Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-24 / 251. szám

4 KÉPÚJSÁG 1986. október 24. Megyei kézilabda-bajnokság Aranyérmesek: Sárbogárd és Hőgyész Kosárlabda NB I. Vasutasrangadó Dombóváron Az elűző fordulóban egyaránt győztes dombóvári és szekszárdi csapat a hét végén pályaválasztóként várja az NB I. újabb feladatát. A Szekszárdi Dózsa női gárdája szombaton 16.30-kor a KSI, a Dombóvári VMSE férficsapata vasárnap 11 órakor a Pécsi VSK ellen mérkőzik. A sportág élvonalában - ez alól a „B” csoport sem kivétel - nincs könnyű talál­kozó, de látszólag mégis a DVMSE le­génységére vár a nehezebb próbatétel. Vasutasrangadón az eddig veretlen PVSK látogat Dombóvárra. Megyénk két csapatának szakvezetője mindenesetre bizakodóan (téli meg a várható esélyeket. Vertetics István: - Szombati ellenfe­lünket, a KSI-t az előző évi bajnokságban hazai pályán rednkfvül szoros küzdelem­ben sikerült csak legyőznünk. A főváros­ban pedig hosszabítás után vereséget szenvedtünk. Elérkezett tehát az idő, hogy javítsunk velük szembeni mérle­günkön, mindenképpen győzni akarunk. A központi sportiskolásoknál több sze­mélyi változás történt, de ismerve az ő képzési, felkészülési tevékenységüket, ezúttal sem számíthatunk könnyű mér­kőzésre. Remélem, hogy együttesünk folytatni tudja eredményes játékát, s nem szakad meg őszi veretlenségünk. Varga Rózsával kiegészülve a legjobb összeál­lításban lépünk pályára a Zrínyi utcai csarnokban. IQ. Szittya Imre: - Az előző fordulóban az Alföldi Olajbányász ellen a vártnál biz­tosabban szereztük meg a győzelmet. A bajnokság egyik legfontosabb mérkőzé­se előtt állunk majd vasárnap délelőtt. A hagyományoknak megfelelően nagy presztízsharcot (gér a PVSK elleni talál­kozónk. Véleményem szerint az a csapat nyeri a vasutasrangadót, amelyik a véde­kezésben többet nyújt. Fő feladatunknak tartom a pécsiek távoli dobóinak a kikap­csolását. Tudom, hogy jó formában van eljenfelünk, de bízom abban, hogy hazai pályán lelkes közönségünk biztatása mellett sikerül megállítani a pécsiek győ­zelmi sorozatát. Birkózó VB Rajt kötöttfogásban Csütörtökön a Budapest Sport­csarnokban megkezdődött a 35. kötöttfogású birkózó-világbajnok­ság. A reggeli mérlegelésen min­denki hozta súlyát Így az előző na­pon 5 súlycsoportban 105 birkózó mérkőzött A sorsolás magyar szempontból közepesnek nevezhe­tő. Ezen a véleményen van Hegedűs Csaba szövetségi kapitány is. A leg­könnyebbek súlycsoportjában Va­dász Csaba sikerrel mutatkozott be, az Ázsiai Játékok kétszeres bronzérmesét a japán Szaitót 9-8 arányban legyőzte. MNK-mérkőzések villanyfénynél A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa október 29-i újabb fordulójában (a nyolc közé jutásért) két mérkőzést villany­fény mellett játszanak. Székesfehérvárott 15.30 órakor kezdődik a Videoton-Bp. Honvéd összecsapás, a Megyeri úton 16 órakor az U. Dózsa-Békéscsaba találkozó. A további hat MNK-mérkőzés (MOTIM TE-Haladás, MTK VM-Dunaújváros, Sa- baria-Pécs, Kecskeméti SC-Vasas, Ba- ja-Ferencváros és Nyíregyháza- Debre­cen) 13 órakor kezdődik. Az ifiknél szekszárdi és dombóvári bajnoki cím Egy mérkőzés kivételével (Zomba-Kocsola) befe­jeződött az 1986. évi megyei kézilabda-bajnokság. Az már hetekkel korábban véglegessé vált, hogy a bajnoki elmet a Sárbogárdi Videoton női, ijletve a Hő- gyészi HSC férficsapata nyerte. A sportág megyei történetében első ízben szerepelt és hódította el az aranyérmet más megyebeli együttes. Fejér megye többszörös bajnoka ezúttal .vendégként" is igazolta játékerejét, egyúttal pedig növelte a küzdelemsoro­zat színvonalát. A högyésziek 100 százalékos telje­sítménye önmagáért beszél, éves szereplésüket az­zal koronázhatnák meg, ha sikerrel vennék az NB ll­es osztályozó akadályait is. A november elején kez­dődő minősítő osztályozón egyébként a Tamási MEDOSZ női csapata is jogosult az indulásra. A bronzérem tulajdonosa teljesen megérdemelten a bajnokságban újoncként szerepelt Dunaföldvári Spartacus nőit csapata lett. A férfiak mezőnyében a tavalyi bajnok Fadd végzett a dobogó második, a Si- montornyai BTC ugyancsak újonccsapata pedig a harmadik fokán. Az ifjúsági bajnokságban a Dombóvári Kesztyű­gyár és a Szekszárdi Spartacus szerezte meg az aranyérmet. A dombóvári fiatalok ugyancsak 100 százalékos teljesltménnyeel büszkélkedhetnek, a hőgyészi felnőttegyütteshez hasonlóan ők sem talál­tak legyőzőre. Nők: Zomba-Tamási 11-25 (3-11). V.: Bencs, Gálosi. Különösen szünet után nyújtott jó teljesítményt a vendégcsapat. Ld.: Szabó 5, illetve Brücher, Pásztor 5-5. Gyönk-Kocsola 16-20 (7-11). V.: Kneller, Bazsonyi. Egyenlő erők küzdel­mében a vendégek rászolgáltak győzel­mükre. Ld.: Csirmaz 8, illetve Tilinger 8, Schmidtné 6. Kocsola-Simontornya 17-12 (9-4). V.: Fábos, Savanyu. A forduló kellemes meglepetéséről a kocsolaiak gondos­kodtak. Ld.: Schmidtné 10, Tiliger 4, illet­ve Jencskiné 7. Dalmand-Zomba 17-4 (9-2). V.: Tóth. Végig vezetve biztosan nyert a pályavá­lasztó. Ld.: Varga 5, Koleszár 4, illetve Pintér 2. Sárbogárd-Szedres 28-11 (16-4). V.: Török, Kerekes. Egy percig sem volt vitás a bajnokcsapat biztos sikere. Ld.: Sárkö­zi, Németh K. 7-7, illetve Győri, Szűcs 5-5. Tengelic-Dalmand 18-13 (6-6). V.: Kerekes, Török. A jobb véghajrá döntött a tengeliciek javára. Ld.: Lukács 12, illetve Pálinkás 6, Berényi 3. Férfiak: Nagymányok-Aparhant 27-19 (10-9). V.: Lesták, Merkl. Izgalmas mérkőzésen nyertek a hazaiak. Ld.: Hucker 8, Beke 6. illetve Szűcs 8. Hőgyész-Simontornya 41-20 (22-11). V.: Bencs, Gálosi. Gólkülönbségén is ja­vított a bajnokcsapat. Ld.: Kerekes, György 14-14, illetve Pécsi 6. Fadd-Szedres 14-14 (9-10). V.: Mát­rai, Schalli. Keservesen egyenlített a múlt évi bajnok. Ld.: Vörös 4, illetve Szokodi 4. Aparhant-Gyönk 26-40 (11-21). V.: Gálosi, Bencs. Gólgazdag mérkőzés mérsékelt színvonallal. Ld.: Szűcs 12, Âbrahâm 7, illetve Scháf, Májer 9-9. Dombóvár-Gyönk 26-33 (12-16). V.: Savanyu, Fábos. A nagyobb rutin döntött a vendégek javára. Ld.: Hegyháti A. 9, Szaka 8, illetve Simigh 8, Scháf, Májer 7-7. Dombóvár-Aparhant 38-16 (17-3). V.: Fábos, Savanyu. Csak a gólkülönbség volt kérdéses. Ld.: Hegyháti A. 12, Miku- lecz 11, illetve Szűcs 8. Ifjúsági bajnokság: Nők: Gyönk-Ko­csola 14-8, Zomba-Tamási 12-20, Si- montornya-Tolna 15-15, Dombóvár- Szekszárd 12-21, Szekszárd-Simontor- nya 25-7, Kocsola-Simontornya 6-10, Dalmand-Zomba 13-9, Sárbogárd- Szedres 10-8, Tengelic-Dalmand 8-17. Férfiak: Gyönk-Fadd 20-18, Fadd-Hő- gyész 5-28, Dombóvár-Hőgyész 25-15, Szedres-Dombóvár 17-35. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: Felnőttek Nők 1. Sárbogárd 20 18­2 586-285 36 2. Tamási 20 17­3 479-346 34 3. D.földvár 20 12 2 6 435-387 26 4. Szedres 20 12­8 391-327 24 5. S.tornya 20 10 3 7 365-339 23 6. Tengelic 20 10 2 8 339-361 22 7. Zomba 19 7­12 295-367 14 8. Dalmand 20 6 2 12 336-401 14 9. Kocsola 19' 6­13 290-382 12 10. D.vár 20 5 1 14 289-416 11 11. Gyönk 20 1­19 215-409 2 Férfiak: Végeredmény 1. Hőgyész 20 20­­748-351 40 2. Fadd 20 11 2 7 482-425 24 3. S.tornya 20 10 3 7 463-460 23 4. Szedres 20 10 3 7 490-449 23 5. Dombóvár 20 12­8 514-463 24 6. Gyönk 20 8­12 491-586 16 7. N.mányok 20 4 1 15 402-528 9 8. ADarhant 20­1 19 347-675 1 9. D.földvár II. 16 14­2 514-342 28 Ifjúságiak: Nők 1. Szekszárd 22 20­2 407-252 40 2. Tamási 22 17 1 4 433-245 35 3. Sárbogárd 22 15 2 5 415-231 32 4. Dombóvár 22 15­7 305-256 30 5. Dalmand 22 12­10 374-338 24 6. Zomba 21 11 1 9 324-318 23 7. Gyönk 22 9 1 12 293-288 19 8. Tolna 22 8 2 12 280-349 18 9. S.tornya 22 8 1 13 266-324 17 10. Szedres 22 8­14 262-304 16 11. Kocsola 21 3 1 17 133-360 7 12. Tengelic 22­1 21 175-402 1 Férfiak Végeredmény 1. Dombóvár 12 12­­371-182 24 2. Hőgyész 12 9 V 3 307-195 18 3. Szedres 12 5­7 230-276 10 4. Gyönk 12 2 1 9 214-309 5 5. Fadd 12 1 1 10 168-328 3 A kupaforduló számokban Az európai labdarúgó kupák 2. fordu­lójában szerdán 30 mérkőzést játszottak le. (A Besiktas-Apoel Nicosia BEK-talál- kozóra a ciprusiak nem álltak ki, mig a Glasgow Rangers-Boavista UEFA kupa összecsapásra csak csütörtökön késő este került sor.) A találkozókat összesen 740 ezer szurkoló tekintette meg a stadionokban. A legnagyobb érdeklődés a Bajnokcsa­patok Európa Kupáját kísérte (átlagnéző­szám: 35 ezer), majd a KEK (28 ezer), az UEFA Kupa (18 ezer) következik ebben a rangsorban. A legtöbb néző -100 ezer - Madridban a Real-Juventus összecsa­pásra volt kiváncsi, míg a Dynamo Berlin koppenhágai vendégjátékát a Bröndby ellen csupán öt és fél ezren látták. A harminc találkozón 19 hazai győze­lemmel szemben mindössze 3 vendégsi­ker született. Meglepő viszont, hogy a KEK-ben a hazai pálya nem jelentett sok előnyt, a vendégcsapatok négy döntetlent és egy győzelmet értek el. A szerdai fordulóban összesen 75 gól esett, de 23 csapat egyetlen alkalommal sem talált a hálóba. A legeredményeseb­ben a Mönchengladbach rohamozott, 5 alkalommal vette be a Pécset