Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-08 / 237. szám
Képújság október 8 SZERDA Névnap: Koppány A Nap kél 5.52 - nyugszik 17.12 órakor A Hold kél 11.55- nyugszik 19.36 órakor Nyolcvanöt éve született Sályi István (1901-1974) Kossuth-dijas gépészmérnök, egyetemi professzor, több mint egy évtizeden át (1950-től 1961-ig) a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora. Felhő, szél A várható időjárás az ország területén ma estig: Északnyugat felől többször megnövekszik a felhőzet és több helyen számíthatunk kisebb esőre, záporra. A változó irányú, mérsékelt szél délnyugatira, majd északnyugatira fordul, megélénkül, később erős széllökések is lesznek. Kora délután 16 és 21 fok között várható a hőmérséklet.- SZÖVETKEZETPOLITIKAI vetélkedőt rendeztek Szekszárdon, a MESZÖV- székházban a fogyasztási szövetkezetek X. kongresszusának tiszteletére. A megyei döntőről öt versenyző jutott tovább az országos versenyre, amelyet qjdóber 11 -én rendeznek meg Budapesten.- NEVES NYELVTUDÓS, Pais Dezső születésének 100. évfordulója alkalmából szülővárosában, Zalaegerszegen rendezik a IV. magyar névtudományi konferenciát. A ma kezdődő háromnapos rendezvényen dr. Vadas Ferenc, a megyei múzeum igazgatója Szekszárd középkori helyneveiről tart előadást.- AZ IFJÚMUNKÁS-RÉTEG helyzetéről, szerepéről tartott fórumot a napokban Pál Tamás szociológus, a Társadalomkutató Intézet munkatársa a KISZ Szekszárdi Városi Bizottságán.- A CIGÁNY LAKOSSÁG számára tartott nyilvános fórumot a Hazafias Népfront városi bizottsága és a helyi tanács tegnap délután Bonyhádon. Tájékoztató hangzott el a városban élő cigányok helyzetéről, élet- és munkakörülményeiről, valamint a lakáshoz jutás feltételeiről, lehetőségeiről, majd a város vezetői válaszoltak a feltett kérdésekre.- MEGSZÜNTETTÉK Mözsön az út mellett az eddig illegálisan működő szemétlerakóhelyet. A „kínai falnak” nevezett kerítés mögötti telepet felszámolták és az 1984-ben született részletes beépítési terv alapján az utcafront felőli részen öt telket parcelláztak, ahol az építkezés már meg is kezdődött. Ennek ellenére gyakori a fegyelmezetlenség, sokan helyezik el itt a hulladékot, amit a tanács szigorúan büntet, bírságol.- ÚJ VASÚTI PERON. A szekszárdi pályaudvaron hétfőn délelőtt került sor a több mint 200 méter hosszú, betonelemekből készült, emelt peron műszaki átadására. A vágánybővítéssel együtt 10 milliós beruházás fő kivitelezője a Betonútépítő Vállalat kaposvári föépítésvezetősége.- PAKS külterületén egy autóbusz elütötte Szili Attila 17 éves segédmunkást, helyi lakost. A fiatalember kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gyalogos fáktávolságon belül lépett az autóbusz elé.- BEFEJEZŐDÖTT Egerben a nemzetközi oktatóteleviziós szeminárium. Az egy hétig tartó eszmecsere középpontjában az idén azoknak a pedagógiai célzattal készülő műsoroknak az elemzése állt, amelyek tartalmukban és megformálásukban mozgósító hatásúak, választ igyekeznek adni az emberiség közös gondjaira, korunk kihívásaira. A TOLNABER értesíti a lakosságot, hogy Bonyhádon, a városközpontban, a „C” jelű épülethez kiépített villamos erőátviteli kábelek kivitelezését a Bonyhádi Építőipari Szövetkezet befejezte és a DÉDÁSZ 1986. október 9-én feszültség alá helyezi. A villamos berendezések és kábelek érintése, megrongálása ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS! Az ebből eredő károkért felelősséget nem vállalunk. (79) A debreceni Üvegipari Szövetkezet kőfaragó szakemberei is dolgoznak az Országházat díszítő kövek felújításán. A díszítőelemeket az eredetinél időt állóbb süttői mészkőből készítik. Ebben az évben a kőszobrászok mintegy 12 