Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-04 / 234. szám

C TOLNA ' , 6 IrtÉPÜJSAG I- Tudom Önről, hogy több társadalmi, közéleti funkciót tölt be, és 1955 óta állami gazdaságban dolgozik. Családi hagyomány ösztönözte arra, hogy a mezőgazdasággal foglalkozzék?- Ezt nem mondhatnám. Városlakónak születtem és 1955-ig, amikor munkába álltam a Veszprémi Állami Gazdasághoz tartozó Zsófia-majorban, nem jártam tá­volabb Budapesttől huszonöt kilométer­nél. Addig el sem tudtam képzelni, hogy falun éljek. ■ - A szülei mivel foglalkoztak?- Négyéves voltam, amikor édesapám - aki festőművész volt - meghalt. Neve­lőapám a MOM-ban dolgozott. Hatan vol­tunk testvérek, édesanyám háztartásbeli volt, de amellett, hogy hat gyereket kellett ellátnia, mások gondjára-bajára is futotta az idejéből. Ma úgy mondják ezt, közéleti ember volt. Úgy hiszem, ezt a képessé­gemet tőle örököltem. A legidősebb va­gyok hatunk közül, és amikor kijártam a középiskolát - internátusbán voltam, apácáknál -, nem volt pénzünk arra, hogy továbbtanulhassak. Munkába kel­lett állnom. ■ - Hogyan folytatódott az élete?- 1951 -ben mentem férjhez, addig Ur- kuton dolgoztam a mangánbányában, adminisztrátorként. Ezután Budaörsre költöztünk, egy Iparvállalatnál helyez­kedtem el, 1954-ben született a fiam, nem volt lakásunk, visszamentünk Urkut- ra, anyósomékhoz. Egy év múlva belép­tem a Veszprémi Állami Gazdasághoz. A férjem az erdészetbe, én pedig a mun­kaügyi osztályra kerültem. Zsófia-major­ban volt szolgálati lakásunk. Mint mond­tam, azelőtt nem éltem huzamosabb ideig falun, szokatlan volt nekem ez a környezet. Az öltözködésem, a modorom pedig az ott élőknek volt furcsa. Eleinte összesúgtak a hátam mögött, aztán nem telt bele sok idő, egyre-másra jöttek hoz­zám: ebben segítsen Irénke, ezt kellene megoldani. Szeretem az embereket, sze­retek velük foglalkozni, hamar megtalál­tam velük a hangot. Mások gondjai, problémái nekem sem hagynak nyugtot, segíteni, tenni akarok értük. Ezt hamar felfedezték, és örömmel fogadták. Hama­rosan a Mezőgazdasági Erdészeti és Víz­ügyi Dolgozók Szakszervezete központja mellett működő állami gazdasági szak­osztály intézőbizottságának tagja lettem. Ennek már húsz éve. I- Hogyan kerültek Szekszárdra, miként illesz­kedett be az új környezetbe?- Ide 1973-ban jöttünk. Kedvező állás- ajánlatot kaptam, akkor került új vezető a Szekszárdi Állami Gazdaság élére, aki rátermett munkaügyi osztályvezetőt ke­resett. Akkori munkahelyi és központi ve­zetőim engem javasoltak. Veszprém után nem volt könnyű megszokni Szekszár- dot. Akkoriban még csak csirái voltak an­nak a fejlődésnek, változásnak, terjesz­kedésnek, ami az utóbbi években lezaj­lott itt. Évek teltek el, amíg befogadtak, és amíg végre én is szekszárdinak érezhet­tem magam. Közéleti tevékenységem ki­csit visszaszorult ekkor, de azután ez is „utánam jött” Veszprémből. A MEDOSZ megyebizottság nőbizottságának lettem vezetője. A harmadik ciklust töltöm, mint alapszervi párttitkár, részt veszek a párt megyei nőbizottsági munkájában is, és a Magyar Nők Országos Tanácsának is több mint tíz éve vagyok tagja. I- Mit tart a Magyar Nők Országos Tanács első­rendű feladatának? Hol tart ma a nőpolitika? A rétegpolitikai munkát tartom a leg­fontosabbnak. Nagyra értékelem, amit e tanács az eltelt időszak alatt a nőkért tett, de nem