Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-11 / 265. szám

TOLNA \_ MEGYEI 1 r ÍmEPUJSAG ■—• ■ : c ■—■-s A Nap kél 6.42 - nyugszik 16.15 órakor A Hold kél 14.22 - nyugszik 0.53 órakor Száz éve született Basilides Mária (1886-1946) kiváló operaénekes. Derült, száraz idő Folytatódik az általában derült, de éjszaka, kora délelőtt erősen párás, ködös, ettől eltekintve száraz idő. Á változó irányú légmozgás napközben kissé megélénkül. A legma­gasabb nappali hőmérséklet ma általában 10 és 15 fok között, az északkeleti országrész néhány tartósabban kö­dös területén 10 fok alatt várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: A hét közepén átmenetileg megnövekszik a felhőzet, csapadék nem valószí­nű. A ködhajlam a hét végére erősödik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte -1 és plusz 4 fok, majd -3 és plusz 2 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok, majd a tartósan ködös helyeken 5 és 10 fok között lesz. NOVEMBER 11 KEDD Névnap: Márton- A SZEKSZÁRDI Spirituálé Quartett a televízióban. A Magyar Televízió pécsi és szegedi körzeti stúdiója idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ez alka­lomból közös műsorban emlékeznek az eltelt tíz esztendőre, mégpedig novem­ber 16-án. A műsorban - melyet a múlt héten rögzítettek - közreműködik a szek­szárdi Spirituálé Quartett is a szegedi Ri­ver Said együttes kíséretében.- DIÁKMOZI. A Jézus Krisztus szu­persztár című filmet láthatják a fiatalok kedden délután 17 órakor a szekszárdi diákcentrumban. (Béla tér 6.)- MEGÚJULNAK Székesfehérvár egyik legszebb egyházi műemlékének, a Rác templomnak a freskói. A bizánci jel­legű, Jézus és Keresztelő Szent János életének mozzanatait ábrázoló falfest­ményeket, valamint a templom rokokó ikonosztázát - Jovan Grabovacz és Gri- gorju Popovicz 1771-ben készített reme­keit - restaurálják, színeiket felfrissítik, eltüntetik az idő kártételeit. Magát az épületet az Országos Műemléki Felügye­lőség a közelmúltban hozatta rendbe. A megújult Rác templom érdekes dísze lesz a körülötte terjeszkedő új lakóne­gyednek, s kőzépontja a Rácváros haj­dani portáiból létesülő skanzennek.- SZÜLŐFALUJÁBAN, Simontornyán ünnepli énekesi pályájának huszonötö­dik évfordulóját Döme Ilona nótaénekes. A jubileumi műsort, amelyben kollégája Farkas László, a Nyílik a rózsa legutóbbi győztese is fellép, szombaton este ren­dezik meg a simontornyai művelődési házban.- TOTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sporfoga- dási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Totó 45. játékhetére 4 694 292,5 da­rab szelvény érkezett be. A nyeremény- alap: 25 095 688 forint. A jutalom: 2 281 426 forint. AzT-IV. nyerőosztályra egyenként: 6 844 278 forint, a II—III. nye­rőosztályra egyenként: 4 562 852 forint került felosztásra. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 5 475 423 forint, 12 találatos szelvény 58 darab, nyeremé­nyük egyenként 62 936 forint, 11 talála­tos szelvény 798 darab, nyereményük egyenként 4574 forint, 10 találatos szel­vény 7580 darab, nyereményük egyen­ként 722 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt november 15-től, 20 000 forint felett november 20-tól. A szép napos idő sok látogatót csal ki ősszel is az Állatkertbe Utcanév-nosztalgia Gyakran emlegetett téma, hogy országunk hány meg hány településén talá­lunk olyan nemzetünk nagyjairól elnevezett utcákat, ahol a név viselői talán soha életükben nem jártak. Szinte mindenütt neveztek el utcát