ezer órányi munkát fordítanak a Parlament kődíszeinek újrafaragására. OLVASTAM Átálltunk Szeptember tizenötödike - az első fényszedéses számunk megjelenése - után számos levelet, telefonos és személyes megkeresést kaptunk. Az elismerő, javasló, bíráló szavak sorából soha nem maradt ki a kérdés, hogy mikor lesz a folytatás. Nos, ennek az ideje is elérkezett. Tegnaptól - mint Kedves Olvasóink láthatták - minden akadály elhárult. A szükséges adminisztratív és gazdasági ügyekre pont került.. Bízunk benne, hogy az új berendezések kifogástalanul működnek majd, a nyomdászok értő módon kezelik és a szerkesztőségből is olyan kézirattal „tápláljuk”, amelyek megjelentetésében mindannyian örömünket leljük. Köszönjük olvasóink, barátaink eddigi észrevételeit és természetesen továbbra is várjuk tanácsaikat. (f. i.) Magfeldolgozó üzem Nagydorogon Három évvel ezelőtt hozta létre a Nagy- dorog és Vidéke ÁFÉSZ magfeldolgozó üzemét. Elsősorban „saját szükségletre”, hogy az általa termeltetett és felvásárolt különféle szemes terményeket tisztítva, egalizálva, osztályozva és kiszerelve legyen képes értékesíteni. Ma már nemcsak ezt a célt szolgálja az üzem, hanem más megyebeli és megyén kívüli szövetkezetek, gazdaságok megbízásából is végez ilyen munkát. Babot, lencsét, mustárt, borsót, napraforgót tisztítanak két műszakban és küldik zömmel exportra. Általában augusztus közepén indul a szezon - az idén is akkor kezdték - és száz napig tart. Ez alatt mintegy százötven vagonnyi terméket dolgoznak fel. 1 A tisztítás „végállomása”: műanyag zsákokba kérül a tisztított borsó. Gépesítették a belső anyagmozgatást is: targonca viszi a készterméket. , - Meteorzápor az október 8-9-i éjszakán ? Mindenki, aki valaha derült, sötét éjszakán hosszabb ideig vizsgálgatta az égboltot, ismeri a meteorokat vagy más nevükön hullócsillagokat, melyek pillanatok alatt suhannak át az égem Ezek a felvillanó fénycsikok akkor tűnnek fel, amikor parányi fémdarabok vagy porszemek ütköznek össze Földünkkel. A légkör molekuláival való súrlódásuk következtében azonnal átmelegszenek és felizzanak. Néhány másodperc alatt a meteorok anyaga elég és elpárolog. A legkáprázatosabb csillagászati jelenségek közé tartoznak azok az események, amelyet a meteoráramok okoznak; ilyenkor óránként vagy percenként több 10-100 meteor is fetvillán. Ez a tünemény olyankor figyelhető meg, amikor Földünk összetalálkozik egy Nap körüli keringését végző meteorrajjal. Az elsőrendű csillagokkal azonos fényességű meteorok úgyszólván soha nem nagyobb tömegűek 0,3 grammnál. Egy közepes sűrűségű, egy-két centiméter átmérőjű meteor olyan fényes tűzgömböt hozhat létre, mint amilyen a telihold. Egy teniszlabda nagyságú meteor pedig olyan fényességet áraszthat, mint a Nap. Az októberi Draconidák, más néven Giacobinidák meteoráramlat az előzetes számítások alapján igen aktív „csillaghullást" eredményezhet október 8-ról 9-re virradó éjszakán. 1933-ban 30 000 db/óra, 1946-ban 10 000 db/óra hatalmas meteoresőt produkált. A meteorraj „szülőüstököse” a P/Gia- cobini-Zinner, mely 6 évenként kerül Nap- és Földközelbe. Legutóbb 1985. júliusában következett be. A Föld az üstökös pályasíkját 1986. október 8-án 20,12-kor metszi, vagyis pályasíkban lévő „meteoroidlegyezővel” találkozik. Ezt 9-én 11,42-kor hagyja el. Ezért az éjszaka közepén várható egy olyan kb. 5 órás időtartam, melyben óránként 300-1200 meteor felvillanása látható. A Hold korai lenyugvása (19.36) után a megfigyelés tulajdonképpen megkezdhető. A radiánspont (ahonnan a meteorok látszólag útnak indulnak) közel zenitben, fejünk felett van. Az éjszaka folyamán nem nyugszik le, mert cirkumpolá- ris. Tanácsapparátusi átszervezés Pakson A Paksi Városi Tanács legutóbbi ülésén fogadta el a tanácsapparátus osztályszervezetének, belső struktúrájának megváltoztatását. Erről kérdeztük Tóth Lajos vb-titkárt.