értek egyet azzal a felfogás­sal, hogy mindez kizárólag a nők érdekét szolgálja. Itt van például a gyes. Már tagja voltam a tanácsnak, amikor ez még csak gondolat volt. Igen nagy vívmánynak tar­tom, főként ha eszembe jut, hogy az én időmben öt hét volt a gyermekgondozási szabadság. Az anya vagy elhelyezte va­lahol a gyerekét - bölcsődék még elvétve akadtak -, vagy kimaradt a munkahelyé­ről. Nekem például anyósom segítsége jelentett megoldást, úgy tudtam öt hét után munkába állni, hogy ő elvállalta a gyereket. Ezt csak azért mondtam el, hogy rávilágítsak, mennyit könnyítettek a nők helyzetén a tanács fennállása óta. De csak szűkebb értelemben a nőkén, tágabb értelemben az egész társadalom érzi ennek előnyeit. Hiszen mindenki családba születik, mindenkit anya nevel. Ha az anya helyzete javul, ezen keresztül a férj, a gyerekek, a család, és a társada­lom helyzete is jobbá válik. Az állam tud­ja, hogy ott kell tennie valamit, ahol ez szükséges, ahol hiányt kell pótolni. És a nők esetében ez igencsak így van, tehát a társadalomnak a nők érdekében tett erőfeszítéseit nem szívességnek, hanem szükségszerűségnek kell tekinteni. A ta­nács a különféle területeken élő, dolgozó nők egészségéért, képzettségének, mű­veltségének növeléséért is sokat tett. Fel­mérések, kutatások készülnek, jómagam is nem egynek a kidolgozásában, részt vettem. Ezek alapján aztán feltárul, hol szorít leginkább a cipő, milyen intézke­désre, változtatásra kell javaslatot tenni. A tanácson belül a Munka és Közélet Bi­zottság tagja vagyok ezen kívül képvise­lem a mezőgazdaságban dolgozó nőket. I- Hogyan változott, alakult az agrárterületen dolgozó nők sorsa, élete?- Azt hiszem nem újdonság, ha azt mondom, kemény, mostoha munka volt ez még húsz évvel ezelőtt is. Akkor ez volt a gond. Mostanra a gépesítés, a szolgál­tatások kiterjedése megkönnyítette a munkakörülményeket, ugyanakkor sok nőt elvont a mezőgazdaságból. Régeb­ben a segédmunkások aránya volt a leg­nagyobb az itt dolgozó nők közül, mos­tanra a betanított munkások száma lett a döntő. Azokhoz csatlakozom, akik nem értenek egyet azzal, hogy feltétlenül szakmunkás-képesítés kell az itteni munkához. Természetesen nem azt aka­rom mondani, hogy nincs szükség sza­kosodásra, szakmára, de a mindenáron való szakemberképzésnek meglehet a böjtje. Volt erre példa. Beiskolázták a nő­ket baromfitenyésztési tanfolyamra. Ugyan addig is kitűnően végezték ezt a munkát, de papír is Kpllett hozzá. El is vé­gezték a tanfolyamot, a munkaidő rová­sára, kiesésekkel, aztán jött a dekon­junktúra a baromfitenyésztésben. Ma­napság igen gyorsan változnak a profilok a mezőgazdaságban, új technikák, tech­nológiák kerülnek előtérbe. Az a mező- gazdasági üzem, amelyik nem alkalmaz­kodik elég gyorsan és rugalmasan a vál­tozó feltételekhez, könnyen alulmarad­hat. Ezért is igyekszik elsősorban a meg­felelő színvonalú, begyakorlott betanított munkások számát növelni. Sajnos, fel­erősödött egy olyan tendencia, hogy so­kan csak végső, vagy átmeneti megol­dásként mennek a mezőgazdaságba, amikor már semmilyen más lehetőségük nincs. Ez utóbbi jelenség nem a legsze­rencsésebb. I- Mi a véleménye a nők helyzetéről az agrárér­telmiség soraiban?