Széchenyiről, Kossuthról, Petőfiről, s még sorolhatnám a hírességeket, - ami önmagában persze nem lenne baj, hiszen emléküket őrizni kell. Ám mennyivel jobb lenne, ha az utcák elnevezésekor job­ban körülnéznénk házunk táján is, s vagy a hely szülöttei vagy jellegzetességei közül választanánk. A régi szekszárdi utcaneveket jelölő térkép például sok olyan nevet tartalmaz, amit ma is szívesen látnék megyeszékhelyünkön sétálgatva. Igazán maradhatott volna a római hadiét neve Budai utca, s a Selyemgyár utca is őrizhetné az egyko­ri gubófeldolgozó emlékét. Megváltoztatni persze már nem lehet a jól ismert ut­cák neveit, de most születő lakótelepeink, utcasoraink tábláin öröm lenne talál­kozni néhány régi, patinás, hangulatos névvel. - esi ­V < Szép házak - díszes cégtáblák A FÉG-üzlet homlokzatán a gázlámpa A megújuló utcarészlet Stukkódísz - a szem elől kicsit elrejtve A szekszárdi Széche­nyi utca egy részét felújí­tották. Patkó Sándor me­gyei főépítész tervei alap­ján fogtak a nagy szakér­telmet kívánó feladathoz. A kivitelezés folyamán sok nehézség adódott, előre nem láthatták a fa­lak, áthidalók rossz álla­potát, a közművek el­avultságát, több módosí­tást kívánt a terv. Végül az épületek elkészültek.- Mindegyik ház földszint­jén üzlethelyiség van, az első emeleten és részben a tetőtérben pedig laká­sok. Képeinken a szép üzletportálokat mutatjuk be. Az utca 34-es háza alatt a takarékszövetkezet kapott helyet, már csak az asztalosmunka van hátra. A 32- es épület még a kezdet kezdetén van. A 30-as számú házban van a patika, megújult kirakat, ízléses felirattal. A 28- asban az idegenforgalmi iroda kirakatát „kidekorálták” - a városi tanács illetéke­sei elrendelték a tömeges ízléstelen szö­veg „felhordás” lekaparását. A 26-os házban lesz az óra-ékszer üzlet, azt mondják, hogy a karácsonyi vásárra megnyitják. Az utcasor további házaira, így például a Nemes-féle ügyvédi ház felújítására is készen a terv. A 22-es számú házat is fel­újítják. I A takarékszövetkezet cégtáblája A lakóépületek körül, illetve az új iro­daháztérburkolatát, parkosítását és ren­dezését is elkészítik, de ez jövő évi mun­ka lesz.-Ph Fotó: Cz. S. Vádemelés a fegyveres rablók ellen Vádat emelt a battonyai ügyészség Farkas Barnabás és Rontó János batto- nya-tompapusztai lakosok, az augusztu­si Békéscsaba-fürjesi fegyveres rablótá­madás végrehajtói ellen. Az ügyész társ­tettesként, nagyobb értékre, bűnszövet­ségben, dolog elleni erőszakkal elköve­tett lopással, lőfegyverrel és lőszerrel va­ló visszaéléssel, s egyéb bűntettekkel vádolja őket. Az elsőrendű vádlott, a 24 éves Farkas Barnabás különböző va­gyon elleni bűncselekmények miatt ko­rábban öt év, négy hónap szabadság- vesztést kapott, a büntetést kitöltve 1986. áprilisában szabadult. A másodrendű vádlott, a 21 éves Rontó János jelenleg tölti a maradandó fogyatékosságot oko­zó testi sértés bűntette miatt rá korábban kiszabott nyolchavi szabadságvesztést. A vádlottak a bűncselekményeket megelőzően 2-3 héttel arról beszélget­tek, hogy Borsod megyében Köröm, illet­ve Ernőd községekben kellene meghú­zódniuk, s ott bűncselekményeket is tud­nának elkövetni; ehhez fegyvereket is lehetne szerezni. A vádlottak 1986. au­gusztus 10-én este alapos italozás után úgy döntöttek, hogy elmennek a mező- hegyesi 57-es majorba Kiss János er­dészhez, s ellopják tőle fegyvereit. Egy Tompapusztán elemeit Simson segéd­Az emberi szervezet vasanyagcsere- szabályozása vizsgálatának legújabb eredményeit vitatták meg az Egészség- ügyi Világszervezet, a Nemzetközi Hae- matológiai Társaság, a Nemzetközi Hae- matológiai Standardizációs Bizottság és a Magyar Haematológiai Társaság most véget ért munkaértekezletén. A Pilisszentkereszten tartott háromna­pos tanácskozáson részt vettek angol, motorkerékpárral vágtak neki az útnak. A mezőhegyesi erdésztől eltulajdoní­tott két vadászpuskával folytatták „utazá­sukat” lopott személygépkocsikon és gyalog. 11 -én éjjel betörtek egy magyar- bánhegyesi italboltba, majd 14-én éjjel eljutottak Pál Ádám Békéscsaba külterü­letén, Fürjesen álló tanyájához. Az ott ta­lált Lada gépkocsit feltörve, a vezetéket rövidre zárva akarták a Ladát üzemképes állapotba hozni. A zajra a tanyában felfi­gyeltek, s négyen kimentek, hogy meg­akadályozzák a kocsi elrablását. A vád­lottak a vadászfegyvereket a sértettekre fogták, valamennyiőjüket beparancsol­ták az épületbe, ott mind a négyüket falhoz állították. Farkas Barnabás a kezé­ben lévő golyós vadászfegyverrel ifj. Bo- tyánszki Pált kikényszeritette a gépko­csihoz, amellyel Ernődre vitették magu­kat a rablók. Ott ifj. Botyánszki Pált elen­gedték, a vádlottak pedig gyalog folytat­ták útjukat egyik rokonukhoz. Rontó János augusztus 15-én reggel az emődi körzeti megbízottnál jeléntke- zett, míg Farkas Barnabást a rendőrség aznap délben Muhi közelében egy bá­nyatónál fogta el. A két vádlott beismerő vallomást tett. A fegyveres rablók november 19-én állnak Battonyán bíróság elé. amerikai, belga, csehszlovák, finn, hol­land, kubai, lengyel, magyar, NDK-beli, szovjet haematológusok, biokémikusok, epidemiológusok, élelmiszertudományi szakemberek. Az értekezleten részt vett Clement Finch, a seattlei egyetem professzora, világhírű kutató, aki hétfőn a Magyar Tu­dományos Akadémián tartott előadást a vasanyagcsere élettanáról. Közlekedési balesetek Az elmúlt héten öt sérüléses közleke­dési balesetet jelentettek a főkapitány­ság központi ügyeletére, amelyek közül egy volt halálos kimenetelű, négy súlyos sérüléssel végződött. Egy személy meg­halt, négy súlyosan, kettő könnyebben sérült meg. A balesetek zöme gyorshaj­tás miatt történt. November 4-én 15.30 órakor Bony- hádvarasdon a Kossuth u. 126. sz. ház előtt Dávid Sándor Závod, Székely u. 141. sz. alatti lakos a GE 98-30 rendszámú mikrobusszal jobbra ívelő kanyarban az út bal oldali árkába sodródott. A kocsi utasai közül János Sándor Závod, Kos­suth u. 11. sz. lakos súlyosan, felesége könnyebben megsérült. November 8-án 19.44 órakor a 6. sz. főútvonalon Bonyhád külterületén Né­meth Gusztáv János 32 éves fényképész, szekszárdi lakos személygépkocsijával halálra gázolta Mák Ferencné 46 éves betanított munkás, tahitótfalui lakost. A viszgálat eddigi adatai szerint a személy- gépkocsi vezetője nem a látási viszo­nyoknak megfelelő sebességgel közle­kedett. A balesetek körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Az igazságügyi és a rendőri szervek it­tas járművezetés miatt-19 vezetői enge­délyt vontak be. Szaloncukor-ellátás Szaloncukorból jó ellátást ígér kará­csonyra a Budapesti Édesipari Vállalat, amely a forgalmazott mennyiség mintegy 80 százalékát készíti. A vállalat növeli az olcsóbb áruk mennyiségét, és új termék­kel is megjelenik a hazai piacon. Hogy a vásárlói igényeket jobban kielégítsék, az árut 0,5, 0,6, Q,8 és 1 kilogrammos cso­magolásban hozzák forgalomba. Nemzetközi tanácskozás a vasanyagcseréről A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel. Saphir 9è-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents