Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
-io'mépüjság 1986. december 6. Lakatos István:- Tannhäuser Látni, látni szerettelek, mint egy rétet, mint az eget, hozzád sem érni, éjjeli tájadra csak ráfényleni. Érezni pamlagod sötét páráit, illatod ködét, mozdulataid zsivaját hallgatni éjszakákon át. e> Forrt - körülöttem hemzsegő szavaidtól - a levegő: szerettem lenni tengeri kagyló, mind összegyűjteni. Tágulni egyetlen kerek hold-szemmé völgyeid felett; ringani hullámaidon, égni szemedben szabadon. Vagy melled halmait hasad síkjáról nézni, hogy fakad piros szád, mint tavasszal dombok mögött a hajnal. Figyelni rezdüléseid, pillád hogyan sötétedik, lágyan pihenő testeden pihentetni tekintetem. Vagy felvont térded ormait csodálni keddtől szombatig: mily lovag- és lég-várakat raktam rájuk pár hét alatt! Én, sűrű-vad Vénusz-hegyed barlangjából számkivetett pogány Tannháusered, ki - lásd - nem tudlak feledni. Böröndi Lajos: Valami konok hit okán mert ha nincsen már semmi ok amiért szeretni lehet és remélni csak a csakazértis akkor is és azért is konokul szembeszegülve minden után a lehetne jövő idejét keresve - látni a vesztett kert fáit - a semmin túl is remélni szeretne és fölnézni az egekbe valami konok hit okán is eljutni hazulról hazáig örökös vesztesként is szeretne Kiss Benedek: Őszülő föld Madarak tébolydái az erdők, az ősz, arany kalitka, rájuk zárul. Ülök fagyökéren, nézek egy felhőt - unottan úszik el a láthatárról. Zúgnak a madarak. Mint hordóból must, torkukból kiforr habzón az ének. Bennem is ébred egy távoli ritmus. Levelet pottyant a fa - ürüléket. Alkonyul. Aggastyán-arccá szürkül az égbolt, kiveri csillag-borosta. Unokája, a Föld, lábainál ül. Haja ősz, szeme albínó - vörösük csipkebogyók pirossá. Szépen magyarul - szépen emberül Citerázik a hoppmester Szóalkotásunknak egyik - ha nem is a leggyakoribb - módja a népetimológia. Általában idegen szavakat szoktunk „magyarítani" akképpen, hogy az eredeti szóalakot értelmesítjük. Ha jobban megvizsgáljuk: torzítás történik. Pontosabban: az idegen, a nem vagy kevéssé ismert szóba értelmet viszünk. Népetimológiával már elődeink is éltek; a latin coemeterium-bó\ (= temető) cinterem, a capitulumból káptalan vált. Nemcsak a latinból átvett szavakra jellemző a népetimológia, például a török kenesu (— higany) kissé bizarrá vált nyelvünkben: kéneső; a kárókatonának sincs köze a hadászathoz, mivel a török kara katna (= fekete madár) szóból keletkezett. Sokszor humorról is árulkodnak a népetimológiával keletkezett szavak: a latin peronoszpóra népünk ajkán rövidesen fene rossz pórává módosult, a német Durchdefekt nyelvünkben a járművek gumijának kilyukadásakor keletkezett hangot utánozva durrdefektté vált; a népmesékben szereplő hoppmester a német Hofmeister (= udvarmester) értelmesité- se; az argóízű citerázik igének semmi köze nincs a hangszerhez, hanem a német zittern (= fél) ige átvétele. A kintorna ösz- szetett szónak látszik, ám sem a kínnal, sem a tornával nincs kapcsolata, hanem a latin quinterna szóval, amely először egy húros hangszer neve volt, majd a verklit jelentette, a francia eredetű, de hozzánk német közvetítéssel eljutott in- genieur-bői (= mérnök) inzsellér vált. Napjainkban igen erős az angol nyelv hatása. Az eddigiekből világos, hogy az értelmesítés, a népetimológia itt sem maradhat el. Például a hot dog rövid idő alatt hótt döggé, a disc Jockey díszzsokévá vált, noha csak tréfásan, alkalmi használatban. A népetimológia útján létrejött szavak többé-kevésbé beilleszkedtek szókincsünkbe. A népetimológiának van egy ikertestvére, a tudákos etimológia, amely a tudományosság látszatával (sokszor az igényével) lép fel. A nyelvújítás korában például a német Renntier (= rénszarvas) szót iramszarvasnak fordították, mivel úgy gondolták, hogy a rennen (= futni) igéből származik; valójában a németben skandináv jövevényszó. Jeles írónk, Dugonics András ugyancsak buzgólkodott: a finn és a lapp szavakkal úgy magyarázta, hogy ezek a magyar finom, illetve a láp szavakkal kapcsolatosak. A nemzeti romantika korában mások is igyekeztek idegen helyneveket, személyneveket a magyarból származtatni: Istókhalma (Stockholm), Kappanhágó (Koppenhága), Kardhágó (Karthágó). Dareiosz