Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-01 / 258. szám
I 1986. november 1. ^PÜJSÀG 5 Ki fizeti meg? Meglepő, különösen manapság, amikor oly gyakran hallani, olvasni a nagyarányú munkaidő-veszteségekről, hogy átlagosan és mindent egybevéve több időt töltünk el munkával, mint például a finnek, következésképpen kevesebb idő marad a családra, szórakozásra és pihenésre, művelődésre. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem munkatudományi tanszékén mutatták ki nemrégiben, hogy 1984-ben a háztartási tennivalók és a második gazdaságbeli munka lényegesen több időt vitt el, mint amennyit ténylegesen a főmunkahelyen töltünk (más kérdés, hogy munkával vagy anél- • kül). I i Meglepő az is, hogy a magyarországi heti tényleges munkaidő hosz- sza egyáltalán nem marad el a fejlett tőkés országok gyakorlatától, sőt... Ha nálunk a túlórákat is számoljuk - amelyek ugye, rendszeres kísérőjelenségei a munkaidőnek - akkor 1984-ben 42,7 óra volt a heti munkaidő, míg például Franciaországban - s ezek még 1981 -es adatok - 41,4, Belgiumban 38,4, az Egyesült Királyságban 38,3, az Egyesült Államokban 41,1. Nem vagyunktehát el- ' maradva, nem dolgozunk kevesebbet, pontosabban nem tartózkodunk rövidebb ideig a munkahelyünkön, ; mint ahogy ez más országokban szokásos. Ám, hogy mégis baj van, azt jól példázza, mondjuk az NSZK-val való részletesebb összehasonlítás. Ott lényegesen több a fizetett szabadság, viszont a magyar iparban majdnem kétszer annyi nap esik ki a munkavégzésből betegség miatt, mint az NSZK egész gazdaságában. Az egyéb okok miatti munkaidőveszteség ugyancsak a hazai iparban több mint négyszer akkora, mint az egész nyugatnémemt gazdaságban. Az egész napos munkakiesés- éppen az eltérő mennyiségű fizetett szabadság miatt - nagyjából azonos. A tényleges órateljesítmény szintén majdnem azonos - és ez az érdekes! Sokkal több a fizetett szabadság, rövidebb a munkahét, ráadásul a túlóra is kevesebb és mégis azonos a teljesítmény. Mert jóval kevesebb a munkaidő-veszteség, s főleg az ottaniak jóval kevesebb napot töltenek betegágyban. E tények, talán más megvilágításban, de ugyanazt jelzik, mint amiről manapság annyi szó esik: a munkahely szervezetlenségéről, a munkaellátás zavarairól, az egyre aggasztóbb fegyelmi és fegyelmezési problémákról, a munkaidő-védelem szempontjából majd hogy nem közömbös - az állampolgárokat kiszolgáló szervezetek érdektelenségéről, s arról a sajátságos vezetői magatartásról, amely inkább megtűri a fegyelmezetlenséget, a szervezetlenséget, csakhogy ne kelljen népszerűtlen intézkedések révén hozzálátni az általános rendcsináláshoz. Nem valamiféle nemzeti sorscsapásról van szó, mert ugyan ki tagadhatná: azonos gazdálkodási feltételek mellett, vannak nálunk olyan vállalatok, munkahelyek is, ahol inkább a szervezettség, a fegyelem, a racionális munkaidő-kihasználás, a hatékony, termelékeny munkavégzés dominál. Jeléül annak, hogy az ezzel kapcsolatos gondjaink javarészt tipikus munkahelyi bajok, s nem pedig irányításbeli, vagy szabályozásbeli problémák. Arról is szó esik, hogy nálunk az elégtelen munkaidőkihasználás, a rendkívül alacsony színvonalú munkatermelékenység mennyi gazdasági és társadalmi károkat okoz. Ám azon talán a kelleténél kevesebbet és kevesebben gondolkodunk, hogy miközben csak tessék-lássék módján szervezzük meg saját munkánkat és életünket, azonközben - a megélhetési kényszer, a saját életszínvonalunk lehetőség szerinti stabilizálása miatt - végül is egyre több és több úgynevezett jövedelempótló -munkára kényszerülünk. Aminek van ugyan egyéni és társadalmi haszna is, csak éppen korántsem annyi, mint ameny- nyi a jól szervezett nagy szervezetekben lenne elérhető. Végül is tehát semmivel nem dolgozunk kevesebbet, mint a nálunk fejlettebb, gazdagabb és lényegesen jobb módban élő országok lakói. Csakhogy sokkal szervezetleneb- bül, no és persze egyre fáradtabban tesszük, amit teszünk. Ki fizeti meg ennek az árát? VÉRTES CSABA HOLTÁGAK A múlt század második felében végbement nagy Duna-szabályozá- sok, mikor is nagy kanyarulatokat vágtak át és szabtak rövidebb utat a folyamnak, egyszer s mind gátakkal is fogva sokszor szertelen áradását, új képet is adott a Duna menti tájnak. A Sárközben például olyan víznevek alakultak ki, mint kis Holt- Duna, nagy Holt-Duna - jelezvén a tényt: hatalmas vízfolyások váltak halottá, pangó vízzé. Ma már sok néhai vízmeder szárazulattá vált, legelő vagy éppen szántónak fogva. Több - mint például Dombori - üdülőterület lett vagy halászoknak, horgászoknak terem még halat. Ám mindegyikük a lassú sorvadás terhes gondjaival küzd. CZAKÓ SÁNDOR Halárus asszony Bátán-------------:------------------------------------Fü tyülőréce - fütyül a fényképészre Bármily sekély is a víz, a remény halat fogni - végtelen Hangulatok: Bölcske, Dombori, Tolna A sárköziek Kis-Dunája, öreg halászával, kinek ladikja alól az idén a víz kiapadt.
