Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-28 / 280. szám

MA Szakszervezeti 1986. november 28. PÉNTEK élet XXXVI. évfolyam, (4. oldal) 280. szám ÁRA: 1,80 Ft Ülést tartott a Minisztertanács A csúcstalálkozó harmadik napja Szovjet-indiai egyezmények Gorbacsov regionális javaslatai A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A kormány tájékoztatót hallgatott meg a házasság és a család védelmével, a gyermeknevelés feltételeinek javításával összefüggő elképzelésekről. Úgy határo­zott, hogy az erre vonatkozó hosszú távú intézkedési tervet a közeljövőben a Maróthy Lászlónak, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására csü­törtökön Magyarországra érkezett Ivan Szilajev, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese. A vendéget a Feri­hegyi repülőtéren Maróthy László üdvö­zölte. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szov­jetunió magyarországi nagykövete is. A nap folyamán a miniszterelnök-he­lyettesek megbeszélésükön - a KGST komplex programjához csatlakozva - megállapodtak az atomerőművek új, kor­szerű folyamatirányító és védelmi rend­szereinek létrehozásáról. A feladatok megoldása érdekében közös kutató, fej­lesztő munkacsoportok alakulnak. Az együttműködésben magyar részről mint­egy 20 intézet és vállalat vesz részt. Tárgyaltak az új technológiák, a mun­kafeladatoknak megfelelően rugalma­san programozható gyártórendszerek kidolgozásának lehetőségeiről. Ennek keretében mód nyílik közös vállalatok létrehozására is az elektronikai berende­zések kifejlesztéséhez. Megbeszélést folytattak a szovjet autóipari szerszámgépgyártáshoz szük­séges magyar berendezések szállításá­ról. Nagy figyelmet fordítottak ezek közös fejlesztésének és gyártásának lehetősé­Minisztertanács elé kell terjeszteni. A Minisztertanács a megváltozott munka- képességű dolgozók foglalkoztatásának elősegítése érdekében Rehabilitációs Alapot létesített. A kormány megvitatott több más kér­dést, s ezekben a munka folytatásának irányára adott útmutatást a tárcák veze­tőinek. geire, amelyek hozzájárulnak az együtt­működés kiegyensúlyozott fejlődéséhez. Látogatás Pakson A miniszterelnök-helyettesek délután látogatást tettek a paksi atomerőműben. A program során irányítástechnikai kon­zultációra került sor vezető tudományos, energetikai és atomerőművi szakembe­rek részvételével. Maróthy László az esz­mecserén utalt többek között arra, hogy bármennyire is fontosak a jó műszaki és gazdasági eredmények, ezek csak úgy válhatnak egész népünk javára, ha meg­különböztetett figyelmet fordítunk a biz­tonságra, valamint az atomerőművek esetében különösen fontos környezeti hatásokra. A biztonságról szólva el kell mondani: nem azzal jutunk közelebb hozzá, ha elhallgatjuk az atomtechnika veszélyeit, hanem ha tudomásul vesz- szük, hogy az atomerőmű ugyanúgy ve­szélyes, mint sok más ipari tevékenység, a megfelelő védelem azonban biztonsá­got nyújt - hangsúlyozta Maróthy'László. A rendkívüli feladat rendkívüli felelős­séget ró mindazokra, akik ezzel a bonyo­lult technikával dolgoznak. Az eddigi, többéves tapasztalatok azt mutatják, hogy az üzembe helyezett három blokk a nukleáris biztonsági és környezetvédel­mi követelményeknek a legmesszebb­menőkig eleget tett. A szovjet vendégek programja ma folytatódik. Uj-Delhiben, az elnöki palotában csü­törtökön több szovjet-indiai dokumentu­mot írtak alá. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitká­ra és Radzsiv Gandhi indiai kormányfő aláírta az új-delhi nyilatkozatot, amely az atomfegyverektől és erőszaktól men­tes világ megteremtésének alapelveit tar­talmazza. Eduard Sevardnadze az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter és Naraszimbo Rao, az emberi erőforrásokkal foglalkozó miniszter jegyzőkönyvet írt alá, amely szerint a két fél fesztivált tart 1987-88- ban a másik országban. A jegyzőkönyv e rendezvények programjait és feltételeit rögzíti. Eduard Sevardnadze és Narajan Datt Tivari külügyminiszter konzuli megálla­podást írt alá. A Szovjetunió és az Indiai Köztársaság közötti gazdasági és műszaki együttmű­ködésről szóló megállapodást Vlagyimir Kamencev, a Szovjetunió minisztertaná­- A MTESZ, a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Magyar Szabványügyi Hiva­tal csütörtökön, a Budapest Kongresszu­si Központban országos konferenciát rendezett, amelyen csaknem ezer gaz­dasági szakember vitatta meg a minő­ség, a szervezettség és a munkafegye­lem kölcsönhatásának kérdéseit. Sütő Kálmán, a Szabványügyi Hivatal elnökhelyettese megnyitó beszéde után Marjai József, a Minisztertanács elnök- helyettese emelkedett szólásra. Bevezetőben elemezte a népgazdaság fejlődésében az elmúlt években végbe­ment változásokat, majd a minőség kér­csának elnökhelyettese és Narajan Datt Tivari írta alá. Mihail Gorbacsov tegnap találkozott az Indiai-Szovjet Baráti Társaság vezetőivel és az indiai parlament tagjaival is, akik előtt világpolitikai és regionális kérdé­sekről beszélt. Az atomfegyverek használatát és a be­vetésükkel történő fenyegetést betiltó nemzetközi szerződés haladéktalan megkötését javasolta a Szovjetunió és India csütörtökön. A Mihail Gorbacsov és Radzsiv Gandhi aláírását viselő delhi nyilatkozat szerint az atomfegyverzettől és az erőszaktól mentes világ megteremtése azonnali és célirányos leszerelési lépéseket igényel. Ilyenek a nukleáris fegyvertárak felszá­molása az évezred végéig, bármiféle fegyver világűrbe történő telepítésének megtiltása, az atomrobbantási kísérletek leállítása, az újtípusú tömegpusztító fegyverek kifejlesztésének betiltását, a vegyifegyver-készletek megsemmisítése désének időszerűségéről, az ezzel kap­csolatos gazdaságirányítási feladatokról szólt.- Társadalmi előrehaladásunk nagy­részt attól függ, hogyan leszünk képesek a minőséget javítani a gazdaságban. Ez gazdasági, gazdaságpolitikai és egyben politikai kérdés is - hangsúlyozta.- A minőségi követelmények fokozó­dását külgazdasági kapcsolatainkban nap mint nap tapasztaljuk. Ez a kérdés a KGST-országok 1984-es felső szintű gazdasági értekezletén is kiemelt hang­súlyt kapott. A tagországok vezetői meg­állapodtak abban, hogy kialakítják a köl­es a hagyományos fegyverzet szintjenek csökkentése. A reykjavíki csúcstalálko­zóról és fontos regionális kérdésekről beszélt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára csütörtökön Új-Delhiben az In­diai-Szovjet Baráti Társaság vezetőivel tartott találkozóján. Regionális kérdésekről szólva Mihail Gorbacsov fontos követelménynek ne­vezte, hogy senki se zavarja a népeket az általuk választott úton való előrehaladás­ban, kitűzött céljaik megvalósításában. Az SZKP KB főtitkára újabb, a békét és biztonságot szolgáló javaslatokat tett az indiai parlament tagjaival tartott találko­zóján. Bejelentette: a Szovjetunió kész bár­mikor tárgyalásokat kezdeni - az Egye­sült Államokkal, valamint minden olyan országgal, amely nem határos az Indiai­óceánnal, de ott tartósan hadihajókat ál­lomásoztál - a haditengerészeti erők lét­számának és tevékenységének jelentős csökkentéséről. csönös szállításokban szereplő termé­kek minőségértékelési és -tanúsítási rendszerét. Ennek fő célja az, hogy az egymás közötti forgalomban kikénysze- rítsék a termékek minőségének javítását.- A hazai termékek és szolgáltatások minőségi okokra visszavezethető hiá­nyosságai egyaránt súlyos gondot okoz­nak, függetlenülattól, hogy az értékesítés itthon, vagy külföldön történik. Az elma­radás termékeink korszerűségi színvo­nalában főként a termékszerkezet fej­lesztésének gyengeségeire utal. A struk­(Folytatás a 2. oldalon.) Ivan Szilajev Magyarországon Magyar-szovjet atomerőmű-tárgyalások Országos minőségügyi konferencia Ma alakul Budapesten Tolna megyeiek baráti köre Több megye után megalakul Tolna baráti köre is a fővárosban. Tiszteletre méltó szándéka szerint a kör a megyéből elszármazott, de a szü­lőföld mindennapjai iránt érdeklődök baráti összejöveteleire kíván szervezett kereteket biztosítani. A megyei pártbizottság, a megyei ta­nács és a Népfront megyei bizottságá­nak' kezdeményezése nyomán a buda­pesti házigazda tisztét a XII. kerület vál­lalta. így a budai kerület és a dél-dunán­túli megyénk sokéves együttműködése ennek révén egy újabb szállal is erősö­dik. A minden bizonnyal sok érdeklődőt vonzó alakuló ülés délután négy órakor kezdődik a MOM Csörsz utcai Szakasits Árpád Művelődési Házában. TVK - Mitsubishi A hazai csomagolástechnika fejleszté­sét szolgáló szerződést írt alá pénteken Leninvárosban Huszár Andor a Tiszai Vegyi Kombinát vezérigazgatója és Shiro Kato, a japán Mitsubishi International cég elnöke, valamint Yukio Endo, a Mit­subishi Heavy Industries vezérigazgató­ja. A CHEMOKOMPLEX Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével létrejött megálla­podás a két irányban nyújtott polipropi­lén-fólia gyártásának jelentős növelését és néhány új, korszerű terméktípus előállítását teszi lehetővé a japán világ­cég közreműködésével. Műszaki-gazdasági konferencia a konzervgyárban Évente két alkalommal tartanak mű­szaki konferenciát a Paksi Konzervgyár­ban, amelyen a gyár eredményeit ismer­tetik a vezetőkkel, brigádvezetökkel. Az ez évi második, az 1987-es év termelését értékelő tanácskozásra tegnap került sor. A vállalat igazgatója Schiller József ezt az alkalmat használta fel arra, hogy ismertesse az egybegyűltekkel az MSZMP KB november 19-20-án tartott ülésén elfogadott határozatot, s a határo­zatból adódó helyi feladatokat. Mint az igazgató elmondotta, a gyárban a távlati célkitűzéseket meg keli határozni, a gaz­dasági folyamatok élénkítésére itt is szükség van, s a minőségi követelmé­nyekhez még jobban kell igazodni. A konzervgyár eleget tett exportkötelezett­ségeinek, s az ez évi tervüket november hetedikére már teljesítették. A belföldi piacra főleg gyümölcskonzerv kerül Paksról, idén valamivel kevesebb mint más években, mert a tervezettnél keve­sebb nyersanyagot tudtak felvásárolni. A gyár termelési értéke ebben az évben öt százalékkal nőtt, a kampányidőszak zök­kenőmentes volt, s 45 millió forintot köl­töttek beruházásra. Az élőmunka teljesít­ménye ebben az évben tíz százalékkal emelkedett. Összességében eredmé­nyes esztendőt zárt a Paksi Konzervgyár, ami a gyár dolgozóinak lelkiismeretes, jó munkáját dicséri. KülügyminiszterT helyettesek munkatalálkozója A Varsói Szerződés tagállamainak kül­ügyminiszter-helyettesei szerdán és csütörtökön munkatalálkozót tartottak Moszkvában. A találkozón néhány idő­szerű kérdést vitattak meg. Viktor Kar­pov, a nukleáris és űrfegyverekről folyó genfi szovjet-amerikai tárgyalásokon résztvevő szovjet küldöttség vezetője tá­jékoztatót adott a miniszterhelyettesek­nek. A találkozón magyar részről Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes vett részt. A BITEJ tanácskozása Csütörtökön a fővárosban befejezte munkáját a BITEJ, a Nemzetközi Ifjúsági Turisztikai és Csereiroda Vili. általános konferenciája. A Demokratikus Ifjúsági Világszövet­ségnek ez a szakosított szervezete 48 or­szág ifjúsági és diák utazási irodáinak, szervezeteinek együttműködését koordi­nálja. Fő feladata, hogy elősegítse a tag­országok fiataljainak kölcsönös utazta­tását, cseréjét. Ugyanakkor a szervezet részt vállal a közös akciók, illetve a sport és a kulturális rendezvények szervezé­séből is. A nemzetközi kapcsolatok szélesítése érdekében a konferencia küldöttei egy BITEJ-alapítvány létrehozásáról döntöt­tek. A pénzt elsősorban a fejlődő orszá­gokból érkezett utazási szakemberek to­vábbképzésére kívánják felhasználni. Az általános konferencia új tagok fel­vételéről is döntött: a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság, Szudán és Vietnam ifjúsági utazási szervezetei kap­csolódtak be a BITEJ munkájába. A tanácskozás résztvevői

Next

/
Thumbnails
Contents