Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-19 / 272. szám
1986. november 19. rtÉPÜJSÀG 5 Főleg személyről szólva „társ nélkül, magában, magánosán”. Egyedül, „a maga nemében, vagyis, nincs hozzá hasonló, példa nélkül áll, páratlan”. A második jelentése: „Idegen személyek jelenléte nélkül, magunk közt, négyszemközt.” A harmadik értelme a fogalomnak, gyakran a „csak” szóval együtt használva: „Minden mást mellőzve, csak egy dologra figyelve, koncentrálva.” (A Magyar nyelv értelmező szótára.) A cím körül Egyedül élők Klubból egyesület Társakra találtak Egyedül - csak az értelmező szótár meghatározásait olvasva döbbentem rá, hogy mennyi mindent is jelent ez a rövid szó. Az ember ha meghallja, akaratlanul egy megkeseredett valakit képzel maga elé,aki üres lakásban szomorkodik, vagy lehajtott fejjel bandukol az utcán. Pedig milyen leegyszerűsítése ez a fogalomnak! Hiszen gyakran kifejezetten kellemes egyedül maradni. Bizonyára sokakban él az emlék, amikor kisgyerekként végre egyedül maradva a szobában zavartalanul turkálhattunk az eddig tiltott fiókokban, szekrényekben, és csodálatos „kincsekre" bukkantunk: törött gombokra, elszakadt gyöngysorra, felhúzhattuk a papa vagy a mama ruháját, cipőjét. Másrészt ki ne érezte volna magát nagy társaságban is egyedül, hiába szólt a zene, hullámzott a nevetés. Az egyedül szóval büszkeséget is kifejezünk, hiszen dicséretet, elismerést váltott ki, amikor először oldottunk meg valamilyen feladatot segítség nélkül, egyedül. Lehet módszer egyedül üdvözítő, a munkánkban gyógyszer egyedül hatásos éppen esedékes nyavalyánkra. Vannak problémák, gondok, amelyek nem tartoznak másra, nem oszthatók meg, nekünk kell megoldani, vagy elviselni, egyedül. A szót tehát csak a magánnyal azonosítóknak nincs igazuk. Az oldal írásaiban próbáltuk körüljárni a szó többféle jelentését, természetesen a teljesség igénye nélkül. Hiszen erre nem is vállalkozhatunk mi egyedül! Az oldalt készítették: Cser Ildikó, Wenter Mariann, Decsi Kiss János, Czakó Sándor, Kapfinger András, Szeri Árpád.- Tegyünk különbséget és válasszuk külön a két fogalmat, hogy: egyedül és azt, hogy magányos. - kezdi a beszégle- tést Deli Erzsébet, a szekszárdi Munkás- otthon népművelője. Nálunk ugyanis a klubtagoknak hivatalosan - személyi igazolvány felmutatásával - igazolni kellett, hogy egyedül élnek. I - Miben látja az egyedülélés okait?- Személy szerint úgy gondolom, hogy az egyedül élőnek nem reális az önértékelése. Nem vagy rosszul ismeri önmagát. Az is lehet, hogy túlbecsüli a képességeit, esetleg aláértékeli azokat. Az alkalmazkodás kérdéséről is itt lehetne beszélni. Aztán az igényességről. Az alkalmak hiányáról, ahol ismeretséget köthetnének és számtalan oka lehet még, hogy ki miért él egyedül. Í- Mit tehet egy művelődési intézmény értük?- Ha egyebet nem is, de lehetőséget teremteni olyan összejövetelekre, ahol kulturált körülmények között és tartalmasán szórakozhatnak. Erre van jó példa a mi munkásotthonunkban is. I - Halljuk!- Amikor intézményünk megnyitotta kapuit, olyan módszereket kerestünk, terveket készítettünk, amelyekben az egyedül élők is megtalálják helyüket. A Képes Újság akkor szervezett országos találkozót a magányosok részére. Ennek színhelyéül, kérésünkre, javaslatunkra Szekszárdot választották, ez 1984. október 27-én volt. I- A társtalanok baráti körének híre ment.- Szerencsénk volt, mert társadalmi vezetőségünknek tagja volt Péter B. Lászlóné és ő jelentkezett, hogy vállalná a klub összefogását, ha tetszik vezetését. Két hetente jöttek össze. Legtöbbször zenés, táncos szórakozást választottak programul, de kirándulásokat szerveztek kecskeméti, kaposvári, pécsi, budapesti hasonló jellegű klubokba. Színjátszó csoportot is szerveztek, műsorukkal színesítették a találkozókat. I - Miért fogalmaz múlt időben?