Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-30 / 204. szám
10 Képújság 1986. augusztus 30. Simon Károly: Életképek Pável Ágostonról Születésének századik évfordulóján Benjámin László halálára Pável Ágoston Prekmurjének és a muravidéki szlovén népnek volt a szülötte. A Muraszombat melletti Vashidegkútról (Cankova) 1886. augusztus 28-án, száz esztendeje indult el élete. Szülei, Pável Iván és Obál Erzsébet, ennek a vend községnek földművesei kilenc gyermeket neveltek föl. Pável Iván bár szabómester volt, a falusi mesteremberek akkori állása szerint több időt töltött pár hold földjén, mint műhelyében. Ágostont a család az ősi szokások ellenére - az első fiúgyermek marad otthon a föld művelésére - tizenegy éves korában a szentgotthárdi, majd a szombathelyi premontrei gimnáziumba küldte tanulni. A fiú jeles érettségi bizonyítvánnyal 1905 őszén a magyar és latin nyelvet választva, Pesten beiratkozott az egyetem bölcsészeti fakultására. Riedl Frigyes, Négyessy László, Katona Lajos, Simonyi Zsigmond, Sziny- nyei József és Beöthy Zsolt tanítványaként készült választott pályájára. Pável azonban nemcsak a magyar és latin nyelvészetet és irodalmat tanulmányozta, hanem Asbóth Oszkár irányításával szeretett tárgyként a szláv filológiát is hallgatta. Ahocjy később a jeles szlovén nyelvész, Novak Vilko írta a tanítómester nyelvtudósról: „Belemélyedt a szerb és horvát nyelvbe, melynek népdalait mindig nagy előszeretettel idézte és fordította magyarra; továbbá az orosz nyelvbe, melynek gyakorlókönyvét és nyelvtanát megírta; jól ismerte a lengyel nyelvet, hiszen Mickiewiczböl szintén szeretett idézni. így az általános szláv nyelvképzettség alátámasztva az összehasonlító szláv nyelvészettel, a legjobb alapot nyújtotta a muravidéki szlovén nyelvjárás tanulmányozásához - hiszen ez lett nyelvészeti munkásságának központja.” Egyetemi tanulmányaival kapcsolatban azonban még egy tényt kell megjegyeznünk, Katona Lajos szemináriumaiból születtek első folklórtanulmányai. Különben Katona Lajos iskolájából akkor a magyar folklórkutatás olyan jeles személyiségei indultak, mint Solymossy Sándor, Berze-Nagy János és György Lajos. Gimnáziumi tanári oklevelének megszerzése után, 1911 őszén helyettes tanárként (csak pár napig) dolgozott az újverbászi községi gimnáziumban. Állami alkalmazásra ezután a tordai állami főgimnáziumhoz nevezték ki, ahol két tanévet tanított szintén helyettes tanári minőségben. Saját kérésére - haza készülvén -1913 augusztus végén helyezték át Dombóvárra. Ekkor, ha még nem is otthon, de már szeretett Pannóniájában volt. A dombóvári esztendők (1913-1920) Pável életében a kisvárosi tanárkodásnak, a családalapításnak, világháborús katonáskodásának és súlyos sebesülésének, első két kis fiúgyermeke elvesztésének, a Tanácsköztársaság helyi eseményeiben vállalt közösségi szereplésének, majd pedig felelősségre vonatásának nehéz évei. Dombóvári működéséről itt most csak két kis dokumentumrészletet mutatunk be. Az egyikben Pável maga fogalmazta meg 1914. januárjában a falusi gyermekek középiskolába kerülésével kapcsolatos pedagógiai nézeteit: „A középiskola kettős kívánalommal léphet föl az elemi iskolával szemben: 1./ hozzon magával a növendék bizonyos mennyiségű ismeretet; 2.1 rendelkezzék bizonyos fokú intellektussal, öntudatos gondolkozó- és ítélőképességgel. A fontosabb mindenesetre ez utóbbi, mert hisz ez a legalkalmasabb eszköze az ismeretszerzésnek s jóformán egyetlen eszköze az ismeretek tudatos megőrzésének. Számtalan példát lehetne fölhozni arra, hogy a pusztai iskolából vagy nemzetiségi területekről jött s így meglehetősen szűk ismeretkörrel rendelkező tanulók már a középiskola első osztályában a legelsők közé küzdik fel magukat, mert a magukkal hozott intellektus az ismeretek rohamos pótlásában mindennél jobban támogatják őket... A tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy az elemi osztályból kikerült 9-10 éves, nem is kiváló csak közepes tehetségű tanulók rendelkeznek ezekkel az ismeretekkel, azokkal tudatosan bánni, dolgozni tudnak. Városon 13-14 éves tanulókkal is találkozhatni, akiknek sejtelmük sincsen még csak az alapfogalmakról sem, nyilvánvaló, hogy ez nem a korral járó értelmi fejlődés, hanem a gondolkodó munkára való öntudatos nevelés dolga." A másik dokumentumrészletünk igazgatójának, Varga Ferencnek 1919-ben írott véleményéből való: „Az új idők destruktív szellemét meg lehetett érezni egyes tanárok erkölcsi aláhanyatlásában s ügybuzgalmuk csökkenésében. Dr. Pável és Benkő B. latinóráikat szociológiai fejtegetésekre fordították. Dr. Pável Ágoston tanár az V.-VI. oszt. magyaróráit túlnyomó részben Ady vörös költészetére fordította... Március 29-én a kaposvári Diákok Szakszervezete vezetői létrehozták a Diákok Szakszervezete helyi szervét a tanuló ifjúság forradalmasítására kiküldve... Az igazgató a fenti megnyitó után a gyűlésről távozott, s dr. Pável Ágoston tanárra, mint az új irányzattal erősen szinpatizáló tanárra hagyta az ifjúság vezetését, aki még az iskolában is a Dombóvári Proletár korrektúrájába temetkezett... Erősen zavaró hatással volt az intézet belbékéjére a Tanítók Szakszervezetének ama határozata, hogy a helybeli intézetek mindegyike válassza meg a maga vezetőit. Érthető volt a határozat célja: Varga F. eddigi igazgató az intézet éléről eltávolíttas- sék. így történt, hogy a tanári testület erre a határozat alapján dr. Pável Ágoston tanárt választotta meg. A választás eredménye köztudomásra jutván másnap az intézet ifjúsága dr. Pável Ágostont megéljenezte.” - A VKM 1920. február 23-án kelt határozatával „A proletárdiktatúra támogatása miatt rosszallásának kifejezése mellett Pável Ágoston r. tanárt a Miskolci Kir. Kath. főgimnáziumhoz áthelyezni rendeli.” n Pável Ágostonnak a 30-as években a magyar-délszláv kulturális kapcsolatok körében írott írásaiból most csak egyetlennek a részletével igyekszünk igazolni Illyés Gyulának róla mondott véleményét: KÉT NÉP HŰSÉGES FIA. Részlet a Jugoszláv irodalmi levélből: „Jugoszláv irodalom! Valljuk meg őszintén, hogy az utóbbi években a kelleténél véznábban érdeklődtünk iránta. Tévedés volna azt hinni, hogy ennek a jelenségnek okai főleg a kölcsönös politikai bizalmatlanságban keresendők. Hisz ez esetben a cseh, a román, az orosz irodalomról is alig tudhatnánk valamit. Azt még még kevésbé állíthatnók, hogy jugoszláv irodalom nincs, s így nem lehet róla beszélni. Mert van, sőt egyes jelenségeiben világ- irodalmi érdeklődésre és elismerésre is talált. A szlovén Ivan Cankar regényeit - például - ma már Európa-szerte olvassák, sőt Hlapec Jernej című regényének már verses átdolgozása is megjelent Jakab Stefa- novic tollából, mégpedig a mindenki nyelvén, eszperantóul (Servulrajto, 1933. Sla- vonski Brod). Nem ismerjük egymást eléggé. Ez érdektelenségre, hűvös nemtörődömségre, sőt fölényes, de oktalan lekicsinylésre vezet. Nálunk egy-kettőre Balkánt, ott lent pedig Ázsiát emlegetnek. S ez nem jól van így. Meg vagyok győződve, hogy a jóhiszemű megismerés megbecsülést, s a megbecsülés legalább is rokonszenvet szülne.” (A befejező részt szeptember 6-i számunkban közöljük) Meghalt Benjámin László. 1915. december 15-én született, s 1986. augusztus 20-án halt meg. Egyik legnagyobb mai költőnket vesztettük el, egy olyan költőt, aki ebben a költészethanyagoló, költészettől csendes világban nemcsak a költészetbe zárt poéta volt, hanem - csupán verseivel - mostani világunk egyik markáns képviselője is. Embere? Politikusa? Halála olyan fájdalmas, hogy nehéz a legjobb szavakat megtalálni. Első verse József Attila halála után három hónappal jelent meg Inségmunká- sok címmel. Szelíd költőnek nevezi benne magát. S később így vall: „Én eredendően békés, szemlélődő alkat vagyok. Nem úgy lettem politikai költő, mint aki eleve erre lenne hivatott. Én elnézegettem volna a csendesen tevékenykedő embereket, a hegyeket, felhőket, virágokat. (...) Hajlamaimmal, vágyaimmal szembeállítottam a kötelességet, az osztályfegyelmet, s átalakítottam magamat; azt mondtam, hogy csak a leglényegesebb dologról szabad írni! ... Önmagam Bertók László: Fölér a Ha kimerülnek tartalékai, vergődik a test a lélek szerint, szeretne megint hasonlítani, régi tükörbe vigyázva tekint. tudatos átalakítása annyire sikerült, hogy politikai költő lett belőlem...” A felszabadulás előtt a munkásköltőkkel együtt jelentkezett, a munkásköltök antológiáiban jelentek meg a versei, munkásként arra predesztinálta a sorsa, hogy az is maradjon. De belső hajlamai, s a felszabadulás utáni változások mássá alakították. Munkásköltőből közéleti vagy más szóval politikus költővé vált, ám mindig a legnagyobb mesterségbeli aggállyal alkotott, még az ötvenes évek elején írott verseiből sem igen kellett később elhagynia. Az 1960-as évek eleji magyar költészet talán legemlékezetesebb, legmegrázóbb verseit ő írta (Vérző zászlók alatt; Buga Jakab éneke; A Vadaskerti úttól a Kálvin térig; Mi van a Hold túlfelén, stb.). Életének legutolsó szakaszában kevés új verset tett közzé, a magyar költészetben, közéletünkben mégis folyamatosan jelen volt. Ha szólt, mindig fontosat közölt velünk. Halála a magyar költészet nagy vesztesége. FEHÉR LÁSZLÓ lélekig Gyanús neszekre gyertyát gyújtogat, lopva nézi a villanykapcsolót, parányi csillagokban megakad, s magyarázkodik, hogy csak álmodott. Konsztantin Kosztov: Makay Ida: Benjámin László: KÉT NYELVEN Én sem arra születtem, hogy örökké négy fal közt vallassam magam. Szörny ábráit a kor szívembe tetoválta, tőlük vagyok nehéz és szótalan. Csömörig töltekezve a keserű szavakkal, nem akarom, hogy annak lássatok, aki az egyedüllét börtönében halottaival társalog, hozzájuk szól s azok szólnak belőle, mert ajkuk sincs, ami a véd- és vádbeszédet, a végképp bennszorultat ki tudná mondni. Mindegyiket külön kell rábeszélnem: titkát ne bízza rám, ne oltsa belém tudathasadását - haljon meg igazán. Akkor majd helyreáll valódi arcom, a sok darabra tört; a kínos másik nyelvet elvetem majd, s leszek mint azelőtt: a dolgos ember, a világnak élő, körötte társai, száján csöndes mosoly és hangos ének, feje fölött a fák zöld zászlai. Férfiak beszélgetnek Hazamegyek. Egy ismeretlen férfi vár az ajtó előtt.- Jó napot kívánok! - és kalapot emel. - Zarko Kalinkovhoz van szerencsém?- Személyesen! - erősítem meg.- Nagyon örülök! - és kezet nyújt. - Tudomásomra jutott, hogy el akarja venni a volt feleségemet, és feltétlenül találkozni akartam Önnel az esküvő előtt.- Kérem! - és savanyú képet vágok. - Azért jött ugye, hogy eltérítsen a szándékomtól, és elmesélje, milyen kibírhatatlan az asszony, és hogy milyen nagyot hibázok, ha elveszem?- Ellenkezőleg, vegye csak el nyugodtan! - gesztikulál lelkesen az ismeretlen. - Csak előbb tisztázzunk egy igen fontos kérdést!- Ki vele! - mosolygok rá szolgálatkészen.- Azt szeretném tudni, hogy a házastársi együttélés során Ön papucsként fog visel- keni vagy sem? - néz rám fürkésző tekintettel.- Tessék? - fortyanok fel. - Minek tart engem?- ... és hogy felviszi-e a szenet a pincéből? - és le nem veszi rólam a tekintetét.- Szó sincs róla! Ez nem férfinak való!- Vagy talán beadja a derekát, és a piacra fog járni vásárolni? - erősködik. - És szatyrokkal megrakodva tér haza?- Honnan veszi a bátorságot, hogy ilyen hangon beszéljen velem? - Alig tudom türtőztetni magam. - Hasogatja a fülem ez a sok ostobaság!- Jól van, jól van, ne izgassa magát! - nyugtatgat.- Tudja-e, hogy én hét esztendőn keresztül álltam ellen ezeknek a dolgoknak? Igaz, hogy válás lett a vége, de nem adtam meg magam! Csak azt szerettem volna tudni, nem egy olyan tutyi-mutyit talált-e magának az asszony, aki könnyed lélekkel romba dönti vérrel-verejtékkel védett hadállásaimat?- Az isten szerelmére, minek tart engem? és barátságosan megveregetem a vállát.- Az Ön elvei az én elveim is! Legyen nyugodt, az asszony nem is fogja észrevenni, hogy új férje van!- Nagyon köszönöm! - megszorítja a kezem, bátorítóan rám néz, és távozik... Fordította: ADAMECZ KÁLMÁN DÍSZTELENÜL Utoljára azt akarom. A dísztelen verset. A zengéstelen-rímtelent. Szeplőtlen-tisztát. Fosztott-kendőzetlent. Meztelen-tártat: boncasztalon halott. Titokba zárt mégis. Fölfoghatatlan: Elemek végső, fénylő rendjét. A szót. - Mely az Isten ajkain vacog. Titkos utakon furcsán megszalad, árnyékát méri, fölágaskodik, elképzel égig érő falakat, és szomorú, amikor hazudik. Példákat keres, s nem leli magát, hát az se, ez se, egy minta se jó, ha verset ír, a ríme nagykabát, de megijed, mert nem esik a hó. A lendület a kályháig viszi, ott bűntudata lesz, szégyenkezik, s mikor megpróbálja, már nem hiszi, hogy térdelve fölér a lélekig. Ernst Reel: TECHNIKAI FELKÉSZÜLÉS Régi barátom, Komorra a színművészeti főiskolán tanít. Nagyon komolyan veszi a hivatását. Amikor elragadja a munka láza, mindenről elfeledkezik a világon, és késő éjszakáig „abriktolja” növendékeit. A minap úgy kilenc körül beugrottam hozzá a főiskolára, hogy meghívjam egy korsó sörre. Mint általában, most is a kis próbaszínpadon találtam, ahol kétség- beesetten gesztikulált, mintha csak a láthatatlan nézőket hívta volna tanúnak, és verejtékben úszva azzal kínlódott, hogy egy tucat hímnemű ifjú tehetséget megtanítson arra, miként kell viselkedni a tragikus helyzetekben.- Jól nézd meg ezeket a fiúkat! - súgta a fülembe.- Tudod, ez a legtehetségtelenebb gárda, amivel valaha is dolgom akadt. így is volt. A tagbaszakadt fiatalemberek, akik közül bármelyik a kőművesszakmában is remekül elboldogulhatott volna, leírhatatlan szenvedést és ember- feletti fájdalmat próbáltak ábrázolni az úgynevezett esettanulmányokban. Szerencsétlenül huppantak a földre, mintha villám sújtotta volna őket, természetellenesen vonaglottak a poros színpadon, epilepsziás görcsökben fetrengtek, és végül olyan ügyetlenül haldokoltak, hogy rossz volt nézni.- Nem, nem, nem! - kiabált Komorra. - Egy így nem lesz jó, ez így durva kihívás a nézőnek! A néző nem buta, csak szkeptikus. Győzzétek meg! Több görcsöt, élethűbb vonaglást. Szenvedjetek, az ördög vigye el! Kíváncsi lennék, el tudjátok-e egyáltalán képzelni azt a tragikus szituációt, amit el kell játszanotok? A kegyetlen álnok ellenség rettenetes sebeket ejt rajtatok az embertelen párviadalban. Ti vérző fejjel feküsztök. Ahhoz még túl fiatalok vagytok, hogy egyből meghaljatok, ám a vég közel... Kezében a kaszával közeledik az iszonyú halál. A fiatalemberek lehor- gasztott fejjel álltak. Nem is gondolták volna, hogy ilyen nehéz a dicsőséghez vezető út. Komorra jelére újból nekifogtak a munkának. Arcukat keserves grimasz torzította el, lengették karjukat, mint egy haldokló hattyúcsapat, ide-oda dobálták kezüket és lábukat, mint a tragikus Laokoon-szoborcsoport figurái.- Elég! - intette le őket Komorra. - A Szenvedés - fájdalom - halál jelenet lesz a házi feladat. Próbáljátok odahaza a tükör előtt.- Gondolod, hogy lesz belőlük valami? - kérdeztem Komorrától már a sör- bárban ülve.- A színházban természetesen nem - mondta. - A pályán viszont... Ez ugyanis a Győzelem Sportklub labdarúgói számára szervezett speciális tanfolyam. ZAHEMSZKY LÁSZLÓ fordítása
