Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-07 / 236. szám
1986. október 7. MÉPÜJSÀG 3 A szocializmus megújulásának útja XVII. Az új mechanizmus A7 "I 960a9S évtized első felében a gazdaság tartósan és egyenlete- rUl ■ w w ho sen fejlődött, a lakosság minden osztályának és rétegének életkörülményei számbavehetően javultak. A második ötéves terv céljai valóra váltak. Öt év alatt az ipari termelés 47 százalékkal, a mezőgazdaságé 10 százalékkal növekedett. A nemzeti jövedelem növekedésének mértéke 25 százalékos volt. 1965 körül azonban mindinkább megmutatkozott, hogy a fejlődés adott, úgynevezett extenzív forrásai kimerülőben vannak. A munkaerő létszámának növelése az addigi ütembenm nem volt lehetséges, és nem is volt kívánatos, hiszen ettől nem lehetett gazdaságos termelést várni. Az intenzív fejlesztés követelményei nyomultak előtérbe, azaz, hogy mindenekelőtt gyártás- és gyártmányfejlesztés korszerűsítése révén lényegesen növeljék a jó minőségű, exportképes termékek gyártását, a munka termelékenységét. Csak ilyen módon lehetett megakadályozni a gazdasági növekedés ütemének érzékelhető lassúbbodását, és lendületet adni az ipari és mezőgazdasági fejlődésnek. Emellett már ekkor felismerhető volt a gazdaságnak az a krónikussá vált baja is, hogy a fogyasztás és felhalmozás együttes értéke meghaladta a nemzeti jövedelmet, ami különösen külkereskedelmi mérlegünkben egyensúlyzavarokhoz vezetett. A népgazdaság intenzív fejlesztésének követelményei sürgetően előírták a gazdaságirányítás felülvizsgálatát és tökéletesítését. A gazdaságirányítási rendszer 1957 és 1958, tehát az országos pártértekezlet és a Vili. kongresszus óta - amikor is lényeges újításokat vezettek be - sok új elemmel gazdagodott. De ezek az újítások végül is csak az adott gazdasági irányítási rendszeren belül változtattak, javítottak, de nem érintették a bizony nemegyszer sok évtizedes - megváltoztathatatlannak, szigorú törvényszerűségnek hitt - alapelveket. Egyébként is érvényesült egy olyan konzervatív felfogás, hogy az a társadalom, amely létrejött, már- már maga a tökély, nem pedig csak olyan alap, amelynek szüntelenül tovább kell fejlődnie, és mindig a bizonyos fokú változás állapotában kell lennie. A gazdasági és társadalmi reform, mint a szocialista társadalom fejlesztésének eszköze akkoriban még nem volt általánosan elfogadott kategóriája az elméleti munkának és a propagandának sem, sőt nemegyszer elhajlónak minősítették azokat, akik ilyen nézeteket képviseltek. Ilyen háttérrel még inkább nagyra értékelhetjük, hogy az MSZMP sokoldalú kritikai elemzésekre támaszkodva - tudományos megközelítéssel és a szakemberek igen széles körének bevonásával végzett vizsgálatok alapján - kidolgozta a gazdaságirányítási rendszer átfogó reformját. Ez a Központi Bizottságnak 1966. májusi ülésén kapta meg formáját, majd a konkrét intézkedési tervek kidolgozása után 1968. január 1-vel került bevezetésre a népgazdaságban. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése, az ellenforradalom leverése, és a hatalom visszaállítása, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése mellett, a harmadik korszakalkotó tette a népi rendszer fejlődésének, erős pillére a szocialista társadalmi berendezkedésnek. A reform célja az volt, hogy az anygi és emberi erőforrásokat jobban hasznosítani lehessen, a gazdálkodó kollektívák kezdeményezőkészsége erőteljesen növekedjen, meggyorsuljon a fejlődés üteme és erőteljesebben javuljanak a lakosság életkörülményei. A reform azt is célozta, hogy a döntési jogköröket a minisztériumi hatáskörből vállalati, tanácsi hatáskörbe adják, és az állami vezető szervek a népgazdaság fő irányainak tudományosabb alakítására, a hosszú távú tervek kidolgozására fordítsák figyelmüket. Ennek érdekében azonban az irányítás elvein és módszerein lényegesen változtatni kellett. A régi mechanizmus, a marxista közgazdaságtudomány régebbi felfogása szerint, tervutasításos módszerrel irányította a vállalatokat, előírta