakosztálya hat sportegyesület­ben tevékenykedik. Összességében megállapítható, hogy a kiemelt szakosz­tályok az eredményhullámzások ellenére eleget tudnak tenni a velük szemben tá­masztott célkitűzéseknek. A létszám­helyzetet tekintve cselgáncsban és a női kosárlabdában az utánpótlás korosztá­lyúak helyzete kedvező. Labdarúgásban magasak a mennyiségi mutatók, sajnos, minőségről már kevésbé lehet beszélni. A férfikosárlabda utánpótlás korosztá­lyában valamint a tekében létszámnöve­lésre is van lehetőség. A tárgyi feltételek az ökölvívásban, tekében és a férfikosár­labdában jók. Nem lehet ugyanezt el­mondani a többi sportágról, ahol általá­ban felújítási, segédeszköz-utánpótlási gondok és felszerelésellátottsági hiá­nyosságok léptek fel. Alapvetően mind­egyik szakosztály rendelkezik a legszük­ségesebb edzői állománnyal, ám a mun­ka eltérő színvonalú. A kajak-kenu szak­ág az idei évben képzéssel gondoskodik a káderutánpótlásról. Labdarúgásban az edzők szakmai színvonala, tudása elma­rad a „B” kategóriás elvárásoktól. A mi­nősítések száma kedvezően alakult, mindez az utánpótlásedzők hatékonyab­bá váló munkáját bizonyítja. A további szinten tartáshoz többek kö­zött néhány sportágban bővíteni és akti­vizálni kell a társadalmi szakosztályveze­tést. Az edzőknek legalább a középfokú végzettség megszerzése szükséges. El­sősorban a saját nevelésű versenyzőkre kell építeni, ebből következően fontos feladat a tehetségkutatás és az utánpót­lásnevelés. Második napirendi pontként Szilágyi Dezső főelőadó a Tolna megyei szabadidősport rendezvényeit értékelte. A megye szabadidős sportmozgalmában kiemelt feladatot jelentett az olimpiai öt­próba rendezvényeinek megszervezése. Az első két évben kevesen vettek részt ezeken, ennek oka a kezdeményezés új­szerűségével és a megfelelő propagan­da hiányával magyarázható. Sajnos, ez a tendencia tovább folytatódott, ez évben mintegy felére csökkent az indulók szá­ma az 1985-ös évhez képest. Összegez­ve megállapítható: az olimpiai ötpróbá­ban még nem használta ki megyénk azt a lehetőséget, mely az akcióban rejlik. Az utóbbi időben egyre nagyobb igény jelentkezett a rendszeres felkészülést kí­vánó teljesítmény-próbák iránt. Ezt felis­merve Tolna megye is bekapcsolódott az országos triatlon mozgalomba, SporTol- na elnevezéssel. A SporTolna iránti ér­deklődés azt mutatta, hogy a triatlonver- senyeknek megyénkben van létjogosult­ságuk. Az idei év az országos sportnapok éve volt. Pozitívnak értékelhető az iskolák ez irányú tevékenysége, az OSN rendez­vénysorozata megyénkben az ifjúság tö­megeit mozgatta meg. A sportfelügyelők és a gyakorlatokat bemutató testnevelők lelkiismeretes munkája eredményeként a rendezvény színvonalas eseménye volt a szabadidős sportmozgalomnak. Súlyemelő OB Csak egy bronzérem Ellesett „hadititkok” Kedden a Kongresszusi Központban a meghívottak sorában volt Bicskei Berta­lan, az utánpótláskorú labdarúgó-válo­gatottak szövetségi kapitánya. Az MLSZ országos konferenciáján szorgosan jegyzetelt a fiatal szakember, aki éppen e tanácskozás miatt tért hamarább haza NSZK-beli tanulmányújáról.- A Bayer Leverkusennél voltam há­rom hétig, az NSZK szövetségének ven­dégeként - mondta Bicskei Bertalan, aki ebben az évben hallgató volt a híres kölni főiskolán. - A meghívás tulajdonképpen három hónapra szólt, de itthon sok a ten­nivalóm - bár biztos hasznos lett volna a további tanulmányút - jóval hamarább hazajöttem. A szakember nemcsak a Bundesliga őszi harmadik helyezettje, a Leverkusen labdarúgóinak életével is­merkedett, naponta eljárt edzésekre, megtekintett bajnoki mérkőzéseket, s az FC Köln és a Fortuna Köln „műhelytitkai­ba” is alkalma volt bepillantani. Látott, hallott valami újdonságot a há­rom hét során? - Alkalmam volt „testkö­zelből” tanulmányozni Európa egyik leg­rangosabb, legszínvonalasabb bajnok­ságát. Főként a felkészülési módszerek érdekeltek. Az NSZK-ban kétféle edzés­irányzat létezik. Vannak könyörtelen mesterek, akik kíméletlenül hajtják, „agyonedzik” játékosaikat, s csak az eredménnyel törődnek, arra szinte alig kíváncsiak, hogy ennek majd a játékos „issza meg a levét”. De egyre erősebb az az új felfogás, amelynek kidolgozása Heinrich liesen professzor érdeme. Öt sokan ismerik, az NSZK válogatottjának orvosa, előadó a kölni főiskolán is. Igen alapos orvosélettani előtanulmányai so­rán rájött a nagy terhelés utáni regenerá­lódás legjobb megoldásaira. Az ő mód­szereivel edzett játékosok a legnehe­zebb gyakorlások után is hamar vissza­nyerik frissességüket. Liesen még azt is szabályozza, hogy melyik napszakban hányféle vitaminkollekciót szedjenek a labdarúgók, és a sérülések legtöbbjére a legmegfelelőbb gyógyszert tudja ajánla­ni. Adminisztrációs munkakörbe gépírni tudó és érettségivel rendelkező női munkaerőt felveszünk. PIÉRT 33. sz. lerakat Szekszárd, Babits u. 1. (294) A Nyíregyházán megrendezésre került súlyemelő felnőtt országos bajnokságon megyénk színeit a Szekszárdi Dózsa négy sportolója képviselte. A verseny kö­rülményei nem voltak ideálisak, hiszen az erőpróba és a bemelegítés színhelyét csak egy paraván választotta el egymás­tól, és a nagy hangzavar akadályozta a koncentrálást. A 67,5 kg-os súlycsoportban Imre Gyula és Orsós istván volt a lila-fehérek két indulója. Imre 122 kg-ot szakított, lö­késben egy kicsit elkapkodta a dolgot és kezdősúlyán, a 152,5 kg-on kiesett. Or­sós szakításban teljesítette a 127,5 kg-ot, de a bírók elvették tőle ezt az eredményt, így 125 kg-mal végzett. Ö volt súlycso­portjában a legnehezebb testsúlyú, Olvasóink közül bizonyára sokar\ em­lékeznek még arra, hogy az 1985-86. évi kosárlabda NB I. rájátszásának első for­dulójában a Dombóvári VMSE zárt kapuk mellett fogadta a Kecskeméti SG legény­ségét. Akkor a vasutasokat alaposan meg leckéztette a hírős város csapata. Aztán a kecskeméti visszavágón, igaz akkor már szorosabb meccsen KSC-si- ker született. A legutóbbi „B” csoportos rangadónak számító harmadik összecsapás előtt sok víz lefolyt a Kapóson, igencsak meg­gyengült a kecskeméti gárda. Négy vere­séggel a háta mögött a DVMSE is halvá­nyabban játszott az utóbbi időben. Mi­után a dombóváriak egyik nagy riválisa, a Honvéd Táncsics SE a kaposvári házi rangadón legyőzte az esélyesebb SÁÉV- et, már mindenképpen őszi elsőként lé­pett pályára a vasárnap délelőtti matinén ifj. Szittya Imre edző legénysége. A rész­letek ismertek: az első félidőben szerzett Az MLSZ negyedik teremtornáját kö­vetően karácsony után a Bp. Honvéd és az MTK VM Ausztriában vendégszerepei, szintén teremben. A bajnoki címvédő pi­ros-fehérek a bécsi Stadhalléban oszt­rák csapatokkal és egy jugoszláv le­génységgel mérik össze tudásukat. Vági István játékosainak többek között Nyilasi Tibor klubja, az Austria Wien is ellenfele lesz. Jugoszláviából Zágráb válogatottja lép pályára, Sprint Zagreb néven. A nagypályán őszi magyar bajnok MTK-VM Grazban, osztrák együttesek el­len igyekszik bizonyítani, hogy „szabad­téri” sikersorozata teremben is ismétel­hető. A két magyar labdarúgó-együttes mérkőzésnapjai az említett tornákon: emiatt csak az ötödik helyet szerezte meg 280 kg-os összteljesítménnyel. A 75 kg-osok között szintén két szek­szárdi versenyző indult. Pontosabban in­dult volna, de Csereklei Sándor 70 dkg- os súlytöbblettel rendelkezett, így nem szerepelhetett a megméretésen. Bertus Gábor, a dózsások válogatott kerettagja a vártnál rosszabb teljesítménnyel a har­madik helyen végzett, 317,5 kg-os ered­ménnyel. A Lengyelországban elért 327,5 kg-jával ezen a versenyen győzhe­tett volna, hiszen a nagy ellenfél, Messzi István kiesett az összecsapásból. Erre a bajnokságra a Szekszárdi Dó­zsa egyesülete 8-10 olimpiai pontot ter­vezett, ebből csak 6 vált valóra. négypontos előnyükből kettőt a találkozó végére is megőriztek a dombóváriak. A kecskemétiek a triplák specialistái, s bár ezúttal gyakrabban tévesztettek, ebben a párviadalban 10-2 arányban ők diadal­maskodtak. A mérkőzés tudósításában nem tettünk említést arról, hogy a DVMSE 72-67-es vezetésénél a csapat legered­ményesebb játékosa, Chudeusz is be­gyűjtötte ötödik személyi hibáját. Maradt izgalom az utolsó négy