Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-21 / 274. szám
4 Képújság 1986. november 21. TUDÓSÍTÓINK ÍRJÁK Emberség és gondoskodás Az SZMT székházának kultúrtermében a rokkantak nemzetközi napja alkalmából megyei ünnepséget rendeztek. Ennek fő szervezője és patronálója a pártoló tagság volt, melynek vezetője mindent megtett azért, hogy mi rokkantak jól érezzük magunkat. Rauch Mária, a pártoló tagság vezetője, napokat, sőt heteket, minden szabadidejét feláldozva igyekezett megmozgatni az üzemeket, vállalatokat, társadalmi szerveket e nemes cél érdekében, s nem is sikertelenül. Már jóval délután 3 óra előtt sorstársak gyüJekeztek, hogy baráti körben együtt lehessenek, örülve a humanitás nemes cselekedetének. A műsor Orbán György főiskolai hallgató szavalatával kezdődött. Ezután Rauch Mária a patronáló tagság vezetője szólt. Elmondta, mely vállalatok és társadalmi szervek járultak hozzá anyagi és egyéb segítséggel, hogy jól érezzük magunkat. Köszönet mindenkinek az anyagi és erkölcsi támogatásért. Deli Sándor, a szak- szervezetek nevében méltatta a nap jelentőségét, és további támogatásáról biztosította az egyesületünket. Egyesületünk elnöke, Schäffler Ádám köszöntötte a résztvevőket, majd oklevéllel jutalmazta az ügyünk érdekében munkálkodó dombóvári, tolnai, paksi, valamint a helyi vezetőket. Például Vrazskovits Károly né szekszárdi vezetőt, akinek önzetlen, fáradhatatlan munkája során a szekszárdi csoport komoly eredményeket tud felmutatni. A zeneiskola növendékei zongorajátékkal és énekkel színesítették a műsort. Az egészségügyi szakiskola irodalmi színpada mozgássérült költők műveiből tartott előadást. Az ünnepség után még sokáig együtt maradtak a sorstársak. A bőségesen terített asztal, és a Skála áruház lányainak szíves kínálata és felszolgálása nagy örömet s boldogságot jelentett. Azon a délutánon közel háromszáz ember megelégedéssel és azzal a biztos tudattal távozott a vendégszerető műsoros délutánról, hogy gondoskodnak rólunk ép embertársaink, szeretnek és segítenek bennünket. TÖTTÖS GÁBOR kovácsmester mozgássérült Kommunista műszak Dalmandon A Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát központi szállításának Ikarus tehergép- kocsis szocialista brigádja az elmúlt hét végén kommunista műszakot szervezett. A harmincfűs brigád az őszi szállítási csúcsban nagymértékben segített a kombinát anyagmozgatási feladatainak megoldásában. A vörösegyházai gazdaságból 670 tonna cukorrépát szállítottak a Kaposvári Cukorgyárba, 100 tonna vetőmagot vittek el a dalmandi vetőmagüzemekből a dombóvári tranzitraktárba és 60 tonna sertéstápot pedig a központi keverőüzemből a sertéstartó telepekre. Társadalmi munkájuk teljes bevételét - mintegy nyolcezer forintot - a községben tervezett tornaterem felépítésére ajánlották fel. PRÁVICS GYÖRGY Völgységi jelentés A Mőcsényi Völgység Népe Termelő- szövetkezet szociális és kulturális bizottsága àzervezésében a téesz nyugdíjasai részére kirándulást szervezett. Ezen mintegy 40 nyugdíjas téesztag utazott különbusszal Pécsre, ahol ismerkedtek á megye és a város nevezetességeivel. Többek között megnéztek olyan nevezetességet, mint az István király által építtetett Székesegyházat, ahol gyönyörködhettek Székely Bertalan és Lotz Károly híres festményeiben, valamint Zala György kőfaragó nagyértékű faragványaiban, továbbá a Zsolnai Múzeumban a szép kerámiagyűjteményben. A csoport tagjai ellátogattak a régészeti múzeumba, ahol megszemlélték a feltárt és kiállított régészeti leleteket, ismerkedtek Baranya megye történetével, illetve megtekintették a Pécsi Nemzeti Színház épületét. Kirándultak Abaligetre is, ahol élvezhették a 466 méter hosszú, 2 méter széles cseppkőbarlang gyógyító levegőjét. A téesz váraljai, cikói, gráBóci, mőcsényi, bátaapáti, mórágyi nyugdíjasainak nagy és felejthetetlen élményt szerzett ez a kirándulás. I „Vöröskeresztesek a faluért” lehetett a mottója annak a tájékoztatónak, amely az MSZMP mórágyi alapszervezete taggyűlése elé terjesztett dr. Kovács Pálné helyi vőröskeresztes titkár a helyi szervezet elnöksége nevében. A község egyik legnagyobb, 90 tagot és sok aktívát számláló társadalmi szervezetének tagsága és aktívahálózata valóban sokat fáradozott a községben a megelőző egészségvédelem, a szocialista állam szociálpolitikai, kulturális célkitűzéseinek végrehajtása érdekében. Az előadó, de a taggyűlés sem feledkezett meg a szép eredmények mellett a munka árnyoldalairól sem. Pár éve nincs a községben szervezett önkéntes véradás, noha az 1960-70-es években az önkéntes véradási tervét is példamutatóan teljesítette ez a község. Az önkéntes véradómozgalom fontos bázisának ismerték el. Sajnálatos, hogy a községben hónapok óta nem működik a gyógyszertár, amelyet 1945 után hozott létre egy gyógyszerész, illetve Mórágy község nem kis áldozattal. Ez az intézmény is, mint sok minden a község tartozékává vált és hiányzik a lakosságnak is. LOVÁK ANDRÁS A lengyelibaráti kör életéből bf í ■flU1 k . # % 1 * Jm W, . ’.TYXjPTf í ' ÁÆ ....... ......... Tanulmányi kirándulás a villányi bormúzeumnál A Lengyeli Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetnél 1977 májusában alakult meg a Magyar Mezőgazda- sági Múzeum Barátainak Köre. A lengyeli szervezet ebben az időben az országban a tizedik volt, ma már 31 helyen működik. Baráti körünk feladata összegyűjteni a még fellelhető egykori mezőgazdasági erő- és munkagépeket, kéziszerszámokat és minden olyan eszközt, használati tárgyat, amely egykor kapcsolatban volt a mezőgazdasági termeléssel és a falusi ember életével. Gyűjtő munkánkban mára kezdet kezdetén bevontuk intézetünk tanulóit is, akik a falusi padlásokról sok régi szerszámot és a falusi háztartásokban használatos eszközöket gyűjtöttek össze. Szerveztünk ma már több muzeális értékű erő- és munkagéppel is rendelkezik. Ezeknek a felújításában, állaguk megóvásában sokat segítenek a gépész szakoktatók, akik egyben a tagok soraiba tartoznak. Az erő- és munkagépek tanműhelyünk gépparkjában vannak kiállítva, ahol a gépésztanulóink is tanulmányozhatják. A kéziszerszámok és az emléktárgyak külön termekben vannak elhelyezve. A Lengyelbe látogatók szívesen időznek ezeknél a muzeális tárgyaknál. Az emlékkönyvbe a hazai csoportok mellett találhatók szovjet, csehszlovák, lengyel, NDK-, jugoszláv, NSZK-látogatók bejegyzései is. Az elmúlt évben 1200-an tekintették meg a gyűjteményt. A tagok részére több tanulmányi kirándulást is szerveztünk. Minden évben más területre látogatunk el tapasztalatcsere céljából. A közelmúltban tanulmányi kirándulást szerveztünk, mely alkalomból a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát békáspusztai múzeumát tekintettük meg. Majd a mohácsi történelmi emlékhelyet érintve meglátogattuk a villányi bormúzeumot és a nemzetközi szobrászművésztelepet. Baráti körünknek ma már több mint ötven tagja van és számuk minden évben növekszik. Az utóbbi időben ismét többen érdeklődnek a kör munkája iránt. Tagjaink sorában megtalálható tanár, szakoktató, kollégiumi nevelő, különféle munkakörökben dolgozó fizikai munkások, nyugdíjasok és nem utolsó sorban intézetünk tanulói is. Tanulóink több esetben vettek részt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum által évente meghirdetett Hazánk mező- gazdasága diákszemmel című pályázaton, ahol 1. és 2. helyezéseket értek el. Fő feladatunk továbbra is gyűjteményünk gyarapítása, állagának megóvása. Szeretnénk, ha gyűjteményünk egykor majd alapjául szolgálhatna Tolna megyében egy agrártörténeti emlékekben gazdag vidék mezőgazdasági múzeumának. BAI JÓZSEF Kisdobosok a takarékszövetkezetben A faddi általános iskola 3/b. osztályának kisdobos raj csapata látogatott el a Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet központi egységébe. A takarékszövetkezet Fáy András szocialista brigádja fogadta a gyerekeket és a velük érkező nevelőket. A gyerekek érkezésükkor a maguk készítette plakátokkal és virággal köszöntötték a takarékszövetkezet dolgozóit. Ezután a gyerekek megismerkedtek a takarékszövetkezet munkájával, tevékenységi körével, melyet Antus Istvánné, az igazgatóság elnöke ismertetett. Szó volt a takarékosság fogalmáról - ezzel kapcsolatos mondásokat idéztek a gyermekek. Jó baráti kapcsolat alakult ki a felnőttek és gyermekek között. A Fáy András szocialista brigád vállalta a raj patronálását. Minden gyermek kapott egy perselyt, mintegy ösztönzésül a takarékoskodásra. A megtelt perselyek alaptőkét jelenthetnek a majdani iskolai takarékszövetkezet betétállományához. Az ilyen módon összegyűjtött betétek évente egyszer sorsoláson vesznek részt. Ezek a gyerekek évente egyszer reménykedhetnek abban, hogy a takarékszövetkezet Fortunája valami érdekes ajándékkal lepi meg őket. Úgy érezzük, mind a gyerekeknek mind a felnőtteknek maradandó élményt nyújtott ez a találkozás. Bízunk abban, hogy a gyermekekben sikerült felkelteni az érdeklődést a szövetkezeti mozgalom iránt. GANGLJANOSNE A tanácsok szakigazgatási szerveinek ügyfélfogadási, ügyfélszolgálati rendje Tolna Megyei Tanács V. B.: hétfőn és szerdán 8-18 óráig. Bonyhád Városi Tanács V. B.: kedden 8-12,30 és 13-16, szerdán 8-12,30, délután 13-18, pénteken 8-12. Bonyhád városkörnyék: Aparhant: hétfőn 8-12, szerdán 7-12, délután 13-18, pénteken 13-15.30. Cikó: hétfőn 12.30-16.30, szerdán 8- 12,12.30-19, pénteken 8-12. Győré: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Kakasd: hétfőn 13-16.30, szerdán 8-18. Kisvejke: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Mőcsény: hétfőn és hedden 8-17, szerdán 8-18, csütörtökön 8-17, pénteken 8-16. Nagymányok: hétfőn 8-16.30, szerdán 7- 18, pénteken 8-16. Teve!: hétfőn és kedden 8-16.30, szerda 8-18, csütörtök 8-16.30, pénteken 8- 16. Dombóvár Városi Tanács V. B.: hétfőn 13-16.30, szerdán 9-18, pénteken 9- 12. Dombóvár városkörnyék: Attala: hétfőn 8-18, kedden 13—16, szerdán és pénteken 8-12. Dalmand: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Döbrököz: hétfőn és szerdán 8-16.30, pénteken 8-12. Kaposszekcső: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 8-18, pénteken 8-12. Kocsola: hétfőn 8-18, kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön és pénteken 8-12. Kurd: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-15. Szakos: hétfőn 8-18, kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön és pénteken 8-12. Szekszárd Városi Tanács V. B.: kedden 8-12, szerdán 7-18, pénteken 8-12. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Szekszárd városkörnyék: Alsónána: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 10.30-19, csütörtökön és pénteken 8-12. Báta: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 7- 18, csütörötkön és pénteken 8-12. Bátaszék: hétfőn 8-12, szerdán 8- 16.30, csütörtökön 12-16.30. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Bogyiszló: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Decs: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 7- 12 és délután 13-19, csütörtökön és pénteken 8-12. Fadd: hétfőn 8-12, szerdán 7-18, pénteken 8-12. Kéty: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-19, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Kötesd: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 7-18, csütörtökön és pénteken 8- 12. Medina: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Őcsény: szerdán 8-19, pénteken 8-16. Sióagárd: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön és pénteken 8-12. Szálka: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön és pénteken 8-12. Szedres: hétfőn 8-12, kedden 12.30- 16.30, szerdán 10.30-19, pénteken 8-12. Tengelic: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-19, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Tolna: hétfőn 8-12 és délután 12.30- 19, kedden 8-12, szerdán 7.30- 12 és 12.30-18, pénteken 8-12. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16, szerdán 7.30-18, csütörtökön 8-16, pénteken 8-15. Zomba: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-19, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Tamási Városi Tanács V. B.: hétfőn 12-16.30, szerdán 8-18.30, csütörtökön 8-11.30. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-18.30, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Tamási városkörnyék: Felsőnyék: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 8-19, csütörtökön 8-12, pénteken 8-16. Fürgéd: hétfőn 8-16.30, kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön 8-12, pénteken 8-16. Gyönk: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7.30-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7.30- 18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Flőgyész: hétfőn 15-18.30, szerdán 8-12, 12.30-16.30, pénteken 8-12 és 12.30- 14.30. Iregszemcse: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8^18, csütörtökön 8-16.30, a hónap első két péntekén 8-16, a hónap utolsó két péntekén 8-12. Magyarkeszi: hétfőn és kedden 7-17, szerdán 7-18, csütörtökön és pénteken 7- 17. Nagykónyi: hétfőn és kedden délelőtt 8- 12.30, délután 13-16.30, szerdán 8-18, csütörtökön 8-12.30, és 13-16.30, pénteken 8-12.30, délután 13-16. Nagyszokoly: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 8-12, délután 12.24-18, csütörtökön 8-12, pénteken 8-12, 12.24-16. Ozora: hétfőn 8-16.30, kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön és pénteken 8-12. Pincehely: hétfőn 8-12,13-16.30, kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön 8-12, pénteken 8-12, délután 13-16. Regöly: hétfőn és kedden 8-16.30,' szerdán 8-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Simontornya: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Szakály: hétfőn 7.30-12, 13-18, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken délelőtt 8-12, délután 13-16. Tolnanémedi: hétfőn és kedden délelőtt 8-12, délután 12.24-16.30, szerdán 8-12, 12.24-18. csütörtökön 8-12, 12.24- 16.30, pénteken 8-12, 12.24- 15.30. Paks Városi Tanács V. B.: hétfőn 8-12, szerdán 10.30-19, csütörtökön 13-16.30, pénteken 8-12. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 10.30-19, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-12. Paks városkörnyék: Bölcske: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 8-18, csütörtökön és pénteken 13-16. Dunaföldvár: hétfőn 8-16.30, szerdán 7- 18, pénteken 8-12. Az ügyfélszolgálati iroda hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 7-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Dunaszentgyörgy: hétfőn és kedden 8- 16.30, szerdán 7.30-18, csütörtökön 8-16.30, pénteken 8-16. Gerjen: hétfőn 12.30-16.30, kedden 8-12, szerdán 7-18, csütörtökön és pénteken 8-12. Györköny: hétfőn és kedden 8-16.30, szerdán 8-18, péntek 8-16.30. Kajdacs: kedden 13-16.30, szerdán 8-18, pénteken 8-12. Madocsa: hétfőn és kedden 7.30-12, szerdán 7-18, csütörtökön és pénteken 7.30-12. Nagydorog: hétfőn 8-12, kedden 13-16.30, szerdán 8-12, délután 13-18, csütörtökön 8-12. Németkér: hétfőn és kedden délelőtt 8-12, délután 13-17, szerdán 7-18, csütörtökön 8-12, délután 13-17, pénteken 8-12, 13-16.30. Pálfa: hétfőn és kedden 8-12, szerdán 7- 12, 12.30-18, csütörtökön és pénteken 12.30-16.30. Sárszentlőrinc: hétfőn 13-17, kedden 8- 12, szerdán 7-18, csütörtökön 13-17, pénteken 8-12.