a termelés mennyiségét, sőt a kibocsátott termékek fajtáit, és még számos más mutatót is. Ezzel szemben új, és csak fokozatosan teret nyert felismerés volt az, hogy a népgazdaságot nem lehet egyetlen vállalatként irányítani, a tervgazdálkodás nem egyenlő a tervutasítással, hogy a szocialista gazdaságban, amely tudvalévőén árut termelő, nemcsak megtűrt, hanem döntő szerepet kell biztosítani az áru- és pénzviszonyoknak. A központi tervezés nem függetlenítheti magát az értéktörvénytől, hanem munkáját csak annak tudatos felismerésére és alkalmazására alapozhatja. A gazdasági irányításban már nem a közvetlen irányítási és elosztási módszerek, - utasítások dominálnak, hanem a közvetett szabályozók, a gazdasági eszközök, a hitelpolitika stb. És fontos szerephez jut a piaci mechanizmus is: a piacon méretnek meg a vállalatok termékei, vagyis a piaci mechanizmustól lehet elvárni, hogy az egyes termékek termelése, kínálata rugalmasabban alkalmazkodjék a kereslethez, a vállalatok pedig - mert ebben kell őket érdekeltté tenni - minderre igyekezzenek a legcélszerűbben felhasználni gazdasági erőforrásaikat. Már az új mechanizmus bevezetésekor és azóta - ha magasabb fokon is - a piac helye és szerepe a szocialista gazdaságban a legvitatottabb téma. Ez annál is inkább így alakult, mivel a fogyasztó valóban a piacon érzékeli leginkább az áremelkedéseknek számára kedvezőtlen hatását. S ilyenkor nemcsak régimódi közgazdászok, hanem egyszerű fogyasztók is előszeretettel emlegetik érvként, hogy a tervutasításos mechanizmusban az árak szabályozottak és főleg stabilak voltak. Ez persze nem igaz, a termelési költségek növekedésével, a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket kivéve, a termékek ára, ha olykor burkoltan is, régebben is nőtt. De különben is á piaci méchanizmus és a központi tervezés nem ellentétes dolog: a kettő egységesen, egymásra hatva működik, együttesen szabályozzák a népgazdasági fő folyamatokat. Az viszont igaz, hogy a vállalatok számára az állam nem ír elő kötelező tervmutatókat, hanem a közvetett szabályozás eszközével készteti, ösztönzi a társadalom céljainak szolgálatára őket. Hiszen a cél a szükségletek kielégítése. A vállalati gazdálkodás akkor szolgálja jól ezt a célt, ha a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt elérve elégíti ki a keresletet, vagyis azt termel, amire a társadalomnak szüksége, fizetőképes kereslete van. Erre a vállalati nyereség a jó szabályozóeszköz. Húsz év telt el az MSZMP Központi Bizottságának az új mechanizmus alapvető elveit elfogadó határozata, 18 annak gyakorlati bevezetése óta. Megvalósulása nyomán a gazdasági élet, a vállalatok tevékenysége, a termelők és a fogyasztók gondolkodása teljesen megváltozott. Sok mindenről kiderült ugyan, hogy nem az elképzeléseknek megfelelően alakult, hibák és tévedések is övezik azt az utat, amit azóta a magyar népgazdaság megtett. A nemzetközi környezet sem mindig a reményeink szerint folyásolta be eredményeinket. De egészében a gazdasági irányítási rendszer reformjának legfőbb elvei, törekvései, az egész változtatás módszertana, szelleme bevált. Túlzás nélkül állítható, hogy e reform nélkül nem tudtunk volna elindulni a korszerű szocialista gazdálkodás, és a fejlettebb szocialista társadalmi viszonyok létrehozásának göröngyös útján. Nem szabad ugyanis egy pillanatra sem szem elől téveszteni, hogy a gazdasági mechanizmus megreformálását politikai okok is indokolták. Nevezetesen a szocialista demokratizmus erősítése, mindenekelőtt persze az emberi tevékenység fő területén, a termelésben. Hiszen mivel a döntési hatásköröket lejjebb vitték, közvetlenül vagy legalábbis közvetlenebbül érvényesülhet a demokratikus ellenőrzés. A közvetlen demokrácia formái, az önigazgató megoldások, amelyek fejlődését napjainkban valósítjuk meg, végsőfokon csakúgy a gazdasági mechanizmusból fakadtak, mint akár az országgyűlésnek és tanácsi testületeknek például a kettős jelölés révén is erősödő közéleti szerepe. És e vonatkozásban is még mennyi lehetőség és tartalék rejlik az 1966-ban meghirdetett reformban! Kádár János még az mechanizmus beindulása előtt, 1967. májusában így jellemezte a reformot: „A gazdaságirányítási rendszer reformjának alapjai jól kidolgozottak, a reform előre fog lendíteni bennünket s ha jól felkészülünk teljes terjedelemben való bevezetésére, az néhány év múlva mindenféle tekintetben éreztetni fogja jó hatását. A gazdaságvezetési reformnak az a célja, hogy erősítsük vele mindazt, ami a mi társadalmunkban a szocializmust jelenti. Tehát: erősítsük politikai rendszerünket, rendszerünk demokratikus vonásait, erősítsük a szocializmus termelőerőit, a termelési eszközök szocialista tulajdonát, a szocialista termelési viszonyokat. Legyen még erősebb igazság az, hogy a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével.’’ NEMES JÁNOS (Következik: Néhány tanulság) Zöldség és gyümölcs Terület - védőár - időjárás - termelésfej lesztés A Paksi Konzervgyár zöldség-gyümölcs termeltetése, feldolgozása is szerepelt, a közelmúltban a megyei pártbizottság előtt, amikorTolna megye gazdasági helyzetéről tárgyaltak. A konzervgyárral kapcsojatos megállapítás sum- mázata az, hogy a növekvő belföldi igények, illetőleg az exportfeladatok teljesítése mellett ne csökkenjen tovább a termőterület. Többek között erről lesz szó az alábbiakban, ám kissé részletesebben körbejárjuk a témát, hiszen sokunkat érintő kérdésről van szó, arról, hogy a zöldség- gyümölcsellátás színvonala ne csökkenjen. Schiller József konzervgyári igazgatóval beszélgettünk. Mi, éppen egy francia hűtőgép dicséretébe fogtunk, hamar leintett bennünket az igazgató, lévén a hűtőláda a konzervipar „ellensége”. Van azonban más tényező is, amely a termelést hullámzóvá teszi, a minőséget egyenetlenné, a termelők kedvét hol feldobja, hol pedig lesüllyeszti. A lényeg azonban, hogy a nyersanyag elégséges az éves munkához. A zöldborsótervet száz százalékosra teljesítették, a zöldbabnál néhány száz tonnával meghaladták a tervet. A gyümölcsféleségekből is a tervezett k^rül alakul a termelés. Úgyhogy a hazai és az exportfeladatait ez a gyár teljesíteni tudja. Érdemes megjegyezni, hogy az éves termelés mintegy 85 százaléka külföldi fogyasztókhoz kerül. Példának okáért 1,6 millió egyliteres üvegbe töltött lecsó! Mint meghatározó tényező, a termelői kedv az utóbbi években nem csökkent, bár ingadozik. A termelők kevésnek tartják a gyár kínálta árat, jórészt mert emelkednek a termelési költségek, másrészt pedig több csatorna kinyílt a mezögaz- „ dasági termékek előtt. A fentiek igazolására álljon itt a számsor, amely a zöldborsó vetésterületét ábrázolja, 1983-tól. Akkor 1730 hektáron, 84-ben 1650, majd 2000 és idén 2100 hektáron termesztettek borsót. Áz időjárás igen befolyásolja a termelési eredményt, bár a fajtaválaszték egyre jobb. 1983-ban például 6,5 ezer tonna szemet, idén 8 ezer tonna felett vittek feldolgozni. A gyáriak maguk mondják, hogy rendezni kellene a felvásárlási árat - ezzel egy időben más termelésre ható tényezőket -, a gépek árát, a gyári belső technológia korszerűsítésével kapcsolatos ügyeket. Mert az idén a mezőgazdasági üzemek részére 4,5 millió forint értékű támogatást adtak, a A lecsót főleg külföldre küldik A körtét ötliteres üvegekbe rakják el, félkész állapotban, s ezt használják majd télen a vegyes gyümölcs készítéséhez A szeletelt paprikát lecsónak válogatják Az idei őszi BNV-n a Paksi Konzervgyár Extra salátája vásárdíjat kapott. Ennek tartalma: zöldbab, kockázott sárgarépa, kockázott burgonya, uborka és alma - és kitűnő fel- töltő lé. MÉM és a PM pályázata révén, de ez kevés, mert a zöldség és a gyümölcs előfel- dolgozására, a termő területen egyre nagyobb volna az igény. Az összes gépvásárlás negyven százalékát tette ki a 4,5 millió forint. A termeléshez az adja Pakson a biztonságot, hogy a legfontosabb termelőkkel, éppen akik támogatást kaptak, igen jó a szerződéses kapcsolat. Az összes nyersanyag mintegy 80 százalékára van hosszú távú szerződés. A nagyobb területű termelők: Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát, a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát, a mözsi, tolnai, a bátaszéki és a tengelici termelőszövetkezet. A nagygazdaságok integrálják a kistermelőket, főleg a paprika- és párádicsomter- mesztésben, ez az összes terméknek közel 50 százalékát teszi ki. Javítanivaló a háztáji termelés szervezésében is van, főleg áfész-vonalon, a termeltetés, a felvásárlás korszerűsítésére volna szükség - és a védőárra. Idén a gyár 8,50 forintot fizet a paprikáért. Nagy baj - hogy a más csatonákon felvásárolt árut akciós formában értékesítik a fogyasztóknak. A paprika idén jól termett, s az egész szezon alatTszinte mind első osztályú volt, a mostani napokban szedett is kifogástalan. Lecsót készítenek belőle. A háztájiban termesztett zöldség és gyümölcs területe öt év viszonylatában csaknem stagnál, alig tíz százalékot tesz ki a növekedés 1983-tól. A szerződéssel biztosított ellátás a kistermelőknél még nem teszi ki az összes mennyiség 30 százalékát, vagy éppen e körül mozog mínusz-plusz 5 százalék eltéréssel. Itt is a piaci törvények érvényesülnek. Az eladó annak adja a portékát, aki jobban fizet. S a különféle szövetkezeti szervek - szakcsoportok, áfészek, társulások stb. - sem tudják összehozni úgy a kistermelőket, hogy meghatározóvá váljanak egy-egy zöldség, kiváltképpen gyümölcs termesztésében. / A paksi gyár kapcsolatai szinte az egész Dunántúlra kiterjednek. Pillanatnyilag a körtét például Komárom és Zalaegerszeg térségéből szállítják. A szállítási költség a gyárat terheli. Képzeljük, hogy egy nem magas felvásárlási árat még mennyi szállítási költség terheli, és akkor ezt a terményt még fel kell dolgozni. És a gyár körzetében nincs gyümölcsös, sőt jelentősebb háztáji termelés sem, ám a kimondottan háztájiból származó nyersanyag-növekedés öt év alatt kétezer tonnáról idén úgy hatezer tonnára növekedett. A gyümölcs feldolgozása dinamikusabb fejlődést mutat, de ez is főleg más megyékre jellemző. A sárgabarack például az egész országban gyenge termést adott, ez a legszélsőségesebben termő gyümölcs még azt is „megélte”, hogy jelentős volt a nagy területű gyümölcsösök kivágása, pótlás pedig nem akadl A meggynek számottevő termöfelülete szintúgy nincs a megyében, mint a cseresznyének. A szállítás tehát az Alföldről és más tájakról történik. Az őszibarackosok kivágása szinte katasztrofális, lényegesen több, mint a telepítés. Természetesen a konzervipart szorító ügyek csekély részével tudtunk írásunkban foglalkozni. Terjedelmi okok, üzlet- politikai kérdések és más ipari speciális ügyek miatt írásunk nem lehet teljes. Rávilágítani viszont a konzervipar helyzetére szükséges. És az is ide tartozik, hogyan látják a jövőt, a hetedik ötéves tervben, milyen koncepcióval-stratégiával akarnak dolgozni Pakson. Az igazgató pontokba szedi, de ő is előrebocsátotta, hogy minden témában nem tudja kifejteni véleményét, miután még számos tárgyalás közepén vannak. A lényeg:- Az államközi szerződésekből rájuk háruló kötelességet teljesítik, egyes területeken 5-10 százalékkal túlteljesítik.- A belföldi fogyasztói igények mind jobb kielégítése érdekében az ellátást mennyiségben 10 százalékkal növelik.- A termékek minőségére a jövőben is különös gondot fordítanak.- Az évi termelésnövekedést dinamikusra tervezték, a háromszázalékos évenkénti emelkedést a szakmában jelentősnek ismerték el.- A termelőkkel a hosszú távú szerződések bővítésével kívánják a kapcsolatot még megbízhatóbbá tenni a termeléshez szükséges nyersanyaag előteremtése érdekében.- A gyár műszaki fejlesztését részben saját forrásból, részben különböző hitel- konstrukciókból kívánják végrehajtani. A csomagolás-raktárgazdálkodás területén jelentősen előrelépnek. A fentebb vázolt program, úgy tűnik, megvalósítása révén a konzervipar helyzetét jelentősen javítani fogja. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: GOTTVALD KÁROLY
