Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

6rtËPÜJSÀG

1986. október 11.

aki még most is meglátogat és bizalmas hozzám, s volt biztosan aki nagyon utált.

I- Hogyan vagy akkor ezzel a szeretettel és nem-szeretettel?- Én azt találom nagyon természetesnek, hogy vannak nagyon jó barátaim - minden volt munkahelyemről is - akikkel tartom a kapcsolatot, fordulhatok hozzájuk nyugodtan... És vannak akik fenntartással vannak irántam. És az sem zavar. »

I- Dehát ez végül is jobb állapot, mint a „levegő”.- Én nem is azt mondom, hogy jobb állapot. Nem vagyunk egyformák, másak az érzéseink, az indulataink, az akaratunk. Nyilvánvaló, hogy vannak emberek, akikkel ezek harmonizálnak, akivel közösek. Ezekkel jobban tudunk barátkozni, együtt dolgozni. Ebből következik, hogy kell lennie olyanoknak is, akikkel mindez ütközik, akikkel ez nem találkozhat. Nem szerettem volna soha életemben olyan ember lenni - ezt most nagyon komolyan mondom - akit mindenki szeret. Mert az olyan semmilyen ember... Még azt is hozzá teszem, hogy a nagyon jó ember az nekem mindig gyanús. Egyszerűen nem lehet mindig mindenkihez jónak lenni. S ha az egyik emberhez jó vagyok, akkor lehet, hogy azzal a másikat bántom. Még akkor is, ha akaratlanul.

I- Most bárki mondhatná, hogy mindezek „okozták” a munkahelyváltásaktat- Ha valaki megnézné a munkakönyvemet, azt hinné, hogy vándormadár vagyok. De mindig úgy volt, hogy valahova hívtak. Meggondoltam, döntöttem és mentem.

I- Kétszer voltál közművelődési csoport- vezető. Tehát régi helyedre is visszahívtak. Sőt, nem is légen újságírónak is „csábítottak”. Vagyis szeretet, nem-szeretet ellenére ezek tények.

Két alkalommal fordult elő, hogy nem hívtak. Akkor én éreztem úgy magamat, hogy mennem kell.

■ - A második a Művészetek Háza volt?- Igen... Különben egyik váltásomat sem bántam meg.

I- Tehát jó két évvel ezelőtt neveztek ki a Művészetek Háza igazgatójává.- Azt elmondom, hogy nálam kicsit fordítottan volt az a népművelés-dolog. Először voltam az irányításban, s utána kerültem az intézménybe.

I -Ez nem baj. Sőt, előnynek is számíthat.- Biztos, hogy sokmindent és mindenkit ismerek, s a dolgokat más oldalukról is látom.

I- A mostani munkahelyedre térjünk még vissza. De előbb annyit, hogy két főiskolán - Baján és itt Szekszárdon - tanítottál. Maga a pedagógus-pálya említése még most is érzékenyen érint Miért?

I- Erről már magam is meggyőződhettem. Láttalak már nemegyszer széket hordani, a gobelin kiállítás előtt cipekedni. Cinikusan azt mondhatnám, hogy „érdemes volt ennyit tanulni, ledoktorálni...”- Ilyen kis intézménynél ez természetes, hogy mindenki mindent csinál. Néha legfeljebb fizikailag fárasztó.

I - Most min nevetsz?- Azon, hogy a ledoktorálásom miatt még vagyok olyan erőben, hogy hordjam a székeket. De azért azt tegyük hozzá, hogy szerencsém van az ott dolgozó emberekkel. Jó a kollektíva. És nem tudom, hogy másutt egy tereműr például hord-e ' székeket? Dehát nincs minden munkára külön ember. És az is természetes, hogy mindezt akkor csinálják a munkatársaim, ha azt látják, hogy én is csinálom.

I- Annyiszor mondtuk, hogy ez a ház nagyon kicsi. A tevékenységi köre is az? Szóval behatárolt?- Helyzetéből adódóan eléggé szűk. Két dologra alkalmas: a vizuális és a zenei nevelésre. Ez a kettő „jöhet" igazából ebből a házból. Magából az épület struktúrájából is ennek kell következnie. Mert egyetlen nagy, galériás terem a ház, azaz a rendezvényterem. Kiszolgáló helyiségekkel nagyon rosszul állunk. Eredetileg százötven főre tervezték, de nemcsak a székek számát, hanem a ruhatárat, meg mindent... És ez olyankor gond, amikor háromszáz jegyet is el tudunk (tudnánk) adni. Maga az épület szép, mutatós, reprezentatív, ezért is alkalmas reprezentatív rendezvények tartására. Mint például esküvőkre. És az, hogy kicsi, néha jó, néha rossz. Jó, mert az ott folyó rendezvényeknek külön hangulatot ad, intimitása van. A zene házimuzsikálásnak hat, a kiállításoknak is bensőséges a hangulata. Ami rossz, hogy kicsi az öltöző, nincs raktár, nincsenek irodák. Mindezek a funkcióját is befolyásolják.

