Tolna Megyei Népújság, 1986. december (36. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-20 / 299. szám
1986. decembar 20. ( TOUU \ _ KÉPÚJSÁG 11 Kandinszkij jubileumára Napjaink festészétének koordinátáit három művész jelölte ki a századforduló körül: Picasso, Kandinszkij, Klee. Bár felfedezéseik különféle festészeti mozgalmak kiindulópontjául szolgáltak, maguk nem sorolhatók be egyetlen iskolába sem. Önállók maradtak annak ellenére, hogy újból és újból alkotókörök csoportosulások központjaivá váltak. Hatásuk korunk minden művészeti mozgalmában valamiképpen kimutatható. Közülük Kandinszkij látta a legvilágosabban azokat a lehetőségeket, amelyek zaklatott, örökké változó korszakunk előtt megnyíltak. Hatása életében is nagy volt, de ma úgyszólván egyedülálló. Nélküle a festészet legújabb mozgalmai el sem képzelhetők, süt az egyes kiállításokon itthon is lépten-nyomon találkozhatunk kései utánérzéseivel - mint vadonatúj felfedezésekkel. Élete a ma - sőt a jövő - tehetséges embereinek modellje is lehetne. Kontinensek hagyományai vegyültek egyedülállóan szintézisbe egyéniségében, életében, munkásságában. Száz éve, 1886. december 4-én született Moszkvában. Apja a messzi Szibériából származott, a kínai határ melletti Kjastából, egy ázsiai hercegnő családjából. A művész Moszkvában nevelkedett, eleinte muzsikusnak készült. Később mégis jogász lett. Moszkvában a régi orosz művészet megismerése lendítette ki pályájáról, melyhez nagyban hozzájárult az orosz népművészet hatása is egy szibériai utazása alkalmából. 1889-ben Párizsba utazott. 1895-ben látta először az impresszionisták műveit és ez véglegesen megerősítette elhatározásában, hogy festő lesz. A jogtudománynak búcsút mondva Münchenbe utazott, ahol az Akadémiára iratkozott be. 1900-ban végzett. Nyugtalansága évről évre fokozódott. Kereste önmagát: 1902- ben Párizsban, majd Tuniszban, 1903- ban pedig az olasz Rapallóban próbált megtelepedni. Röviddel ezután Drezdában majd ismét Párizsban bukkan fel, végül 1906-ban visszatér Münchenbe, ahol a modern európai festészetben döntő hat évet tölti. A vándorévek alatt rengeteget látott és tanult. Amikor 1908-ban visz- szaérkezett Münchenbe, stílusa már átesett jónéhány változáson. A müncheni századvégi akadémizmustól korán az eklekticizmus különféle változatain keresztül megpróbálkozott az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus egyes irányaival is. Különösen a fauviz- mus hatott rá. Nagyra értékelte Picassot. Harmincnégy évesen fogott hozzá saját festészeti elképzeléseinek megvalósításához a különféle kortársi hatásoktól megszabadulva. 1909-ben megalapította a müncheni Neue Künstlervereinigungot, melyből Gyerünk Kánaánba Egytől-egyig az életből vett példáimmal, remélem nekem is jogos a sikerélmény: sikerült meggyőzni az olvasót, hogy nálunk mindenki sikerember. Hogy akkor viszont hol késik az a bizonyos Kánaán? Ugyebár ott a bibi, hogy ezek a fajta egyéni sikerecskék a nagy egész szempontjából annyit sem érnek, mint szalmonella ellen a sózott hering. Másfajtákra lenne szükség, mert úgy vélem, hogy napnál is világosabb, siker és siker között akkora különbségek vannak, mint teszem azt az én zongora- játékom és Kocsis Zoltáné között. Csak éppen turáni átok-e vagy micsoda, mi nem tartjuk sikkesnek az olyan sikereket, amelyekért gürizni, izzadni, hajtani kell, s netán nemcsak nekünk, de még a hejőcsabai számadó juhásznak is haszna van belőle. Hogy a bevezető példához nyúljak vissza, nem az az igazi siker, ha Stux Ar- noidnak három évtized után sikerül elfognia dinnyetolvajt, hanem arra mondhatnánk, hogy ez már döfi, ha a Stux által őrzött földön három évtized alatt csak egyetlen dinnyetolvaj járt volna sikerrel. Szóval, valahogy így kellene, hogy eljussunk ahhoz a bizonyos Kánaánhoz. Sok sikert hozzá! Baloghy Zoltán Amikor Stux Arnold hivatásos diny- nyecsősz egy alkalommal fülöncsípte a tizenkét éves Vékási Petyát, amint az egy négykilós pirosbélűt akart éppen leszakítani a száráról, aznap azzal a jóleső érzéssel tért nyugovóra, hogy lám, nem élt hiába, a lelkiismeretes munka megtermetté gyümölcsét, három évtizedes áldásos tevékenysége csúcsára ért, sikerült elkapnia egy gyümölcstolvajt. Stux Arnoldnak ezzel hosszú időre biztosítva volt a sikerélmény, ami a szakemberek szerint jobb közérzetet biztosít, mint három és fél törköly, korsó sör kísérővel. A sikert valóban úgy áhítja mindenki, mint sivatagi vándora flaska vizet, s úgy érzem, ki-ki a maga képességei szerint meg is tesz mindent, hogy sike rél- ményben legyen része, így bátran állíthatom, hogy mi a tízmillió sikeres ember országa vagyunk. Lelki szemeimmel máris látom, hogy eme megállapításra jó néhányan élénk fejcsóválásba kezdenek, amivel egyet nem értésüket akarják kifejezni. A kételkedőknek azonban nincs igazuk, azon egyszerű ok miatt, hogy nálunk még az olyan teljesítmény is sikeresnek számítódik, amiért másutt nem adnak egy kalap műtrágyát sem. A minap például beszélgetek egy sráccal, aki nyáron fejezte be középiskolai tanulmányait. „Hogyan zajlott le az érettségi?" - érdeklődtem a gyerektől, aki büszkén közölte, hogy átment. „Na, de hogyan?"-forszíroztam a dolgot, mire megtudtam, hogy a léc ugyan mozgott, de azért fennmaradt. Szóval olyan kettesre sikeredett. „És mit szóltak a szüleid? - tettem fel még egy kérdést. A válasz nem kis megrökönyödésemre így hangzott: „Ó, nagyon boldogok voltak, jutalmul befizettek egy párizsi Ibusz útra." Hát kérem, ezért vagyunk mi a tízmillió sikeres ember országa, mert ami csak egy árnyalattal jobb az elfogadhatatlanná/, azt menten kikiáltjuk sikeresnek. Csak nézzünk körül, hogy mennyi bol- sogságtól sugárzó arcot láthatunk. Például, mert sikerült átrázni a főnököt. Sikerélmény. Vagy tessék megnézni azokat az örömtől csillogó szemeket, ha valakinek sikerül elfogni a rekontrázott ultit. Még másnap is azt meséli a kollégáknak, olyan részletességgel, ahogyan egyik-másik tévériporter a meccset közvetíti, s még azt is közli velem, hogy a labda a kapu fölé szállt, mintha én behunyt szemmel nézném a tévét. Egy másik dolog. A mozi előcsarnokában srácok vihognak. Úgy tombol bennük a jókedv, mint a farhátpusztai kökényesben a hurrikán. Mint a röhejszünetben néhány szavas szövegükből megtudom, azért a nagy mulatság, mert ötven forintot lejmoltak össze. No kérem, ez is sikerélmény. 1911-ben megalakult a hires Blaue Rei- ter-mozgalom, az expresszionimus nyitánya. Ennnek vezéralakja Kandinszkij. Az expresszionizmus az absztrakt festészeti áramlatok gyökere volt. Kandinszkij kezdetben még ragaszkodott az ábrázolt képmotívumhoz, amely rendszerint egy tájkép volt, később azonban áttért az absztraktabb, motívumtól teljesen megszabadult képek festésére. Első művein a formák és színek még stilizáltak, de jól felismerhetők, később a képtárgyat teljesen elnyomta a színek és formák önállóvá emelkedése. Már 1910-ben az első világháború előtt eljutott a teljes elvontsághoz. Absztrakt akvarell című műve az első elvont alkotás a festészet történetében. Képei ekkor az úgynevezett lírai expresszionizmus jellegzetes képviselői; ez az irányzat ma, több mint félévszázad múltán éli reneszánszát. Dinamikusan kavargó kompozíciói, színakkordok, melyek - akár a zene - a művész belső, érzelmi élményét hivatottak tolmácsolni. Prófétai meglátásait elméleti írásaiban indokolta meg: „A művészi alkotás két elemből áll, belsőből és külsőből. A belső a művész lelki megindultsága, amely képes arra, hogy a szemlélőben hasonló lelkiállapotot idézzzen fel." Amit érzékelünk, az bennünk lelki reakciókat és indulatokat vált ki. „A belső elem meghatározza a műalkotás formáját. Nem lényeges a formának és a színnek az anyagiság látszatát vagyis a természeti objektumok látszatát kölcsönözni. A lényeges elem az egyensúly és a részek szisztematikus elrendezése.”1910 és 1921 között festett művei ezt az elméletet igazolják. A húszas években az értelem és az egyre fokozódó tudatosság veszi át az uralmat kompozícióin, melyekkel a konstruktivista művészet úttörője lesz. Közben élete nagy fordulatot vett. 1921- ig a Szovjetunióban élt, ahol a forradalom után a Szépművészeti Akadémia, a művészeti iskolák és múzeumok újjászervezésével foglalkozott. 