Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

6 ïvrtÉPÜJSÀG

1986. november 7.- Nem mondta meg a múltkor, amikor találkoztunk, hogy miről fogunk beszélgetni. Az is érdekel, hogy miért gondoltak éppen ránk?

I- Beszélgethetünk mindenről, ami éppen eszünkbe jut, főképpen az Ön életéről.- Ha kiadom az életem, de még mindig nem tudom, miért éppen velem készül ez a beszélgetés?...- A nagy októberi szocialista forradalom évfordulója alkalmából olyan embert kerestünk, aki régi párttag, és egész munkáséletével bizonyította ál- I lásfoglalását Ez így egy kicsit ünnepélyesen hangzik, tulajdonképpen egészen midennapi dolgokról ejtünk majd szót Például a munkáról.- Mindig úgy dolgoztam, mint akit halálra akarnak ítélni, ha nem végzi el a munkáját rendesen és időre.- Éppen ez volt az egyik kérdés, amit mindenképpen feltettem volna, hiszen majd minden nap látom, hogy vár a buszra, megy a szőlőbe, vagy éppen kint Iván-völgyben találkozunk. Nem nézné az ember hatvannál többnek, ahogy a fürgeségét láQa, pedig tudom hogy már 73.- Valóban minden nap kimegyek, vagy kimegyünk a feleségemmel, a kertbe, szőlőbe. Ez már úgy látszik 'a véremben van, nem is tudom mi lenne velem, ha nem tudnék többet dolgozni. Nem tudok megállni, pihenni, vagy inkább a munka a pihenés nekem, nem is tudom, nem is akarom abbahagyni. Addig nincs nyugtom, amíg el nem végeztem, amit reggel elterveztem. A nyugdíjas években az a legjobb - ebben is van azért jó is -, hogy nincsen főnököm, magam szabom meg minden napra a munkát, elszámolni is csak a lelkiismeretemmel kell. Mi, ketten a feleségemmel -, de értem ezalatt a nemzedékemet is - mindenért amink van, keményen megdolgoztunk. Amit elértünk azt a két kezünk munkájával értük el. Igaz, az egész életemben nem fordult elő velem, hogy utánam szóltak volna, János - később János bácsi - nem végezte el, amit elvállalt. Pedig a felszabadulás után nem tették mindenhez hozzá, hogy mennyi a prémium, jutalom, ha a munka kész lesz. Ma meg már mindenkinek ez az első kérdése, hogy mit lehet keresni. Én az embereket a munkájuk után becsülöm, vagy nem becsülöm meg. Az a mérce.

I - Hogyan lett tagja a pártnak?- Nem is tudom ezt megmagyarázni, olyan természetes volt. Negyvenötös párttag vagyok, amikor hazajöttem a szovjet hadifogságból, a társaimmal, ma így mondanák: a haverjaimmal mentem mindenhova. Az embernek tartozni kell valahova, és mit kerestünk volna mi a Kisgazdapártban? Természetes volt, hogy a kommunistákat választottuk, az tetszett amit ők hirdettek.

■ - Szegények voltak?- Nem úgy volt az, ahogy ma olyan leegyszerűsítve mondják, nemcsak azon múlott, hogy ki a nagyon szegény, vagy tehetősebb. Nyilvánvaló, hogy a föld legyen azé, aki megműveli, hogy az emberek egyelőek legyenek, becsüljenek mindenkit a munkája alapján. Ez volt a célunk akkor is, meg ma is. Sokminden megvalósult, más dolgok másként alakultak, de lényeg nem változott meg, bennem sem. Az ember nem érdekből lett párttag, senkinek nem Ígértek jobb beosztást, oda kellett menni, ahova küldték az embert és helytállni. Nem az adta akkor sem a tekintélyt, hogy kinek volt piros könyve a zsebében, hanem a munka, meg az emberség.

Í- Kik voltak a szülei, milyen családból származik?- Édesapám kőműves volt, Marosvásárhelyen születtem, Szentesen nőttem fel, heten voltunk testvérek, öten ma is élünk, már mindenki nyugdíjas. Ha meggondolom, több volt az én életemben a rossz, mint a jó, mégis jól esik visszagondolni az eltelt évekre.

