Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-04 / 208. szám
1.986. szeptember 4. NÉPÚJSÁG s Az orvos válaszol Mi az oka a nyugdíjas korban a betegségek szaporodásának? Nem ritka az orvosi gyakorlatban, hogy a nyugdíjas kor beköszöntével az addig egészséges emberek szaporodó panaszokkal keresik föl az orvosi rendelőt. Mi van ennek a jelenségnek a hátterében? Magyarázatul abból az ismert jelenségből indulok ki, hogy az embert a naptári életkora mellett a biológiai kora is jellemzi, mely nem halad párhuzamosan mindenkinél a naptári évek növekedésével. Egy 50 vagy 60 éves ember mind külsejével, mind testi-szellemi állapotával fiatalabbnak, de idősebbnek is tűnhet koránál. Az előbbi kedvező, az utóbbi hátrányos adottságnak tekinthető, pedig még nem is említettem e biológiai kort befolyásoló életkörülményeket, társadalmi, gazdasági helyzetet, tehát azt a sokféle tényezőt, mely az embert élete során óhatatlanul körülveszi. A másik oldal az emberi szervezetet a születés utáni időtől kezdve ért számos kisebb-nagyobb károsító ártalmak sora, melyek egy része nyomtalanul elmúlik, mások viszont különböző betegséget okoznak, melyek meggyógyulnak ugyan, de a „csatározások” nyomai a. későbbiekben esetleg halmozódnak a szervezetben. A harmadik csoportba azok a károsító hatások tartoznak, melyeket saját magunk okozunk, ugyancsak hosszú ideig észrevétlenül maradó zavart teremtve (dohányzás, alkohol, helytelen táplálkozás, életmód). Mindezekből következik, hogy a nyugdíjas kor elérésekor az említett ártalmak hatásaként sok ember már valamilyen betegség tüneteiről panaszkodhat, pedig azelőtt egészségesnek érezte magát. Az idős korú szervezetet jellemzi, hogy ilyenkor a különböző betegségek halmozottan is jelentkezhetnek, s e betegségek hosszabb ideig lappangó időszakban lehetnek. Még egy emberi tulajdonságot kell itt megemlítenem, ami a dolgozd emberek nagyobb részét jellemzi: az egyre több időt. erőt igénybe vevő munkavégzés során jelentkező kisebb panaszokat sokan a munka okozta fáradtságnak tulajdonítják, nem fordulnak orvoshoz. Csak a nyugdíjas időszakban is megmaradó, vagy újonnan jelentkező panaszok már jobban odafigyelve tűnik fel azok szó- katlansága. Így válik tudatossá a betegségük, mely talán már régebben is bennük bújkált. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden, a nyugdíjazás korát elérő ember beteggé válik. Éppen ezért, ismerve' az emberi szervezet e jellemzőit, a születéskor várható átlagos időtartam hosszabbodását, s a nyugdíjas korba jutó lakosok számának emelkedését, az egészségügyi hálózatnak az a feladata, hogy a meghosszabbodott életkorú embereknek minél jobb egészségi viszonyokat biztosítson. Ez a gyógyító munka mellett egyre fontosabb szerepet juttat a megelőző tevékenységnek, az egészséges lakosság különböző jellegű szűrővizsgálatának. De ez már egy másik kérdésre adandó válaszra utal. I DR. VECSEY ALBERT Számok tükre Az idei adatok szerint hazánkban kétmillió-három- százhúszezer nyugdíjas él. Egyetlen év alatt — 1985-ről 1986-ra — 45 ezerrel növekedett országosan a nyugdíjban, illetőleg a nyugdíj jellegű ellátásban részesülők száma. Míg 1970-ben a népesség 13,4 százalékát tették ki a nyugdíjasok, addig az 1985. év végi adatok szerint ez az arány 21,2 százalékra nőtt. Tolna megyében egy tavalyi felmérés szerint a nyugdíjban, járulékban részesülők száma 52 100., arányuk a népességen belül 19,6 százalék. Szemléletesebben kifejezve a száraz számokat: megyénkben minden ötödik állampolgár nyugdíjas. Tovább tallózva a számok között, megtudhatjuk, hogy országos szinten a nyugdíjak összege átlagosan 3 600 forint. Ez bizony nem túl sok, s bár az utóbbi években nyugdíjba vonult férfiak például 4000— 5999 forint közötti összeget kapnak' körülbelül félmillió azoknak a száma, akiknek járadéka nem éri el a 2500 forintot sem. Ezek a kisnyugdíjasok általában az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, a rövidebb szolgálati időt letöltöttek, a tsz-járadé- kosok, és az özvegyi ellátásban részesülők közül kerülnek ki. Megyénk, mint az. közismert, nemrég még főként mezőgazdasági megye volt, ebből fakadóan sok a kisnyugdíjas. Súlyos gondjuk közülük leginkább azoknak van, akik egyedül élnek, nem áll mellettük család, nem kötöttek eltartási szerződést sem. Róluk fokozottabban kell gondoskodni, a juttatáson kívül gondozásuk, ellátásuk feladatából vállalnia kell egy részt a társadalomnak. Így a tükör is azt mutatja, hogy bőven van tennivaló ahhoz, hogy egy kemény munkával töltött élet után nyugodt, zavartalan öregség várjon nyugdíjasainkra. Nyugdíjasok, sorakozó! A szekszárdi Béketelepen megélénkül az utcák forgalma nyugdíjkifizetési napokon. Ilyenkor akár esik. akár fúj, a küldemények címzettjei elindulnak a ..szabadtéri” kifizetőhely felé, hogy várják fél tizenkettő és fél egy között a postakocsi érkezését. A Béketelepre a Garay térről tizenkét perc alatt teszi meg a négykilométeres útját a helyi járatú autóbusz. A Béketelep belterületnek számít; az itt lakók ugyanúgy fizet’k .a településfejlesztési hozzájárulást, mint akik, mondjuk, a Széchenyi utcában laknak. Miért történik akkor a nyugdíjak kézbesítése ilyen külterületi módon? Közel évtizede vár válaszra (még inkább megnyugtató intézkedésre!) ez a kérdés. A múlt év őszén egy panaszbejelentés nyomán rövid ideig házhoz ment a nyugdíj. A pünkösdi királyság végeztével visszaállt a „nyugdíjasok, sorakozó!" szisztéma, ami ősszel és télen különösen nagy terhet jelent azoknak, akik nyugdíjukért becsülettel megdolgoztak. Értesüléseink szerint a városi tanács és a posta keresi a megoldást. Ez jó hír. Jobb már csak az lenne, ha megszűnne végleg a „szabadtéri" nyugdíjkifizetés! Kezek Aki fölvette, mehet! Emlékezetes születésnap Emlékezetes, mert ritka az olyan 100. születésnap, aminek terített asztala mellé ül erőben, egészségben az ünnepelt. Szekszárdon, augusztus 13-án ültek ilyen jeles napot a Babits Mihály művelődési központ nyugdi- jask'lubjának tagjai, a Társadalmi Ünnepeket Rendező Iroda közreműködésével. A magas kort megélt Geröfi Henriket a család tagjain kívül — Henrik bácsinak három fia, négy unokája, kilenc déd- és egy ükunokája van — mintegy a megye- székhely lakói nevében is köszöntötték a születésnap szerető szívű megrendezői és résztvevő1. A szép eseménynek azt a pillanatát örökítettük még. - amikor Gerőfi Henrik — két fia között helyet foglalva — átveszi a nála sok-sok évtizeddel fiatalabb köszöntőitől a sokadik rózsaszálat. Mi is váltunk Szekszárd légidé jó egészséget, minden jót ki- sefab polgárának! Geröfi Henrik köszöntése Az első levél Nem hatott meglepetésként, hogy a nyugdíjasoknak szánt oldal első méltatója az Ér- tényben élő Pálfi Istvánné lett. Gizi néni az évek sorún igen sok levéllel tisztelte meg szerkesztőségünket, és mint már annyiszor, most is örömmel olvastuk sorait. Mint írja. volt az életében öröm is, üröm is, és ezért nem cserélné el nyugdíjas korát fiatal koráért. A ma 71 esztendős asszony- tizenegy évvel ezelőtt ment nyugdíjba, és megelégedett, mert igaz, hogy el kell látnia a ház körüli munkákat, de nem kergeti tatár, s ami igen jó, jut mindarra ideje, amire A dombóvári vároki kórház személyzeti vezetője vállalta a közvetítő szerepet, és tette föl kérdéseinket az intézmény négy olyan nyugdíjasának, akik a nyugdíj mellett legalább annyira ragaszkodásból, mint szükségből ma is dolgoznak. Fábián Mi- hályné, Amerein Ferencné, Esküdt Jánosné takarítónők, Imreh Györgyné pedig kisegítő a sebészeti osztályon. Nem valószínű* hogy volt érkezésük válaszaik egyeztetésére, mé*is nagyon összecseng, amit papírra vetettek örömeikről, gondjaikról, terveikről, vágyaikról szólva. Mind a négyen nagyon örültek az érdeklődésnek, és annak, hogy lapunkban minden hónap első csütörtökén olvashatnak kor- és sorstársaik életéről, arról, hogy mások mivel töltik és hogyan a jól megszolgált nyugalom idejét. Ök mind a négyen igen küzdelmes és mégis egész emberre való szép éveket tudhatnak maguk mögött és nem titkoltan büszkék arra, hogy amiből mindannyiójuknak bőven kijutott, az élet megtöretéseit rokkanás nélkül állták ki. Ha ma fiatalságukra ráillik a békeviselte jelző, ők és a hozzájuk hasonló korúak a Horthy-Magyarország és a háborúviselte nemzedékek képviselői. Mégis szívesen emlékeznek arra, ami az idő távolában legfeljebb attól szép, hogy fiatalok, erősek, egészségesek voltak és hittel hitték, hogy a zűrzavaros, több harcot, mint békességet kínáló nagyvilágban képesek megteremteni a saját, élhető kis világukat. Esküdt Jánosné már nyolcévesen kötelet terített az aratóknak, Amerein Ferencné amint kiállt az iskolából, napszámba kezdett járni és végezte tavasztól késő őszig azokat a derékszakasztó munkákat, amit a mások földjének, művelése adott. S persze, ott. hon sem a pihenés várta egyiküket sem, hiszen a segítő kéz mindig elkélt otthon korábban szűkén jutott. Sokat olvas, szívesen eljár szomszédolói, az öregek napközijébe, ahova gyakran meg is hívják, hogy meséljen, nótáz- zon, verseljen. Gizi néni nemrég magnetofont vásárolt, s mivel nagyon szeret énekelni, eddig több mint kétszáz Kapos- Koppány-vidéken ismeretes nótát énekelt szalagra. Talán, ha elfogynak a nóták — ami nem valószínű, — a szívből [akadó mese röppenő szavait is rögzíti az ügyes kis masina, mellyel akár közhírré is tehető, hogy vannak boldog nyugdíjasok. Pálfi Istvánné ilyen. is. Mind azt vallják mégis, hogy szép volt gyerek- és ifjúkoruk, küzdelmes asszonyéletük koronája a gyermek- áldás csak gazdagította őket akkor is, amikor férjeiket mundérba bujtatták és asz- szonyvállukra került a család megélhetésének gondja, a kenyérkereset olykor úgy is, hogy meg kellett fogniok az ekeszarvat, kaszanyelet. És most? Hát igen. A nyugdíj lehetne több, mert manapság — kivált annak, aki egyedül maradt és nem akar idejekorán terheket rakni gyerekeire, unokáira — nehéz beosztani úgy a 2500—3500 forintos nyug. díjat, hogy abból mindenre jusson. Nekik jól jön az a pótlás, ami a valahova tartozás biztonságot kölcsönző tudatával jár együtt. Ezért is maradtak szívesen kórháziak. Esküdt Lajosné két ízben kapta meg a Kiváló Dolgozó címet, de nem csak akkor, a kitüntetés pillanataiban érezhette, hogy megbecsülik, szeretik. Most is érezheti, akárcsak társnői. Gondtalan élet? Olyan csak a mesében van! Gyerekeket neveltek párosán, vagy apa—anya szerepben egyedül és mindenért, ami adott időben kibírhatalanul ne_ héz volt, az a legdrágább bér, hogy a gyerekek révben vannak, oda tartanak az unokák is. „Csak így maradjon a világ” — írta Fábián Mihály- né és tulajdonképpen e dologban is megegyező a vágyuk. S abban is, amit Am- rein Ferencné így fogalmazott meg: „Szeretnék még egy kicsit jól élni!” Imreh Györgyné, akinek négy lánya, nyolc unokája van, a családja körében tervezi eltölteni visszalévő éveit, Esküdt Lajosné pedig dolgozni szeretne még egy kicsikét, hogy amikor végleg nyugdíj, ba megy, gondtalanabb évei lehessenek. Köszönik tehát, jól vannak. Kívánjunk nekik hosz- szú, sok örömtől gazdag éleKlubélet Pincehelyen Az 1985. március 5-i Népújságban olvasható: „...nehezen mozduló embereknek ismertem meg a pincehelyieket... senkinek se hiányoznak az egykor volt kiscsoportos foglalkozások” stb. Vajon ez csak a pincehelyieket jellemzi? Nem országos jelenségről van szó? És ha könnyen kimondjuk ítéletünket egy község népe felett, nem magunkból kell-e kiindulni? Megtettem-e mindent, hogy ne így legyen? Beszéltem-e a község lakóival, nemcsak falugyűlésen, mit szeretnének, hogy másként legyen? Ismerem-e eléggé a földművelő emberek természetét, megfontoltságát, ke- vésbeszédűségét? Ha igen, akkor azt is tudom, hogy a parasztember minden mozdulata kiszámított, feleslegesen nem tesz egy lépést sem, hogy a kapa nem játékszer, az arcokról csörgő verejték fáradságos munkától van. De ez a kérges kezű, dolgos ember a szívét is odaadja, ha jó szóval, megértéssel közelednek hozzá. Az impulzust tehát a mi nyugdíjaskluibunik létrehozásához a fent említett cikk adta. A TIT égisze alatt indultunk. Programunkkal igyekeztünk ennek meg is felelni. Nem csalódtam földijeimben. Szívesen jönnek kéthetenként az öregek napközi otthonába, ahol helyet kaptunk a tanácstól összejöveteleink megtartására, hogy kicseréljük gondolatainkat, eszmecserét folytassunk. Nagyrészt önellátóak vagyunk. Kirándulást leginkább vonattal szervezünk. Fürdőbe utazáshoz viszont a téesztől kapunk buszt, amiért cserébe tavaly szüretelni segítettünk. De végzünk társadalmi munkát is. Egy köztér — a Szent Vendel tér — gondozását, ahol 230 darab rózsatő kitakarását, metszését, kapálását, a fű kaszálását vállaltuk. Sajnos, eddig három tagunk meghalt. Csaknem kivétel nélkül elkísértük utolsó útjukra őket, és virágunk sem hiányzott sírjukról. Ha valaki nincs ott a soros foglalkozáson, a jelenlévők már érdeklődnek: nincs-e valami baj náluk? Ezek az emberek, akik sok mindent megértek, tudják, hogy a közösség erőt ad. Tudják, a szülőföldért tenni bármit annyi, hogy azt a hazánkért is tesszük. Persze, gáncsoskodók mindig akadnak. Ha valami sikeres, jól megy, ott hibát kell keresni, azt meg kell semmisíteni. Ezt tapasztalatból mondhatom. Szerencsére mi terv szerint dolgozunk. Hogy milyen ez a terv és mit valósítottunk meg belőle eddig, arról majd más alkalommal számolok be, itt, ezen az oldalon. Horváth Anna ny. tanár, Pincehely „Csak így maradjon a világ...”