1921-ben, a kulturális irányváltás idején, Berlinbe utazott. 1922-ben Walter Gropius meghívta Wei- marba. 1922-től a Bauhaus egyik vezető tanára. Absztrakciói ekkor váltak egyre geometrikusabbakká. A Bauhaus náci parancsra történt beszüntetése után 1933-ban Párizsba emigrált, ahol 1944- ben bekövetkezett haláláig élt. A francia fővárosban megértő művésztársakra lelt Miro, Delauney, Arp és Antoine Pevsner személyében. Pedagógiai tapasztalatainak eredménye a konstruktivizmus kiskátéja, a Pont és a vonal a síkban című 1925-ben megjelent munkája. Élete utolsó időszakában festett alkotásain à formák dinamizmusát játékos könnyedség váltotta fel, a jeleknek szimbólummá alakításával, amely a művet transzcendentálissá teszi. Hatása a párizsi évektől kezdve egyre nő, ma már mindenfelé szétsugárzik. Bűvkörébe kerül minden olyan művész, aki csupán vizuális nyelvezettel közölhető, nonfiguratív képi szimbólumokkal dolgozik. BRESTYÁNSZKY ILONA Komputerizátt művészet A számítógép életünk minden területén jelen van. Bevonult a művészetek világába is. (A Velencei Biennálé egyik szekcióját a komputer szerepe a műemlékvédelemben és helyreállításban című témának, a másikat a számítógép képzőművészeti alkalmazásának szentelték.) Magyarországon az alkalmazott grafika olykor már élt a számítógép adta lehetőségekkel (plakátok, címlapborítók, stb.), de önálló képzőművészeti műfajként alig használják. Ezért is hat az újdonság erejével a Szépművészeti Múzeumban megnyílt Digitart című nemzetközi komputergrafikai kiállítás, amely egy hónapig, december 28-ig látogatható, s külföldi művészek a részvevői. A hazai anyag az Impulzus című folyóirat és az MTA SZTAKI által hirdetett pályázatra érkezett. (E két intézmény finanszírozza a pályázatot és a kiállítást is.) Negyvenhét alkotó nyolcvan művét állították ki. A pályázók fele hivatásos képzőművész, főiskolai hallgató, a többi számítógépes szakember. Azoknak a művészeknek, akiknek nem volt számítógép-használati lehetőségük, a SZTAKI egyhetes stúdiót biztosított, ahol IBM-számítógépen dolgozhattak. A pályázati munkákat nemzetközi anyaggal egészítették ki, hogy a magyarországi kísérletet össze lehessen vetni a világban uralkodó tendenciákkal. Ebben a kollekcióban huszonöt művész hatvan művét vonultatja fel a kiállítás. Egy részét a múzeum grafikai gyűjteményéből, más részét e kiállításra meghívott alkotásokból. Kiemelkedő szerepe volt a szervezésben a Párizsban élő, magyar származású Molnár Verának, aki amellett, hogy saját grafikáit elküldte, művésztársait is felkérte a kiállításon való részvételre. Van még egy magyar származású vendége is a tárlatnak, a Svájcban élő Frey Krisztián személyében. Rajtuk kívül amerikai, svájci, NSZK-beli, francia, belga, osztrák, NDK-beli és csehszlovák művészek vesznek részt rajta. Sem a pályázati kiírás, sem a kiállítás nem tartalmazott különös megszorításokat, mindössze azt kötötték ki, számítógép segítségével készüljön a mű. így aztán meglehetősen színes a kép, a grafikák, színesek a műtárgyak, s úgy is, hogy sokfélék az anyagok, a képi átültetések. Vannak grafikai jellegű munkák - a számítógépes program megjelenik rajzban, fotón, szoborban, festményben. Megjelenik grafikai átültetésben, szitanyomaton, papíron, dián, magnón, flopy disken. Vannak monitoron folyamatosan futó programok, potter rajzok, monitor-fotók. Az alkotók többsége a számitógépes programot tette át hagyományos képzőművészeti megfogalmazásba. Kőszegi Frigyes pedig meglévő fareliefjeit vitte számítógépre és erről készített ofszet és litho műveket. Ugyanezt ismételte táblaképeivel is. így sorozatai a képzőművészeti megfogalmazástól a számítógépen át vezetnek újra a képzőművészeti ábrázolásokig. KÁDÁR MÁRTA Lilian F. Schwartz: Szimbolikus hódolat Picassónak Kandinszkij: Panel
