Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-11 / 291. szám
1986. december 11. NÉPÚJSÁG 5 Válaszok a Tolnai fórum kérdéseire A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója november 4-én Tolnáról sugárzott műsort, amelynek keretében a nézők kérdéseket tehettek fel. Az adásidőben minden kérdésre nem tudtak válaszolni. Az adásból kiszorult kérdésekre most Szilák Mihály, a Tolna Nagyközségi Közös Tanács elnöke válaszol. Ivóvíz Fácánkerten Glück péter, Fácánkert: nem ért egyet a teho felhasználásának sorrendjével. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy Fácánkerten megoldják a vízkérdést. A fácánkerti kutak vize nitrátos, ezért a kismamáknak demizsonban kell hordani a vizet Tolnáról.- A fácánkerti vízhálózat megépítése a településfejlesztési hozzájárulás céljai között szerepel 1987. évi indítással. Szó sincs arról, hogy időközben a teho fel- használásának sorrendjét megváltoztattuk volna, mert az előkészítő munka folyik, rövidesen sor kerül - versenytárgyalás útján - a kivitelező kiválasztására. Ezt követően a vízhálózat építése megkezdődik, melynek teljes befejezése 1988. első félévében várható. ígéretünk van arra, hogy a hálózat részleges üzembehelyezése 1987. végéig megtörténik. Közvilágítás és gyalogátkelő Krieser Ádámné, Mözs: Mikor lesz a Tolna és Mözs közötti út kivilágítva, ugyanis itt semmilyen közvilágítás nincs? Az újtelepi gyógyszertár előtt nincsen gyalogátkelő, holott ez egy igen veszélyes útszakasz. Mikorra tervezik a zebra felfestését?- Tolna és Mözs közötti közút kivilágítása már több év óta témája a tanácsüléseknek. Most ismételten szakértők bevonásával vizsgálatot folytatunk a közvilágítás helyének kijelölésére, illetve várható költségeinek becslésére. A problémát bonyolítja, hogy az említett közvilágításnak három feladatot kellene ellátni: a közút, a közút melletti kerékpárút, valamint a házak előtti járda megvilágítását. Valószínűnek tűnik, hogy a három feladat együtt nem végezhető el, de a szakemberek véleménye alapján megvizsgáljuk a megvalósítás lehetőségét.- Az újtelepi gyógyszertár előtti gyalogátkelőhely kilakítása nemcsak zebra felfestését jelenti. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a gyalogátkelőhelyet sárga színű lámpával kell megvilágítani, melynek várható költsége eléri a 100 ezer forintot. Az említett útszakasz nem a tanács kezelésében van, hanem a KM. Koordinációs Üzemmérnökséghez tartozik, így a gyalogátkelőhely kialakítását a Koordinációs Üzemmérnökségnek is jelezzük. Telefonhálózat-bővítés Tokaji Mihályné, Varga András, Albert László kérdezte Szekszárdról: Mikor lesz telefon a Lotz Károly utcában? Mikor bővítik Mözsön a telefonhálózatot? Mikor bővítik Tolnán a telefonközpontot?- Tolnán, illetve társközségeiben, így Mözsön is a telefonhálózat bővítése, tehát újabb készülékek felszerelése két feltételtől függ. A jelenleg megépült crossbar telefonközpont minden vonala kihasznált, tehát újabb telefonok bekapcsolására csak a bővítés során lesz lehetőség. A központ bővítésére a postával megállapodást írtunk alá, mely várhatóan 1988. I. félévig megtörténik. Ennél nagyobb gondot jelent a telefonkábelhálózat szűk kapacitása, melynek kiépítése sajnos egyelőre nem várható. A telefonok felszerelésére is csak úgy van lehetőség, hogy az állampolgár 20 ezer forinttal hozzájárul a telefonközpont bővítéséhez, melyre megállapodást a nagyközségi tanáccsal kell kötni. Végleges megoldásról csak akkor beszélhetünk, ha a postai kábelhálózat bővítése megvalósul, erre sajnos rövid távon nincs kilátás. Vakolatlan épület Temesvári Tamás utcai telefonfülkéből kérdezte: Mikor fogják Fadd-Dombo- riban az úttörőtábor épületét bevakolni?- A vakolás, sajnos, már két év óta húzódik. A városi úttörőházzal kötött szóbeli megállapodás alapján ígéretet tettünk arra, hogy amennyiben a parancsnoki épület vakolását a tanács költségvetési üzemétől megrendelik, ezzel egyidőben a társadalmi összefogással épült tábor épületét is bevakoljuk. A parancsnoki épület vakolására tudomásunk szerint a közeljövőben nem kerül sor, de ígérjük, hogy az általunk épített épület vakolását 1987. április végéig elvégezzük. Útlezárás Szikora Károly, Tolna: Az SZTK-ren- delőhöz vezető utak közül sokat lezártak. Mikorra várható, hogy ismét megnyitják ezeket a forgalom előtt?- A kérdés feltevésének időpontjában szerencsétlen véletlenek következtében a központi rendelő megközelítése valóban nehézséget okozott. A Selyemgyár utcát a forgalom elől elzártuk út-, és csatornaépítés miatt. Ezzel egy időben a Tolna Megyei Víz- ás Csatornamű Vállalat tolnai üzemmérnöksége csőtörés miatt a Bajcsy-Zsilinszky utcát is felbontotta. Azóta a csőtörés elhárítása, az út helyreállítása megtörtént, valamint befejeződött a Selyemgyár utcai út- és csatorna- építés. A kellemetlenségért ezúton is elnézést kérünk. Bevezetik-e a gázt? Szél Erzsébet, Tolna: Igaz-e a hír, hogy jövőre Tolnára is bevezetik a gázt?- A gázellátás biztosítása érdekében tanulmánytervet készíttettünk a Pécsi Tervező Vállalattal annak érdekében, hogy a műszaki megoldásról, illetve annak várható költségéről megbízható ismereteink legyenek. A költségek ismerete alapján fogjuk eldönteni, hogy a gáz bevezetésére mikor és milyen fedezetből nyílik lehetőség. Jelenlegi ismereteink szerint úgy gondoljuk, hogy a gázvezeték építésére várhatóan a Vili. ötéves terv második felében kerülhet csak sor. Autóbusz-pályaudvar Pirgi Zoltánné, Szekszárd: Mikor építenek Tolnán biztonságosabb buszpályaudvart, mert a mostaninál két busz már nem fér el egymás mellett?- A tanács a VII. ötéves tervidőszakban új autóbusz-pályaudvar építését nem tervezi, de a hosszú távú településfejlesztési koncepcióban a kérdéssel foglalkozik. Szívesen várnánk javaslatokat arra vonatkozóan, hegy Tolna mely térségében lenne célszerű korszerűbb és biztonságosabb autóbusz-pályaudvart építeni. Erre előreláthatólag csak a Vili. ötéves tervben kerülhet sor. Kereskedelmi ellátás Juhász Zsuzsanna, Tolna: Mikor javul meg a kereskedelmi ellátás Tolnán?- A kereskedelmi ellátás javítása a településfejlesztéssel párhuzamosan valósul meg. 1985. és 1986. folyamán több új kereskedelmi egység nyílt, többek között a Tüzép-áruház, az új cipőbolt, a rövidárubolt, valamint a szabad idő és sportruházat. Ezenkívül igyekeztünk az élelmiszerboltok hálózatát korszerűsíteni, az áruellátást javítani. Megítélésünk szerint a kereskedelmi ellátást ezekkel az új üzletekkel együtt némileg javult, bár sajnos még ma is sok a kis alapterületű, korszerűtlen üzlet. Az áruellátással kapcsolatban elmondhatjuk, hogy például a műszaki cikkekből az ellátás jó színvonalú, a ruházati cikkekből valamelyest javult. Az élelmiszerekből az ellátás az ABC-rendszerű üzletekben jó, kivéve a Sport utcai üzletet, ahol kimondottan rossznak nevezhető. Halottszállítás Hagymás Károly, Tolna: Tolnáról nincs megoldva a halottszállítás. Mikor intézkednek ez ügyben? - A kérdés felvetésének időpontjában már folyt Tatabányán egy gépkocsi átalakítása halottszállítás céljára. Azóta a gépkocsi Tolnára megérkezett és a Temetkezési Vállalat üzemeltetésében minden igényt kielégít. Duna-part és artézi kút Schaller Józsefné, Tolna: Mikor kívánják a Duna-part elhanyagolt állapotban lévő holtágát rendezni? Ezzel kapcsolatos másik kérdése: A Duna-parton volt egy artézi kút, amely nagyon egészséges gyógyvizet adott, de most szintén elhanyagolt állapotban van. Mikor hozzák helyre a kutat?