Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-10 / 290. szám

DECEMBER 10 SZERDA Névnap: Judit A Nap kél 7.20 - nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 12.59 - nyugszik 1.08 órakor Kilencven évvel ezelőtt született Hajdú Pál (1896-1937) újságíró, a szociáldemokrata, majd a kommunista mozgalom harcosa. Csökkenő felhőzet Délnyugaton és északkeleten marad a borongós, párás, főként éjszaka és reggel ködös idő, szórványos ködszitá- lással, ónos szitálással. Másutt viszont időnként csökken a felhőzet és átmenetileg kisüt a nap. A többnyire mérsé­kelt délkeleti, déli szél helyenként megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 0 fok, a hosszabb ideig derült helyeken viszont 5 fok körül alakul.- A MOZGÁSSÉRÜLTEK TOLNA ME­GYEI EGYESÜLETÉN belül, annak támo­gatásával SM-klub alakult a minap Szek- szárdon. A klub célja a sclerosis multip- lex-es betegek összefogása, egészség- ügyi és szociális segítése. Az alakuló fog­lalkozáson Schäffler Ádám elnök a moz­gássérültek megyei egyesületének cél­járól, tevékenységéről beszélt, majd dr. Tóth Rudolf a megyei egészségügyi osz­tály csoportvezető főorvosa a munkálta­tói rehabilitációról tartott ismertetőt.- PINCEHELY ÉS TÁRSKÖZSÉGEI, Belecska, Keszőhidegkút és Nagyszé­kely mutatkozik be pia délután 5 órakor a Sajtóházban. A december 17-ig nyitva tartó kiállítást Majzik Tamás, a nagyköz­ségi pártbizottság titkára nyitja meg.- A VÖLGYSÉGI MÚZEUM építési munkálatai befejezés előtt állnak Bony- hádon, a műszaki átadás és átvétel mun­káira december 19-én kerül sor.- KEDVEZMÉNYES VÁSÁR. A Moz­gássérültek Budapesti Egyesülete a Su- gár-BÁV és a Hungexpo a héten ren­dezi a mozgássérültek és nyugdíjasok részére kedvezményes karácsonyi vásá­rát; amelynek helye a BNV 30-as pavilon­ja. A vásár december 9-től 12-ig naponta 9-től 18 óráig, 13-án, szombaton 9-től 13 óráig tart nyitva.- HÁZHELYEK. A kakasdi Szabadság utcában 7, a Petőfi utcában 12 házhelyet (az utóbbiak közművesítettek) alakított ki a tanács.- kamarakiállítás. Lapunk mun­katársának, Decsi Kiss Jánosnak fest­ményeiből nyílik ma délután 4 órakor kiállítás a bátaszéki könyvtárban. A ké­pek december végéig tekinthetők meg.- A GÁZPROGRAM VÉGREHAJTÁSÁ­NAK 1986-os évet értékelő munkameg­beszélésére került sor tegnap délután Bonyhádon, melyen a városi tanács ve­zetői mellett a Gázszolgáltató Vállalat va­lamint a Bányaműszaki Felügyelőség szakemberei vettek részt. A tervbe vett programot maradéktalanul sikerült meg­valósítani, így 1986-ban Bonyhádon újabb 14,5 km gázvezeték építése feje­ződött be. A NEMZETKÖZI férfi sakkverseny má­sodik fordulójában mindkét magyar dön­tetlenül játszott. Hazai sötéttel az NDK- beli Knaakkal, míg Lukács világossal a házigazdák másik versenyzője, Bönsch ellen remizett. Az élen hárman állnak 1,5 ponttal, Uhlmann, Vogt (mindkettő NDK- beli) és Jankovics. Robbanás egy nyugatnémet méregraktárban a Rajna és a svájci határ közelé­ben, Wutoeschingenben. Folynak a mentési munkálatok. OLVASTAM Vezetők - emberközelben Igazán szimpatikus az a rendezvénysorozat, melyet a szekszárdi munkásott­hon szervez „Esti beszélgetés” címmel. Persze, kérdés, hogy kinek is való ked­vére e kora esti diskurzussorozat? Azt hiszem, hogy a bemutatkozónak és a kö­zönségnek egyaránt. Mert arról van szó, hogy valóban emberközeliek e találko­zások, még akkor is, ha az érdeklődők száma száz körül van. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a sok hallgató nem zavaró, inkább arra sarkallja az illető veze­tőt, hogy még többet adjon magából. Természetesen e fórumokon szó esik szakmai dolgokról, munkáról, tervekről, de nem ritkák az úgynevezettt magán­természetű kérdések sem. Az olyanok, hogy az „Esti beszélgetés” vendége a vörös-, vagy a fehérbort szereti-e, jár-e horgászni, hol nyaral a legszívesebben és miért... Hiszem, hogy ezek a beszélgetések az egymás megismerésén túl még a munkát is segítik, s mi több, egy vezetőt fontos ismernünk. A megismerésbe pe­dig beletartozhat egy-egy kedves olvasmány, a hobbi és még sok-sok más. S ezek a vezetőhöz is hozzá tartoznak. Mert mint mondják, a vezető is ember.- hm ­„Tükörradiál” vagy „virsligumi”?! Mi kerülhet a felnire? A választék kissé szegényes Lapunk tegnapi utolsó oldalán sajnos balesetről szóló képes híradás szörnyül- ködtetett bennünket, szerencsére a baj kisebb volt mint amilyennek tűnt. Itt a tél, visszavonhatatlan jelein könnyen elcsú­szik a figyelmetlenül, a rosszul megvá­lasztott sebességgel haladó autós. A reggeli lefagyások már helyenként je­lentkeznek az utakon, a köd hetek óta beburkol mindent, amiből alig látszik ki a kocsik tompított fénye is. Felelőtlenül száguldozó, a tompított fényt be nem kapcsoló, „vitéz módon” előző autóso­kon csóválhatjuk szinte minden nap a fe­jünket. Néhány tanács (megfogadásra ajánl­va!) A sebességet az út- és látási viszo­nyoknak megfelelően kell megválasztani, indulás előtt ellenőrizni kell az ablaktör­lők működését, fagyálló folyadék kell az ablakmosó tartályaiba, az indexeket és a fényszórókat különös gonddal kell ilyen­kor ellenőrizni, és ha szükséges a cseré­jét megoldani. Elakadásjelző háromszö­günk is legyen kéznél, ami mellé nem árt odatenni a vontatókötelet sem. A gu­miabroncsok futófelületét se felületesen ellenőrizzük, a gumi mintája minimálisan 1 mm mélységű kell, hogy legyen. Aki te­heti, szereljen fel téli gumit! Mi újság a gumipiacon?! Bár ez a piac is úgy nyúlna mint a gumi, ami az ellátást illeti, tehát a kereslethez igazodó jelleg­gel. Gumi van, csupán a választékkal van némi probléma. Szekszárd, Autóker: Jelenleg igen gyengén állnak gumival, 165x13-as semmilyen nincs, 155x13-as román Vic­toria van, és van csehszlovák Barumból 155x15-ös ami acélradiál, de van Barum diagonál is. az idén már nem várható gu­mi, az őszi ellátás igen kitűnő volt, válasz­tékra is. Szekszárd, Autójavító Kisvállalat: Van Victoria gumijuk, NDK Semperit 600x13- as, és van 165x13-as Stomil is. Kis Pols­kira van eredeti gyári gumijuk. A darab­szám viszont nem túl magas. Paks, Taurus márkabolt: Hiánycikk a Trabant-gumi, van jugoszláv Trayal, vi­szont a Zastavára való gumi is hiányzik jelenleg. Skodára van gumi, de a drá­gább árfekvésű. Nagyon keresik a 165- ös és a 155-ös méretű kitűnő minőségű gumit, a Pirellit, Michelint, a Good Yeart. Októberben rendkívül jó volt itt is az ellá­tás. Téli muntájú új köpenyt keresnek, nincs. Futózott van, az pedig nem fogy. TSZKER tranzitraktár: Futózott gumik­ból radiál és diagonál választék egyaránt van, szinte minden méretben. Előre be kell jelentkezni ha szereltetni is akar vala­ki a helyszínen. IBUSZ-tervek jövőre Kedden délelőtt a Hungária Szállóban az IBUSZ vezetői tartottak sajtótájékozta­tót abból az alkalomból, hogy megjelent a jövő évi programfüzet. Jövőre 45 országba, 320 útvonalra hir­det utazásokat, összesen 214 ezer