Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
P 1986. október 18. TOLNA' ÏmHPÙJSÀG 11 Max Bill Budapesten A modern képzőművészeti világkép egyik korszakos jelentőségű formálója mutatja be műveit a Műcsarnokban. Ritka ünnep itthon találkozni néhány főművével és építészeti munkáinak fényképeivel, melyek főként az ötvenes évek óta az egész vjlág környezetformálóinak és főleg szobrászainak gondolkodását befolyásolták, köztük jó néhány hazai festőnk és szobrászunk esztétikai nézeteit is. Max Bill annak az absztrakt geometrikus téralakításnak következetes híve és folytatója, melyet a század húszas éveinek elején orosz képzőművészek terjesztettek el Európában és Amerikában. A húszas-harmincas évek eleje, a nagy gazdasági világválság ideje a művészeti teóriák felvirágzását eredményezte. A művészek az első világháborút követő politikai, gazdasági és egzisztanciá- lis zűrzavarban helyüket keresték, szilárd elméleti alapot kreáltak maguknak, amelynek segítségével a világ jelenségeinek sokféleségében eligazodhatnak. Sokan közülük az új rend, a proletáriátus esztétikai nevelését és környezetének formálását tűzték ki célul, mint a weimari Gropius vezette Bauhaus-iskola, melynek legkiemelkedőbb tanítványai közé tartozik Max Bill. Művészetében és elméleti írásaiban Kandinszki, Mondrian, Vantongerloo folytatójának vallja magát. Műveit azonban nem absztraktnak, hanem konkrétaknak nevezi, annak kifejezéseként,, hogy a művészet nem a látványon, vagy az érzelmeken, hanem a gondolkodáson, mint a legfontosabb emberi ismertetőjegyen nyugszik. A primer gondolkodásnak és ezáltal a világ megismerésének egyik legfontosabb eszköze a matematika. Mindig is a művészeti kifejezés egyik alapja volt, mint egy titkos kapocs a kozmosz és a kultúra között. A modern művészet nem a matematika tételeit, hanem a világ matematikai szemléletét fejezi ki érzékletes módon. Ábrázolja a világ felépítésének struktúráit, olyan erőket, melyek minden emberi rend alapját képezik. A korszerű művészet egyik hulláma, a konstruktivizmus ezt önti látható, tapintható formába. De, mint minden művészet, a racionális elemek uralma ellenére sok oly tényezőt is magába rejt, amelynek már a megmagyarázható dolgok határán túlra vezetnek. A sokoldalú Max Bill képzőművészeti alkotásainak, főleg szobrainak titka épp ebben a megmagyarázhatatlan többletben rejlik. A varázs legtisztábban nagyméretű, gömb- és spirális formából kiinduló márványszobraiból és aranyozott fémplasztikáiból árad elemi erővel, életreszóló élményt adva a látogatónak nemcsak a formák szépségével, hanem megvalósításuk magas színvonalú míves tökélyével is. Ezekben az egyszerű, mégis igen rafináltan kiszámított alakzatokban a m ű vész, a szobrász tér és tömeg vi- szonyát úgy ragadta meg, hogy egyensúlyt teremt az érzelem és értelem, a statika és a dinamika között. A matematikailag pontosan megszerkesztett térélményt erős belső élettel tudja megtölteni. Max Bill a svájci Wintherthurban született 1908-ban. Először a zürichi Iparművészeti Iskola növendéke, majd a des- saui Bauhausban képezi magát tovább 1927-29-ben. Tanárai között volt a magyar Moholy Nagy is. A Bauhaus egy életre megigézte, azóta állandóan foglalkoztatja a művészetek szintézise, amelyben a karmesteri pálca az építész kezében van. A művészeteknek a környezetben megvalósuló funkciója, a művészetnek az utcaképben való megjelenése vezérli épületegyütteseinek kialakításában, elméleti és tanári munkásságában egyaránt. Az új térérzés és dinamikai ritmus már 1933-ban épített zürichi saját házában is érvényesült, de még inkább az 1936-os milánói triennálé svájci pavilonjának kialakításában, melyért a nagydíjjal tüntették ki. Építészeti munkája mellett 1933-óta szobrászkodik, amellett kiállításokat tervez, fest, plakátokat készít. Jelentős művészetelméleti tevékenysége is. Tanári munkássága korszakos, 1932 óta vendégelőadó Darmstadtban, felváltva a Stuttgarti Képzőművészeti Főiskola tanára. 1950-ben életének egyik állomása az Ulmi Formatervezési Főiskola megtervezése, oktatási programjának összeállítása. Ez intézménynek tanára és rek-‘ tora is volt az ötvenes években, amikor a konstruktivizmus új európai hulláma sikerpályája csúcsára lendíti. Nemzetközi nagydíjak, kitüntetések kísérik azóta is munkáját. A milánói biennálé többszörös győze- tese, amerikai és európai nagy várostervezési bizottságok tagja, Unesco tanácsadó, művészeti író, a nagy épületkomp- lexszusok tervezője. Fáradhatatlan energiájából ki tudja, mikor futja a szobrok és festmények megalkotására? Korunk ipari formatervezésében szintén mértékadó szerepet tölt be. A festészetben példaképeinek, Mondriannak és Vantongerloonak hatására a.geometrikus téri viszonylatók színstruktúráival foglalkozik, több négyzet színes konstrukciójával, a színek változásából eredő ritmusokkal, mint 1960-75-ben kikísérletezett Diagonálisan eltolt színes sokszögekkel, a színcsoportok rendszereivel, áthatásaikkal, forgatásaikkal, szétsu- gárzásaikkal, az egyenlő értékű színek Fémplasztika különféle egyensúlyaival, kettős síkokkal a Pythagoras háromszög körül. Minden témára sok-sok variációt készít. Ezt a módszert még a Bauhausban sajátította el. Gyönyörűek az egymásba írt körformák színes variációi 1938-ból, melyek tisztán mutatják szobrászati főműveinek kialakítási szemléletét. A 13. számú variáción a gömbformákba beírt körök egy ponton érintkeznek. A létrejött felületeket szürke, vagy fehér Szín jelzi. Ezáltal a sík- konstrukció kifordul a térbe. A Pythagorasz emlékére három különböző négyzetből formált 1939-40-es konstrukciója tisztán átvezet legújabb műveihez, a három henger Egységéhez, és pavillonszobraihoz. Figyelmét a nagyon egyszerű formákra összpontosítja. Behatóan ismeri anyagainak szerkezetét és törvényeit, ezért tud tökéletes harmóniát teremteni a forma és tartalom között. A mozgás, a fény-árnyék állandóan változó szerepének tanulmányozása vezette a gömbhéjak, gömbszeletek, hurkok kísérleteihez. Legnagyobb sikert aratott szobrain a fények egymásbahatása, ritmikus szerkezete szinte megmozgatják alkotásait, mint a Folytonosságon, a Végtelen szalagon, vagy a gránitból faragott Gömb hatóerőin. BRESTYÁNSZKY ILONA Két kötet egy új sorozatból „A pénz igen fontos tényező a művészettörténetben”. A meglepő, szemérmességtől mentes megállapítással Michael Baxandall könyvének első oldalain találkozhatunk. A kiemelt mondat sejtetni engedi, nem szokványos művészettörténeti kalandozás vár az olvasóra, ha veszi a fáradságot s átvág a könyv sűrűjén. Igaz, bevett formáktól való eltérés szándéka indította útjára a Corvina Kiadó új sorozatát is, amely a vizuális forradalom kihívásának szeretne sajátos eszközeivel megfelelni. Az egységes külsővel, emblémával útra bocsájtott kötetek közül kettőt mutatunk be. A Pantheon Könyvek aművé----------------------------------------szét fejlődéséről igyekeznek majdan - összességükben - átfogó, egyben sajátos nézőpontokat érvényesítő képet adni. A konvenciókat elkerülő kötetek korszakokat, műfajokat, irányzatokat, életpályákat dolgoznak fel változatos mód szerekkel. A kiválasztásnál alapkövetelmény a köz- érthetőség, de ez nem jelent szellemi megalkuvást. Mintegy jelzi, hogy széles olvasótábor igényességét veszi célba a segítő kiadói igyekezet. Baxandall kötete kiemelkedő, népszerű és viszonylag ismert korszakot választ tárgyául. Reneszánsz szemlélet - reneszánsz festészet círhű, előadásokból kibontott, egységbe fogott tanulmánya három, eddig kevéssé figyelmezett kapcsolatra, összefüggésre világít rá. Teszi ezt roppant szellemesen, nagy tárgyismerettel, bőséges példatárral támasztva alá felismeréseit. Az első rész „üzleti viszonyként”, szerződéseket, megrendeléseket, adatokat, árakat, mennyiségeket példaként idézve mutatja be a megbízó, a társadalmi közeg és a művész e korban természetes, olykor alázatossággal párosult kapcsolatát. Képek nagysága, festékek súlya, eredete, minősége, ára, figurák száma, a háttér jellege, különféle utasítások - csupa olyan dolog, amely jelzi az ügyfél „közvetlen beavatkozását" az alkotás folyamatába. A kialkudott bérért nem ritkán esengő festő helyzetét számtalan példa bizonyítja, s tetemes időnek kell eltelnie, amíg a dolgok mögül előléphet, értékké válhat a művész személyisége. A kor látásmódjának vizsgálatához már több adat áll rendelkezésre. Elsőként Leonardo feljegyzései, megfigyelései adnak tudományosan alapozott támpontot. No és a természeti tapasztalás. A művek értelmezésének tudása azonban egyéb ismereteket is megkövetel. így a tánc, a vallásos történetek, a kézjáték, az arc rezdüléseinek olvasás-készsége alapkövetelmény. Más viszonylatban szerephez jut a matematika, a geometriatudása, a távlattan rendszere. A táguló világkép tükröződik a műveken, a világo- sodás térhódítása arányban van annak kiteljesedésével. A harmadik fejezet művészeket, műveket és írásos anyagokból kiszűrt fogalmakat, kategóriákat szembesít. Azt bizonyítja, hogy a reneszánsz festő művei is csak saját kora szavaival, szemléletével lehet megközelíteni, leírni. Ehhez sok segítséget ad a szerző munkája. A téma jelölt másféle, hagyományosabb megközelítési utat Paul Overy számára. Kis füzete a század eleji holland avantgarde, a De Stijl folyóirat köré csoportosult konstruktivisták történetét dolgozza fel, az európai összefüggések rendszerébe foglalva. Az egykori szerkesztő, Van Doesburg maga köré gyűjtötte azokat a művészeket, akik átfogó művészeti programja keretében a modern emberi környezet megteremtésén munkálkodtak. Modrian, Rietveld, Out, der Leck a nevesebb társak, akik a tiszta szerkezet, szín, az absztrakció híveiként azonosultak a folyóirat szellemével. Az angol szerző a mozgalom kibontakozását az amerikai és európai építészet eredményeiből vezeti le. A sajátos holland környezet, emberi mentalitás jó táptalajnak bizonyult, ösztönző erőként hatott a rokon szellemű-szemléletű alkotók munkásságára. A semlegességét féltőn őrző polgári társadalom feladatokat kínált, a filozófiai rendszer sem hiányzott a háttérből. A De Stijl története talán éppen ezért kevésbé látványos. Eredményeiket a képeken, kiadványokon kívül megvalósult és tervben maradt épületek, lakónegyedek őrzik, emlékeztetve eszményükre, amely az építés, a munka fogalmával esett egybe. Hatásuk különösen a funk- cionalista építészetre volt erős. Igaz, Rietveld figyelmeztetését kevéssé vették figyelembe a kései követők, a következmények századunk végén is a jelen valóságához tartoznak. Az intés így szólt 1928-ban: „A funkcionalista éP|tészet---------------------------------- nek nem szabad rabszolgamódon csak a szükségletek kielégítésére szorítkoznia, fel is kell derítenie az élet szükségleteit.” Aligha véletlen, hogy Doesburg korán felismerte a felelősségüket, meglátogatva a Bauhaus-t, kiábrándultán vette tudomásul eszméi időleges elfajulását. Érdemeik mégis tagadhatatlanok a formatervezés és a szériatermelés elindításában, ösztönzésében. Mindkét könyvet gazdag képanyag teszi „használhatóvá”. Nem hiányzik a bővebb tájékoztatást segítő irodalomjegyzék és névmutató sem. Egy-egy kulcsot kapunk a látvány, a képek világának felnyitásához. Lépjünk be bátran a kapun! SALAMON NÁNDOR Vészi Endre: Hazám az anyanyelvem Olyan puhán leomló a sűrű ösztönélet, ámde a tudatosság világosabb, keményebb, amaz felszabadít, ez pedig kötelez, hát együtt mindakettőt, a lélek nem felez. És soha nincs nyugalmam, és nincs jól ahogyan van, ág hegyén az esőcsepp ezer kristályba robban, esők füstfellegében narancs köpenyek égnek. Kinek viszem a fáklyát? magamnak? a sötétnek? De nem vagyok próféta, sem igéket suhintó, hisz magamat se tudtam megváltani a kíntól, nem prédikálok üdvöt, nincsen szíjostorom sem, a győzelmet, s a bukást megérteni igyekszem. Nincs ősöm, aki büszke, sem gyökerem, mely ágas, hazám az anyanyelvem, nem is oly szűk világ az, s bármilyen is magányom, az emberség a létem, a hárommilliárdnak pár mondatát megértem. Könyv Szórakozástudomány Mit szórakozol? Szórakozz mással! Ezek az elterjedt kifejezések ma általában rosszalló, elhárító jelentésűek. Sokan társadalmi előítéletből méltóságon alulinak tartják a szórakozást, amit kellemessége ellenére, valamiféle röstellni való, könnyed, értéktelen tartalommal általánosítanak. - „Mivel magyarázható az a sajátos társadalmi jelenség, amit „szégyenlős szórakozásnak” is nevezhetünk, és amely az értelmiséghez kötél álló középrétegek otthonában a könyvespolcok hátsó soraiba kényszeríti a krimit, a kalandregényt és a szórakoztató irodalom más - nem feltétlenül negatív és értéktelen - termékeit?” - kérdezi egyebek között Jánosi György A szórakozás történelmi funkcióváltozásai című, 305 oldalas könyvében, melyet a Magvető Kiadó tett közzé nemrégiben. A szekszárdi főiskolán tanító, kutató- szerző művében tudós alaposságával elemzi és tárgyalja a szórakozás eredetét, továbbá fejlődését a szabadidős tevékenységek rendszerében, valamint önállóvá válását, górcsöve alá veszi jelenét s következtet jövőjére is. Érdekes történelmi példákat idéz az ókori görög és római társadalom életéből és a középkorból. Elmondja például, hogy a hellenizmus és a római császárkor időszakára a harci játékoktól kezdve a gyakran igen magas szintű szellemi képességeket igénylő rejtvényeken át egészen a sportversenyekig és gimnasztikus vetélkedőkig a különböző játékoknak a későbbi korok szórakozás - és szórakoztatás kultúrájával vetekedő olyan gazdag és sokszínű világa alakult ki, amely a kellemes élményekkel fűszerezve elsősorban a polgárok közösségi érzését, ideológiai összetartozását és kulturális fejlődését erősítette. Később: „A római birodalom hanyatlásának korszakában jelent meg a szórakozás először úgy, mint a kellemes élmények biztosításán túl a társadalomirányítás által tudatosan manipulált s a szociális feszültségek levezető szelepeként funkcionáló szabadidős tevékenység” - említi egyebek közt a szerző, s leírja miként váltak a cirkuszok a tömegmészárlások színtereivé, a színházak a pornográfiába hajló ledérség hajlékaivá, hogyan öltött a birodalom utolsó századában soha nem látott méreteket a züllés, és minden pozitív tartalmától és jelentésétől megfosztott prostitúció. A középkorban megkezdődött a kultúra társadalmi rétegek, illetve osztályok szerinti differenciálódása. A polgári társadalmakban egyre kifinomultabb eszközöket használtak a szociális feszültségek levezetésére. Ilyenek a valóságot délibábosan, hamisan ábrázoló írásművek, a giccsek, az alkoholizmus terjedése, a prostitúció, a szerencsejátékok, továbbá az éjszakai bárok, lokálok nagyvárosi szexnegyedek és újabban a sportrendezvények is a tömegszórakoztatásban. A szocialista társadalomban, nálunk a dogmatikus és a személyi kultusz időszaka nem kedvezett a szórakozás fejlődésének, de annak elmúltával lényegesek a változások. A gazdaságosság előtérbe kerülésével és a piaci hatásmechanizmusok felerősödésével azonban a nyugati tömegkultúra és tömegszórakoztatás rendszerét jellemző jelenségek kialakulása is megfigyelhető. Az utóbbiak megszüntetésére tanácsokkal szolgál a tanulmány. Jánosi György könyve hazánkban úttörő jellegű és forrásértékű tudományos munka. Viszont a kevésbé közkeletű tudományos szakkifejezésekről nem ártott volna szójegyzéket hozzámellékelni. BÁLLÁBÁS LÁSZLÓ
