Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
1986. augusztus 2. “NÉPÚJSÁG 11 Nagy Előd kiállítása Pakson Nagy Előd a kortárs magyar képzőművészetnek jelentős, egyéni hangú festője, ezúttal másodszor mutatja be műveit a paksi Munkásművelődési Központ kiállítótermében. Évek óta szocialista szerződés fűzi a Paksi Atomerőműhöz, mostani kiállítását, a házigazda jogán, Szabó József, a PAV általános vezérigazgató helyettese nyitotta meg. Gyakori vendég Pakson, az elmúlt évek alkotásain gyakran tér vissza az erőmű és a város, s képeinek sorából - mint egy modern Canaletto - akár a nagy építkezés történetét is rekonstruálni lehetne. Tudatos művész, eszközeinek hibátlanul birtokában van, amit ma jó hangsúlyozni, amikor gyakran kerül háttérbe a művészet mesterségbeli része, pedig a felkészültséget nem lehet ösztönösség- gel pótolni. A magyar expresszionizmus gazdag hagyományiból indul ki, ecsetkezelése határozott, színei erőteljesek. A látvány élménye vibrál képein, s a Pakson készült munkák is erről tanúskodnak, pedig a nagy ipari építkezés inkább a konstruktivista megoldásokat kínálná. Nagy Előd azonban költészettel tölti meg a valóságot, képein nemcsak dokumentálni akar, hanem festői témává változtatja a látványt, új életet ad neki. Mindezt a biztos szerkezeten belül, ami művészetében fontos szerepet játszik. A képnek mindig egy lehetséges vizuális rendet kell megvalósítania, játék- szabályai mások, mint a valóságé, mert nem reprodukál, hanem újra teremt. Azt hiszem, Nagy Előd paksi képeit mindenek előtt ez jellemzi, a látvány szublimálódik, átlényegül, s önálló, autochton világot teremt. Paks természetesen nem csupán az erőművel és az ott dolgozókkal ad festői témát, s Nagy Előd képein a város egy- egy rejtett zuga is megjelenik, vagy távoProfán madonna labbi táj, mint az újpalotai hajnal látomása. Megnyerő, egységes kiállítás a paksi, melyen természetesen legtöbb az itt készült kép, s ez érthető is, az elmúlt években sokat dolgozott az erőműben és a városban, s 1984-ben itt festett képeiért kapta meg a Művelődési Minisztérium nívódíját. Azt viszont őszintén sajnáljuk, hogy rajzaiból nem hozott el, pedig kitűnő grafikus, kivételesen szépen rajzol, ami manapság ritka erény. Nagy Elődnek eddig több mint harminc önálló kiállítása volt, az országban sokfelé találkozunk képeivel, jelezve, hogy megérdemelten elismert művész. CSÁNYI LÁSZLÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Vasszerkezet A felvonulási épület Meliorisz Béla: SZÉL INDUL Nézem mahagóni-arcod a szemek mélybarna kútját s szitakötő-zizzenéssel júniusvégi szél indul a hegyek felől hogy játsszon velünk Ruhád alá kap és énekes melleid alatt gömbölyödik légbőlkapott fiam Péntek Imre: RÖGTÖNZÉS Én nem tudok rögtönözni, és nem tudok bőrt önözni, s őzni sem, ha akarok - mit is kezdhetek voltaképp? Engem viszont rögtön őznek, bőröm is a legjobb üzlet, töltelék és toldalék semmi esélyem voltaképp. Kiss Dénes: A GYEREKEK A gyerekek a gyerekek még a szívemhez illenek De aztán tovaillannak korán fölkeltő hajnalnak rozsdálló alkonyatoknak A gyerekek a gyerekek emelik még az egemet Szemtiszta arc puha tenyér Kinyújtott karjuk a napig ér! Néhány napja valaki elmondta, hogy két utcával feljebb, a hegyen, egy kilencéves fiú öngyilkos akart lenni.- Elbújt a kertbe, de a szíj leszakadt vele, két napig feküdt eszméletlenül a klinikán. Felizgatott a hír. Ki lehet a fiú? Hogyan jut el valaki kilencéves korában odáig, hogy ilyen elszántan kívánja a halált? A követ összetörheted, nem fáj neki. Inkább kőnek lenni, mint élni? Látnom kellett a fiút. A ház, ahová utasítottak, az alsó utcában kétemeletes volt, a felsőben már csak földszintes. Omló, régi ház, újonnan festve. Az erős nyári fényben olyan kellemetlen rózsaszínben virított, mint egy kimázolt öreg nő: egyik falát ácso- lattal kellett megtámasztani. Itt laktak. Az apa nagyon elfoglalt pincér, alig van otthon, iszik is, az anya éttermi takarítónő. Szoba-konyhás lakás az alagsorban. Kopogtam, az üvegezett, függönyös konyhaajtó rögtön kinyílt. Kövér, magas, kissé dülledt szemű fiatal nő a küszöbön.- Kit tetszik keresni?- Itt lakik az a fiú, aki meg akart halni? A nő végigtapogatott tekintetével gondolkodott, feleljen-e.