I - Hogyan lettél te az igazgató?- Úgy kerültem én ide, hogy jelentkeztem. De akkor, amikor már több embernél próbálkoztak, de senki sem vállalta.... Akkor még nem láttuk pontosan, hogy milyen funkciója lesz, vagy legyen a háznak.

I- Szóval a profilt nektek kellett kitalálnotok.- Mondhatjuk így. Szekszárdon több kiállítóhely van. Mi olyan kiállításokat rendezünk, melyek egy-egy képzőművészeti ág reprezentatív összefoglalásai, vagy egy-egy alkotóművész életművét mutatják be.

I- Ezek azóta is rendszeresen megvannak.- Eddig évente négy kiállítás volt. E körül viták is támadtak, mert hogy ez hosszú idő. De a kiállítások sikere mást bizonyított Az eddigiek olyan jellegűek voltak mind, hogy kár lett volna egy hónap múltán lebontani őket.

I- Ha most nem „hivatalosan” beszélgetnénk, akkor talán úgy kezdeném a „dum- csit” - ahogyan oly sokszor tettem és tettük -, hogy emlékszel?- Én meg azt mondanám, hogy hát persze... és ennek ellenére fölelevenítenénk néhány kedves emléket, s jókat nevetnénk, s mindegyikhez hozzá fűznénk a véleményünket.

_ -Hozzá bizony, mert az mindig is volt, és

I van...- Most már áruljuk el az olvasóknak, hogy honnan a sok közös élmény, ami egyebek között magyarázat tegeződé- sünkre is. Tehát mondod, vagy mondjam?

I- Mondjad. Most te vagy a „főszereplő”, s számomra bármily fájdalom is, ez esetben neked jut a több szó.- Amikor ide kerültél a Tolna Megyei Népújsághoz, akkor már jó néhány éve itt dolgoztam újságíróként. Ha jól emlékszem, a belpolitikai rovat vezetője voltam akkor.

I- És elsősorban kulturális dolgokkal foglalkoztál, úgyhogy utódodnak érzem magamat.. Egyáltalán, lélekben egy kicsit még újságírónak érzed magad?- Tizenöt évig írtam újságot. De most már nem hiszem, hogy újságíró lennék. Mert azóta eltelt még majdnem tizenöt év, ami alatt annyi felé voltam.... Ez érdekes, hogy nem igen jutott eszembe, s ha jól meggondolom, még az újságot sem újságíróként veszem a kezembe.

I- Hihetetlen, hogy más szemmel olvasod a lapokat- Az sosem jut eszembe, hogy én ezt, vagy azt hogyan írtam volna meg. Lehet, hogy van egy ötletem, amit szívesebben látnék a lapban...- Ezután ilyenkor szóljál. Vevő vagyok a

I

jó ötletekre. De komolyan! Kérlek, hogy beszélj még az újságírói múltadról.- Voltam üzemi lapnál, majd egy városinál Szegeden a Délmagyarországnál, és itt, a Népújságnál dolgoztam nyolc évig. Voltam ipari rovatban is...

I - Ezt nem is tudtam.- Szinte nyilvánvaló volt, hogy Szegeden az ipari rovatba kerültem, hiszen előtte üzemi lapnál dolgoztam. Sőt, az érettségi után megszereztem a szövőnői szakmunkásbizonyitványt, majd három év szövőgyárban... Azt jól tudod, hogy nagyon szerettem újságot írni, sokat dolgoztam és szívesen... de mindig úgy éreztem, hogy ez nem olyan pálya, ahonnan nyigdíjba lehet menni. Tulajdonképpen azért jártam „Népújságos” koromban egyetemre - ezt annak idején neked is mondtam - mert volt előttem olyan példa, hogy idős, nyugdíj felé közeledő kollégák kifáradtak. Harminc, harmincöt évet végigdolgoztak becsülettel, s maguk egy csöppet sem tehettek arról, hogy nem voltak frissek. Hiszen az újságírás embernyüvő foglalkozás. Szóval mindig az volt bennem, hogy majd ha nekem lesz egy pedagógus diplomám, tanítani akarok. Éreztem, hogy egy idő után majd váltanom kell.

I- Végül is pedagógus lenéi, de most megint nem vagy az.- Ez az, amit mindig szerettem volna csinálni. S ha visszagondolok, akkor végső soron amit sajnálok, az, hogy a tanári pályát otthagytam.

<*

I- Elhiszem, csakhogy én nagyon jó újságírónak ismertelek, s úgy gondolom, hogy az „újságíró véredből” mindig is megmaradt a „népművelői vér”.- Igen... Úgy érzem, talán nem ez a legjobb szó, de valahogy mindegyik egy kicsit valamiféle nevelési funkció. De az biztos, hogy én nagyon sok mindent köszönhetek az újságírásnak. Például azt, hogy a megyében engem a mai napig nagyon sok ember úgy ismer, mint újságírót.

■ - Jó az, ha ismerik az embert?- Jó volt, hogy amikor elmentem a megyei tanács közművelődési csoportjához dolgozni, mindenütt már az újságtól ismertek. Persze, volt, aki haragudott rám, meg volt, aki szeretett. De ez így van minden emberrel, s így volt ez velem is mindegyik munkahelyemen. Volt tanítványom,- Ott mindent naponta le lehetett mérni... Hogy érdemes volt-e. Ha egy csoportból csak egy emberen láttam, hogy neki tudtam valamit adni, akkor az már nagyon jó érzés volt. Mert másutt hónapokig dolgozik az ember, és nem tudja, hogy volt-e értelme, vagy sem.

I- A Művészetek Házában szintén napról napra érezhet ed, érzékelheted a munkád eredményét. Hiszen az olyan „stabil” intézmény. Szeretik az emberek.- Igen, de ez*i „szeretik” megint vegyes dolog... Két éve indultunk. A tavalyi volt az első teljes évünk. Biztos, hogy egy új intézmény mindig vonz embereket. Mert magát a házat is eljönnek megnézni. Egyébként az intézmények ötödik, hattalán lehet egy folyamatos felívelés is.

I- S ha mindvégig olyan programokat kínál, ami vonzó?- Majd meglátjuk. A Művészetek Háza kis intézmény. Amolyan intézményecske. Ezzel talán más a helyzet, mint a nagyob- bakkal. Legalábbis reménykedem.

I - Mennyire kicsi?- Nyolc és felen vagyunk. Ketten vagyunk nyolcórások. Van négyórás adminisztrátorunk, technikusunk, teremőrök, takarítók. A bizonyos „nyolc és felet” tizennégyen jelentik) Egyébként itt munkakörök vannak, munkaköri leírás is létezik, de nem csak azt csináljuk ami abban meg vagyon fogalmazva, hanem mindig azt, amit az adott helyzet kíván.

I - Most milyen kiállítás is van?- Bálint Endre emlékkiállítás. Reménykedem, hogy sikere lesz, mivel a siker mint olyan, nagyon változó. Az emberek érdeklődési köre, az időjárás és sok más egyéb is meghatározza a látogatók számát. A házat viszont nemcsak a képzőművészet határozza meg, hanem - legalább ugyanennyire a zene is. „Csinálunk” hangversenyeket minden korosztálynak, kezdve az óvodásoktól; játékosan tanítva az általános iskolásoknak, most már második éve szakközépiskolásoknak és felnőtteknek is jut havonta három-négy szép zenei élmény.

I - Például?- Míg 1984-ben 150 körüli általános iskolás volt a látogatónk, most pedig ötszáz a bérletesek száma. Igaz, hogy a felnőtteket jórészt a nagy nevek, a népszerű előadók vonzzák...

I - És a helyi együttesek.- Igen. A komolyzenei együttesek rendszeres szerepeltetését, erkölcsi és anyagi támogatásukat egyszerűen kötelességemnek is tartom. Es hozzá teszem, hogy a hangversenyeket és a kiállításokat egyaránt nemcsak a rendezvények miatt tartom fontosnak, hanem a továbbiakat illetően. Hiszen mindegyikkel kapcsolatban igyekszünk kitalálni olyan formákat is, amiknek segítségével azt minden látogató 'hasznosítani tud - hosszú távon.