I- Most miről jutott eszébe a sok rossz?- Harmincöttől 37-ig voltam tényleges katona Szegeden, a huszároknál, a háború alatt megint behívtak, de akkor már a légvédelmi tüzérségnél szolgáltam, ott estem hadifogságba, nehéz évek voltak. Az első munkahelyen a mai Pankotai - akkor újvárosi - Állami Gazdaságban volt,először gyapottal foglalkoztam, aztán állattenyésztéssel, onnan, mármint az állattenyésztésből is mentem végül is nyugdíjba, de az már Szekszárdon történt.- Az első feleségem meghalt, tőle van két nagy ikergyerek, egy fiú és egy lány, ők már negyvennégy évesek. A feleségemmel 1951-ben ismerkedtünk meg, 1953-ban jöttünk Szekszárdra, azóta itt élünk, ebben a házban. Először lakók voltunk, dr. Koncz Jenő bírónál. Nagyon rendes emberek voltak, mintha családtagok lettek volna, úgy éltünk. Pécsett építkeztek, úgy vettük meg tőlük a házat, hogy a felét tudtuk csak kifizetni, a többit meg részletre. Közben együtt laktunk még sokáig, amikor a részlet lejárt, aztán írták ránk a házat, amit először is tatarozni kellett. Most már rendben vagyunk, mindent kifizettünk. Két közös gyerekünk, egy fiú és egy lány, már Szekszár- dan született, ma is itt élnek. Nagyon jó gyerekeim vannak, mind a négynek van felsőfokú végzettsége. Igaz, én is mindig tanultam. Először mezőgazdasági technikumot, akkor a palánki iskola még Szentlőrinchez tartozott, majd pedig felsőfokú technikumot végeztem, végül Keszthelyen vizsgáztam a mérnök-továbbképzőn, a marxista egyetemet is elvégeztem. Nem úgy volt mint ma, hogy negyedévenként egy-két napot kellett menni. Mentünk minden héten rendesen esti iskolába. Ma is megvannak a szakkönyveim, a régiek is, meg az újak is. Az egész életemet a mezőgazdaságban töltöttem, ma is érdekel, hogy mi történik, milyen eredményeik vannak, milyen újdonságokat lehet hallani.

I- Tudom, hogy lelkes látogatója a szekszárdi kertbarátkömek.- Alighanem alapító tagja vagyok, már nem emlékszem rá. Öttagú vezetőség van fiatal agrárszakemberekből, nagyon tisztelem őket, mert sokat tudnak. Érdekes előadásokat tartanak és szerveznek, érdemes meghallgatni őket, gyakorlati bemutatók is vannak. Eddig fnég minden kirándulásra elmentünk a feleségemmel, a termékeinkkel már többször részt vettünk a mezőgazdasági kiállításon is. Szeretünk közéjük járni.

I- A kerten és a kertbarátkor rendezvényein kívül mit csinál még szabadidejében?- Olvasok, főleg a nagy parasztirókát. Könyvcsekkünk van, most is jártam a könyvesboltban, de éppen nem volt meg, amit kerestem. Szabó Pálnak, Veres Péternek sok könyve megvan nekünk, a hiányzókra vadászok, amíg meg nem szerzem. Szeretem Győrffy István munkáit, Móricznak egyedül a Sárarany című könyvét nem szeretem. Minden nap elolvasom az újságot, a megyei lapot, jár még a Magyar Mezőgazdaság és a Kertészet-Szőlészet. Mindig megveszem a Lányok-Asszonyokat, nagyon jó cikkek vannak benne.

t / V

I- Egy „fonalat” elvesztettünk, az élettörténetben csak addig jutottunk el, hogy Szekszárdra kerültek.- Az Állatforgalmi- és Húsipari Vállalatnál dolgoztam, hizómarhával foglalkoztam, osztályvezetőként mentem nyu- díjba. Az ott töltött 2$ évből 18 évig voltam párttitkár, az újvárosi pártszervezetben is vezetőségi tag voltam.

