Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-25 / 277. szám
4 rtÊPÜJSÀG 1986. november 25. Moziban A lelkiismeretes mesterlövész Szokatlan elegye értéknek és következetlenségnek Furuhata Jaszuo filmje, a „Foglalkozása: mesterlövész". Az nem is lenne baj, hogy a közönségcsalogató cím ellenére a krimibetétek csak a főhős lelkiismeretét felkavaró, életének alakulását is befolyásoló stációk, de a könnyen szakadó epikai szálakat is hiába csomózhatjuk. Pedig egy fajsúlyosabb mondanivaló lehetőségével kecsegtetnek. De talán rendőrfelügyelő hősünket, Mikamit nem értjük igazán. Mert azt még némi fenntartással elfogadjuk, hogy Mi- kami hazája dicsőségéért hivatását, családját feláldozva a világ legjobbja akar lenni a mexikói olimpián. Erre akadhat példa mifelénk is. (Bár gondolva történelmi hagyományaikra, amelyekben olyan mélyen gyökerezik az eszmény - haza, császár - alázattal, fanatizmussal telt szolgálata, már ezt a választást is jellegzetesen „japánnak” kell tekintenünk.) Azt viszont már „japánul” is csak nehezen tudjuk megemészteni, hogy egy rendőr- felügyelőnek, aki hivatását eddig olyan superman-i képességekkel gyakorolta, miért okozhatnak egyik napról a másikra lelkiismereti problémát egy fiatal lány könnyei, amiket egy léprecsalt kéjgyilkosért hullat? S ugyanígy a következő epizódban, amikor egy gátlástalanul lövöldöző gengsztert tesz ártalmatlanná. Pedig a történet szándéka szerint nagyívú, és ahogyan az hősünk és KirikQ szerelmének árnyalásra törekvő ábrázolásából sejthető, a film alkotóiból korántsem hiányzott a becsvágy, hogy Mikami sorsában egy morális ellentmondások közt vergődő, s eképpen elszigetelődő ember példázatát adja. Olyan emberét, aki eszményeinek, a hivatásából következő normáknak és természetes, mindennapi érzéseinek a harapófogójába került. A kerettörténet apropóján fölvetődik, ölhetünk-e embert, anélkül, hogy mi magunk bemocskolódnánk. Anélkül, hogy ez mérgezetlenül hagyná legalapvetőbb, individuális kapcsolatainkat. Csakhogy a válaszhoz, ami a filozófiai sugallató kérdéssel egyenrangú lenne, célját tévesztett eszközöket kínál a film. Eredeti elme: „Állomás”. Egy sivár, havas, szélverte állomás papjaink valamelyik japán kisvárosában. A kietlen wes- ternhelyszfnek atmoszféráját idézi azt a fajta környezetet, ahol minden megtörténhet. Ami szinte követeli rettenthetetlen, igazságosztó hősünk felbukkanását, aki persze mindig győz is, még az ódivatú, klasszikus westernpanel szerint. Csak önmagát, váratlanul „fölébre- dő”(?l) lelkiismeretét, kételyeit nem tudja legyőzni. S aztán mintha csak a szerelmi epizódnál kényszerülnénk arra, hogy dörzsölgetni kezdjük a szemünket - de hiszen napjaink szigetországában vagyunk! Abban a Japánban, ahol korábban, évezredeken át az érzelmek nem tudtak természetes medrükbe jutni. Nem tudtak, mert a kiszolgáltatottság présében születő kollektivitásnak, az érzelmek elfojtásának vannak itt az ázsiai termelési módra épülő hagyományai. A XIX. században is élő japán kasztrendszernek, amelyben a fanatikus hűség és helytállás rendet konzerváló eszményei - az infan- tilizáló függőség - elszürkltette az élet életes ízeit. Azokon a filmkockákon, amelyeken a légyott percei peregnek, némileg vontatottan - míg másutt fegyverropogás, vér és halál erőltetett, logikátlan többértelműségén bosszankodunk - már a mai érzések finomabb eszközökkel megvalósított ábrázolása kopogtat. Egyébként a film ajellem állapotváltozásairól csak egy jól fényképezett mese marad, fölvéve egy westernszintü krimi huszadik századivá stilizált álarcát. BÓKA RÓBERT Színházi esték Operett Rádió Mérgelődő Annak a bizonyos anatómiai lónak is bátran nevezhetném azt az esetet, amelyet az elmúlt vasárnapi Táskarádióban ismerhettünk meg az egyik riporter jóvoltából. Annak ellenére, hogy a fiatalok e közkedvelt rétegmüsora ezúttal elmaradt az eddig megszokott sok témájú és mozgalmas testvéreitől, azért ebben az adásban is helyet kapott egy olyan kisriport, amelyen meglehetős ideig morfondíroz- gathatunk. Ennek főszereplője egy nagyközségben élő, a harminc körül járó „vendéglátásban utazó” vállalkozó fiatalember volt. A riporter sem a beszélgetés indításánál, sem a későbbiekben nem bánt nyájasan a főszereplővel, mert csak arra volt kíváncsi, hogy a nagyközség, a környezet miért utálja és gyűlöli ezt a fiatalembert. Töméntelen sok és jól jövedelmező presz- szókba, teniszpályákba fektetett pénze vagy emberi magatartása miatt? Esetleg másért? Amikor a rádióhallgató a mai Magyar- országon egy ilyen vállalkozói portrét hall, akkor egyszerre sok mindenre kíváncsi. Elsőként magára az emberre, aki - ha tisztességes -, az egyéni gyarapodásán felül a közösségnek is hasznot hoz. Másodjára arra a társadalmi közegre is, amelyik feltételezi, vagy igen is akarja, hogy a vállalkozó pénze az ő fejlődésüket szolgálja. Ebben a kizárólag a sértettséget tudakoló interjúban sajnos a legfontosabb kérdésekre nem kaptunk feleletet. És nem biztos, hogy kizárólag a riporter hibájából. Bár az utóbbi szám szerint többet kérdezett ugyan, mint amire a vállalkozó válaszolt, azért mégis sok hiány maradt a beszélgetés végeztével a hallgatóban. És sok kétség. Azt kénytelen volt tudomásul venni, hogy a sikeres vállalkozó nem tart kapcsolatot az emberekkel. Azt is, hogy utálják öt. Mivel ez a beszélgetés leszűkült egy nem túlzottan érdeklődő és egy tőmondatokban válaszoló fél tárgyilagos mondatcseréjére, végeredményként nekünk a méreg maradt. Pedig milyen jó lett volna az igazságot és az okokat megtudni... SZŰCS Még mindig népszerű vagy rejtélyes okokból újra népszerűvé vált? Mindenesetre van közönsége, s nemcsak az idősebb korosztály ül be a Hawaii rózsája nézőterére, a fiatalabbak is érdeklődve figyelik a primitívségében is kacifántos történetet, s hallgatják Ábrahám Pál se ilyen, se olyan zenéjét, ami ha itt-ott még ma is felhangzik, bizony meglehetősen fárasztó. Mi hát akkor a vonzó benne? Talán a sosevolt idill, amikor Hawaii királya szerencsésen megmenekült az em- berevö pápuák elől, akik fel akarták falni, ami a jelek szerint veszélytelenebb volt mint a mai terroristák akicói. De nincs tovább, mindenki boldogul, ahogy tud, a közönség megnyugodva térhet haza. A pécsi színház előadását A lánglelkű magyar komponista, a világhírű zongoraművész születésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmából ez évben több nagy sikerű koncert, hagyománytiszteletet kifejezésre juttató rendezvény részesei lehettünk. Gondoljunk csak a zenetörténeti jelentőségű Szekszárdi Mise ősbemutatójára, vagy a megyeházi állandó kiállítás megnyitó ünnepségére. Ezúttal a Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportja, a Művészetek Háza és a nagy zeneszerző nevét viselő szekszárdi zeneiskola jubileumi koncert megrendezésével hajtott fejet a halhatatlan géniusz emléke előtt. Elöljáróban mindjárt hadd jegyezzük meg, méltó megemlékezés volt. Az előadók szinte egymást múlták felül a produkciók színvonalát illetően. Csak örülhetünk, hgoy a megyeszékhevendégként Tímár Béla rendezte, helyenként bizony döcögősen. A színpadkép szegényes, az pedig kifejezetten meglepő, hogy miért egy elfuserált székely kapu vezet Hawaii királyának palotájába, igaz ugyan, hogy mi sem végeztünk helyszíni tanulmányokat. Felesleges kérdezni, hogy van-e az operettnek létjogosultsága, mert közönsége a jelek szerint van. Viszont a nagyobb látványosság, az elevenebb tempó szükségeltetnék ahhoz, hogy annyi- ra-amennyire időszerű is legyen. Van így is jó? A néző napi gondjait úgy látszik az is eloszlatja, ha megtudja, hogy Lilo Táró herceg nem hiába epekedett annyi éven át a szépséges hercegnőért. lyek között is a kisebbek közé számító Szekszárd ennyi kiváló pianistával, muzsikussal rendelkezik. A Vili. magyar rapszódia Lányi Péter jól diszponált, határozott előadásában élményszámba ment. Stílusában hiteles, mondanivalójában meggyőző volt. Színesítette az emlékest műsorát, hogy felléptek meghívott és most először bemutatkozó művész tanárok is. A Desz- dúr etűdöt (Un Sospiro) Elmauer József, a bonyhádi zeneiskola tanárától hallhattuk virtuóz erényeket felmutatva. Kellemes meglepetést okozott játékával Faddy Zsuzsanna, aki ezúttal mutatkozott be először Szekszárdon. A Tarantellát szólaltatta meg csillogó technikával, helyenként érdekes felfogásban. Szép sikert aratott. A jövőben is szívesen látjuk hangversenydobogón. CS. Hangverseny Liszt-emlékest Tévénapló Csorba Győző köszöntése Sokan leírták már: Pécs szellemi életében szerepe évtizedek óta meghatározó. Előbb Várkonyi Nándor társaként és barátjaként, majd a Mester halála után egyedül, szinte legendává nőve él a szeretett városban, ahonnan semmiféle csábítás nem tudta kimozdítani, s ahol már úgy él, mint „a* költő, mert számára minden verssé változott, s nem is írt soha mást, csak verset, mert úgy érezte, ez a legmagasabb rendű forma, amivel szólhat embertársaihoz Ahogy Martyn Ferenc meghatározta Pécs képzőművészeti életét, Csorba Győző közelében, biztató szavától kísérve, ifjú költők sora nőtt fel, mert minden pályakezdő neki mutatta be első zsengéit, helyeslését remélve, biztató szavát várva. S közben ő maga is a legnagyobbak közé emelkedett, s bár a pécsi kereteket megtartotta, versei beépültek a magyar, sőt az európai irodalom egészébe. „Úgy vélem, - mondta egyik vallomásában - közszükségletet elégítenek ki vermeim. Meggyőződésem, hogy más helyet is beszélek ...azzal pedig, hogy kellek, bizonyára segítek is. Segítek élni." Akik ismerik verseit, jól tudják, valóban így van. A Kossuth-dijas Csorba Győző most hetvenéves. Az ország minden részéből szállnak a jókívánságok Pécsre, a Nemzeti Színházban a héten ünnepük, a tévé pécsi stúdiója is rövid műsorral köszöntötte. A költő is megszólalt, kár, hogy egy nyolc éve készült és akkor be nem mutatott (de ugyan, miért) film részletét láthattuk csak, amelyben Pécs irodalmi emlékeiről, folyóiratainak nemegyszer viszontagságos sorsáról beszélt, bölcsen, egy irodalomtörténész tárgyilagosságával, s hallhattuk néhány versét is. A hetvenéves Weöres Sándort köszöntve ezt írta versében: és mint a gazdag kit vagyona hatalma mozgat dúskálok boldogan tőle kapott dús kincseimben... Csorba Győző dús kincsei között dúskálva ezekkel a sorokkal köszönjük mi is a hetvenéves költőt. Történelem Mária Terézia negyven évig uralkodott s e hosszú idő alatt sok minden történt vele, míg végül ott üldögélt naphosszat saját koporsója előtt s könnyelmű lányának, Marie Antoinette-nek küldözte Párizsba az aggódó leveleket, de azt már nem érte meg, amikor fejét vették Amikor 1740 őszén apja, VI. Károly halála után trónra lépett, zavaros körülmények fogadták mert egy korábbi egyezség értelmében a bajor választófejedelmet illette volna a trón, azonban, mint a történészek megállapították, Bécsben meghamisították a szöveget - még a hamisítók nevét is tudjuk - s így vette át Mária Terézia apja örökét A bajorrokon, éppúgy, minta berlini Frigyes, aki szintén rokon volt mert a fejedelmi szövevényben mindenki rokona volt mindenkinek, egyszerre megtámadta az ifjú királynőt s mindketten gyorsan előre is nyomultak. Terézia, aki később Berzsenyi verseiben is többször szerepel, végső szorongatottságában Pozsonyba sietett hogy a magyaroktól kérjen segítségeL Ott zajlott le a nevezetes és ismert jelenet midőn a magyar rendek lovagiasan így kiálltottak fel: Mariamur pro rege nostro Maria Theresia! Még azt is kiabálták a nekihevült nemesek: Vitám et sanguinem, amihez a későbbi jókedv ezt is hozzátette: séd avenam non, vagyis: életünket és vérünket de szénát nem. A valóságban azonban más is történt mert Magyarország az osztrák hadseregnek a nagyobbik felét adta, pontosan 131292 embert ami súlyosan érintette az ország lakosságát Viszont ha a pozsonyi lelkesedés elmarad, vége szakad a Habsburg uralomnak, Mária Terézia pedig elmehetett volna toszkánai nagyhercegnőnek, mert jog szerint csak ez illette volna meg. De ha egyszer így történt „Trézia karjain Köztünk Perikies napjai nyíltanak" - zengte Berzsenyi, de azért ez nem egészen így volt viszont maradt a patetikus pozsonyi pillanat amiből most az osztrákok tévéfilmet készítetitek. Szép, gondosan készített történelmi film, kiváló csatajelenetekkel, hibátlan környezettel, mindvégig a jó modor határain belül, mert arról nem illenék beszélni, hogy a férj buzgón futotta csinos hölgyek után, Mária Terézia viszont mindvégig megmaradt a hűségben, igaz, hogy a rengeteg gyerek mellett ideje sem lett volna szerelmi kalandokra, éppen ezért rejtélyes, hogy hajdanában a magyar baka viccek özöne szólt csapodár- ságáról, hogy egészen enyhe kifejezést használjunk Az osztrák film tehát tapintatos, sőt illedelmes, csak az a baj, hogy a pozsonyi jelenet nem alkalmas a csaknem kétórás film alapanyagául, minden úgy van, ahogy a történelemkönyvekben megírták, következésképp a néző elgyönyörködik a korhű kpsztümökbén, díszletekben s megállapítja magában, hogy 6 is így tanulta. Minden a helyén van, sehol melléfogás, a film készítői a jelenetet színező későbbi teatralitásról is lemondtak, ugyanis Terézia nem vitte a rendek elébe csecsemő fiát, aki később II. József néven lépett a történelembe. Szóval minden a helyén van, hiteles, csak épp egy kicsit unalmas, amilyen az öreg királynő lehetett, amikor ki sem mozdult harmadik emeleti szobájából, s csak egy öreg mosónő szállította hozzá a híreket az egyre mozgalmasabb világból. A film erényei didaktikai szempontból dicsérhetők, s hasznosan lehetne illusztrálni vele a történelemtanítást CSÁNY1 LÁSZLÓ Liszt egyik legnépszerűbb szerzeményét a Szerelmi álmokat Dobai Tamás előadásában élvezhettük. Keze nyomán az érzelmes karakterű darab nem vált ér- zelgőssé, ám mélyről fakadó szenvedélyessége megkapó volt. Szu pries Edit szép hangjában már többször gyönyörködtünk. Ezúttal a Szerelmi álmok és Ha álmom mély c. dalokat énekelte tisztán, érzelemgazdagon, lírai melegséggel. Megérdemelt nagy tapsot kapott. Zongorán Dobai Tamás kísérte. Liszt zongoraátirataiból mutatott be kettőt Husek Rezső. A Wagner Bolygó hollandi c. operájából való Fonódalt olyan érzékletesen szólaltatta meg, hogy szinte látni véltük a rokkák pergését A Rigoletto parafrázisban a kedvelt Verdi- opera híres kvartettjének dallamai csendültek fel igazi virtuóz zongoratechnikával, érett megformálásban. A hangverseny második részében ismét vendégelőadót köszönthettünk. Balázs István a kaposvári zeneiskola tanára lépett dobogóra. A pianista a Sursum corca (Fel a szívekkel) c. darabot mely az örömteli imádság zenei megjelenítése, belső derűvel, a Schiller egyik versétől ihletett „A forrásnál” c. művet kifejező erővel játszotta. Liszt talán kevésbé ismert kamarazenéjéből a Nagy koncert duót Földesi Lajos (hegedű) és Thész László (zongora) előadásában élvezhettük. Az improviza- tív bevezetés után különösen a fergetegesen virtuóz tarantella, majd a heroikus hatású induló rész mesteri megoldása tetszett. A jubileumi est befejező számaként a Les Préludes szimfonikus költemény négykezes átiratát Lányi Péter és Thész László mutatta be, - túlzás nélkül ájlfthat- juk - kitűnően. A nagy hatású mű gondolatmenetét követve, szinte megelevenedtek a hallgatóság előtt az élet jelentős szakaszai, a természet bámulatba ejtő szépsége, a szerelem, a harc megannyi érzelmi csúcspontja, az élni akarás, az élet meghódításának örök emberi vágya. LEM LE ZOLTÁN Jelenet a filmből