király hevét sisakja alakjáról magyarázták tarajosnak. És a legmulatságosabb: Kambüzész (régebbi írásmód szerint: Kambyses) magyarázata: kan+biz+ez; hivatkozva arra, hogy az uralkodónak népes háreme volt. Azt mondhatnánk, hogy mindezek kuriózumok. Sajnos, a tudákos etimológia néhány helységnevünket megfosztotta eredeti értelmétől, s ilyen formában tette hivatalossá. A Hegykő helynévben nem hegy volt eredetileg, hanem a már elavult egy (= szent) szó. Boldogkő soha nem volt boldog, mivel eredetileg Boldvakőnek, Boldogkőnek mondták. Jászfényszaru sem a fényről, hanem a fövenyről kapta nevét, a baranyai Helesfa nem függ össze a helyes szóval, hanem a régi Ehellős (= Akhilleusz) név nyelvünkben kialakult ejtése. A névfejtés nem könnyű dolog; okoskodásunk sokszor mellékvágányra térhet. Ne engedjük meg magunknak, hogy a tudományosság látszatával nevetségessé váljunk. MIZSER LAJOS Három kötetben Erdély története Köpeczi Béla akadémikus, főszerkesztő nyilatkozata Erdély történetének szemléletében megújult, tartalmában pedig gyarapodó ismereteinket tükröző bemutatásával hosszú évtizedek óta adós történetírásunk. Ezt a hiányt kívánja pótolni az Akadémiai Kiadó gondozásában elkészült Erdély története három kötetben, a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhető összefoglalást nyújtva. Az első kötet Erdélynek a magyar honfoglalásig terjedő Őstörténetét, a Moháccsal záródó középkort és az önálló fejedelemség kialakulásának és megszilárdulásának korszakát tárgyalja 1606-ig. A második kötet két évszázadot ölel fel: az önálló fejedelemség időszakát, benne a történeti emlékezet által „Erdély aranykoraiként számon tartott évtizedekkel, majd a Habsburg-biro- dalomba bekebelezett nagyfejedelemség társadalmi feszültségekkel terhes korszakát. Az utolsó másfél század drámai fordulatokban bővelkedő alakulását tárja az'olvasók elé a mű harmadik kötete. A kötetet az 1918-tól napjainkig tartó fejlődést összefoglaló kitekintés zárja. Az összefüggéseket megvilágító táblázatok, az egyes történeti korok viszonyainak megértését segítő térképek, személyeket és eseményeket bemutató rajzok, metszetek, fényképek teszik szemléletesebbé a monográfiát. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelenő kötetek anyagának gyűjtésében, megírásában jeles történészekből álló munkaközösség működött közre, az egyes fejezetek sorrendjében: Vékony Gábor, Mócsy András, Tóth Endre, Bóna István, Makkai László, Barta Gábor, Péter Katalin, R. Várkonyi Ágnes, Trócsányi Zsolt, Miskolczy Ambrus, Szász Zoltán és Köpeczi Béla. A kiadvány főszerkesztője Köpeczi Béla professzor, akadémikus.- Mi indokolja, mi tette időszerűvé a történeti összefoglalás megjelenését? - tették fel a kérdést a főszerkesztőnek, az Akadémiai Kiadó Tudományos Magazin című kiadványának ez évi 2-3. számában.- Mint a mű előszavában kifejtjük: a magyar és az egyetemes történet kapcsolatainak kutatása történettudományunk egyik jeles feladata - mondotta válaszában. - Múltunkat és mai helyzetünket nem lehet igazán megérteni anélkül, hogy ne ismernénk a bennünket körülvett vagy körülvevő szűkebb és tágabb világot. A magyar történetírás az elmúlt években törekedett arra, hogy Közép- és Kelet-Európa, de más európai régiók, sőt más kontinensek történetét is feldolgozza önállóan és kapcsolataink szempontjából. Ez a kifelé fordulás nemcsak ismeretbeli gazdagodást, hanem szemléleti változást is jelentett, szembefordulást azzal a provinciális bezárkózással, amely hosszú időn keresztül jellemezte a magyar historiográfiát, és táplálta a nacionalista köztudatot. A szélesebb történeti környezet tudományos megismerésének igénye és a közvélemény formálásának szüksége vezette azt a történész munkaközösséget is, amely magára vállalta Erdély történetének megírását a legrégibb időktől napjainkig.- Miért éppen Erdélyét?