- Tapasztalatom szerint az agrárértel­miségben az azonos végzettségű nők alulmaradnak a férfiakkal szemben. En­nek több oka van. Elsősorban az, hogy túl nagy a különbség az iskolában tanul­tak és a valóság között. Ha mondjuk egy mezőgazdasági mérnök házaspár elvégzi az egyetemet, és kikerül mondjuk egy majorba, nem valószínű, hogy meg­felelőek lesznek nekik az ottani körülmé­nyek. Többnyire - főleg ha gyerek jön - a közeli nagyobb községbe vagy városba költöznek. A mezőgazdasági munka olyan, hogy idényjelleggel akár huszon­négy órás szolgálatot, teljes embert kí­ván. Család, gyerek mellett valakinek le kell mondania saját karrierjéről, vagy akár pályájáról is, a másik érdekében, a másik javára. Ez pedig többnyire a nő. Kí­vánalom lenne az is, hogy a falu kulturális életébe bekapcsolódjon az agrárértelmi­ség. De a vázolt helyzet mellett a saját, megszokott színvonalukat sem tudják helyben megtartani, ez tehát többnyire csak kívánalom marad. így tovább nő a távolság a falu és mezőgazdasági értel­misége között. Ez a gond pedig nemhogy megszűnőben van, hanem talán még erősödik is, hiszen a férfi-nő arány a szakma felsőoktatási intézményeiben egyenlő, sőt kezd eltolódni a nők javára. I- Milyen tapasztalatokra tett szert munkája so­rán? Mi a véleménye életünkről, életvitelünkről?- Valahogy fásultak, fáradtak lettünk. Annak idején sokkal több volt a lelkese­dés, önzetlenül többet tettek az emberek. Ma mindenki a megélhetésért harcol, mellékállásokat, másodállást vállal. Tar­tani akarja a megszokott életszínvonalat, gyarapodni akar. Sokszor ez a család, a szabadidő, a pihenés, művelődés rová­sára megy. Sokan nem látják meg, hol a határ, nem mérik fel a reális lehetősé­geket, mind munkájuk, mind magánéle­tük során. Minden munkaidőn túli tevé­kenységre, elfoglaltságra panaszkod­nak. Annak idején munka mellett voltam feleség, anya, végeztem a társadalmi munkát, szakszervezeti tevékenységet. Eszembe sem jutott, hogy ez másképpen is lehetne. Szerencsésnek vallo/n ma­gam, hiszen életem során azt csinálhat­tam, amihez kedvem és tehetségem volt. A munkám olyan, hogy alkothattam is közben, nem kell nagy dolgokra gondol­ni, tervek, szabályzatok kidolgozásáról van szó, de téved, aki azt hiszi, egy mun­kaügyi osztály vezetése csupán admi­nisztratív feladat. A véleményem az, hogy elsősorban a fiatalokat kell megnyerni ahhoz, hogy megfelelő irányban változ­zon, fejlődjön az ország. Úgy érzem nincs ami a mostani fiatalokat cselekvésre, ak­tivitásra ösztönözné. Ezt a helyzetet kel­lene megváltoztatni, megállítani a kö­zömbösséget, a befeléfordulást. I- Munkáját, családját, közéleti tevékenységét hogyan tudta összeegyeztetni?- Ehhez olyan családi háttér, olyan társ kell mint az enyém. Férjemnek sokat köszönhetek, hogy mindezt megtehet­tem. Tiszteletben tartja a munkámat, so­kat segített, hogy a közéleti tevékenysé­gem ne váljon a család hátrányára. I- A szavaiból kiderül, élete nagyobbik részé­ben főként másokért tett, dolgozott Úgy érzi, elis­merték munkáját?- Igen. Az emberek elismerésén, kö­szönetén túl megkaptam a Munka Ér­demrend és a SZOT Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát. Többször lettem Kiváló Dolgozó, része­sültem miniszteri kitüntetésben, külön­böző egyéb jutalmakban. Amit képes vol­tam megtenni, maximálisan honorálták. ■ - Hogyan tovább?