Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-20 / 196. szám
1986. augusztus 20. / TOLNA \ nÉPÜJSÁG. 11 A kíváncsiság és a hiúság etikája Lukács György vázlatosan maradt önéletrajzának, az Átélt gondolkodásnak utolsó soraiban megdöbbentő gondolatok szerepelnek: Lukács a legpozitívabb emberi tulajdonságnak a kíváncsiságot tartja, a legnegativabbnak pedig a hiúságot, melyből szerinte minden rosSz emberi megközelítés ered. Vajon jogosult-e emberi jellemvonásokat, karakterjegyeket erkölcsileg-társadalmilag megítélni? Ezzel már régóta kísérletezik a filozófia. Arisztotelész például a közép fogalmát tartotta minden helyes magatartás kiindulópontjának. így bizonyított: a vakmerőség és a gyávaság között a bátorság a középfogalom, tehát a bátorság erény, a két szélsőséges pedig annak az ellenkezője. S a filozófia története folyamán - hogy még egy példát említsünk - felfedezték az enthusiasmus, vagyis a lelkesedés pozitív erkölcsi szerepét is. Velük szemben mindig gyanúperrel éltem. Nagyon vulgárisán megfogalmazható okból. Mert például a lustaság mindenképpen negatív karaktervonás a társadalom egésze szempontjából, ha a lustaságot önmagában veszem. Hasonlóképpen a szorgalom önmagában feltétlenül pozitív tulajdonság és társadalmilag hasznos. Csakhogy nem lehet önmagában venni és önmagában tekinteni sem a lustaságot, sem a szorgalmat. Mert ha például így kérdezek: mi a társadalmilag hasznosabb, a lusta tolvaj avagy a szorgalmas, pontosan fordítva fogok válaszolni, mint ez előbb (ameny- nyiben itt társadalmi „hasznosságról” beszélhetünk). Úgyhogy mindez azt mutatja, nem a tulajdonságjelzökön múlik a dolog, hanem azon, hogy a tulajdonságok mihez kapcsolódnak. így adott esetben a vakmerőség nagyon hasznos lehet, sőt csak az lehet hasznos még a bátorsággal szemben is. Még az is előfordulhat, hogy a gyávaság konkrét haszonnal jár, nemcsak önmagunk, hanem a társadalom szempontjából is. Emlékezzünk csak a Ballada a katonáról megrázó képsoraira, amikor a kiskatona rettenetes félelmében kifejezetten gyáván hajtotta végre a hőstettét. Úgy vélem, reális azt mondani: az erkölcsöt nem helyes sem szélsőséges, sem középfogalom jellegű tulajdonságokhoz kötni. S ezek után térhetünk vissza a kíváncsisághoz, melyről a közhit úgy véli: valamiféle rossz tulajdonság. A gyereket már egészen kiskorban azzal intik le, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik. Ha a kíváncsiságot dicsérni kezdjük, a közhittel szemben kell fellépnünk, de nem a filozófiai hagyománnyal szemben. Már Platónnál szerepelt az a gondolat, hogy minden tudás alapja az, ha képesek vagyunk csodálkozni. Rácsodálkozni a dolgokra persze lehet nagyon naivan is, nagyon felületesen is, és az az amerikai középosztályra jellemző magatartás, mely mindent hangos oh! - felkiáltással kísér, bizony nagyon messze van a Pla- ton-féle csodálkozástól. Még messzebb a kíváncsiságtól. Mert valóban csodálkozni csak az tud, aki tényleg kíváncsi. Csodálkozni ugyanis lehet nagyon felszínesen, tehát anélkül, hogy tudnánk, voltaképpen min is csodálkozunk. Mennyire más csodálkozás azonban az, amikor például a természettudományban jártas ember számára egy furcsa természeti jelenség adódik, amely valóban szokatlan, s éppen ezért csodálkozik el, mivel nagyon jól tudja, hogy átlagos természeti feltételek közepette nem szokott létrejönni az adott jelenség. T ehát nagy különbség van aközött, hogy kíváncsisággal csodálkozunk-e, vagy pusztán kíváncsiságból. A kíváncsiságból való csodálkozás igényét elégítik ki a különféle katasztrófa filmek, lásd a Földrengést, vagy jónéhány sci-fit. Az áltudomány egésze is erre az igényre épít. De milyen más csodálkozás még Kolumbusz csodálkozása is azon, hogy az általa Indiának hitt földrészen nem azt találta, amit várt. Mert Kolumbusz kíváncsi emberként valóban kíváncsisággal csodálkozott, és kíváncsisága megmaradt a csodálkozás után is. A kíváncsiság tehát a megismerés hajtóereje, az objektív valóság megismerésének alapvető motívuma. S az az igazság, hogy aki kíváncsi, bizonyos értelemben mindig fiatalos marad. Sőt egyenesen azt mondhatnánk, hogy az élet azzal ér véget, amikor az ember már nem kíváncsi. A teremtő, a gondolkodó ember mindig kíváncsi, mert érdekli az, hogy hogyan változnak az emberek, a társadalom, mi történik a „világban”. Ezért a kíváncsiság nem más, mint az állandó és totális újra törés, vagyis az új megismer- niakarásának tulajdonságbeli kifejeződése. Emberek, akiket betegség vagy más súlyos csapás ér, meg tudnak újulni azért, mert érdeklődnek, mert még el tudnak csodálkozni dolgokon, mert nem hajlandóak kívülmaradni a világon. Ha az ember elveszíti érdeklődését, kíváncsiságát, az nem más, mint a halál szellemi előkészítése. De vajon a hiúság szembeállitható-e a kíváncsisággal? A hiúságot a köznapi értelemben bocsánatos bűnnek tartjuk, sőt mi több, az elhanyagolt emberekkel kapcsolatban még azt is szoktuk mondani: nem ártana, ha lenne bennük valami hiúság. Nem köznapi értelemben azonban a hiúság már veszélyes tulajdonság. Ténylegesen a kíváncsiság ellentéte. A kíváncsi ember mindig valami vagy valaki másra kíváncsi. Ha megtanult vagy felismert valamit, akkor nem annak örül a hiú ember, hogy ö azt a dolgot már ismeri, hanem annak, hogy ő az, aki ismeri az adott dolgot. A hiú ember elsősorban önmagára kíváncsi. Ha más iránt érdeklődik, akkor számára nem az a fontos, hogy a másik emberen segítsen, hanem az, hogy mindenki lássa: ő segita másikon. A kiváncsi ember azt kérdezi: hogyan állok én hozzá a valósághoz, a hiú pedig így kérdez: hogyan áll nekem a valóság, vagyis hogyan dekorál engem a valóság egésze. Szükségszerű azután, hogy láncreakció módján következményei is legyenek a hiúságnak. A hiúság vezeti el az embereket oda, amit ma divatos szóval presz- tizsfogyasztásnak nevezünk; mert hiszen a hiúság ilyenkor úgy jelenik meg: nekem van - másnak nincs. Nem tudom, hogy erre az ellentmondásra, melyet oly szellemesen hangsúlyoz Lukács, vagyis a kíváncsiság és hiúság ellentmondására mennyire lehet általános etikát építeni. Az azonban bizonyos, hogy a kíváncsiság etikailag materialista tartalmú, mivel az objektív dolog iránti érdeklődés, az objektív viszonyokon történő elcsodálko- zás, a más emberek helyzete iránti ro- konszenv és megismerésvágy irányítja. Ugyanígy bizonyos, hogy a hiúság etikai szempontból feltétlenül szubjektív idealizmus, mert nemcsak önmagát méri önmagával, hanem az egész világ mértékévé az az ember válik, aki a hiúságtól eltöl- tötten néz szembe a valósággal. Azt sem tudom bizonyosan, hogy ha erre a hiúság-kíváncsiság ellentmondásra építenének egy gyakorlati pszichológiát, vajon az mennyire lenne eredményes. De az már vitathatatlan, hogy az emberek valósághoz való fordulásának, valósághoz, társadalomhoz való viszonyának minden bizonnyal egyik mértéke abban van, hogy minden egyes ember miképpen tudja megoldani a benne lévő hiúság leküzdését, és a benne lévő kíváncsiság megerősödését, és objektív tényezővé válását. Ellentmondásban élünk. Minden bizonnyal önmagunkban is. De az ellentmondások feloldása határozza meg azt, hogy mennyire tartalmasán élhetjük a társadalmi létet. HERMANN ISTVÁN A múlt és a jelen harmóniája Ratkó József: Megújuló történelmi városok TÖRTÉNELEM Pécs, a Citrom utcai tömbbeépítés, balra a régi városfal a gyilokjáróval, háttérben a felújított Nagyposta épülete (Fotó: Cseri László) Történelmi városaink rekonstrukciójáról beszélgettünk Dr. Román Andrással, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetőjével:- Szívesebben veszem rekonstrukció helyett a rehabilitáció kifejezést - mondja dr. Román András -, jobban, pontosabban fejezi ki, hogy mi a beteg városrészeket gyógyítjuk, próbáljuk eredeti formájukba visszaállítani. A hatvanas, hetvenes években - nagyon helytelenül - a történelmi városok körét szűkén értelmezték. Azokat sorolták ide, amelyeknek müemlékértékű központja van. Ezek kevés kivétellel középkori jellegű városok, vagy városrészek, mint a Budai Várnegyed, a soproni belváros. A történetiséget azonban nem lehet és nem szabad időben lezárni, behatárolni. Ha így vesszük mindössze 15 várost tarthatunk csak nyilván, ma azonban már átértékelve a történelmi városok jellegét, jóval többről beszélhetünk. Ide tartoznak a később épült városok, városrészek is, ha azok építészetileg jól átgondolt, máig ható és élő stílust képviselnek. Megemlíteném például a fővárosi Weker- le telepet vagy a budapesti VII. kerület nemrégiben felújított részét. Az előbbi, az 1900-as években épült, Koós Károly és tervezőtársai elgondolásai alapján. S Egy hangulatos utcarészlet az újjáépített budapesti VII. kerületben mert ezeken a helyeken ma is élnek, és a régi házak megfelelően funkcionálnak, feltétlenül a megmentésre, védelemre szoruló városrészek sorában a helyük. Ma már az új szemlélet jegyében legalább 30 hazai város, városrész sorolható ide.- Említette, hogy a korábbi években súlyos hibákat is elkövettek mind az építészek, mind a műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberek.- Sajnos a hatvanas években úgy állítottak helyre, védtek meg történeti városrészeket, hogy közvetlen környezetüket tönkretették. Ami a történeti városrészen kívül rekedt, szabad prédájává vált a rombolásnak. így helyrehozhatatlan károk keletkeztek például Székesfehérváron, Veszprémben, igaz, a kijelölt, védett területet megmentették, de környezetére,’ annak értő átalakítására nem fordítottak gondot. Az eredmény: szörnyű ellentmondást mutat a környezet és a védett városrész.- Ennek a helytelen építészeti megoldásnak anyagi okai voltak?- Nem hiszem, hogy a pénzen múlott volna, ami például Székesfehérváron történt. Szerintem az átgondolt városfejlesztés gazdaságosabb. Tudok azonban jó példákat is említeni. Az okos és értő városrendezés szerencsére védelmet nyújtott Sopron, Eger, Kőszeg történeti magjának és környezetének, de említhetem a Budai Várnegyedet is ugyancsak a korábbi évek rekonstrukciójából. Most, a nyolcvanas években örvendetes építészeti rehabilitációt végeznek Győrben is. Szintén jellemző ez a szemléletváltozás Pécs történeti részének, környékének átformálására és Pápára. Tanultak a múlt hibáiból Székesfehérváron és ma már nem követik el azokat az építészeti tévedéseket, részletes rendezési terv alapján tevékenykednek. Igen jó munkát végeztek Vácott, Magyaróváron és Szentendrén is. Utóbbi városban - ezt külön kiemelem - nincsenek könnyű helyzetbén az építészek: a legtöbb védett épület magántulajdon. Tulajdonosaik bár szeretik otthonukat, nem áldoznak annyit felújításukra, illetve nem teszik ezt olyan okos körültekintéssel, mint ahogy állami for- . rásból és építészeti irányítással lehetne, kellene.- Az Ön által említett átértékelés a történelmi városok, városrészek megítélésében napjainkban is tart?- Elsősorban a szemléletváltozás ter- ' jedését hangsúlyoznám, amely mindenképpen segít megmenteni értékeinket és próbál környezetével is harmóniát teremteni. Érdekes módon a mostani nehéz gazdasági helyzet kedvezően hat a rehabilitációra.- SEBESTYÉN Mindennap ünnep, forduló, születésnap, halálnap. Ünnepe lelket földúló születésnek, halálnak. Hétfőn múlt ezer éve, hogy térdre esett az ország, siratni, elsiratni rossz papokra bízta sorsát. Csütörtökön, körülbelül hét-nyolcszáz éve ennek, mellének tatár-nyíl szegült, s kihalt a fele nemzet. És hogy gazdátlan ne legyen király nélkül az árva, kiadta a történelem, művelni - harmadába. S a halál ügyes gazda volt - megkoronázta Dózsát, munka közben himnuszt dalolt, taposott őszirózsát. Halálos centenárium a szita-szita péntek. Tüdőt, lelket köptek falun tízezer jó cselédek. Szombaton másfélmillió koldus tengerre szállá. Fölbúgott, indult a hajó a Föld túloldalára. Csomagot lestünk, híreket; asszonynép várta jöttük. Óriás sírhantok, hegyek púpozódtak fölöttük. S mindennap ezernyi halott, és tíz- és százezernyi, míg leltünk egy vasárnapot gyászolni, ünnepelni. De újra kezdődött a hét. Földet és pofont adtak, gázolták növekvő hitét a munkásnak, parasztnak. Lépes György, rongy Szapolyai, Haynau, Tisza István, Horthy, pióca Prónay volt itt a botosispán. A földbe ember vettetett, vérben csávázott holt mag, - Szabadság, műveld földedet, s teremnek majd e holtak. Kalász László: HAZÁM elátkozott kicsi ország millió igába fogott nemes állat iszonyat-szenvedő gyönyörű dolgaidért ostorolt-vert seb-indás fejeden csak alázat hajtott s emelt düh remegés örökkön másnak vedlő csont-hús-in-csigolyák századain csak a kín vala részed a kínban nőtted újra és újra a bőrt lelked is elorozták lelked is újraszületted: szomorú hajszolt nyomorult gyermekeid bátrabbja-nemesebbje harcra ha állt fel: szívét is kiütötték s kínozták sebeid hazám elátkozott kicsi ország millió igába fogott nemes állat visszavarázsolt csodaszarvas: erős lassan leveted igáidat a béklyók hullanak hulljanak ím szaporán ezredes szaru-ágaidon -égbe szökelljen a jelen: fészkeink-palotáink gyáraink rügyeznek gallyaidon repülsz szökkenj is e ritka tavaszban csapdákon vermeken által és nem a nyájban a többi között de társként a többi között s ne iga nyomjon újból de szállhass jövőbe igaz gyermekeiddel hazám hatalmas kicsi ország
