Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
( TOLNA \ _ 1A tüépüjsag 1986. augusztus zo. Mit jelent az, hogy alig több, mint kétszázezer híján kétmillió állampolgár vallotta magát a legutóbbi népszámláláson magyar származásúnak? Mennyi közülük a magyar? Az a csaknem félmillióra becsűit amerikai, akinek magyar az anyanyelve? De hiszen a pennsylvaniai Pitts- burghben mintegy tizenötezren tartják magukat magyarnak, s közülük legfeljebb ha ezer beszél magyarul. S ugyanitt találkoztam olyan magyarul hibátlanul beszélő amerikaiakkal, akik sohg nem jártak szüleik vagy éppen nagyszüleik szülőföldjén Kivándorlók, emigránsok v Pennsylvania állam egyébként jeles szerepet játszik az' amerikai magyar kivándorlás történetében. Itt alapította meg Hazleton bányatelepen tizenhárom magyar bányász éppen száz évvel ezelőtt a Verhovay Betegsegélyző Egyesületet, mely az idén pitts- burghi központjában mái William Penn Association néven, de magyar jellegét lényegében megtartva, ünnepelte a centenáriumot. S ugyanabban az évben, amikoi a Verhovay Betegsegélyző Egyesület alakult, jött létre az első magyar település Kanadában. A bányászokat éppen úgy az ínség hajtotta a tengerentúlra, mint azokat a zselléreket, akik a magyarok Kanadába települését elindító Esterházy Pál nevét viselő Esterház kolónián kezdték újra az életet. De, hogy a munkások, bányászok, parasztok mellett jó szerencsét kereső városi kisemberek is összefogtak egymás megsegítésére, anyanyelvűk megőrzésére Amerikában, azt bizonyítja a New York-i Első Magyar Önképzőkör 97 esztendős története. Az összejövetelek nyelve csaknem száz éve változatlanul magyar, igaz, hogy a tagság újabb és újabb kivándorlókkal bővült az évtizedek folyamán. Ennél régibb alapítású egyesületek is jelzik Európában a munkát, megélhetést kereső magyarok útját. Idén ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját Nyugat-Berlin- ben a Magyar Kolónia E. V. Berlin, és ünnepli ez év második leiében Párizsban a Kölcsönösen segélyző Magyar Egylet. A múlt században, s századunk első éveiben a magyar (magyarországi) kivándorlás zöme azonban a tengerentúlra irányult, érdekes módon nem feltétlenül állandó letelepedési céllal. Ame- ' rika sokak . számára néhány év kemény munkát jelentett — jórészt család nélkül —, mely megalapozhatta az otthoni élet- újrakezdését a verejtékkel szerzett földdarabbal, vagy falusi -üzlettel, kisvállalkozással. Mikszáth Kálmán írásaiból ismerhetjük a jómódúan hazatért amerikás magyart, vagy azokat a' felvidéki falvakat, melyeknek Amerikát ugyancsak megjárt lakói angolul beszélgettek egymás között. Fordulatot az első világháború hozott, mely a hazatérni szándékozókat is kinnmaradásra kényszerítette. S még nagyobb változást a második világháború, mely a harmincas évek nem túl nagyszámú, de többségében haladó gondolkodású emigrációja után olyan tömegeket sodort „Nyugatra”, melyek részben Nyugat-Európában vertek tartósnak bizonyult gyökereket, részben a tengerentúlon, most már Észak- Amerika mellett jelentős^ számban Latin-Anerikába és Ausztráliába kerülve, igyekeztek új életet kezdeni, s csak töredékük vállalta az aktív politizálást, és éltette magában a reményt — rendszerváltozásra spekulálva — a hazatérésre. Ki az „igazi*’? A második világháborút követő koalíciós korszak politikai csatározásaiban részt vettek, várakozásaikban csalódottak — akiket egy emig- rációs történetíró „Negyvenheteseknek” nevez, — majd az „ötvenhatosok” változatos árnyalatai színezték a szórványmagyarság képét. Ma a mintegy 15 millióra