-Férjem idén, én jövőre megyek nyug­díjba. A munkahelyemtől nem akarok el­szakadni - nem is tudnék -, a Nőtanács­ban is folytatni akarom a munkát. Máról holnapra nem lehet kiszakadni a közös­ségből. Mindig találtam örömet, szépsé­get az életben. A családomnak akarok él­ni, látni akarom a gyerekem, az unokáim boldogságát. A legfőbb kívánságom a béke. Átéltem a háborút, és azóta tudom, lehet bármilyen nehéz az élet, jöhet akár­milyen nehézség, mindent le lehet győz­ni, csak béke legyen. I- Kívánom, hogy teljesüljön amire vágyik, és majd békésen teljenek a nyugdíjas évei. 1986. október 4. MÚLTUNKBÓL Szakszervezeti könyvtárak, 1960-1985 A munkáskönyvtárak kialakulásuktól kezdve a magyar munkásmozgalom szerves részét jelentik, s egyben mai .könyvtárkultúránk egyik alapját, előzmé­nyét. A mai szakszervezeti könyvtárak elő­dei a múlt század második felében, a munkásmozgalom megerősödésének és fellendülésének idején keletkeztek, a kiegyezés utáni időszak éveiben, amikor az ország elindult az ipari fejlődés útján, s a megerősödött magyar munkásosztály létrehozta a maga szervezeteit. A szerve­zett munkásság mára munkásmozgalom kezdeti szakaszában felismerte a tudás hatalmát, s ennek megszerzésében a könyvek, könyvtárak szerepét. Ezért hoz­ták létre a munkásegyletekben a kisebb- nagyobb könyvtárakat, amelyek nem­csak a munkások általános műveltségé­ben, hanem a forradalmi eszmék terjesz­tésében is fontos szerepet töltöttek be. A felszabadulás után, 1949-től kezdve tömegesen jöttek létre az új szakszerve­zeti könyvtárak. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa elnöksége 1951-ben hozta meg első határozatát a szakszer­vezeti könyvtárak munkájáról, amelyet az 1955. február 8-i határozat követett. Ez azért volt nagyjelentőségű, mert hosz- szú időre megszabta a szakszervezeti könyvtárak fejlődésének útját. Kimondta, hogy a szakszervezeti könyvtári hálózat továbbfejlesztése érdekében központi könyvtárakat kell létrehozni. A szakirá­nyítás és a könyvellátás szempontjából ezekhez a könyvtárakhoz kell csatolni az üzemek, intézmények könyvtárait, meg­szervezni az oktatást, szakmai segítséget adni. Ezt az alapelvet fejlesztette tovább az 1957. augusztus 7-i SZOT titkársági és az augusztus 25-i elnökségi határo­zat, amely elrendelte, hogy a vidéki üze­mek könyvellátásának megjavítása cél­jából a Szakszervezetek Megyei Taná­csai mellett, 1958-tól kezdve központi könyvtárakat kell létesíteni. Tolna megyében 1960 októberében kezdődött az SZMT Központi Könyvtára és hálózatának megszervezése, elég ne­héz körülmények között. A központi könyvtár az akkori szak- szervezeti székházban kapott először egy 4x3,5 m-es, majd két év múlva egy 7x4,5 m-es szobát. A könyvtári munkát egy függetlenített és egy félműszakos munkatárs végezte. (Jelenleg 5 függetle­nített, egy félműszakos, egy gépkocsive­zető.) Később a székház alagsorába köl­tözött a könyvtár. Jobb elhelyezést jelen­tett 1974-ben a Kölcsey Itp. egyik lakó­házának földszintjén kialakított két könyvtári helyiség (150 m2). Az új szak- szervezeti székház megépítésével a köz­ponti könyvtár is megfelelő elhelyezést kapott 1981 márciusában (300 m2). A központi könyvtár 2245 kötettel kezdte meg működését. (Jelenleg 122 170 kötet). Mivel ez az állomány na­gyon kevés volt, folyamatosan megkez­dődött az SZMT tulajdonát képező régi könyvállomány, valamint a letéti ellátás­ba bekapcsolt alapszervezetek könyv­anyagának feldolgozása. Az így kialakí­tott állománnyal kellett megkezdeni a le­téti hálózat kiépítését. 