- A Duna-part elhanyagolt részének felújítása részben 1985. és 1986. évben megtörtént, véglegesen jövő év tavaszán kívánjuk befejezni. Ennél nagyobb gondot jelent a holtág állápotának rendezése a nagymérvű eliszaposodás, valamint a vízutánpótlás nem megfelelő biztosítása miatt. Erre a Székesfehérvári KDTV Igazgatóság szakvéleményt készített, melynek megvalósításáról jelenleg folynak tárgyalások. Bízunk abban, hogy a közeljövőben e munkálatok megkezdődhetnek. Szakvéleményt kértünk a kút felújítására, melynek végösszege megközelíti a 2 millió forintot. Jelenleg tárgyalások folynak arról, hogy az anyagi fedezetet milyen forrásokból tudnánk biztosítani. Amennyiben ez rendelkezésre áll, a kút felújítása megtörténik. Csatornázás- Matusek István, Mözs: Mözsön nem megfelelő a közművesítés, csatornázás, mikor tudják ezt megoldani?- A kérdést feltevő Mözsön a Dobó István utcában lakik. A szennyvíz-gerincvezeték kiépítése Tolnáról indulva a Bartók Béla, a Dobó és a Szt. István utca egy részére kiterjedően megkezdődött. Rövidesen tájékoztatjuk a térség lakóit arról, hogy a csatornahálózat építésére a gazdasági szervek anyagi támogatásával, valamint a lakosság önkéntes befizetéseivel nyílik lehetőség. Amennyiben az érintett térség lakói vállalják családi házanként a 20 ezer forint befizetését, akkor a gerincvezeték építésekor a családi házas telkeken belül egy méterig a csőhálózatot kiépítjük. Az önkéntes befizetés fejében 10 évig mentesítjük a csa- ládiház-tulajdonosokat a településfejlesztési hozzájárulás fizetése alól. Ameny- nyiben az önkéntes befizetést nem vállalják, akkor a tanácsrendeletben megszabott 13 600 forint hozzájárulás fizetésére kötelezzük a tulajdonosokat, de ebben az esetben nem építjük ki a lakótelkekre a bekötő vezetéket. Az említett csatornaépítés 1988 márciusáig befejeződik. Lakótelepi közlekedés Fülöp József, Tolna: Mikor javul a vásártéri lakótelep közlekedése? A lakótelepről az országútra gépkocsival veszélyes a felhajtás, télen pedig lehetetlen.- A vásártéri lakótelep szilárd burkolatú úthálózatának kiépítése, valamint a feljáró megépítése már az 1985-ös terveinkben szerepel. Akkor a vásártéri lakók az önkéntes befizetéstől, mely az útépítést segítette volna - elzárkóztak, így az elvégzendő feladatot töröltük a terveinkből. Amennyiben a vásártéri házak lakói vállalják, hogy az útépítéshez szükséges 7 ezer forint önkéntes hozzájárulást teljesítik, a közlekedés javítására lehetőség nyílik. A közeljövőben a tanácstagi beszámolón erről részletesebben tájékoztatni kívánjuk az ottlakókat. Ingázók Pordán János, Tolna: Sok az ingázó Tolnán. Ha a nagyközség nagyobb anyagi támogatást kapna, nem lenne szükség arra, hogy az emberek máshová menjenek dolgozni.- A munkahelyteremtő beruházások általában nem a tanácsok pénzeszközeiből valósulnak meg. Felméréseink szerint a Tolnáról más településre eljáró dolgozók száma megközelíti az 1500 főt, viszont szakmai képzettségük rendkívül eltérő. Nem tudnánk elképzelni olyan munkahelyet, amellyel a Tolnáról eljárókat e településen lehetne foglalkoztatni. Ennek az az oka, hogy nagyon sokan a megyei közigazgatás különböző intézményeinél, középfokú oktatási intézményeinél, a nagy állami építőipari vállalatoknál, vagy éppen a Paksi Atomerőmű Vállalatnál dolgoznak. A társadalmi munka titka Mayer Márton, Szekszárd: Mi a titka annak, hogy Tolnán sokan és szívesen végeznek társadalmi munkát?- Feltételezésünk szerint a titok abban rejlik, hogy sikerül olyan célokat a lakosság elé tűzni, amelyeknek érdekében szívesen vállalnak társadalmi munkát. Bár megjegyzem, hogy ennél többen is tevékenykedhetnének kisebb feladatok ellátásában, például a házak előtti közterület, árkok karbantartása, vagy éppen egy-egy játszótér kialakításánál. Továbbra is feladatunknak tarjuk, hogy társadalmi összefogással egyre több, lakosságot érintő .kérdést tudjunk megvalósítani. Ennek szép példája a közelmúltban átadott tornacsarnok, de említhetnénk a házak előtti közterületek gondozóit, vagy az iskolákat, óvodákat támogató társadalmi összefogást is. E felvétel az új tornacsarnok átadási ünnepségén készült Vásárlók az idén átadott boltok egyikében A tolnai Duna megmentésére több terv is készült, s úgy tűnik, hogy e tervek megvalósításával sikerül a régi állapotát visszaállítani.