becsült magyarság csaknem egytize- de emigrációban él." Pontos számot nem lehetne mondani, hiszen milyen kritériumokat szabhatnánk meg arra, hogy ki a magyar, vagy még inkább, ki az „igazi magyar”, amint azt határainkon kívül gyakran hallani pozitív értelemben is, azt jelezve, hogy az számíthat erre az elismerésre, aki hazájától elszakadva sem adta fel magyarságát, s igyekszik azt leszármazottaira is átörökíteni. S persze, olyan értelemben is, hogy az az „igazi magyar.” aki semmi - lyeij közösséget nem vállal a mai Magyarországgal. A magukat ebbe az utóbbi kategóriába számítók egyre kevesebben vannak, s a jó néhány Nyugaton megjelenő magyar nyelvű lapban lezajlott vita a hazamenni vagy nem hazamenni kérdéséről úgy dőlt el, hogy alig akad valaki, aki mást nyíltan lebeszélne a hazalátogatásról. Ma már az öt-hatezernyi cserkésznek is azt ajánlják vezetőik, hogy ismerkedjenek meg Magyarországgal . Változó szemlélet Ha cinikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy visszájára fordult az- egykori reakciós jelszó, hogy „lábával szavaz a magyar”, hiszen az elmúlt években egyre emelkedett a hazalátogató magyar származású külföldi állampolgárok száma, tavaly már csaknem elérte a 230 ezret. Nem akarunk ebből messzemenő politikai következtetéseket levonni azon túl, hogy megváltozott a hazai helyzet és a nemzetközi légkör. Amikor itthon nem volt tanácsos külföldi rokonokkal dicsekedni, azokban az országokban, amelyek a legnagyobb számban fogadtak be magyarokat, a gyors asz- szimiláció volt a követendő út. Az enyhülés szakasza itt is, ott is módosított a gondolkodásmódon, s szerencsére a?, enyhülés időleges visszaszorulása nem változtatott ezen. Mi is odafigyelünk arra, mi rólunk a külföldön élő magyarok véleménye, a gyors beolvadást szorgalmazó országokban is elterjedt az a nézet, hogy a nemzeti kulturális sokszínűség nemcsak az egyént, a nemzetet is gazdagítja. A befogadó ország hű állampolgárának és ugyanakkor magyarnak lenni nem összeegyeztethetetlen. S ahogy a szórványmagyarság- hoz tartozók örülhetnek, s egyre nagyobb számban örülnek is a hazai fejlődésnek, úgy kísérjük itthonról figyelemmel, s nyugtázzuk elismeréssel külföldön élő magyarok sikereit. Ennek a szemléleti módnak a'terjedése — terjesztése — nem ment könnyen. Hiszen aki valamikor, valamiért elhagyta a hazáját, magának is, másoknak is indokolni igyekezett tettének jogosságát. Az itthonmaradottakban pedig még élhetnek fenntartások a hazájukat elhagyottakkal szemben. Ezeken — mindkét részről — túljutni nem elvek feladását jelenti. Kapcsolataink alakulása a szórványmagyarsággal, számtalan példával bizonyította, hogy az elvek, a politikai meggyőződés megtagadása nélkül is közeledhetünk konkrét célok megvalósítása érdekében. A kompromisszumos készséget nem szokták a magyar nemzeti sajátosságok közé sorolni, nálunk rosszabb hangzása van, mint néhány országban, ahol nemzeti értéknek tekintik. Nevezzük hát megértésnek, megértésre való törekvésnek a közeledés feltételét. Ez nem kíván egyetértést alapvető kérdésekben, de megteremtheti az együttműködés lehetőségét elsősorban azon a területen, amelyben mindenki, aki magyarnak vallja magát, érdekelt lehet úgy, ahogy azt 17 esztendővel ezelőtt Váci Mihály költő megfogalmazta a Népszabadságban megjelent „Az oldott kéve” című cikkében : „A szórványmagyarság nyelvi megmaradásáért küzdeni egyetemes és emberi teljesítmény. Ezért minden magyar írónak és felelős embernek meg kell tennie legalább annyit, amennyi ma lehetséges." Kölcsönös megbecsüléssel