- Azért, mert a kezdeti 24-es létszámú klub 150-re nőtt és a mi kiscsoportos termeink szűknek bizonyultak. A klub most egyesületté szeretne alakulni. Ez a fejlődést is jelentené számunkra, hiszen önkormányzati joggal, saját maguk választotta vezetőséggel, önálló gazdálkodással és nem folytatom, hogy mi mindennel fognak ezentúl majd rendelkezni. Péter B. Lászlóné eddig is sikeres, népszerű programokat, jó szórakozást szervezett. Fáradhatatlanságára jellemző, hogy a tagság létszáma nőttön nő. Az élteti talán leginkább, hogy az egyedül élők társakra találtak, új és újabb emberi kapcsolatok alakultak ki. Ez volt a cél. Képben elbeszélve Várakozás Az út végén már egyedül Az út elején még egyedül Járókelők Az utcákon járó-kelő embereket arról kérdeztük mire gondolnak, ha azt a szót hallják: egyedül? >*- Tetszik tudni, először féltem - kezdi a falu Fő utcáján egy 5. osztályos kisfiú. Egyedül kellett haza mennem az iskolából, szüleim a városban dolgoznak. Siettem bezárni az ajtót. Hangosan énekeltem, hogy ne halljam a zajokat. Alig vártam, hogy testvéreim is megjöjjenek. Én nem szeretek egyedül lenni. A játék sem jó akkor... - mondja és ujjaival a nyakába akasztott kulcsot babrálja. *K- Nem vagyok egyedül - simogatja erősen gömbölyödő pocakját a terhes tanácsadó várójában egy csinos arcú kismama. Ő a hangadó és a körülötte álló hasonló állapotú asszonyok is igazítanak egyet az anyaságukat egyértelműen jelző divatos ruhákon.- Tudja - mozdít fekete kontyán - ehhez fogható érzés nincs a világon. Én csak asszonyokra bíznám a politikát, de olyanokra, akik egészséges gyermekeket hoztak már a világra. Azt hiszem, hamarosan megoldanánk a leszerelést. Én most a harmadik gyerekemet várom. Két fiam már van. Az asszonyok legszebb érzésének tartom a terhességet. Élet az életben... »< A vonatról egy határőr egyenruhás magas, fekete bajuszú fiatalember száll le. Elgondolkodik egy pillanatra a kérdésemen:- Először szégyeltem bevallani, hogy féltem az első éjszakai őrszolgálattól a határon. Az ott egy külön kis világ. Felelősséggel, kötelességgel teli, ami mögött a hazánk iránti érzés lapul. Nem akartam nagy szavakat használni. Szóval most már bátran kimondom, hogy féltem. Éjszaka egy ismeretlen erdőszélen! Ráadásul esett is az eső. Villámlott és dörgött. Rémeket láttam, komolyan mondom. Az sem nyugtatott meg, hogy tőlem pár száz méterre a társam is ott volt. Szinte a géppisztolyomba kapaszkodtam. Számomra ez az emlék jelenik meg azóta. Erre gondolok, ha azt hallom, hogy egyedül lenni. Egy fiú és egy lány, kéz a kézben, szorosan egymás mellett sétálnak a parkban. Összenevetnek, amikor válaszolni akarnak.- Mi nem szeretjük a verseket! Egyik barátunk esküvőjén voltunk, ott hallottunk egyet. Nem tudjuk a címét, mert a pasas nem mondta be, de arról volt szó, hogy hullongó tollak voltak egyedül és szárnyak lettek egymással. Ez nem szó szerint van így. Elkezdtünk ezután mi is szerelmes verseket keresni... Ezt nehogy leírja, mert kiröhögnek bennünket! Na, az a lényeg, hogy találtunk egy pár olyat amiről azt hittük, hogy rólunk írták. Egy fenét! Rá kellett jönnünk, hogy ezt az érzést mindenki megéli, csak nem beszélnek róla. Vajon miért nem? Miért szégyenlős hallgatással nyúlunk a másik kézért? Na nézze, milyen lírai lettem! Nem szövegelek tovább. Nem erre kíváncsi. Azokat, amiket a szárnyakról, meg a toliakról hallottam, hallottunk, mi is igaznak érezzük. >*< " Zöldre vált éppen a város központjában a közlekedési lámpa. A zebrán meindul- nak a gyalogosok. Zord, csípős novemberi délelőtt van. Az emberek behúzott nyakkal és már téli öltözéket viselnek. Sárga, majd piros szín a lámpán. Az utolsó fehér sávnál két botra támaszkodva vonszolja magát egy 50 év körüli férfi. Kigombolt ing- nyakkal, hátratolt sapkában, verejtékező homlokkal húzza botjai után félig bénán csapódó lábait, egyedül. Dömötör István esernyőjavító kisiparos. A KIOSZ nyilvántartása szerint foglalkozásával egyedülálló megyénkben. Mikor szekszárdi műhelyében felkeresem, megerősíti, hogy Tolnától Palotabo- zsokig senki nem foglalkozik rajta kívül „parapléink” javításával.- Úgy tudom, másodállásban végzi ezt a munkát, főállásban a BSZV-nél dolgozik, eredeti szakmája pedig központifűtés-szerelő. Hogyan lett mégis eser- nyöjavító?- Ennek érdekes története van. Úgy kezdődött, hogy nekem is volt egy rossz esernyőm, amin apró kis igazítást kellett csak elvégezni, mégis borsos árat kértek érte. Akkor kezdtem gondolkodni azon, hogy biztosan meg lehetne ezt olcsóbban is csinálni, úgy, hogy még meg is érje. Fizetéskiegészitésnek is jól jönne, ha értenék hozzá. Mivel iskolában ezt a mesterséget nem oktatják, kisiparosokat kerestem fel több városban, hogy tanítsanak. De bizony nem fogadtak szívesen, Egyedül, Az írásban szereplő nő tízévi házasság után, két gyerekkel maradt egyedül. Szekszárdon élnek.- Az én egyedüllétemet külső szemlélő nem veszi észre. Teljesen magamra nem maradtam, hiszen ott vannak a gyerekek, és a szüleimnél lakunk, akikre mindig számíthatok.- Nem érzem egyedül magam, egyrészt mert mindig is olyan munkakörben dolgoztam, ahol sok ember között vagyok, és szeretem a munkámat, másrészt azért, mert a munka végeztével sem üres lakásba kell visszamennem. Tulajdonképpen csak akkor döbbenek rá, hogy gyerekeit egyedül nevelő anya vagyok, amikor kézhez kapom a gyerektartást és a családi pótlékot.- Amikor elváltam, nem estem pánikba, bár nagyon megviselt a dolog. Mégis igyekeztem, hogy ne nagyon látsszék Amíg eső lesz... volt aki az ajtót is becsukta előttem. Végül egy pécsi néni vezetett be az ernyőjavitás fortélyaiba. Mikor az üzletébe először beléptem, méginkább elfogott a vágy, hogy ezzel a munkával foglalkozzam. Olyan csend és tisztaság volt nála, mintha órás boltjában lettem volna. Mindez hat éve történt, féléves tanulás után attól kezdve „űzöm ezt az ipart”.- Miért mellékállásban?- Csupán ebből nem lehetne megélni. Hiszen az időjárástól függ, mennyi a javítani való, ezért öngyújtók töltésével is foglalkozom.- A megye területén senki más nem javít esernyőt. Vannak távolabbi településekről ideutazó kuncsaftjai is?- Rengetegen jönnek hozzám; Aparhantról, Tamásiból is hoztak már ernyőt. Ezért Bátaszéken felvevőhelyet nyitottam. \- Mit tart mestersége szépségének?- Jó látni, amikor egy rozoga, tönkrement ernyőt újjá tudok varázsolni.- Ha - mint valamikor ön is tette - bekopogna valaki, hogy ossza meg vele a tudását, megtenné?- Persze, segítenék, bár akkor ő jelentené a konkurenciát.- Mit gondol, meddig marad fenn ez a mesterség?- Egészen addig, amíg eső és rossz ernyő lesz. ...még nagyon sokáig. de nem magányosan rajtam, el akartam kerülni a sajnálkozást, a kíváncsiskodást. Szerencsére a munkahelyemen nagyon megértőnek bizonyultak a kollégák, nem „csámcsogtak” az eseményeken, hanem segíteni próbáltak.- Tiszta a lelkiismeretem, mert nem egyszeri „összezördülés” miatt, hanem több évi makacs erőfeszítés után - mely arra irányult, hogy visszazökkenjünk a rendes kerékvágásba - szóval többszöri sikertelen próbálkozás után váltunk.- Tudtam, ha sír-rí az ember, hogy jaj de egyedül vagyok, az nem segít semmit. Arra kell törekedni, hogy értelmesen kitöltse az idejét. Nekem külön szerencsém volt, hogy éppen felsőfokú tanulmányokat folytattam, nem is lett volna időm keseregni.- Azt a magatartást nem tartom helyesnek, amikor az egyedül maradt szülő „feláldozza” magát a gyerekeiért. Hányszor hallani, hogy ezek az emberek magukra maradva rájönnek, hogy nem is volt saját életük. Ezt nem akarom. A gyerekeket ugyanúgy kell tisztelni és szeretni most is, mint a teljes családban, de saját egyéniségemet, életemet nem adom fel. Egyedül nevelni a gyerekeket sokkal nagyobb felelősség, mint ketten, de az apát akkor sem tudom semmiképpen pótolni. Éppen elég nagy feladat jó anyának lenni. A „csonka család” problémát sose éreztem, mert a szüleimmel lakunk, és ez sokat számít.- Valószínű, hogy a helyzetem nem változik már. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki harmincon túl gyerekekkel magára marad, annak nem sok reménye lehet arra, hogy új társat találjon. Ennek ellenére, bár egyedül vagyok, nem érzem magányosnak az életem.
