Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
1980. október 4. ^ÍnÉPÜJSÁG Ünnep a Iffasar utcában A városias, szép utca saság első jelentős sikere ez Egy „új" utca van Pakson, amelyet Vásár utcának h írnák. Harminc család lakik itt. S ők, ma, október 4-én ünnepelnek. Ünnep abból az alkalomból, hogy elkészítették az utca -betonozását, alatta ott van a szennyvíz- csatorna. Tavaszra a parkosítás marad. Az ünnep jogos: nincs a harminc család között olyan felnőtt, vagy gyerek, aki ne vett volna részt a társadalmi munkában. Mert ez a háromszáz méteres utca társadalmi munkával lett utca. Addig csak gödör gödör hátán volt. A csapadék meg a szennyvíz ott, s úgy folyt el, ahogy a víznek „Műk”, mindig lefelé,, elöntve szépen munkált kertet, ház előtti virágágyást — és autóval, gyerekkocsival nem lehetett ide behajtani. Az öt és fél méter széles betonút, alatta a szennyvíz- csiátomával, már szép, kertvárosi képet ad a harminc háznak. A -mentőállomás, meg a posta műszaki bázisa mögött, szép, csendes helyen van ez az utca. Fél évszázada még itt vásárokat tartottak, azért is az utca neve Vásár utca. Az ötvenes években építették az első családi házat. S most azt ünnepük, hogy munkájuk révén szép lett a környezel. A társadalmi munka szervezője Németh Ferenc városkörzeti népfront titkán volt. — Még tanácstag voltam, amikor évekkel ezelőtt szóba került az utca rendezése, akkor sem, most sincsen a tanácsnak elég pénze. Mint népfrontaktivista is szóba hoztam ezt a témát, a tanács ad anyagot, műszaki szempontból sem volt gondunk, hiszen a tanács hozzáértő emberei mind mellénk álltak. És -a vállalatok is, a vizesek éppen úgy, mint a magas- meg a mélyépítők. S nekem „csak” az volt a dol- " gom, hogy az embereket ösz- szehozzam. Pénztárost i-s választottunk, s összeadtunk előbb hat-, majd később még háromezer forintot. S június derekán álltunk a tülkör elkészítéséhez, s szeptember végére kész az utca. A szombatok, a vasárnapok mindig munkával teltek el. Én meg szaladtam gépért, szerveztem a fuvart, meg- * bíztam az idősebb embereket, menjenek el csőért, hozzák a -betonszegélyt — szóval amíg -miránk fiatalabbakra maradt a nehéz fizikai munka, addig a nyugdíjasaink — vannak heten — öntözték a betont, ügyeltek a rendre — és az asszonyokat mag a gyerekeket se hagyjuk ki. Ők is fogták a lapátot — és a gyerek szaladt friss vízért, az asszonyok hoztak pogácsát, láng-ost. Este, amikor fáradtak voltunk, akkor leültünk ott, ahol aznap véget ért a munka, és beszélgettünk. Jóízű beszélgetések voltak ezek. Hiszen még olyanok is összebarát- koztak, igen jó viszonyba kerültek, akik jószerint addig csak köszöntek egymásnak. A tanács adott százötven méterhez csövet, amely a fővezetékből jön az utcáig. Az utca alapjába lerakták a csöveket, volt, ahol -négy méter mély árkot ástak — kézzel, mert a terepviszonyok nem engedték a bérelt gép munkáját. S dolgozott minden hét végén a vízvezeték- szerelő, a gépkocsivezető, a segédmunkás, az autószerelő, az áll-ami gazdasági dolgozó, a kőműves, a villany- szerelő, a targoncás. Ebben az utcában is a házaknál derítő, szikkasztó volt. Most csatorna. Minden házhoz bevitték a vezetéket, aknát építettek a házhoz közel. A városi városzépítő tára Vásár utcai akció. Juhász István tanácstag is szaladgált éppen eleget a siker érdekében, Lovász Aranka, a műszaki osztály főelőadója, Pappné T. Ildikó a tervosztály csoportvezetője, Kiss János főmérnök voltak a legjelentősebb patron usai a tanács részéről ennek a szép munkának.-Emlékezzünk csak: június 26-án kezdték a munkát. Ma, október 4-én a Vásár utcaiak a 350 méteres, szép úttest közepén felterítenek három -asztalt. Az asztalra piknik alapon hozzák az asszonyok a süteményt, iá .szendvicset, a fasírozottat, a kalácsot — és a jó szót, amely ebben a közösségben már az embereket összehozta, egy akaratra buzdította az alkotó cselekvés. * A Vásár utcával szomszédos Gábor Áron és Zalka Máté u-toa lakói — felbuzdulva a szomszédok sikerén — ugyancsak megépítették a maguk utcáját szennyvíz- csatornával, betonjárdával és öt és fél méter széles -beton -úttesttel, minden házhoz bekötötték a szennyvízcsatorna leágazását. * Az utca szennyvízcsatornáját a lakók költségéből építették. Az úthoz, a csapadékvíz elvezetéséhez a betont a tanács adta. A társadalmi munka értéke ez utóbbiaknál is meghaladta az egymillió forintot. A Vásár utcában a társadalmi munka forintban kifejezhető összértéke megközelítette a hárommillió forintot. PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: GOTTVALD KAROLY Szék szárd története Megyeszékhely a városiasodás útján A török kiűzését követő első évszázadban a megye- gyűléseket a mezővárosok és jelentősebb községek földesúri kastélyaiban: Bátaszéken, Döbröközön, Dunaföld- váron, Kölesden, Pakson, Pincehelyen, Simon-tornyán, Szekszárdon és Tolnán tartották. A vendéglátó gazda költségére úri mulatságok követték a gyűléseket. A vármegye funkciója nem merült ki a gyűlésekkel, hanem törvénykezésre, levéltárra, pénztárra és á rabok őrzéséig alkalmas székházra, illetve börtönre is szüksége volt. Ez a felismerés eredményezte azt, hogy 1724-ben elkezdték Simontornyán a megyeháza és a börtön építését. Fél évszázados működése alatt az ingoványos mocsárvilág közepén fekvő székház süllyedni kezdett, falai átnedvesedtek. repedeztek, végül az összeomlás fenyegette. Ezért a 18. század hetvenes éveiben napirendre tűztéK a megyeszékhely Kölesdre, illetve Szekszárdra való helyezését. Egy 1778. évi királyi leirat fényt vet áz érvekre: „Igaz, hogy Kölesd a megye közepén fekszik, de a lakosok alacsony és piszkos házaiban a közgyűlések alkalmával akár földesurak, akár az adózó és pereskedő felek, előreláthatólag semmivel sem lennének jobban ellátva, mint Simon-tornyán. Ennélfogva Szekszárd már tiszta vizénél fogva is a foglyok letartóztatására és őrzésére egyedül alkalmas hely ... házaiban illendő és megfelelőbb kényelmet tud adni : elsősorban pedig azért is, mer.t Kölesden nem katolikus vallá- súak vannak s így a törvényhatósági börtönökben letartóztatott foglyok és ezek őrizetére rendelt hajdúk a lelki vigasztalásban csak úgy részesülhetnének, ha egy kápolna építtetnék s egy fizetéses káplánt tartana a vármegye.” — Végül is 1779. január 20-án — a szájhagyomány szerint egyetlen szó. többséggel — amellett döntöttek, hogy Szekszárd de- gyen a megyeszékhely. De még két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a helytartótanács hozzájárulását megszerezzék s az építés költségfedezetét előteremtsék. A tűzvész Schiller költői megfogalmazásában : „A tűz az ember jótevője, míg féken tartja gondos ész.” Ám 1794. augusztus 7-én délelőtt 9 órakor a Bar. tinóban tűz ütött ki, amely lángba borította csaknem az egész várost. Mintegy 600 lakóház, gazdasági épület, az apátsági templom és a vár- megyeháza a tűzvész martaléka lett. Kovách Aladár vármegyei főlevéltárnok szerint: „ha a babonában hinni lehetne, éppen a 13-ik év hozta reá (ti. a megyeházára) a veszedelmet, mert 1781- ben vette tényleg birtokába a vármegye és reá 13 évre, 1794-ben égett el.” Gróf Apponyi Antal főispán hőgyészi kastélyába hívta sürgős tanácskozásra a megye földesurait. Előadta a szerencsétlenséget. Javasolta, hogy a megvo/levéltárát és pénztárát ideiglenesen helyezzék biztonságba Tolnán.' Rövidesen elkészült a város újjáépítésének terve. Sor került a korábban rendetlenül épült tűzveszélyes nád- és szalma tetős sérült házak bontására és rendezett utcák kialakítására. Míg Mérey Mihály apátot a város újra- telepítőjéként tartjuk számon, addig Szluha György plébánost a városrendezés apostolaként tisztelhetjük. Három évtizedes működése alatt jó! átgondolt, kitűnően komponált Béla tér jön létre, amelyet barokk, copf és klasszicista épületek szegélyeznek. Innen indulnak minden irányba a forgalmas utcák és meghitt utcácskák. Az eddig előkerült legrégibb városrajz az 1830 körüli Szekszárdot ábrázolja. Jól kivehető rajta a Béla tér több épülete, a Bezerédj utcában a plébánia és a Tor- may (Krénmüller) féle ház. Látható a régi kórház és a kápolna, amit János és Pál tiszteletére emeltek. János és Pál római testvérpár Julianus Apostata idejében (i. sz. 362 ) szenvedtek vér- tanúságot. Közbenjárásukat hazánk egyes vidékein a nép az égiháború idején tartja kívánatosnak. Josephus Brüsztle, a pécsi egyházmegye történésze szerint a bortermelő Szekszárdon álló, 1760 körül épült János és Pál kápolnát nyilvánvalóan a helybeli szőlőhegy oltalmazására emelték. Bálint Sándor, a szakrális néprajz nem. rég elhunyt tudós kutatója az osztrák és bajor falusi kápolnák és búcsújáróhelyek népi barokk oltárain látható János és Pál vértanúk képét tanulmányozva arra az eredményre jutott, hogy: „ezt a népies ikonográfiái hagyományt követi Szekszárd kápolnája is.” A tűzvésznek áldozatául eső belvárosi plébániatemplom újjáépítésére 1802—1805 között került sor, a vármegyeházat 1828-ban kezdték el építeni. Pollack Mihály tervező és Stann Jakab helybeli építész remekművet hoztak létre, iskolapéldáját adva a vidéki megyeháztípusoknak. A tér nyugati oldalán, a plébánia és Martin György tanító háza között 1842-ben elkezdték a ma is funkcionáló városháza építését, 1846-ban avatták fel. A megyeházával harmonizáló klasszicista stílusban épült városházát azóta kétszer bővítették. A 18—19. század fordulóján benépesült a Bátaszéki (B. Balogh Á.) utca, kiépült a Kutzor utca (a kórházkápolna és a kórházbölcsőde között), az Arany János utca elődje: a Sós utca. Talán a Pándzsó (Kossuth L.) utca és a Fürdőház utca közti területen kereshetjük a Tizen- háromváros-t. Egy másik feltevés szerint a Garay tér és kórházkápolna közti útszakaszon laktak a tizenhárom- városiak. Az Alkotmány utca alsó szakaszát Vízivárosi utcának, a Honvéd utcát Fa- zékassornak hívták elődeink. Az uradalmi tisztviselők első lakóházai a Pánd- zsón épültek. A majorsági épületek és a pintérműhely a 18. század végéig a Béla téren, utána a vár alatt, a mai általános iskola és piactér helyén voltak. A városrajz szerint a Mátyás király utca eleje és az újváros egy része is kiépült a 19. század első harmadában. A Hármasíhidat Nepo- muki Szent János szobra díszítette. Az Augusz-ház parkját a Kert utca házai zárták le. Ebben az utcában épült fel Babits Mihály tiszti főorvos és Stann Jakab építési vállalkozó háza is. Tall- herr József kamarai építész nevéhez fűződik az óbudai selyemgombolyító üzem építése s az ott szerzett tapasztalatokat hasznosította Szekszárd első jelentős ipari létesítményének, a selyemifo- modának 1785. évi megépítésénél. A Fürdőház és Kadarka utca találkozásánál látható a Kamarás (Kristofek)-ház, azon túl az Előhegy, az An- gyal-szurdik végében a „Cenci néni keresztje”. A város 18. századi építményei között tartjuk számon a Remete-kápolnát (1758.). A remete-forráshoz, csodatevő híre miatt tömegesen zarándokoltak a hívek. Térjünk vissza a Béla térre! Eddigi ismereteink szerint az 1739—1740. évi pestisjárvány ellen a szekszárdiak eredményesen védekeztek, ezért hálából felépítették a Szentháromság-szobrot. Az 1753-ban emelt szobor 3 oldalát — magyar fordításban — a következő feliratok díszítik: • — Áldassék, dícsértessék a szekszárdiakat pestisvész idején megoltalmazó Szent- háromság. — A legjelesebb gróf Tra- utsohn József apát kormányzósága alatt emelték fogadalomból. — A kiváló Pinczés úr tiszttartói működése alatt szerencsésen befejeződött. Ha a latin betűs felíratok (kronosztikon) nagybetűinek római számértékeit összeadjuk, mindhárom feliratból az 1740. évet kaipjuk eredményül. A gyakori tüzek megfékezésére 1815-ben a városi tanács rendeletet hozott, s abban minden céhnek pontosan kijelölte feladatát, azaz: „A lakatosok és kovácsok: a fecskendőnél segítsenek, az ácsok és bognárok fejszével jöjjenek, a kádárok a lajtoft mellett legyenek, a kőművesek és fazekasok sajtárral és kalapáccsal jöjjenek, hogy szükség esetén falat tudjanak bontani. A károsultak vagyonára a takácsok vigyázzanak.” A szőlőhegy Míg Kecskemétet a barack, Makót a hagyma, Szegedet a paprikája tette híressé, Szekszárd fejlődésének mozgató rugója a szőlőtermesztés volt. A város lakosainak túlnyomó része művelt szőlőt, még akkor is, ha az illetőt egyébként iparosnak vagy kereskedőnek ismerték. A szőlőhegyet nemcsak a szekszárdiak, de vidékiek is birtokolták. A gazdák sok segéderőt vettek igénybe. Ezeket az alkalmi munkásokat „betyárokénak hívták. Olyan, főként legénysonbain lévő férfiak vállalták az idényszerű szőlőmunkát, a,kik falujukban nem jutottak keresethez. A város jövedelmének több mint felét a szőlőhegy adta. Mérey idejében csak a barti.nai, csatári, elő- hegyi, palánki, parásztai és remetei dűlők kerülnek szóba. A múlt század elején az almási hegyhátat, a Bencze-, Gyűszű-, Iván-, Porkoláb-, Puksz- és Tótvölgyet, a Bö- dőt, Cinkát, Lisztest, Töllőst, Szilfát és a Szent Mihály képe körüli területet is szőlővel telepítették be. Dr. Szilágyi Mihály Már pihenni lehet a házak előtt