Az elmúlt 17 év eredményei az óhaza és a szórványmagyarság kapcsolatainak alakulásában, amit egyre inkább figyelemmel kísérnek a szomszédos országok magyarságának képviselői is, azt bizonyítják, hogy meghallgatásra találtak Váci Mihály szavai. Hozzájárultak ehhez az anyanyelvi mozgalom rendezvényei, és azok a találkozók, ahol hazai és magyar származású külföldi tudósok — a legtöbb esetben az egykori iskolatársak egymásratalálá- sávál — olyan eszmecserét folytatnak, amelynek tudományos és gyakorlati haszna is lehet. S akárhogy alakult is az elmúlt 17 évben a világ sora, ma a korábbinál jóval több a lehetőség a megértésre, akkor is, ha vitatkozunk egymással, ha az államalapítás óta eltelt évszázadok eseményeinek megítélésében nem is mindig értünk egyet, ha másként is emlékezünk meg egyes évfordulókról. Minden nehézség ellenére kialakult, és további fejlődést ígér a szór vány magyarság széles, a kapcsolattartásban érdekelt tömegeivel olyan, a kölcsönös megbecsülésen alapuló viszony, mely más vonatkozásban is példamutató lehet. RANDE JENŐ a Magyarok Világszövetségének főtitkára Történeti magyar hímzés „Gabi hímzéseivel szinte egyedül áll széles e hazában” — mondta Flórián Mária a szentendrei skanzen muzeológusa a Székesfehérváron rendezett kiállításon, ahol Koltai Lászlóné történeti értékű munkáiban gyönyörködhettek az érdeklődők. Hímzett képein bibliai történetek, a boldogság, a feltámadás, az élet, a halál legendás madarai, ég és föld állatszimbólumai elevenednek meg, Ady- és Pilinszky- versek üzennek. A hímzés hazai történetének kezdetei I. István király uralkodásának idejére tehetők. Felesége, Gizella hímzőműhelyében német és görög apácák, magyar udvarhölgyek készítették a finom művű munkákat. Ebben a műhelyben készült az az aranyhímzéssel borított koronázási palást, amit a királyi pár a székesfehérvári egyháznak adományozott. A ráhímzett felirat szövege: „Krisztus megtestesülésének 1031. évében a 14. indictióban István király és Gizella királynő által készített és adatott ez a kazula a Fehérvár városában lévő Szent Mária egyháznak.” A pompakedvelő magyarok a lakomák terített asztalát díszes, hímzett abrosszal terítették. Még az étekkínáló kezekre is hímzett kendők kerültek. A Magyar Nemzeti Múzeum őrzi II. Lajos király feleségének, Máriának esküvői öltözetét, amely valóságos műremek. Arany, ezüst hímzését ugyanúgy tekinthetjük Magyarországon készült olasz reneszánsz jellegű hímzésnek, mint a magyar úriMmzés első megjelenésének. Az európai múzeumok és gyűjtemények közül Magyar- országon maradt fenn legnagyobb számban 17. századból származó hímzés. „Nagy mennyiségük, speciálisan magyar jellegük, 1 í. századi eszak-magyarországi perzsaöltéssel varrott kézimunkarészlet művészeti és technikai értékük, később a magyar népművészetbe való átáramJásuk indokolják, hogy széles körben ismertté' valljanak” — hangsúlyozza V. Ember Mária, aki 25 éven át vezette és fejlesztette a Magyar Nemzeti Múzeum textiligyűjtemé- nyét, és feldolgozta a magyar úrihímzés történetét. A főúri, a köznemesi és a jómódú polgárasszonyok otthon készítették magúik és családtagjaik legdíszesebb • ruháit. A korabeli levelezések egyik leggyakoribb témája a díszítések ügyében adott és kért jótanács, s a mintacsere. Teléki József né Bethlen Kata is sok tanácsot adott hímzések készítéséhez, sőt rendelésre is elvállalta keszkenők varrását. 1729-ben a következőket írta Teleki Sándorhoz címzett levelében: ,„ .. minthogy énnékem felesen vannak varróim, én.bizony tiszta jó szívvel varratok, ha az Úrnak, Sógor uramnak is úgy tetszik.” - A hímzés népszerűségét az is mutatja, hogy a varróládiká- kat még a kolostoriba vonuló szűzék is magukkal vitték. A 17. században Batthyányiné Poppel Éva udvara olyan nevezetes volt a kézimunka- oktatásbain, hogy az egyik osztrák herceg hozzá küldte tanulni két leányát. A nagyasszony a Székesfehérváron élő Ammhát Aga feleségét, Fá- tit is felkereste levélben híim. zésminták ügyében. A török varró-asszonyokat bulyának nevezték, akiket a kótya-vetyéken adtak-vettek. Tőlük tanulták meg asszonyaink a török hímzést. A fonalak közül a legbecsesebb a skófium volt; az aranyból, ezüstből húzott vékony drótszálat nevezték így. A XVII. században ezeket Törökországból szállították, de miután nágy divatja lett, hazai A jellegzetes gránátalma előállításáról kellett gondoskodni. II. Rákóczi Ferenc munkácsi várában állította fel a skófiumhúzó műhelyek egyikét, ahol törölk és örmény származású mesterek dolgozták. A jó hímzőtűt is nagy becsben tartották, többnyire Bécsben vásárolták. A kor legmárkásabb darabjai az olasz és a török hímvarrótűk voltak. „Nemcsak az jellemző, amit átvettünk, az is, amit nem. Csak a lelki egyezések honosodtak meg, olvadták bele hímzéskultúránkba. Érvényesült egyfajta tudatos válogatás, egy nagyon magabiztos ízlésirány határozottsága lelhető fél ezekben a kézimunkákban. A törökös hímzés egyik jellemzője a növényi ornamentika, a színek rendszer szerinti váltakozása. A hímzett virágok a mi asszonyaink kezében elvesztették kissé merev formájukat, szabadabb, kötetlenebb formát kaptak. Élettel, egyéni érzésekkel, gondolatokkal teltek meg a munkák. A török formák európai alkalmazása és kivitelezése nálunk egyedi módon történt. A magyar munkák mentesek a túlzsúfoltságtól, a barokkra jellemző tobzódástól, a rokokó cikornyás bájától. Viszont átvettük- a lendületes vonalvezetést, a fények és színek játékát, a részletek sokféleségét” — magyarázza Keltái Lászlóné. Koltai Lászlóné a főváros hajdani női ipariskolájában tanult. Az úr hímzés meghódítását 1955-ben határozta el, de csak 1970-ben tette le az asztalra első munkáját. Addig tanult, készült, gyakorolt. Fegyelem, hűség, alázat, szorgalom kellett elsajátításához. Talán nem véletlen, hogy igen kevesen művelik széles e hazában, ilyen színvonalon pedig — úgy hírlik — senki más. Hazai, külföldi megrendelések, Kisjankó Bori-díj, kiállítások jelzik, hogy a sokáig elhanyagolt, érdemtelenül mellőzött úrihímzés kezdi elfoglalni méltó helyét hímzéskul túránkban. Ez jórészt az ő érdeme. Zágoni Erzsébet FOKI I. sz. gyáregysége, Bátaszéfc. Or bánhegy út felvesz középiskolai végzettségű és középfokú munkavédelmi szakvizsgával rendelkező férfi Munkaerőt, osztott munkakörbe. Jelentkezés: személyesen vagy a 182-es telefonon, Tóth József né adim. vezetőnél . (4/1) Szekszárdi' Szabó Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz gyors- és gépíró végzettségű munkatársat. Jelentkezni lelhet: Szekszárd, Wesselényi u. 16. sz. alatt, a titkárságon. (284) A Gép- és Műszeripari Szövetkezet Tolna, Ságvári u. 1. felvesz env technológust, egy gyártásfejlesztőt gépipari technikusi vagy ' üzemmérnöki végzettséggel. (x) A Szekszárdi Mezőgép Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ jó kereseti lehetőséggel — Imk-villanyszerelőt. — lakatosokat, — géplakatosokat karbantartói, — férfi és női betanított munkásokat gépkezelői munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat munkaügyi csoportjánál tehet. Sziekszárd, Keselyűs! u. 20. Telefon: 11-611, 56-os mellék. (402)