- Erdély hosszú időn keresztül az ún. történeti Magyarországhoz tartozott, még akkor is, ha bizonyos különállásai voltak. Ilyen módon sok része volt a magyar múltból. A magyar művelődéstörténetnek például Erdély olyannyira integráns része, hogy volt idő, amikor a magyar műveltség egyenest oda menekült. Indokolja érdeklődésünket az a tény is, hogy noha Erdély ma nem Magyarországhoz tartozik, hanem Románia része, az ottani magyarságot ezernyi szál köti össze a magyarországival. Ezt követően a professzor kifejtette, hogy a magyar, román és szász történészek között bizonyos viták természetesek. Ezeket megértjük, hiszen az egyes etnikumok érdekei és törekvései nem mindig estek egybe. Mi azokat a vitákat fájlaljuk, amelyek a régi nacionalista elméleteket elevenítik fel. Olyan kérdésekre gondol, mint a történeti jogé (hogy ti. ki élt előbb Erdély területén), amely a XVIII. vagy a XIX. században érthető volt. Mintha ez különösen érdekes lenne a mai helyzet, a mai etnikai viszonyok és az állami hovatartozás szempontjából! Azt sem fogadhatjuk el, hogy egyes folyamatokat nem az adott kor eseményei sorában vizsgáljuk, hanem a XX. század tükréből visszavetített érdekek vagy ideálok fényében. E tekintetben az a tény, hogy milyen etnikai viszonyok voltak egy adott területen és korban nem fogható fel modern nemzettudat alapján. Hiszen a feudalizmus idején nagyon különböző etnikumok alkottak államokat, és csak a kapitalista fejlődés hozta el azt a nemzettudatot, amely egyúttal a nemzeti államot is feltételezte. Nemzeti államkísérleteket olyan korban felfedezni, amikor ez még nem merülhetett fel: véleményünk szerint történelmietlen szempont. T Szász királybírók sírkövei a nagyszebeni evangélikus templomban Erdély fogalmáról a következőket nyilatkozta:- Erdélynek van egy szűkebb történelmi és földrajzi fogalma: ez a középkori magyar állam idején alakult ki. Ezt az Erdélyt a magyar királyok az erdélyi vajdák vezetésére bízták, anélkül, hogy függetlenséget kaptak volna. Az erdélyi fejedelemség már nagyobb területre terjedt ki, magába foglalta a régebben a szűkebb Magyarországhoz tartozott Partiumot, tehát az ún. Részeket, vagy azokból egyes területeket. Ma a közhasználatban úgy beszélnek Erdélyről, mint amelynek a Románia területéhez tartozó Partium és Bánság is része. Erdélyen különböző korokban különböző területeket értettek, de mindig három etnikum történetére kellett és kell figyelni, a magyar, a román, és a szász (bizonyos esetekben a sváb) etnikuméra. Mi is arra törekedtünk, hogy ne csupán a magyar etnikum életének változásait mutassuk be, hanem mind a háromét, megfelelő arányban. Ezt gyakorlatilag kihívásnak is tekintettük a magunk számára, még akkor is, ha elismerem: nem minden korszakban sikerült az arányokat tökéletesen eltalálnunk. Az azonban fontos, hogy mindenkor figyelemmel voltunk arra is, hogy ezeket az etnikumokat közös gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális szálak kötötték össze. Ezeket igyekeztünk összefoglalóan bemutatni, s ezen belül ügyelni a sajátos társadalmi, kulturális, vallási fejlődésre, az etnikumok szintjén. A kötet előszavában utalás történik arra, hogy a szerzők örömmel üdvözölték volna, ha a magyar, román, szász történetírók együtt írhatták volna meg a több nemzetiségű Erdély történetét. Erre azonban, sajnos, nem kerülhetett sor, és nemcsak a szervezési nehézségek, hanem az említett viták miatt sem, mert az eltérő szemléleti szempontokat nehéz lett volna összeegyeztetni.- Azt azonban nyugodt szívvel állíthatom - mondotta Köpeczi Béla -, Erdély történetét úgy írtuk meg, hogy támaszkodtunk a magyar mellett a román és szász történészek munkáira is. A szerzők - a szakirodalom ismeretében és kutatásaik nyomán kialakított - egyéni véleményüket mondták el, nem hivatalos állásfoglalást tolmácsoltak. Arra a kérdésre, hogy miben értek el kutatóink különösen figyelemre méltó eredményeket, a főszerkesztő így válaszolt:- Különösen kiemelkedőnek tartom a régészek munkáját, .amely új eredményeket és összefüggéseket hozott felszínre, valamint minden egyes szerzőnek azt a törekvését, hogy a nagy társadalmi, gazdasági tendenciákat és kulturális folyamatokat széles körű összefüggéseikben mutassa be. Ez sokszor önmagában is új kutatási eredményeket hozott. Persze maradtak területek, amelyek további kutatómunkát igényelnek, és maradtak olyan problémák is, amelyek a vita folytatását igénylik - a magyar történetíráson belül is. A negyvenezer példányban készült mű iránt nagy érdeklődés mutatkozik meg itthon és külföldön is, ezért tervbe vették rövidített változatának német, francia és angol nyelvű kiadását. F. I. \