I- Úgy tudom, a felesége is párttikár volt- Igen, az SZTK-ban, a mai Társadalombiztosítási Igazgatóságon.

I - Mi volt a legszebb az életében?- Az a huszonhárom év, ott nagyon szerettem dolgozni, az emberekkel is megértettük egymást, megbecsültek. Több kitüntetésem is van, arra nagyon büszke vagyok, hogy megkaptam a Fel- szabadulási Jubileumi Emlékérmet, azt csak egyszer adták ki és azok kapták meg, akik tettek is valamit, nemcsak beszéltek.

I - És mi volt a legrosszabb?- A szegénység a húszas években, és a második világháború.

I- Akkor beszéljünk másról, például arról ilyennek képzelték-e el a szocializmust akkor 1945-ben?- Ugyan, dehogy. Egészen másnak, azt sem gondoltuk, hogy ilyen nagy jólétben fogunk élni. És persze azt sem, hogy ilyen nagyok lesznek a különbségek ember és ember között, mint ma. Nem vagyok ellene az igényességnek, mindenki éljen minél szebben, minél nagyobb kényelemben. Nekünk is van autónk, színes televíziónk, de ez a nagy anyagiasság már egyáltalán nem tetszik. Az sem, hogy a munka elvesztette a becsületét, ma nem feltétlenül az él a legjobban, aki jól dolgozik. Tudom én, hogy vannak becsületes dolgos fiatalok, hiszen látom a kertbarátkörben és a gyerekeim is ilyenek, de az már nem tetszik, hogy a Béla-téren a kocsmában - úgy hívom „bokatekergető” - a nap minden órájában vannak, akik isznak. A fiatalok szögesruha, szögesbakancs viselete sem tetszik, meg hogy vannak köztük ápolatlanok, mos- datlanul beszélők és akik nem hajlandók dolgozni.

■ - A nyugdijai meg van elégedve?- Nem azzal van a baj, az nem kevés, hanem az árak a magasak..

I- Azért fejezzük be ezt a beszélgetést derűsebben... Hogyan ünnepli meg az évfordulót?- Már érdeklődtem a Babits Mihály művelődési központban, mi lesz a program. Az ünnepségre az idén is lemegyünk, mint negyven éve mindig. Arra még nem volt példa, hogy április 4-én vagy november 7-én hiányoztunk volna az ünnepségről. Azt mondták, az Állami Népi Együttes acf műsort. Nagyon várom, mert az nagyszerű együttes, ritkán látni a műsorukat Szekszárdon.

IHÁROSI IBOLYA- Itt meg kell szakítani a beszélgetést, hogy szóljunk a feleségről is, akivel az élmények ettől kezdve azonosak, és aki mindvégig részt vett a beszélgetésben saját véleményével és a kisunokáról, aki érkezési sorrendben az ötödik volt a hat közül, és akit a nagypapa Tujának, Tujuskának becéz. Kár, hogy az ő szavaik nem férnek bele ebbe a beszélgetésbe, velük együtt lenne kerek az egész mert any- nyira hozzátartoznak Fekete János életéhez. Éppúgy, mint a többiek a családból.

MÚLTUNKBÓL

Tolna megye alispánja 1920-ban arra kérte az iskolák igazgatóit, a rendszer szempontjából megbízható pedagógusokat, írják le részletesen az általa ösz- szeállított kérdések alapján, mi történt a Magyar Tanácsköztársaság időszakában az iskolákban, miként viselkedtek a tanítók, az intéző bizottságok (direktóriumok) beavatkoztak-e a tanítás menetébe, milyen említésre méltó cselekmények voltak. A válaszok hangneme, objektivitása, szenvedélyessége különböző. Vannak útszéli hangon megírt pocskondiázó jelentések, vannak, akik higgadt hangon vádolják társaikat, rájuk kentek olyan dolgokat, amelyekről később, a hivatalos vizsgálat megállapította valótlanságukat. Vannak jelentések, amelyek igyekeznek menteni a menthetőt, kivonni társaikat az ellenforradalom megtorló intézkedései alól. Emiatt kisebbítik, jelentéktelenebbnek tüntetik fel tevékenységüket, mint az a valóságban volt.

Tudjuk, Tolna megyében is több pedagógus esett áldozatul a fehérterrornak. Közöttük volt Gyenis Antal dombóvári pedagógus is. Az ő tevékenységéről Renkei Géza iparostanonc-iskolai igazgatótanítóterjedelmesjelentésében számolt be az alispánnak, a 9065/1920. számra hivatkozva. Ez a jelentés kiemelkedik a sok hasonló témájú irat közül. Meglehetősen pontosan vázolja fel Gyenis Antal politikai álláspontját, harcos magatartását, s emiatt szembekerülését a község vagyonosabb rétegével és néhány tanítótársával. Idézzük a jelentést:

„A dombóvári államilag segélyezett községi iparostanonc-iskola összefoglaló jelentése a kommun időkről.

Az 1918. évi októberi kormányrendszer változása a helyi tanoncoktatásra semminemű hátránnyal sem volt. Az iparosok csak úgy mint ezelőtt is, rendesen- küldötték tanoncaikat (iskolába), és támogatták az iskolát. A tanulók között azonban a szociális eszmék termő talajra találtak az egyes segédek, de különösen néhai Gyenis Antal igazgató tanításai következtében. Amikor 1919 márciusában a kommun rendszer vette át a vezetést, a mesterek ellenséges indulattal voltak Gyenis ellen eltelve, mint aki a tanulókat úgy a mesterek, valamint a nem kommun érzelmű tanítók ellen izgatta. A kommun tanokat legnagyobb része szinte áhítattal és teljes odaadással szívta magába, minek következménye lett, hogy a tanulók egy jó résíe kihívóan, dacosan viselkedett. Akadtak azonban olyanok is, akik szívesen hallgatták a csitító és intő oktatást s nem engedték magukat a téves és veszélyt rejtő tanok által félrevezetni.

Hogy a mesterek nyilvánosan fel nem léptek az igazgatóval szemben, az volt az ok, mivel féltek a következményektől. Az iskolai bizottság az egész idő alatt semmibe sem avatkozott, hanem türelemmel tűrték a kényszer hatása alatt előállott visszás állapotokat. - Az egész rendszernek egytől egyig ellenségei voltak. A tanítóik, az igazgatótanftót kivéve, hazafias érzelmú(ek) volt(ak), s fájós szívvel láttá(k) hosszú évek küzdelmes munkájuknak összeomlását. A tanítás anyaga semmiben sem változott - Gye- nist kivéve, szorosan a tantervhez ragaszkodva folyt a tanítás. Gyenis minden órán, sőt azon kívül is folyton folyvást a kommun eszmékkel adta elő, sőt a ta- noncokat a mesterekkel szemben kémkedésre serkentette, minek következménye néhány esetben az volt, hogy olyan mestereket, főnököket, kik mindig atyai jóindulattal viseltettek tanoncaikkal szemben - feljelentették csak azért, hogy cipőt kell tisztogatniok vagy ivóvizet kell hozniok, s ilyenkor Gyenis mindig a kíméletlenebből kelt azok ellen. Ennélfogva Gyenis ellen az elkeseredés oly nagy- gyá vált, hogy ha nem erőszakos halállal múlott volna ki, úgy a helybeli tovább működése lehetetlen lett volna.

A kommunizmus bukása után a tantestület első teendője az lett, hogy ama mételyt, melyet a kommunizmus hintett el az ifjúság leikébe, onnan gyökerestül kiirtsa.” A jelentés 1920. szeptember 14-én kelt.