részt­vevő számára az IBUSZ. A nem rubel el­számolású országokba indítandó prog­ramok részvételi árai átlagosan 15-20 százalékkal emelkednek. Számos újdon­ság bővíti a kínálatot, így például a hosz- szas autóbuszutak helyett Charter repü­lőgépekkel viszik az utasokat Máltába, Iz­mirbe, Dubrovnikba. Új ajánlat a Kaszpi- tenger partjára szervezett üdülés, a len­gyelországi körutazás és az India—Srí Lanka-i program. Még mindig ég az Ecsedi-láp Még mindig ég az Ecsedi-láp, amely­nek belobbanását - mint erről hírt adtunk - néhány hete észlelték. A közelmúltban megtartott helyszíni szemle alapján a Fel- ső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei 2-2,5 millió köbméterre be­csülik azt a vízmennyiséget, amelyre szükség lenne az átlagosan félméteres vastagságban izzó tőzegrétegek eloltá­sához. Mivel az aszályos időjárásban a mocsárvidék vizét levezető csatorna is csaknem teljesen kiszáradt, így az elá­rasztás csak a Krasznából nyert víz segít­ségével lenne megoldható, kétmillió fo­rintot is meghaladó költséggel. Szerencsére a helyzet most viszonylag megnyugtató, Az izzó „szigetek” kör- beárkolásával a tüzet sikerült lokalizálni, már csak száz hektár van közvetlen ve­szélyben. Holnapi számunkban Válaszok a televízió Tolnai fórumán feltett kérdésekre A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója november 4-én Tol­náról sugárzott műsort, amelynek keretében a nézők kérdése­ket tettek fel. Az adásidőben minden kérdésre nem tudtak vála­szolni. Az adásból kiszorult kérdésekre lapunk holnapi számá­ban Szilák Mihály, a Tolna Nagyközségi Közös Tanács elnöke válaszol. Elfogták a benzinkútrablókat A Györ-Sopron Megyei Rendőr-főka­pitányság elfogta a győri benzinkútrab- lás tetteseit. Mint korábbi híradásból is­meretes, december 7-én, vasárnap este 21 órakor ismeretlen tettesek megtá­madták Győrben a Tompa utcai Áfor töl­tőállomás kezelőjét, s fegyverrel kény­szerítették az ott lévő 82 800 forint átadá­sára. A rablást követően - bejelentés alap­ján - megindított nyomozás eredménye­ként a rendőrség elfogta és őrizetbe vette a bűncselekmény elkövetésével alapo­san gyanúsítható Wappel Tamás 16 éves tanulót, Oláh Imre 17 éves kisegítő csa­ládtagot és Molnár Imre 17 éves szerviz­munkást, győri lakosokat. A rabláshoz használt fegyvert és egyéb eszközöket - köztük egy személygépkocsit és egy mo­torkerékpárt -, valamint az eltulajdonított pénzt a rendőrség megtalálta és lefoglal­ta. A bűnügy vizsgálatát a Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja. Magyar gyorsírók sikerei Sikeresen szerepeltek a magyar ifjú­sági gyorsírók a hét végén az öt nemzet versenyzőinek részvételével megrende­zett gyorsiróversenyen az NDK-beli Lei- nefeldében. A 305 szótag végsebessé­gű, tízperces egyéni versenyben Sánta Anikó (Magyar Távirati Iroda) lett az első, Lestár Éva (MSZMP Kecskemét Városi Bizottsága) a második helyen végzett. A csapatversenyben a magyar válogatott - Sánta Anikó, Lestár Éva, Thurzó Erzsébet (Pedagógusok Szakszervezetének Bács-Kiskún Megyei Bizottsága) - har­madik helyezést ért el. Adminisztrációs munkakörbe gépírni tudó és érettségivel rendelkező női munkaerőt felveszünk. PIÉRT 33. sz. lerakat Szekszárd, Babits u. 1. (294) ríEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V________________________________________________________________ __________ A szekszárdi Áfor-kútnál ilyen a választék.

Next

/
Thumbnails
Contents