kiverő Fe- yenoord kapuját. Egyaránt négy gólt szerzett az Ajax Amsterdam, az Olympia­kosz Pireusz ellen, s a Torinó a Rába ETO-val szemben. A legeredményesebb játékos a toulou- se-i Passi volt, háromszor talált a Szpar- tak Moszkva - a válogatott Daszajev vé­dett - kapujába. Két gólt hat játékos szer­zett, köztük az „Ulbert-keserítő” holland Kieft is. Százszázalékos sikernek két ország­ban örülhetnek: Svédországban (két csapatuk van még versenyben) és Dá­niában (a Honvéd-verő Bröndby révén). Csupa fiaskó Norvégiának, Albániának, Görögország és Magyarországnak (1-1 együttes), valamint Romániának (3 csa­pat) „jutott". Sportműsor Ökölvívás: Ma délután 16 órakor a se­lejtezőkkel kezdődik Pakson az új sport- csarnokban a VI. Atom Kupa nemzetközi ökölvívó verseny. Örökre eltiltották Malaysia egyik leghíresebb labdarú­gója, az 1977-től válogatott, 28 éves Wong Hung Nung többé nem játszhat és semmi labdarúgással kapcsolatos tévé- kenységet nem folytathat. A súlyos ítéletet a Malaysiái Labdarú­gó Szövetség hozta, mert Wong, mint a válogatott csapatkapitány-helyettese ar­ra akarta rávenni játékostársait, hogy az ázsiai játékokon veszítsék el két góllal a Szaúd-Arábia elleni mérkőzést.- Igazságtalan a vád, fellebbezek - mondotta az ítélethirdetés után Wong Hung Nung az újságíróknak. Asztalitenisz Október 25-26-án rendezik meg Sze­geden az immár hagyományos asztalite­nisz felszabadulási emlékversenyt. Szombaton az ifjúságiak, vasárnap a felnőttek mérik össze tudásukat. A kétnapos minősítő versenyen me­gyénk színeit a Tolnai VL asztalitenisze­zői képviselik. Mészöly: Megválók az Izmirtől A török Altay Izmir labdarúgócsapata vasárnap hazai pályán 3:2 arányú vereséget szenvedett a Rizesportól. Ezután a sport­ágban gyakori események következtek: összeült a klubveze­tés, 3 tagú Intéző Bizottságot hozott létre, s ennek kezébe tette a csapat ügyét.- Hétfőn ült össze a vezetőség, s a keddi török lapokból nagy meglepetéssel olvastam, hogy ezentúl a 3 tagú Intéző Bi­zottság állítja össze a csapatot - mondotta Mészöly Kálmán, az Altay Izmir edzője az MTI-nek. - Csak ezután beszéltek velem, véleményemet kérték. Azonnal közöltem, hogy ezek után - él­ve a szerződésünk lehetőségeivel - nem vállalom tovább a csapat irányítását, lemondok edzői megbízatásomról. Mészöly határozott fellépése után pár órával már a klub kül­döttsége kereste fel az edzőt. Kérték a maradásra, magyaráz­ván, hogy az egész akció.csak a török menedzser és nem Mé­szöly ellen irányult. A játékosok küldöttsége is kéri Mészölyt, hogy folytassa a munkát.- Nem változtatom meg döntésemet, közöltem velük és nem tartottam meg a kedd délutáni edzést sem - folytatta Mészöly. - A török lapok képes beszámolókban tudatják, miként fogad­ták a játékosok a fejleményeket. Olyan nyilatkozatok is elhang­zottak, hogy így ők sem edzenek. Rendkívül sértőnek találom ‘mindazt, ami eddig történt. Tavaly ilyenkor az Altaynak 9 mér­kőzésből 3 pontja volt, most 8 mérkőzésből 7 ponttal rendelke­zünk, az élenálló Samsunspor után a legtöbb gólt lőttük. Érthe­tetlen előttem ezek után az úgynevezetUntéző Bizottság létre­hozása. Összegezve: nem mondtak fel, én nem vagyok hajlan­dó ezek után ott dolgozni. Valószínű, hogy november 1. után hazatérek. A Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalat felvesz útépítő mérnököt, vagy üzemmérnököt tervezői munkakörbe Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: a személyzeti előadónál személyesen, Szekszárd, Ybl M. u. 3. (417) A Posta Gépjármű Szállítási Üzemének szekszárdi üzemegysége felvételre keres: 1 garázsvezetöt (középiskolai végzettséggel és gépjárműiparban jártassággal) 2 gépkocsivezetőt 2 autó-motorszerelöt 1 portást. Jelentkezni lehet az üzemegységvezető­nél Szekszárd, Aranytó 10. Figyelem! BÁV ruházati vásár! Kabá­tok 50,- Ft-tól, gyermekcsizmák 196,-Ft- tól. Női-férfi cipők nagy választékban kaphatók. BÁV Ruházati bolt, Szek­szárd, Garay tér 10. (375) Figyelem! A Bizományi Áruház műszaki boltjában az alábbi cikkek érkeztek ked­vező áron: campingágyak, asztali és zsebszámoló gépek, video kazetták, női és férfi kvarcórák, lemezjátszók. Várjuk kedves vásárlóinkat! BÁV Műszaki bolt Szekszárd, Garay tér 16. (376) A Tolna Megyei Tanács GyógyszertárT Központja eladja Fadd-Dombori, Virág u. 12. sz. alatti üdülőjéL Érdeklődni le­het: munkanapokon 7.30 órától 16 óráig a 15-822-es telefonon. Ügyintéző: Mol­nár. (373) Azonnali belépéssel keresünk gyors- gépírót Jelentkezés: Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Szekszárd, ke­reskedelmi osztályvezetőnél, Szek­szárd, Mártírok tere 5. II. emelet. (359) A Tolna Megyei Tanács Kórház-Ren­delőintézete, Szekszárd felvesz dolgo­zókat az alábbi munkahelyekre: ener­giacsoportra: villanyszerelő szakmun­kást - fűtői vizsgával, eiektrikust, fűtőt, kazánkezelői vizsgával. Tmk-csoportra: villanyszerelőt és lakatost. Műszerész­csoportra: elektroműszerészt Kerté­szetbe: betanított munkást Élelmezés­re: szakács szakmunkást és konyha- lányt. Mosodába: mosómestert és beta­nított munkást Szállításra: gépkocsive­zetőt Gyógyító osztályra: takarítót és egészségügyi kisegítőt Pénzügyi és számviteli osztályra: képesített könyve­lőt. Elme-Palánkra: segédápolót és se­gédápolónőt. Jelentkezni az intézet munkaügyi osztályán lehet. Bérezés a 14/1983. (XII. 17.) ÁBMH. sz. rendelet alapján - (443) A BONYHÁDI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET tmk-munkakörbe- építőgép-szerelő- autószerelő- villanyszerelő (lakatos­szakmában is jártas) szakmunkásokat keres. Jelentkezni lehet központi irodánkban: Bonyhád, Perczel Mór u. 80. (409) Még jelentkezhet a már épülő HAR­KÁNYI „LANKA” társasüdülő téliesí­tett, összkomfortos, egyszobás, másfél szobás és kétszobás egysé­geibe. Kérjen tájékoztatót! Felvilágosítás munkanapokon 10-12 és 15-18 óra között, a 375-696 telefonon. Levélcím: LANKA, Budapest, 114. Pf. 380.1536 (9)

Next

/
Thumbnails
Contents