1960-ban 189 alapszervezet rendel­kezett könyvtárral, amelyekben 48 030 könyv volt található. A beiratkozott 6647 olvasó (15,8%) 28 539 könyvet kölcsön­zött. Egy olvasó egy évben átlagosan 4 könyvet olvasott. (1985-ben 71 könyvtár­ban 187 220 kötet található. A 8130 ol­vasó (19,8%) 90 446 könyvet kölcsön­zött. Egy olvasóra átlagosan 11 elolvasott könyv jutott.) A haladó hagyományt folytatják a ma­gyar szakszervezetek. A mai üzemi könyvtár is a szakszervezeti mozgalom elszakíthatatlan része. A kulturális neve­lés, a munkahelyi közművelődés nélkü­lözhetetlen intézménye. A szakszervezeti könyvtárhálózatot Budapesten szakmánként, vidéken me­gyénként, szakmaközi hálózati közpon­tok fogják össze. A hálózathoz, tartozó könyvtárak fel­adata, hogy közművelődési könyvtári szolgáltatásokkal elősegítsék az üzem dolgozóinak eszmei-politikai fejlődését, általános és szakmai műveltségének gyarapodását, színvonalas szórakozá­sát. A Tolna megyei szakszervezeti könyv­tári hálózat 1 központi, 1 körzeti (Tolna­lakossági, munkahelyi, iskolai könyvtári ellátással), 4 önálló, 10 letéti I. (700-1500 dolgozó) és 63 letéti II. (700-nál keve­sebb dolgozó) típusú könyvtárból tevő­dik össze. Elhelyezésük általában nem önálló helyiségben történt, hanem klub­ban, ebédlőben, irodában kaptak helyet, zárható szekrényekben. A társadalmi munkás (60%) vagy tiszteletdíjas könyv­tárosok heti egy-két nap 4-6 órában végzik a könyvkölcsönzést. A központi könyvtár szervezi és gon­dozza a hálózatot. Feladata a tagkönyv­tárak szakmai, módszertani irányítása, segítése és ellenőrzése, a letéti könyvtá­rak könyvvel való ellátása. A letéti könyvtárakat fenntartó szak- szervezeti bizottságok felelősek a mun­kahely dolgozóinak könyvtári ellátásáért, olvasómozgalmáért. A meghirdetett pá­lyázatokba (Kell a jó könyv, Olvasó Ifjúsá­gért, Olvasó Munkásért) a nagyobb üze­mek be is neveztek. A központi könyvtár szerződést köt a letétek könyvellátására, ezért a szak- szervezeti bizottságok hozzájárulást fi­zetnek. (1963-ban 24 000 Ft, 1985-ben 335 000 FT). Cserébe a központi könyv­tár az állományukat évente legalább hat­szor felfrissíti az új könyvekből, anké- tokat, író-olvasó találkozókat, alapfokú képzést szervez. Terveink között szerepel újabb szak- szervezeti, könyvtárak létrehozása, az életképtelenek megszüntetése. Na­gyobb segítséget adunk a könyvtárak működési körülményeinek javításához. Az ésszerűbb, hatékonyabb munka ér­dekében nagyobb gondot fordítunk a kü­lönböző hálózatokhoz tartozó könyvtá­rak integrációjára. Elsősorban az egy munkahelyen működő közöé műszaki és szakszervezeti könyvtárak létrehozásá­ra, továbbá a tanácsi könyvtárakkal való eredményesebb együttműködésre, a be­tegek könyvtári ellátásának megszerve­zésére. ­A szakszervezeti könyvtári hálózat to­vábbra is alapvető feladatának tekinti a munkásosztály, a dolgozók munkahelyi könyvellátását, az olvasás népszerűsé­gének növelését, a könyvtárhasználók körének bővítését, elsősorban a fizikai dolgozók, a szocialista brigádok és szak­munkástanulók körében. PACSAI LÁSZLÓ A központi könyvtár 1981 márciusában költözött az SZMT új székházába Sütő Nándornéval, a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát munkaügyi osztályvezetőjével WENTER MARIANN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents