Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-23 / 224. szám
^NÉPÚJSÁG 198ti. szeptember 23. T Moziban Börtönviselt úriember iRiitkán kerül el hozzánk spanyol filmművészeti alko\ napokban vetítik a szekszárdi Panoráma moziban a Saotin templom miseruhája című filmet tás, éppen, ezert jelen, sorok írója nem kis várakozással élt be a szekszárdi Panoráma mozi vetítőtermébe, de később kiderült, ez a várakozás némiképp túlzott volt. A cím — Börtönviselt úriember — nem tart bennünket bizonytalanságban, már előre sejteni lehet, hogy egy vígjátékra vált jegyet a néző. Valóban, ha nem is fergeteges humorú, kacagtató komédiát, de azért egy-két elviselhető poénnal megtűzdelt művet láthattunk a vásznon. Gonzalo Miliares, a mindig elegáns, tartózkodó úriember devizabűntett miatt pár hónapra börtönbe kerül. Néhány nehézfiú rögtön „rászáll" az alvilág íratlan törvényeiben járatlan Gonzalo- ra, s a megaláztatásoktól csak az menti meg, hogy védés dacszövetséget köt egy kisstílű zsebtolvajjal, Gines- sel, valamint annak bandájával. A védelem fejében a főszereplő ígéretet les : arra, hogy munkát szegez az öregnek, amint letelik büntetése. Ügy is történik, a szaoadulás után a zsebtolvaj botcsinálta házikertészként fejti ki Gonzalo hétvégi házában nem éppen áldásos tevékenységét. A „cimbora” szokatlan és botrányos viselkedésével a börtönviselt úriember legjobb — és nem éppen tisztességes — üzleteit rontja el. Még mielőtt a kényszerű elválás bekövetkezne, Gines figyelmezteti „barátját” — detekt'íveknek kívánHang verseny Simándy József Ünnepi hangulat, felfokozott érdeklődés kísérte a 70. születésnapját ünneplő Simándy József szekszárdi koncertjét szeptember 15-én az újvárosi templomban. Partnere és segítőtársa, a hangversenynek ezúttal is irányító-dramaturgja Kovács fendre orgonaművész volt, kettejük sikeres nyári Tolna megyei turnéjának befejezéseképpen Szekszárd zeneszerető közönsége részesülhetett a két nagyszerű művész ezúttal is történeti korszakot átívelő, nagyvonalú műsorában. Simándy József művészétét ma igen sokan méltatják, hiszen pályájának csúcsára érkezvén a kiváló művészben nemcsak az opera — oratórium — és dalénekest, hanem zenei életünk egyik vezető és népszerű egyéniségét, én -»kor- generációk íelneveiőj“*, példaképet köszön'hétjük, akinek pályafutása egybeesik az új magyar zene kibontakozásával, útkeresésével, a bartóki, ko- dályi tradíciók folytatásával. Művészetére éppen a legnagyobbak tulajdonsága jellemző: az egyenletesen magas művészi teljesítmény. Akár a Zeneakadémia nagytermében, akár Tolnán vagy Szekszárdom lép fel. megoldásaiban mindig a technikai tudás és a zenei megoldás magasfokú szintézisét kapjuk. Szívesen hallottunk volna többet is tőle, hiszen a hangversenyen valójában közreműködőként szerepelt, Kovács Endre autentikus, zeneileg minden részletében megoldott műsorában. Kettejük programja valójában nyári hangversenyek műsorának kibővülése volt olyan szerzőkkel, mint a korabarokk Frescobaldíi, Dandrieu, Pachelbel, vagy az elsősorban vokális zenéjéről ismert későreneszánsz Sweelinck. Vagy Mendelssohn, a német romantika egyik kezdeményező mestere, a barokk és klasszikus formák megtart- va-megújítója, aki újra felfedezte Bachot és romantija eladni a tiltott módon beszerzett műkincseket. Egvüít menekülnek. tehát az újabb büntetés elöl, es nemsokára csatlakozik hozzájuk a börtönből már jól ismert, díszes társaság... íme. ennyi a történet, amelyen néha itt-ott még mosolyogni is lehetett. Sajnos, arra semmi nem utalt nyilvánvalóan — a nyelven kívül —, hogy spanyol film pereg a vásznon. A mű éppúgy lehetett volna francia, mint például olasz. Ez is bizonyíték arra. hogy mostanság már kus tartalommal töltötte meg a baoh-:i formákat. Kovács Endre árnyalt, sokszínű művészi teljesítményét még a sajnálatosan rozoga állapotban lévő orgona sem tudta igazából befolyásolni, noha előadónk kétségtelenül megszenvedett a koncert sikere érdekében. A tanulság, amit a hangverseny után levonhatunk, kettős: egyrészt, hogy a számában és érdeklődésében eléggé szeszélyesen váltakozó szekszárdi közönség figyelme érdeklődve fordul a templomi hangversenyek felé, ami az orgonamuzsikához való vonzódást mutatja, másrészt ez a hangverseny betetőzése, összegzése volt a nyár kimagaslóan színvonalas — a Művészetek nagyon nehéz hagyományos módon újat alkotni a filmvígjáték terén. A Börtönviselt úriember éppen ezt próbálta meg, a már fentebb említett eredménnyel. A felsorakoztatott poénok nagy része valahol már elcsattant, így a nézőben szüntelenül előtolakszik a „valaho. láttam már” érzése. Nos pontosan ez következik be ez esetiben is. Egy vasárnap esti tévéfilmet láthattunk a moziban — r.em többet és nem is kevesebbet. Háza szervezte — rendezvényeinek: Kocsis Zoltán júniusi hangversenyétől kezdve, Sass Sylvia, valamint a pécsi női kar augusztusi, vagy a város évfordulójához kötődő ünnepi hangverseny műsoráig. Thész László * Az Elnöki Tanács Simándy József Kossuth-díjas kiváló művésznek, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott magánénekesének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tanárának kiemelkedő előadóművészi és zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórend- jét adományozta. Rádió Az értelmiség feladatai Kedvenc íróim közé tartozik Fekete Gyula, s ha csak tehetem, meghallgatom vasárnaponként a rádióban Egy korty tenger címmel elhangzó jegyzeteit. Akik velem együtt szintén ezt tették az elmúlt hét végén, sokakat érintő témát feszegető gondolatoknak lehettek tanúi. Az értelmiség szerepéről, hivatásáról, társadalmi meg- ítéltetéséről volt szó. Legelső problémaként magát a szó jelentését boncolgatta az író. Vajon mit takar az értelmiség kifejezés? Mindenki másképp értheti, hiszen a fogalmak sokszor többféle tartalmat rejtenek. Kik tartoznak ehhez a „parttalan” tömeghez? Míg a hallgató fogalmazta magában a választ, az író a köztudatban leginkább elterjedt variációkat sorolta fel: aki tanult ember, aki különféle, papírokkal is igazolható végzettséggel rendelkezik ... Az értelmező kéziszótár szerint azokat sorolhatjuk ide, akik szellemi munkával tartják fenn magukat. A fiatalok között is egyre többen vannak, akik ehhez a réteghez tartoznak. Milyen példa áll előttük? Mi az az eszmei kép, amit követniük kellene? Semmi esetre sem csak a neves tudósok, vagy a népszerű művészek, az egyetemről vörös diplomával távozók között kell keresgélnünk. A legfontosabb, hogy tudjon eligazodni a társadalmi viszonyok útvesztőiben, jó érzékkel különböztesse meg az igazat a hamistól! Tartozzon közösséghez, ne hiányozzék belőle a közéletiség, ne legyen elkötelezett. Tanult, művelt, szerteágazóin tájékozott legyen az, aki értelmiséginek vallja magát. Egy egyszerű kézmozdulat az — összegzi a műsor — ami által közelebb lehet kerülni az értelmiség ideális képéhez: odanyúlni a könyvespolchoz, hisz ott minden megvan, ami a tananyagból hiányzik, csak keresni kell. Sokak által megszívlelendő gondolatok. esi Hollandia Magyarországon Hollandia kulturáls életét és sokszínű művészetét bemutató nagyszabású rendezvénysorozat kezdődik szeptember 27-től hazánkban. A Hollandia Magyarországon című, egy hónapig tartó seregszemlén — Budapesten és számos vidéki városban — hangversenyeken, kiállításokon, színházi és táncszínházi előadásokon, filmbemutatókon ismerkedhet meg a közönség Hollandia neves előadóművészeivel, együtteseivel, film- és irodalmi alkotásaival, képzőművészetével. A zenei programok kiemelkedő eseménye egyben a rendezvények nyitó estje lesz a Zeneakadémián a világhírű amszterdami barokk zenekar hangversenye szeptember 27-én. Ugyanezen a napon a Vörösmarty téren a hazánkba érkező holland zene- és táncegyüttesek fellépésével non-stop szabadtéri műsort rendeznek, a Vigadó Galériában pedig holland könyvkiállítás nyílik. A Magyar Állami Operaháziján október 3—9. között mutatkozik be a Holland Táncszínház, szeptember 28. és október 2. között pedig öt vidéki városban lép fel az Amszterdami Nemzetközi Néptánc Színház. A Pesti Színházban október 15-től az amszterdami Orkater Színház Pánik Berliniben című vendégjátékát láthatja a közönség; Budapesten, Egerben és Székesfehérváron pedig Jozef van den Berg amszterdami egyszemélyes színháza tart felnőtt- és gyerekelőadásokat. Sz. A. és Kovács Endre Szekszárdon Simándy József a hangverseny után dedikál Tévénapló Várjátékok A vetélkedő összetett műfaj, mert megmozgatja a néző képzeletét, aki így nem passzív szemlélő csupán, hanem maga is résztvevő, s bár tét nélkül, akár győztes is lehet. Más haszna is van, felkelti az érdeklődést, további ismeretszerzésre ösztönöz, s ha valaki végignéz egy futóversenyt, eszébe sem jut megpróbálni, hogy ő is tud-e ilyen gyorsan futni. Eger láttán viszont esetleg elolvassa Az egri csillagokat. A végvári históriákban ezúttal három város, Eger, Sárospatak és Gyula versengett, dicséretre méltó fel- készültséggel, a néző számára is élvezetesen, bár az arányok némileg eltolódtak, mert Egerrel kapcsolatban hangzott el a legtöbb kérdés, ami önmagában nem baj. Inkább a játék egészével kapcsolatban merülhet fel bennünk néhány kérdés, mert mintha jóval több lehetőség rejlenék ebben a műsorfajtában, mint ameny- nyi megvalósul. Ügy is mondhatnánk, jobban ki lehetne' használni azt a tudást, amivel a versenyzők „pályára lépnek", hisz közöttük nem egy van, aki szakmájának mestere. Az nyilván rendezői tévedés, hogy a versenyzők söprűt egyensúlyoznak az ujjúkon: nem történelmi hagyomány, nem is érdekes, kár az időért. Viszont csak Egernél maradva, el sem hangzott a verseny során Marco Casagrande neve, pedig István királyt ábrázoló szobrát láthattuk, a székesegyház előtti szobrok is az ő művei. Hild Józsefről sem esett szó, akárcsak Fellner Jakabról. Kracker Lukács is fontos szerepet játszott Egerben, a Líceum kápolnájának mennyezetét pedig Maulbertsch festette, s ez akkor is fontos, ha nem tartozik a legjobb alkotásai közé. Krimi a földön és az égben Lindával az a baj, hogy csak kissé nehéz felfogású felettesei eszén jár túl, de nem a miénken, pedig minket sem késztet túl nagy szellemi erőfeszítésre. Az tény, ha a rendőrségünk ilyen nehézkesen dolgozna, a postarablók élnének, mint Marci Hevesen, a határon pedig nyugodtan közlekedhetnének minden rendű és rangú bűnözök. Szerencsére a valóság egészen más, ami nem jelenti azt, hogy Lindának a jövőben fel kellene hagynia buzgalmával. Több ötlet kellene, pedig ezt a Rebeka című egyveleget négyen Írták, de úgy látszik, ez is kevés. A Gyémántpiramisnak viszont egyetlen szerzője van, bizonyos Alexander Berta, a film pedig közös vállalkozás a Sefel Pictures International nevű szervezettel. Azon nem érdemes csodálkozni, hogy a távoli bolygókon épp olyan emberek élnek, mint mi, sőt, magyarul beszélnek, mintha igaza lett volna a derék Horvát Istvánnak, aki a múlt században élt, s úgy képzelte, a világ valamennyi nyelve a magyarból származik. Annál meglepőbb, hogy ennek a műfajnak művelői kizárólag háborúban, öldöklésben tudnak gondolkozni mintha ez lenne az egyetlen életforma. Itt mindenki talpig fegyverben áll, s azt lesi, kire csaphat le, s még az ezeregyéjszakából kölcsönzött csillogás sem szelídíti meg őket, lángot lövellnek a fegyverek, hol egy sárga, hol egy zöld jelmezű harcos esik el, míg végül valamelyik győz. A jobbik győzött? Nem tudni, hogy ebben a világmindenségre kiterjedő öldöklésben kit kellene kitüntetnünk rokonszenvünk- kel, mert csak ülünk méla unalommal a készülék előtt, s reménykedve várjuk a híradót, ahol azért a sok gyilkolás közepette mégis csak felcsillan a remény, hogy jobbra fordul a világ sorsa, mert a Gyémántpiramis után csak jobb jöhet. Cs. L. „Mert tanító bácsi vagyok” Ülök a televízió előtt és nézem a szép, a nagyon szép portréfilmet. Az első percekben hiszem is, meg nem is... Zavartan kötelezem magamat a figyelemre, a hangok, a színek, a mozdulatok szigorú regisztrálására, és érzem egyre erősödő lelkiismeretfurdalásomat, s tudom, hogy ezekben a pillanatokban sokan éreznek hasonlóan. Mert azon tűnődöm, hogy hányszor, de hányszor elmondjuk, leírjuk, hangoztatjuk, kijelentjük, hogy a tanítók, tanárok mily nagyon átalakultak napjainkra, hogy egy-egy település lámpácskái bizony nem ők, vagy legalábbis nem úgy, mint régen. S akkor eszembe jutnak a nevek, azok a nevek, amelyek megszemélyesítik e gyakori kijelentések cáfolatait, s látom magam előtt Róka Gyulát, a siójuti tanítót, akit a Pécsi Körzeti Stúdió jóvoltából ismerhettünk meg — mert ők rátaláltak. Róka Gyula az összevont alsótagozatos iskolában 25 esztendeje neveli a gyermekeket, ő a motor a falu életében, vezeti az országos hírű bdbesoportot, elnöke a helyi művelődési körnek, meséket ír, bábokat, bútorokat. használati tárgyakat farag, tevékenykedik 0. Hazafias Népfrontban... és minek is sorolni? Együtt él a falu közösségével. Lehet mondani, hogy könnyű ilyen emberről, ilyen egyéniségről kitűnő portréfilmet készíteni, hiszen minden adja magát. S ez tulajdonképpen így igaz. Csakhogy a Litauszky János rendező által vezetett stáb felelősséggel vállalta e feladatot: finom igyekezettel az igaz igazat próbálta a nézők elé tárni, s tegyük hozzá, hogy vállalkozásuk sikere kétségtelen. Talán éppen azért, mert semmiféle fondorlathoz, hatásvadászathoz nem folyamodtak, hanem jól érezték és értették Róka Gyula egyéniségét, fölkészültek eddigi munkásságából ... Az egymásra évülő riportfüzér minden darabja — ha ugyan lehet „darabokról" beszélni — mestermunka. úgyszintén a technikai megoldások is e figyelemre méltó kategóriába tartoznak. — hm —