- Milyen jellegű és milyen mértékű ez a szervezeti módosítás?- A belső átszervezés a jelenlegi műszaki, valamint pénzügyi terv- és munkaügyi osztályt érinti. A két osztály feladataiból új csoportosításban, a követelé- ményeket jobban szem előtt tartva létrehoztuk a fejlesztési, termelési és ellátás- felügyeleti osztályt, amely fejlesztési és termelési és ellátásfelügyeleti csoportra tagozódik, élén egy osztályvezető főmérnökkel. Feladata a távlati tervek, központi elképzelések, tanácsi fejlesztési koncepció realizálása, segítése lesz, tehát elsősorban a városfejlesztés területén tevékenykedik. Ezenkívül a teljes ipari, kereskedelmi, szolgáltatási, mezőgazda- sági feladatokban lesz döntési joga, felelőssége.- Hogyan oszlanak mag a hatósági feladatok a jövőben?- Az építési osztály kizárólag az építési, közlekedési, vízügyi hatósági feladatokat látja el, ezzel együtt részt vesz még jobban az állampolgári ügyek intézésében, vagyis szerepet vállal az ügyfélszolgálati iroda tevékenységében. A pénz- és munkaügyi osztály tevékenységköre értelemszerűen a tervcsoport feladataival csökken majd.- Miért vált szükségessé ez az átszervezés?- A központi várospolitikai, városfejlesztési tennivalók racionalizálása, a feladatok koordinálása, leegyszerűsítése, általában a hatékonyabb, eredményesebb munkavégzés érdekében tartottuk fontosnak a változtatást. VIHAR Heves vihar pusztított Spanyolország délkeleti részén. Egy három- emeletes épület a heves esőzés és szél következtében összedőlt Valenciában. (Telefotó) Anyakönyvi hírek Dombóváron 1986. szeptember hónapban az alábbi anyakönyvi események kerültek bejegyzésre: Születés: Perge Marietta, Dörömböző György, Gábor Balázs, Barta Ferenc, Kása Róbert, Füzy Zsófia, Megy- gyes Mátyás, Schön Kitti, Menyhárt Mariann, Bartucz Attila, Papp Krisztina, Gál Zoltán, Mosoczki Heléna, Deli Levente. Házasságkötés: Babulják István-Szabó Edit Mária, Király László— Horváth Anna Mária, Somogyi György Csaba-Pirin- ger Zsuzsanna, Gulyás Antal István-Horváth Katalin, Bujáki Attila István-Dománszki Valéria, Schneider Zoltán-Szabó Anikó, Péter Ferenc-Tombor Gabriella, Weitert József-Németh Ilona, Halmai József-Bíró Judit. Haláleset: Szili Dezső, Jármai Józsefné sz. Pozmics Erzsébet, Török Gyuláné sz. Dobosi Erzsébet, Rónafalvi József, Koreny Károlyné sz. Madari Ilona, Szabó Lajos, Schäffer Józsefné sz. László Julianna, Berta Józsefné sz. Läufer Krisztina, Gulyás György, Bihácsi János, Ugrai Ferenc, Szabó Józsefné sz. Papp Erzsébet, Beliczay Józsefné sz. Balogh Eszter, Balogh Imréné sz. Harka Katalin, Esküdt Jánosné sz. Dosz- pod Verona, Kovács Istvánné sz. Molnár Eszter, Balogh János, Dobos Józsefné sz. Soós Julianna, Pintér József, Beréndi Józsefné sz. Győri Mária, Novo- veszky Cyril, Tölgyesi Ferencné sz. Hajdics Julianna, Kovács Vendelné sz. Harsányi Anna, Fekecs Istvánné sz. Óakócs Erzsébet. Q TÁÉ7 A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat 31. Számú Szakipari Építésvezetősége felvételt hirdet- villanyszerelő- tetőfedő-szigetelő- hidegburkoló munkakörbe szak- és segédmunkások részére. Jelentkezni lehet: Tolna Megyei ÀÉV 31. Számú Szakipari Építésvezetőség, 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10. Telefon: 12-311/251 mellék. Felveszünk továbbá Szekszárd-Baja térségébe- kőműves szakmunkásokat. Jelentkezés: TÁÉV bér- és munkaügyi osztály, Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 10. (153) NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.