V. HORVÁTH MÁRIA

MÚLTUNKBÓL

A százesztendős alispáni iratokat forgatjuk. Belőlük elődeink örömei, gondjai áradnak felénk. Voltak ellentétek népcsoportok között, amelyek olykor ki- sebb-nagyobb összecsapásig is eljutottak, de láthatunk szép példát arra, hogy egy-egy község teljes lakossága összefogott, megelőzendő nagyobb gazdasági bajt. Van szó arról is, hogy falvakat pusztító tüzeket fékeztek meg összefogással. Egy évszázaddal ezelőtt is akadt gond a bürokráciával, itt-ott találkozni a hivatali hatalommal való visszaéléssel is. A mainál jóval kevesebb szó esett a termelésről, noha az alispán negyedévenként számot adott a megyei törvényhatóságnak a növénytermelés helyzetéről, a termésátlagokról, az állattenyésztés helyzetéről, különösen a járványos állat- betegségekről, nem találtunk egyetlen iratot sem, amely a termelékenységgel, az önköltség alakulásával foglalkozott volna. A közigazgatásnak ez nem volt feladata. Annál többet foglalkoztak a kereskedelemmel.

Ma az évszázados iratok segítségével két „ügyet” mutatunk be. Az egyik a kereskedelem szabadabbá tételével, a másik pedig a Somogy megyei határon kialakult antiszemitizmussal foglalkozik.

A földművelés-, az ipar- és kereskedelemügyi miniszter 1886. július 15-én leiratban fordult a vármegyei törvényhatóságokhoz, véleményüket és esetleges javaslatukat kérve. Ugyanis az 1884. évi XVII. törvény 50. §-a intézkedést tartalmaz, mely szerint hetivásárokon az élelmiszerek, kerti és mezei termények, valamint háziipari cikkek kivételével más ipari készítményeket csak a hely bei) lakó iparosnak volt joga eladni. Emiatt - az ipartörvény életbeléptetése óta - számos panasz hangzott el a kereskedők, de a lakosság részéről is a legkülönbözőbb fórumokon.

„Úgy tapasztaltam - írta a miniszter -, hogy az idézett intézkedés nemcsak magának a vásárló közönségnek és egyes, vállalkozóknak, hanem igen sok esetben maguknak az iparosoknak is érdekeit sérti - amennyiben ez utóbbiak a vidékükön tartott hetivásárokon, ha mindjárt az illető községben hasonló szakban foglalkozó iparos nem is lakik, iparcikkeket áruba bocsátani jogosítva nincsenek, egyes vállalkozóknak - régebbi keresetforrásuktól megfosztva - megélhetésük vált kérdésessé, a vásárló közönség pedig verseny hiányában ugyanazon iparcikkeket kénytelen drágábban megvásárolni, vagy e czélból más községek heti, vagy országos vásárjait s esetleg távollévő nagyobb városokban lakó iparosokat felkeresni. Mielőtt e részben további intézkedést tennék, esetleg a törvény módosítását hoznám javaslatba, felhívom a Címet, hogy az említett körülményekre is, és viszonyokra nézve a saját hatáskörében tapasztaltakról tegyen hozzám kimerítő jelentést és egyszersmind indokolt javaslatot aziránt, vajon a hatósága területén fennálló viszonyok és a helyi körülmények indokolttá teszik-e áltálában az idézett intézkedés megváltoztatását, vagy hatályon kívül helyezését.”

Az alispán nem tartózkodott a vármegyében, amikor az intézkedést meg kellett tenni. Ezért Pápé Gyula vármegyei jegyző hajtotta végre a rendelkezést. Felhívta a járási főjegyzőket, tegyenek a tárgyban hozzá jelentést. A jelentések hamar meg is érkeztek, kivéve a dombóvári járást (akkor még a későbbi tamási és dombóvári járás egy közigazgatási egységet jelentett), ahonnan csak többszöri sürgetésre érkezett meg a kért állásfoglalás. Sajnos ezeket az iratokat csatolták a minisztériumba küldött ösz- szefoglaló jelentéshez, ezért a kialakított álláspont indoklását nem ismerjük. Tény viszont, hogy a megye öt járása közül három a módosítás mellett, kettő pedig ellene foglalt állást. Amikor ezek a jelentések beérkeztek, a vármegyei jegyző összehívta 1886. szeptember 19-re a vármegyei ipartanácsot, hogy ez is fejtse ki véleményét. Erről a tanácskozásról jegyzőkönyv készült. Idézzünk ebből egy részletet:

„Az elnöklő főjegyző az ülést megnyitván, felolvastattak: a nagyméltóságú földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztérium már fent említett 39471 számú rendelete, s az abban foglalt kérdésre vonatkozólag a járási főszolgabíróktól beérkezett véleményes jelentések -, melyek közül a simontor- nyai, dombóvári és dunaföldvári járás fő- szolgabíráinak jelentése a szóban forgó 1884. évi XVII. t. ez. 50. §-ának módosítása, illetve a heti vásárokon csak helybeli iparosok által készített iparczikkek árulására vonatkozó megszorítás megszüntetése mellett szól, ellenben a központi és völgység i járás főszolgabíráinak véleménye az említett § feltétlen esetleg feltételes további fenntartására irányul.