- Hagyjanak már azzal a gyerekkel!... A karja megrándult, mintha be akarná csapni az ajtót, de azután inkább kilépett a kerti útra. Várta, mit kérdezek.- Miért akart meghalni a kisfiú? Keményen felelt:- Mert lopott.- Nagy megverték?- Azt csak a szomszédok mondják, haragszanak rám. -De már ingerült volt. - Miért érdekli?- Maga az anyja?- Csak ez hiányzik a szerencsémhez. Már hallottam, hogy a fiú anyja három éve meghalt. Ez az erős, magas fiatal nő faluról jött, az étteremben társult a pincérhez.- Beszélhetek a fiúval? A hangjában gúny és káröröm villant.- Azt már elvitték.- Hová?- Azt nekem nem mondták meg. Megfordult, és visszament a fehér függöny mögé, a konyhába. A fiút a meghalt anyja bátyjához vitték, egy Pest környéki faluba. Másnap a Vasvári Pál utcában felültem egy szürke autóbuszra, negyedóra alatt kiszállított. Újabb negyedóra, s megtaláltam a házat is. Szomorú ház volt ez is, de legalább nem hivalkodott. A két világháború között építették ezeket a Faksz-házakat, napraforgós előkerttel, alacsony homlokkal, gilisztahosszú udvarral. A férfi nem volt otthon. Az udvart egy öregasz- szony sepregette, rögtön izgatott lett.- Azt a gyereket nem vihetik el! Az apja írást adott róla, hogy a Feri ide tartozik. Innen már senki nem viheti el! A nagyanyja volt. Az ellenkezés lassan megtört, amikor megértette, hogy a fiút nem akarom elvinni, csak beszélgetni szeretnék vele. Illés Endre: Mint a kő- De aztán ne kínozza, eleget kínlódott már szegény. A fiú, akit megvertek, és aki meg akart halni, sápadt volt, mintha sohasem érte volna nap. „Aszténiás, hiperesztéziás" - írhatták be kórtörténetébe a klinikán. Tíz perc múlva kettesben maradtam vele az elülső szobában.- Azért, mert megvertek?- Nem. A fiú azt a szíjat hurkolta a fára, mellyel a kövér, fiatal, erős mostoha verte.- Hát akkor miért?- Mert azt mondták, loptam.- És nem?- Csak játszani akartam. A Horváth Karcsinak van egy lábbal hajthatós kis autója, az mindig kint áll az emeleti folyosón, az ajtó előtt. Karcsi a barátom, és megengedte, hogy az autót akármikor levihetem az utcára. Kedden is a ház előtt hajtottam az autót, amikor meglátott a Karcsi mamája, és azt kérdezte, miért akarom elvinni az autót. Karcsi megengedte, hogy járhassak vele, mondtam. De akkor már ott volt Ági néni is, és pofon ütött. Tetszik tudni, Ági néni ... a mamám. Büdös tolvaj, kiabálta. Te koszos, büdös tolvaj, majd megtanítalak! Bevitt a szobába, ott vert. Ilyen ványadt és szomorú volt a története. És ezért majdnem meghalt. Csak ezért? Mennyi minden zsúfolódik a legszegényebb életbe is. Mert a történet voltaképpen ott kezdődik, hogy amikor meghalt az anyja, ö rögtön idekerült, falura. De a tartásért pénzt kértek, és az apja nem akart fizetni érte, inkább vissza vitte Pestre. De otthon már új anya volt, az erős, fiatal, kövér nő, aki utálta és dolgoztatta a vézna, zárkózott, vérszegény fiút.- Csak az iskolában írhattam meg a leckét. Ági néni otthon nem engedte. Kedden is azért haragudott, mert az autóval elmentem játszani...- Sokat vert?- Mintha felelne, a bal arcához nyúlt. És csak ekkor - a mozdulatából - értettem meg a különös, fintorgó, félrehúzódott arc titkát: ennek a kisfiúnak faciális bénulása volt. Mindig jobb kézzel ütötték. Mit kérdezhettem volna még tőle?- Tudod, mi a halál? Nem felelt.- Apádnak fájdalmat okoztál volna, erre nem gondoltál? Nem! - mondta a hallgatása.- Azt sem akartad, hogy Ági néni megijedjen? Csak intett: nem.- Hát mit akartál? A grimaszba torzult arca egyetlen grimaszba torzult szóval felelt:- Lekopni! Nem hetykén mondta, nem is szomorúan - egyszerűen, hitelesen. Lekopni. És ezzel a szóval vált teljessé a portréja. Mert kétféle öngyilkos van: aki halálában is, az élőkre sandít, és bosszút akar állni - és aki már nem gondol senkire. Ez a fiú úgy akart elmerülni, mint a vízbe esett kő. Egy nagyon kedves tanáromtól hallottam egy régi anatómiai gyakorlaton, a boncterem bádogasztalánál: Mors est actus naturae, quo persona res efficitur. A halál az a természeti változás, melynek folyamán a személyből tárgy lesz. A napokban, 84 éves korában, elhunyt Illés Endre. E tárcájával emlékezünk a jeles íróra, kritikusra, irodalomszervezőre.