Gyenis Antal nem tett mást, mint a mesterekkel, a munkaadókkal szemben védte a teljesen kiszolgáltatott fiatalembereket - a gyermekeket -, akiket a mesterek korlátozás nélkül zsákmányolhattak ki. Azt akarta Gyenis Antal megvalósítani - legalább Dombóváron -, hogy a szakmát tanulni akaró gyermeket a mester ne házi munkára fogja be, ne cselédként kezelje, ne cipőt tisztíttasson vele, ne dajka legyen, ne vizet hordjon, hanem a tanoncszerződés teljes időtartamára a szakmában foglalkoztassa. Nem csoda tehát, hogy fez nem tetszett a mestereknek, nyilvánvalóan megorroltak rá. Gyenis Antalban joggal látták ellenfelüket, ellenségüket. Az ő személye szemükben megtestesítette a proletárhatalmat - s ezzel a hatalommal nem szimpatizáltak.

Gyenis Antal érezte és értette, mit jelent az ember felszabadítása a tőke igája alól. Szabad nemzedéket, kommunista szellemű ifjúságot akart nevelni -, s erre feltette életét. *

Joggal vetődik fel a kérdés: milyen eredménye volt Gyenis Antal tevékenységének a fiatalok körében? Erre a kérdésre is válaszolt a fenti jelentés készítője, de e?t mentegetőzve tette, mondván: „A tantestület tagjai minden kommun mozgalomtól távol tartotta magát, az igazgatót kivéve, ki sajnos magáról teljesen megfeledkezve, annyira belovalta- tott, hogy ennek megszűntével életével lakolt. Ezen teljes visszavonultság az oka annak, hogy a tantestület a fiuknak akkori mozgalmairól, viselt dolgairól nincs tájékozódva.”

Ezt azonban már nem kell elhinni neki. Ugyanis önmagát cáfolja, amikor az alispánnak az alábbiakat jelentette:

„A dombóvári államilag segélyezett községi iparostanonc-iskola tanulói beléptek az ifjúmunkások szakszervezetébe (a KIMSZ-ről van szó - a szerk.), mely eleinte 60-70 tagot számlált. Ennek elnöke az akkori igazgató lett. Ezen tisztét azonban akkor, amidőn úgy a munkástanácsnak, valamint a forradalmi törvényszéknek elnöke lett - elhagyva, az ifjú munkások maguk közül választottak elnököt. Az ifjúmunkások között úgy a műhelyekben, valamint a szakszervezetben bizalmi rendszer volt. A szakszervezet havonta egy-egy tagot küldött Bpestre, aki ott instrukciót vett arra, hogy miként viselkedjenek, és mihez tartsák magukat, sőt június 3-án megtartott országos kongresszuson is képviseltették magukat. A tagok száma egyre több és több lett, úgy hogy a vége felé már 200-ra emelkedett.”

Azt is megtudjuk a jelentésből, hogy a KIMSZ, amelyet a jelentés készítője következetesen szakszervezetnek nevez, előbb a Hunyadi téri elemi iskolában működött, majd később a főgimnázium épületébe települt át. A jelentés egy másik részében ismét foglalkozik az ifjúsággal. Ezt írta: „Az ifjúmunkások budapesti szakszervezete körülbelül 15-20 kötetből álld könyvtárat küldött a dombóvári államilag segélyezett iparostanonc-iskola tanulói részére. Az irodalmi munkák között a fiuk állítása szerint voltak Jókaitól, Vernétől, Buharanintól (Buharintól), Marx és más íróktól könyvek. - Az újságok közül a »Proletárt«, »Vörös Újságot«, »Népszavát« és az »Ifjúsági Munkást« olvasták.”

*

Ezt követően illik feltenni a kérdést: milyenek voltak Gyenis tanártársai? Ügy helyes, ha a kérdést ismét a jelentés készítője válaszolja meg:

„A tanítók átképzése céljából a tanfolyamon egyikünk sem vett részt. Propaganda céljaira - mint állami tanítók - fejenként felvettünk ugyan havi 250 koronát annak ellenértéke képpen azonban propagandát nem űztünk. A tanítóság mindvégig hazafias, erősen magyar érzelmű maradt s kész lett volna minden percben a nemrég múltban letett fegyvert újra felvenni, s ellenük teljes erővel harcolni.”

Ehhez - mint mondani szokás -, nem kell kommentár.

K. BALOG JÁNOS

Fekete János szekszárdi nyugdíjassal