Minek megtörténte után a jelenvoltak a fennforgó kérdés feletti véleményük nyilvánítására szólíttatván fel, egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy habár a helybeli iparosnak idegen verseny elleni megoltalmazását egyfelől az adózási szempont, másfelől azon körülmény, miszerint gyárkészltményeknek heti vásárokon való árusításának tilalmát kívánatosnak tüntetné fel, mégis az 1884. XVII. t. ez. 50. §-ával a helybeli iparosoknak a heti vásárokon nyújtani kívánt s legalább is kétes értékű kedvezményt az iparszabadság elvének érvényesítése tekintetéből megszüntetendőnek tartják.”

A vármegye tehát végül is az iparszabadság elve érvényesítése mellett foglalt állást, feladva a helyi iparosok védelmét. A szabadversenynek adott utat a vármegye.

Nem sokat késett a vármegyei jegyző a kialakult vélemény elküldésével. Már . szeptember 23-án kész volt a jelentés.

' Idézzük ennek is egy mondatát:

„...a szóban forgó korlátozást a panaszokra okot szolgáltatott, s nagyméltóságú minisztérium elől idézett rendeletében kiemelt tekinteteknél fogva, hanem azért is mellőzendőnek tartom, mivel bármely községben a legutolsó kiskereskedő is gyárilag készített iparczikkeket szabadon árusíthatván, ezzel az ipartörvény 50. §-ával a helybeli iparosoknak nyújtani kívánt kedvezmény illuzórikussá van téve.”

Helyes döntés volt.

>X<

A Somogy megyei alispán 1886. július 19-én átiratot intézett a Tolna megyei alispánhoz, kérve, intézkedjék, mert a dombóvári járásban antiszemita megmozdulások vannak, és annak meggátlá- sára a járási főszolgabíró nem tesz semmit. Az alispán nem késett felszólítani a főszolgabírót jelentéstételre, és a szükséges intézkedések foganatosítására. Kánya, Bedeg, Értény és Szántó (Kop- pányszántó) volt közvetlenül érintett.

Az azzal kezdődött, hogy Nagyegresről eltűnt egy lány, s ezt a sajtó nagy részletességgel tálalta. Később ez rágalomnak minősült, a lányt Budapesten megtalálták. Úgy híresztelték, hogy az ottani zsidók vannak az ügy hátterében. Ez elegendőnek bizonyult arra, hogy zavargásokat robbantson ki.

A dombóvári főszolgabíró a jelentésében a helyzetet így írta le: „...zsidóellenes tüntetés tudomásom szerint járásom területén gyermekek és egypár suhanc által okozott ablakbeve- rés és uccai dobálásnál tovább nem terjedt. 3247 szám alatt a községek elöljárói felelősség terhe mellett köteleztettek a rend fenntartására. A tabi szolgabiró úrnak hivatalos és így nem bizalmas jellegű átirata rendes felhívás mellett körözvé- nyileg 3248 szám alatt július 6-án a községeknek kiadatott.

A szakcsi és tamási csendörség fel lett híva, hogy Bedeg, Kánya, Értény és Szántó községekben az őrjáratot szaporítsák, sőt szombat és vasárnapi napokon Bedegben állandó tartózkodásra lettek felhiva.

Ami Bedegben egy ízben történt ab- lakbeverést illeti, az abban részt vevők az épperi jelenlévő tabi csendőrőrjárat által lehetőleg kinyomoztattak és a kir. bírósághoz megfenyítés végett feljelentettek. A Kánya közelében történt rendetlenségről tudomásom nincs, de különben ezen tényre - mit ha a tekintetes tabi szolgabíró velem közölt volna, minden esetre kinyomoztattam volna és a tettesek megbüntetéséről intézkedtem volna -, a vizsgálatot azonnal meg fogom tartani.”

S milyen végkövetkeztetésre jutott a dombóvári járási főszolgabíró?

„Végül tisztelettel vagyok bátor jelenteni, miszerint községeimben az elöljáróság és csendőrség jelentései szerint a legnagyobb rend és csend uralkodik és azt miszerint a hivatal vezetésének átvételekor azonnal átírtam a szekszárdi szakaszparancsnokságnak, a szakcsi őrsnek leendő megerősítése végett."

Az alispánnak ezt követően már nem volt sürgős az ügy, csak 1886. szeptember 13-án értesítette a Somogy megyei alispánt a történtekről. Ezzel az egész ügy irattárba került...

K. BALOG JÁNOS