másod­percre is. Ennyi idejük maradt ugyanis a házigazdáknak az esetleges hosszabbí­tás kiharcolására. Saját térfelükről Fel­földi próbálta megcélozni a gyűrűt olyan minden mindegy alapon. Fortuna ezúttal kegyeibe fogadta a DVMSE csapatát, így aztán maradt a vendéggyőzelem. Ez pe­dig azt jelentette, hogy az NB I. őszi idé­nyét a „B” csoportban egypontos előny­nyel zárták a vasutasok. Mit mondjunk: soha rosszabb idény- zárót! Bécs, Bp. Honvéd: december 26-án Bp. Honvéd-Admira Wacker, 27-én Sprint Zagreb-Bp. Honvéd, 28-án Wie­ner SC-Bp. Honvéd, 30-án Rapid-Bp. Honvéd. A december 30-i mérkőzések után a bécsi tornán szünet lesz, majd januárban folytatódnak a körmérkőzéses küzdel­mek. (Az új esztendő párosítását az APA osztrák hírügynökség még nem közölte.) Az MTK-VM műsora Grazban: decem­ber 25-én MTK-VM-DSV Alpine, majd MTK-VM-Sturm Graz, 26-án MTK- VM-Grazer AK, majd MTK-VM-Flavia Sólya. December 27-én 16.45 órától játsszák le a két elődöntőt, majd 19 órakor kezdő­dik a döntő. A palánk mellől Soha rosszabb idényzárót! Ausztriában szerepelnek Hexasakk Vámosi levelezési bajnok Befejeződött az 1986. évi orszá­gos levelezési hexasakkbajnokság. A harmadik alkalommal megrende­zett sakkversenyen szép Tolna me­gyei siker született. A bajnokság 15 résztvevőjét veretlenül utasította maga mögé Vámosi Albert, az Atom­erőmű SE sakkozója. A levelezési bajnokság élcsoport­ja: 1. Vámosi Albert (Atomerőmű SE) 11,5 ponttal, 2. Botkó Imre (Miskolc), 3. Bede istván (Tatabánya), 4. Ko­lozsvári Miklós (Budapest). Bertus Gábor: bronzérem Pénzdíjas vízilabdatorna Számos sportágban megszokott már, hogy a legjobbak pénzdíjas versenyeken állnak rajthoz. A Budapesti Spartacus rendezésében péntektől vasárnapig sor­ra kerülő Lee Gooper-Budaflax vízilab­datorna viszont újdonságot jelent, mert ebben a versenyágban első alkalommal küzdenek az együttesek pénzdíjakért. A szerdán délelőtt megtartott sajtótájé­koztatón Honti László, a versenyt támo­gató Budaflax vezérigazgató-helyettese - a másik szponzor, a Lee Cooper cég a vállalat legnagyobb külföldi partnere - elmondta, régi tervük volt, hogy egy ran­gos sportesemény támogatásával is pro­pagálják nevüket. A vízilabda azért lát­szott erre különösen alkalmasnak, mert az egyik legnépszerűbb, legnagyobb ha­gyományokkal rendelkező hazai sport­ág. A Budaflax a torna keretében termé­keiből kiállítást is rendez a Kőér utcai sporttelepen - ahol vásárlásra is lehető­ség nyílik -, és divatbemutatón vonultat­ják fel legújabb modelljeiket. A Lee Coo­per cég is fontos eseménynek tekinti a háromnapos vízilabda-vetélkedést, jelzi ezt, hogy Budapestre érkezik lord David Lowell elnök és Michael Cooper igazgató is. A nemzetközi vállalat biztosítja egyéb­ként a torna pénzdíjait: az első helyezett csapat 1200, a második 800, a harmadik pedig 500 dollárt kap. A viadalon hat együttes száll vízbe. Kizárások New Yorkban A legutóbbi New Vork-i maraton futó­verseny versenyigazgatója, Fred Lebow a New York Times-nak adott nyilatkoza­tában bejelentette, hogy sajátos rekord született, amikor 24 futó diszkvalifikálá- sára kényszerültek. Az 1979. évi New York-i maratoni után - ahol az amerikai Rosie Ruiz 24. helyét vesztette el, mert kiderült, hogy a pálya egy szakaszát földalattin tette meg - el­határozták, hogy videó-ellenőrzési pon­tokat állítanak fel a pálya mentén. Most a férfiak mezőnyében az első száz ver­senyző közül az amerikai John Bellt (69. hely), Warren Stehlinget (42. hely) és a francia Stephen Kinget (32. hely) kellett kizárni, mert nem haladtak el a videó-el­lenőrzési pontok előtt. Ez volt egyébként az első eset, amikor az első száz helye­zett közül versenyzőket „tetten értek”. Amint már korábban ismert lett, a ver­seny utáni vizsgálatoknál kiderült, hogy a lengyel Antoni Niemczak, aki a második helyen végzett, doppingszereket hasz­nált és ezért eredményét törölték. Lendl sikere Ivan Lendl nyerte New Yorkban a te­niszezők Mesterek Tornáját. A dön­tőben 6:4,6:4,6:4 arányban győzött az NSZK-beli Boris Becker ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents