Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-13 / 216. szám

r SZEPTEMBER 13 Névnap: Kornél A Nap kél 6.18 — nyugszik 19.03 órakor SZOMBAT A Hold kél 17.06 — nyugszik 0.59 órakor Ötvenöt évvel ezelőtt, tel a hiatorbágyi vasúti ezen a napon robbantották hidat. V __________y Hétfőre fényszedéses * Népújság Hétfőn a szokásostól eltérő módon készült, sajtótörté­neti értékű újságot kap kézbe a Tolna Megyei Népújság olvasója. Ekkor jelenik meg először '.hazánkban a teljesen fény­szedéssel előállított napilap. A készítéséről a Magyar Televízió A hét című műsora a tervek szerint 14-én, vasárnap este tudósítást ad. ^ A PAKSI Ifjúsági és Ottorőház az idei tanévben is szervez művelődési kö­zösségeket, szakköröket, klu­bokat, tanfolyamokat. Kis­dobosoknak hat, úttörőknek 11-féle szakkört, illetve tan- folyamot hirdetett meg ed­dig az intézmény, de a ja­vaslatokat, igényeket figye­lembe véve, sor kerülhet to­vábbi csoportok indítására is. # ALAKULÓ foglalkozást tartott a Szekszárdi 505. Számú Ipari Szakmunkás­képző Intézet ifjúgárda sza­kasza. A résztvevők értékel­ték a nyári feladatok vég­rehajtását, és előkészítették a jövő hétre tervezett to- b őrzőt.-x, MARTYN FERENC festőművész kiállítása nyílt meg Dunaföldváron, a Vár­múzeumban. Az alkotásokat december 30-ig, az év végé­ig tekinthetik meg az érdók - lődők a nagyközségben. A MEZŐGAZDASÁGI üzemek az aszályos időjárás miatti pénzügyi kiesések el­lenére nem csökkentették az őszi vetésű gabonavető- mag-igényüket. Néhány üzemiben az eredeti terv módosul, s más fajtákat vetnek idén ősszel. A fajta- csere-'kérelméknek a Vető­magtermeltető és Értékesítő Vállalat Dél-dunántúli Te­rületi Központja eleget tud tenni, a jó minőségű tarta- talékvetőmagból, a további igényeket is ki tudják elégí­teni. 4 SZEKSZÄRD—BEZONS. Ifjúsági küldöttség utazott Szekszárdról Bezons-ba. A különböző vàlllalatok és in­tézmények által delegált, 14 főből áldó csoport szeptem­ber 22-ig tartózkodik fran­ciaországi testvérvárosunk­ban. 0 MERRE TART VILÁ­GUNK? címmel dr. Oltvá­nyi Tamás, a Magyarország című hetilap munkatársa tartott videofilm-vetítéssel egybekötött előadást a TÂ- ÉV tanácstermében.-V, A TOLNA MEGYEI If­jú Gárda Parancsnokság tegnap tartotta idei első ér­tekezletét a dombori KISZ- táborban. A megbeszélésen az elmúlt év értékelése, va­lamint az új képzési évvel kapcsolatos feladatok kije­lölése szerepelt.-f TANFOLYAMOK. Szekszárdon az SZMT Mun­kásotthon és Könyvtár ok­tóber első hetétől kezdődő­en többek közt eszperantó nyelvből és szabás-varrásból indít tanfolyamat. A heti két órában tartandó kurzu­sokra szeptember 30-ig je­lentkezhetnek az érdeklő­dők. 0 HAT KILOMÉTERREL bővült autópályáink hosz- sza: pénteken átadták az M—5-ös jobb pályájának újabb, az ócsai csomópont utáni szakaszát. Ezzel Buda­pest és Kecskemét között már 37,5 kilométer hosszan teljes szélességű autópályán közlekedhetnek a gépko­csik. A kivitelező, az Asz­faltútépítő Vállalat az ere­deti határidő előtt készült el az autópálya-szakasszal. Az út Örkényig félautópálya- ként folytatódik.-f MOHÁCSON Bauet Jó­zsef 41 éves technikus, ho­morúéi lakos személygépko­csijával nekiütközött Brédai Sándor 44 éves öntő, mohá­csi lakos személygépkocsi­jának. Brédai Sándor a kór­házban me g hatt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Bauer megsértette az elsőbbségi szabályt. A rendőrség őri­zetbe vette. Pölöskén egy személygépkocsi elütötte a kerékpárjával szabálytala­nul kanyarodó Tóth István­ná 48 éves háztartásbeli, pö- lösfkei lakost. A kerékpáros a helyszínen meghalt Napos, kora őszi idő Eleinte általában derült lesz az ég,-ső nem várható. Később az ország lagyobb részén többször megnövek­szik a felhőzet és főként nyugaton ’esz elszórtan eső, zápor, délen, dél- keleten folytatódik a derült idő. A déli szél szombaton időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet ma 21 és 26 fok között várható. A hét végén nyugat felől várhatóan megnövekszik a felhőzet. Kisebb esők, záporok többfelé kialakulhatnak A jövő hét elején általában kevés lesz a felhő, a reggeli órákban párásság, helyenként köd várható. A hét kö­zepén ismét számítani lehet felhősödésre és záporokra A hőmérsékleti maximumok szombaton még 25 fok kö­zelében alakulnak, majd néhány fokos csökkenés után. a jövő hét elején újra melegszik az idő. A hőmérsékleti minimumok általában 7, 12 fok között várhatók. A felhösebb napokon néhány fokkal magasabb értékek valószínűek. Hétfőn nyit a szekszárdi uszoda A központifűtés és villanyhálózat korszerűsítése Most a fűtésszerelőké a terep sor a villan y hálózat szabvá­Közel kétszázezer forint értékben végezték el a fenn­tartási munkákat a Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szekszárdi fürdőjé­ben. A kéthetes kényszerszü­net alatt a szokásos nagyta­karítás, nyílászárók kijaví­tása, üvegezés mellett 100 négyzetméter felületen he­lyeztek el műanyag falburko­latot az uszodában és sor ke­rült a fűtési rendszer átsze­relésére is. A korábbi gya­kori meghibásodás és a kor­szerűség követelménye miatt az alumínium radiátorokat öntöttvasra cserélik, ez a fű­tővezeték módosításával jár együtt. Szintén idén kerülj nyosítására, ennek során het­ven reflektort, melyek az uszoda megvilágítására szol­gálnak, vizsgáltak át. Bár kisebb munkák még hátra vannak, a jövő héten hétfőn már fogadni tudja az uszoda az iskolásokat, az esti órák­ban pedig a nagyközönséget. Honismereti kirándulás (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Bonyhádi „Alpári Gyu­la” Munkásőr Egység törzse 3 napos honismereti ország­járó kirándulást szervezeti. A 20 házaspár kellemes, ba­ráti hangulatban ismerkedett Nyugat-Magyarország tájai­nak szépségeivel. Megtekin­tettük Keszthelyt, ahol szo­morúan vettük tudomásul, hogy a Festetics kastély gyö­nyörű termeit televíziós fil­mezés miatt nem láthatjuk. Gyönyörködtünk Sopron szépségeiben, Pannonhalma és Fertőd nevezetességeiben. Megnyerőek voltak Győr tiszta utcái és kempingje. Veszprémben kellemes őszi napsütés simogatta sétáló csoportunkat. Tamásiban a Dám Étterem hárfazenéje szórakoztatott. Elhatároztuk, hogy jövőre ismét szervezünk honismereti kirándulást, melynek kettős célja — a közösségi, baráti összetartozás erősítése és ha­zánk gyönyörű tájainak, mű­emlékeinek, nevezetességei­nek megismerése. Nagy István munkásőr C-16, C-l 16, Plus-4 Évadnyitás a számítógép klubban A nyári szünet után má­sodik évét kezdi Szekszár­don a C—16-os klub. Az ok­tatásban is egyre jobban terjedő Commodore 16-os személyi számítógépek gaz­dáiból verbuválódott klub tagjai hétfőn tartják össze­jövetelüket, a KSH SZÜV Szekszárdi Számí'tóközpanit- jának második emeleti elő­adótermében. Itt a kis szá­mítógépeket futtatható já­ték, illetve adatfeldolgozó és egyéb felhasznál ói prog­ramokat mulatják be a résztvevők, s természetesen cserélik is azokat egymás között. Emellett beszélgeté­seken, előadásokon adják tovább a számítógéppel kap­csolatos ismereteket. A hét­főn délután ötkor kezdődi) összejövetelükre várják az érdeklődőket, főleg a C—16- os, C—1116-os és a Commo­dore Plus 4—es gépek tu­lajdonosait. alumínium-termékek Bővítette termékválaszté­kát az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó formaöntő- déje. A veszprémi Bakony Műveik megrendelésére gyúj- táselosztó-házakat készít La­da személygépkocsihoz, s' ez- el, ha közvetve is, de bekap­csolódott a magyar—szovjet gépkocsi kooperációba. A ter­vek szerint már az idén 200 ezer gyújtáselosztó-bázat szállít a szovjet autógyárral közvetlen kapcsolatot tartó veszprémi nagyüzemnek. Egy NSZK-beli cégtől fém iroda­széklábak szállítására kapott megrendelést az ajkai forma­öntöde. Ebből is mintegy két­százezret szállít az év végéig. Az idén már összes öntött elemeik, idomaik felét kül­földre szállítják. A megren­delések teljesítésének meg­gyorsítása érdekében beren­dezkedtek az öntőszerszámok saját tervezésére és gyártá­sára is. OL VAST AM Ne könyöradományt... A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szö­vetsége által alapított Alfa Ipari Vállalat megyénkben is megkezdi működését. Erre a Tolnatext leányvállalat segítségével kerülhet sor, a korábban vgmk-val javított alkatrészeket ugyanis ezután a megváltozott munkaké­pességűek javíthatják, bedolgozói rendszerben. A kez­deményezést és a vállalat kedvező hozzáállását példa­ként említhetjük. Maguk az érintettek is jól tudják azonban, hogy ez csak az első lépés, hiszen néhány embernél többet nem tudnak elhelyezni. Az is nyilván­való, hogy nem egyetlen üzemnek, intézménynek kell felvállalnia a mozgáskorlátozottak foglalkoztatásának gondját, hiszen ez a megyében több száz igényt jelent­het. De azok a vállalatok és szövetkezetek — gondolok itt elsősorban a jelenleg is bedolgozókat foglalkoztatók­ra —, amelyek a gazdaságosságon túl a társadalom problémáit is felvállalják, szociálpolitikánknak is aktiv részesei, de a nagy szavak helyett elég az emberséget ismérvként felhozni, biztosan reagálnak a felhívásra, ami nem könyöradományt, hanem értelmes, hasznos munkát kér. A mozgássérültekkel együtt mi is várjuk a jelent­kezőket. — tzs — Forgalom korlátozások A lottó nyerőszámai Tolna megye területén szeptember 19-ig a követke­ző forgalomkorlátozások lesznek. Negyven kilométer/óra se­bességkorlátozás lesz ér­vényben a 6-os úton: a 101,6 kilométerszelvényben hídja- ví'tás, a 65-ös úton, a 29,5 kilométerszelvényben busz­megálló öböl építés, a 20,4— 21,6 kilométerszelvényben aszfaltszőnyeg-építés, az 57,3—60,3 kilométerszelvény­ben burkolatmegerősífés, a 61-es úton: a 96—97 kilomé­terszelvényben járdaépítés, az 56-os ütőn Szekszárd belterületén a Május 1. u.— Kövendi S. utca keresztező­désében gázvezeték építése miatt. Itt félpályás lezárás is lasisítja a forgalmat. Burkolatjel festése lassít­ja a forgalmát a 6-os úton a 124—137 kilométer között (tengelíci elágazó—tolnai el­ágazó), szalaigkorlátf estest végeznek ugyancsak ezen az úton, a 148—160 kilométer között. Földmunkákat végeznek az 5603. számú úton, a 14— 18 kilométer között, felületi bevonást pedig a 6232. Paks —iNagydorog úton, a 0—4 ki­lométer között. Ezeken a helyeken 40 kilométer/óra sebességkorlátozás van ér­vényben. A bâtai bekötő- útón, ahol hidat építenek, a sebességkorlátozás mellett a félpályás lezárás is érvény­ben lasz. Családalapítók Battonyán A tizenkét házából hétben már együtt élnek a battonyai SOS-Gyermekfalu lakói, ne­velőanyák és állami gondo­zott gyermekek, így a hónap végén tartandó ünnepélyes faluavatáson már működő intézményt adnak át. A ti­zenkét házba a tizenkét csa­ládalapító nevelőanyán kí­vül segítő nevelőanyák is kellenek, velük együtt ösz- szesen legkevesebb tizenhat anyára van szükség. Jelenleg kilenc nevelőanya van a bat­tonyai gyermekfaluban, a még hiányzó hetet a har­mincöt jelentkezőből fogják kiválasztani. A kilenc anya harminckét gyermekről gon­doskodik. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság: közlése szerint a pénteken Bátonyterenyén megtartott 37. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 5, 17, 43, AB, 90 Halak - ketrecben Megkezdték a Budapest őszi—téli halellátását szol­gáló tárolótó leltöltését Szigetszentmiklós határában. A Halinno Agrárfejlesztő Közös Vállalat tárolóját tel­jesen új módszerrel egy tóból alakították ki. A hala­kat a tóba süllyesztett ketrecekben helyezik el, s ál­landó mesterséges oxigén-utánpótlással biztosítják, hogy sokkal több élhessen benne, mint természetes körülmények között. Ez az egyszerű, de nagyon kitűnő módszer egy csa­pásra megoldotta a főváros halellátásának egyik leg­régebbi és legsúlyosabb gondját. Eddig ugyanis egy­mástól távol eső tárolókból, gyakran befagyott tavak­ból, kiemelési és szállítási nehézségekkel küszködve kellett a halat piacra juttatni. A ketreces megoldás mindezt alaposan megkönnyítette. A lehetőség iránt nagy az érdeklődés. A Halinno az idén tovább növelte a ketrecek számát, s így az elmúlt évi 42-vel szemben ebben az esztendőben már 55 vagonnyi halat lehet egyszerre iárolni b szigetszentmiklósi tóban. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v.

Next

/
Thumbnails
Contents