Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-16 / 193. szám
1986. augusztus 16. NÉPÚJSÁG 11 A TIHANYI SZOBRÁSZ Borsos Miklós nyolcvanéves Mai képzőművészetünk élő klasszikusa, Borsos Miklós, nyolcvanéves. Sokoldalú művész: szobrász, érmész, grafikus, de mindennapjaihoz szervesen hozzátartozik a zene, sőt az irodalom művelése is. Önéletrajza, a Visszanéztem fél- utamból, maradandó könyvsiker volt. A pálya titkairól, elindulásáról, művei keletkezéséről így nyilatkozott tihanyi otthonában, melynek kertje felesége, a művészi ízlésű Kéry Ilona jóvoltából a sziget egyik nevezetessége: „A művészetre Lyka Károly A művészet könyve című munkája hívta fel a figyelmemet, még Nagyszebenben, gimnazista koromban. Tőle kaptam az indíttatást, az igényességet, a művészet lényegére való figyelést. Attól fogva az iskola nem érdekelt. Győrben ki is léptem a negyedik gimnáziumból. Apám győri órásműhelyében aranyműves lettem.” „A művésznyomor abban az időben elképzelhetetlenül nagy volt, de mégis vállaltam, a nélkülözések, a letörés, betegségek ellenére is, melyek akkor megtizedelték a fiatal művészek sorait. Olyan mintaképeink voltak az éhezés terén, mint Rudnay, Derkovits, József Attila, Egry József.” A csapásokból Borsos Miklósnak bőven kijutott. Először a Képző- művészeti Főiskolára sem vették fel. Akkor vándorbotot vett a kezébe, a régi inasok módjára pénz nélkül elgyalogolt Olaszországba, az oly vágyott Firenzébe, hogy a nagy mesterek örök érvényű műveiből tanuljon. „Fiatalon műveik döntően befolyásolták látásomat. Ennek köszönhetem, hogy Akt a vízparton (rézkarc) nem az akkori párizsi napi stilusváltoza- tok légkörébe kerültem, hanem Donatello, Michelangelo, Verocchio közelébe. Akkor még festőnek készültem, bár festményeim egy részével nem voltam megelégedve, és azokat Firenzében az Arnó- ba dobtam. Ekkor már túl voltam az izmusok kísérletezésein, amit én sem tudtam elkerülni. Amikor azonban eljutottam addig, hogy csak egy fekete pont és egy vonás maradt a papíron, úgy éreztem, elveszítettem azt az örömöt, belső izgalmat, amit az érzékletes rajzolás okozott. Láttam, hogy a legnagyobb kortárs mesterek, Picasso, Braque, azért hagyták ott oly rövid idő alatt az általuk kezdeményezett kubizmust és tértek át az érzékletes rajzolásra, festésre, mert ha a művészet statikussá válik, elveszíti fejlődőképességét. A rajzolás után rézdomborítáaökat készítettem, köveket, márványokat cipeltem haza és elkezdtem faragni. Első szobrom, az „Anya gyermekkel” mámoros örömmel töltött el, amelynek nem volt más magyarázata, mint hogy megtaláltam műfajomat. A század megújulásra igyekvő művészi törekvései a szobrászatban is érintettek, hiszen csak a dilettánsnak nincs apja, anyja; az teljesen eredeti, - mi kötve vagyunk apákhoz és nagyapákhoz, sőt kortársainkhoz is. - Mikor mi már szétnéztünk a világban, semmi művészi felfedezni való nem volt, mert Brancusi már 1910-ben megcsinálta a „Tojás”-t ami hatott nemcsak rám, hanem Henry Várakozó halászok (tusrajz) A nagy hal (tusrajz) M i Moore-ra és annyi más kortársamra is. Nálunk azonban nem az utánzás következett, hanem az, hogy e hatások alapján az akkor akadémikus hagyománytól elütő úton indultunk el.” A nélkülözés hosszú évei után művészete beérett. 1931-ben rendezte első kiállítását a Tamás Galériában. 1941-es kiállítása óta pályája felfelé ívelt. Szobrait kőbe, bazaltba vagy márványba faragja, domborításait rézből kalapálja. Az érzékletes formázás mestere, művein a márvány szinte lélegzik, mint a klasszikus görög szobrokon. A formai megjelenést mindig az anyag diktálja, de a lényeg a tartalmi kifejezés: „Az a fontos, hogy az anyagot mennyi szellemmel tudjuk megtölteni; aszerint válik művészetté vagyis szellemi jelenséggé.” Egy hosszú stílus korszakában a Balaton adta műveinek atmoszféráját. Ebben az élményanyagban visszaidéződtek élete során felgyűlt útiélményei; a mediterrán partok, a délfrancia tájak lélekze- nek a több évtized múlva faragott Lig- heák, Pannóniák, a Tihany leánya, a Tihanyi pásztor megejtően lírai alakjaiban. Nagy mestere a portrészobrászatnak. Kezéből származnak az utolsó évtizedek legemlékezetesebb portészobrai, köztük Egry Józsefé és Szabó Lőrincé. Sokat illusztrál és grafikai lapok százait készíti, leginkább tihanyi otthonában. Nem tud betelni a víz, a parti nádasok, a fickándo- zó halak, a mohalepte kavicsok mindig változó világával. Munkásságában fiatalsága óta kivételes helyet töltenek be az érmék, melyeket a régi görögök és Pisanello nyomán negatívba vés. Ez adja munkáinak éles, tiszta, senki másával össze nem hasonlítható vonal- vezetését. Az érmék hátlapjain a bensőséges lírától a legdrámaibb kifejezésig minden lelkiállapot fellelhető az érem tartalma szerint. E kis mérete ellenére is monumentális műfajban európai hírnevet szerzett. Kiállítások hazai és külföldi elismerések, nagy hatású tanári pálya, legfőképp pedig remekművek egész sora jelzi e művészpálya mérföldköveit. BRESTYÁNSZKY ILONA Hazai tájakon A Commodore-tól a Pajtaszínházig- Egy élő tájház Baranyában Szakmai körökben eldöntetlen a vita: skanzenben kell-e bemutatni a népi építészet régi szép emlékeit vagy a helyszínen őrizzék meg a házat és berendezését. Az előbbi megoldás hívei - nem ok nélkül - azt hozzák fel a tájház ellen, hogy újjáépíteni, berendezni, viszonylag könnyű, működtetni - őrizni, karbantartani és a közönségnek bemutatni - sokkal nehezebb. A sok tájház között (amelyek többsége napi egykét órát tart nyitva a ritkán arra vetődő néhány vendég kedvéért) ezért érdemelnek különös figyelmet azok, amelyeknek gazdája feladatot talált, falai között élet folyik: használják szobáit, bútorait, egykori lakóinak szerszámait. Ilyen a Baranya megyei Dobszán tavaly megnyílt tájház. » Dobsza ezer lelkes falu a 6. számú fő- közlekedési út mellett, Szigetvártól tíz kilométerre. Tizenegy település tanácsi központja: a tízszer tíz kilométeres területen 2600 ember él. 1977-ben Általános Nevelési Központ alakult itt : nem annyira az intézményeket összevonó divathullám következményeként, mint inkább szükségből, mert a környező száz, kétszáz lakosú kis falvak iskolái megszűntek, a klubok, művelődési házak használhatatlanokká váltak, és a legnagyobb, a dobszai iskola lett mindenféle kultúrális esemény színhelye. Meg azért is, mert érdemes volt akkor a komplex intézményekre irányuló nagyobb figyelmet és támogatás szelét befogni a vitorlákba. Ma a dobszai ÁNK egyesíti magában az iskolát, óvodát, napközit, könyvtárat és művelődés házat: a 330 gyerekkel 31 pedagógus és népművelő foglalkozik.- Körzetünk kis falvai az utak, a közlekedés, a bolti ellátás miatt hátrányos helyzetűek, a lakosság húsz százaléka, a gyerekek harminc százaléka cigány, és sokan élnek az élet perifériáján - mondja Kolics Pál pedagógus, a Nevelési Központnak kezdettől fogva igazgatója. - Az iskolának alapvető funkciók fejlesztésére, pótlására is be kellett rendezkednie. Minden olyan programba bekapcsolódunk, minden olyan anyagi forrást megpályázunk, amelyik ezt segítheti. Most éppen a Soros-alapítvány támogatásával a halmozottan hátrányos helyzetű családok gondozásával foglalkozik pedagógusból, orvosból, pszichológusból álló csoportunk. És sok más tevékenységünk is igyekszik komfortosabbá, kultúráltabbá tenni az itt lakók életét. Néhány példa erre. A nevelési központnak saját húsz személyes autóbusza van, amely reggel és délután a gyerekeket hozza, viszi az iskolába azokból a falvakból, ahová a Volán járatai nem érnek el: a kis busz Volán-tarifáért külön fuvart is vállal bárkinek, délben pedig negyven idős embernek hordja szét az ebédet az ÁNK étterméből. Az étterem lakodalom céljára kibérelhető konyhával, étkészlettel és szakácscsal. Két éve avatták a tornatermet amely a helyi sportkörnek is otthont ad. Jövőre technikai részleg épül, és itt vállalják majd például az ablaküvegezést, mert nincs ilyen iparos a körzetben. Gyermekklub, ifjúsági klub, idősek klubja működik a művelődési házban, a könyvtárban. Tavaly százan jártak a karatetanfolyamra, hatvan felnőtt és hatvan gyerek tanulta meg a Commodore-16 kezelését, jövőre számítógépes operátor-tanfolyamot szerveznek. Húsz éve nem volt társastánctanfolyam: most tolongnak a tizenévesek. A pedagógusok többsége helyben lakik - ez segíti az oktatást is, az esti, hétvégi közművelődést is.- Kezdetben az volt az elképzelés a nevelési központok feladatáról, hogy „kivigyék” a központból a kis falvakba az ötleteket, a rendezvényeket - mondja Kolics Pál. - Ma már tudjuk, legalább ilyen fontos, hogy a helyben lévő kezdeményezéseket támogassuk, erősítsük. Az idén például elkészül a 150 lakosú Ceglédpusztán a faluház, amelyet a helyi művelődési egyesület építtet saját pénzéből. Merenyén ma újra működik olvasókör, az emberek tagdíjat fizetnek, és könyvet ajándékoznak gyűjteményüknek. Kisdobszán egy nyugdíjas pedagógus egykori tanítványaiból előbb fiatal házasok klubja alakult, aztán kismamák klubja lett, most két generáció színjátszó köre. Pettendről a cigányokból szerveződött tánczenekar minősítő versenyekre jár. A helyi kezdeményezések, a lokálpatriotizmus kapcsolja össze a tájházat is a Nevelési Központtal. A 14 méter hosszú talpas házat 1853-ben építették, a Baranya Megyei Tanács 1973-ben vásárolta meg utolsó lakójától a kontyos oromfalú, faragott oszlopokkal díszített házat, a mellék- épületekkel együtt. A Janus Pannonius Múzeum helyreállíttatta és berendezte, aztán kezelésbe átadta a Nevelési Központnak: az ünnepélyes megnyitó 1985 októberében volt. Egy helybeli asszony látva, hogy az épí- tőmunkások nem jól vakolják a falat, megmutatta, hogyan kell sározni, meszelni az ilyen régi házat. A megnyitó után ő lett a gondnok: nyitva tart, takarít, fogadja a kutatókat (az épületegyüttes tudományos szempontból igen jelentős), és kalauzolja a növekvő számban érkező túristákat, lán- gost, házi kenyeret süt a ház kemencéjében - és itt készülnek a lakodalmi perecek is. Pénzügyi nyelven szólva: a ház eltartja önmagát. A lakószoba az utolsó tulajdonos bútorait mutatja be, a hátsó a helybeli honismereti szakkör otthona: hétfőnként itt gyűlnek össze azok az idősebb dobszaiak, aki még emlékeznek a régi dűlőnevekre, dalokra, táncokra. A szakkör vezetője az a pedagógus, aki a népi gyermekjátékokat gyűjti, és vasár- naponkint táncházat szervez az udvaron és a pajtában. Ez a pajta az istálló és a szerszámos kamra mellett igazi szenzáció: néprajzi szempontból ritkaság, közművelődési szempontból újdonság. Ácsolt színpadán népi játékokat, népszínműveket mutattak be a helybeli és vendég együttesek, a megnyitó óta többször is. A Baranya megyei amatőr színjátszók bemutató rendszerébe pedig új szó, új színhely került: Pajtaszínház, Dobsza, Fő utca 68. G.T. A dobszai tájház
