Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

1986. július 12. KÉPÚJSÁG 11 \ • ! , , 1 • V • ■ N ' , _ ...... Liszt-centenárium Bayreuthban Múlóban a népművészet divatja? Rendhagyó szezonra készülnek Bay­reuthban Richard Wagner unokája, Wolf­gang Wagner irányításával. Az ünnepi já­tékok főprogramja nem Wagner-mű fel­újítása lesz, hanem dédapjáról, Liszt Fe­rencről, a centenáriumi megemlékezé­sek eseménysorozata. Születésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmat ad arra, hogy ismét cáfolják a gyakori vá­dat, amely szerint a Wagner-kultusz el­homályosítja Liszt érdemeit a világ első fesztivál-színházának létrehozásában. Az előadások július 25-én kezdődnek és augusztus 28-ig tartanak, Liszt halálá­nak napján, július 31-én, a Festspiel­hausban, Wagner színházában, ahol 110 éven át csak az ő művei szólalhattak meg, ünnepi hangversenyt rendeznek és Liszt Faust szimfóniájával emlékeznek a XIX. század kiemelkedő művészére. Ez lesz a nyitánya annak a rendkívül gazdag programnak, amellyel a város és vendé­gei hódolnak Bayreuth egykori díszpol­gára, pártfogója előtt. A közelmúltban jelent meg az idei ün­nepi játékok évkönyve, első oldalait a két zseniális művész, Liszt és Wagner kap­csolatának szentelték. Korabeli képek, karikatúrák, levelek idézik fel a zenetör­ténelem hétköznapjait, az alkotók küz­delmeit, egymással és társadalmukkal. „Csak fogj bátran neki és dolgozz mű­veden” - bátorította rendíthetetlenül Liszt barátját színházának felépítésére, - amelyhez a legjobb volna azt a progra­mot mellékelni, mint amilyet a sevillai káptalan adott az építésznek a katedrális emelésekor: építsen olyan templomot, hogy a következő nemzedéknek ezt kell­jen rá mondani, a káptalan őrült volt, hogy ilyen vállalkozásba fogott, de a ka­tedrális áll!" Ez volt az első alkalom, hogy egy esz­me és egy mű kedvéért teremtettek szín­házat. 1876-ban a megnyitóján Vilmos csá­szár azt mondta: Nem hittem volna, hogy véghezviszi. Wagner pedig így köszön­tötte Lisztet: Itt áll az a férfi, aki legelsőnek állt mellém a hitével akkor, amikor még senki sem tudott rólam, aki nélkül önök talán soha a zeném egyetlen hangját sem hallották volna, - az én drága barátom Liszt Ferenc. Az idősödő mester Pest, Bayreuth, Weimar és Róma között osztotta meg éle­tét. Három gyermeke1* közül Cosima élt, akit második házassága kötötte Wagner­hez, öt unokája várta és bayreuthi társa­sága. Sok estéjét töltötte a híres művész­kocsmában az Euleban, amelynek falait mp is a város művész vendégeinek fény­képei, aláírásai díszítik. Liszt közelében felfedeztük a budapesti Operaház együt­tesének az emlékét, az 1938. évi vendég­játékuk alkalmából, a Szent Erzsébet le­gendáját adták elő. A bayreuthi krónika feljegyezte, hogy Lisztről azt állították rajongói,: úgy él köz­tünk, mintha halhatatlan volna. Faggatták magyarságáról is. „Magyarország erős, termékeny föld, melynek annyi nemes fia van! Ez az én hazám! - vallotta. És én is - kiáltottam fel a hazaszeretetnek Önök által talán meg- mosolygott kitörésében - én is ehhez a régi, erős fajhoz tartozom, én is fia va­gyok az őserőtől duzzadó, zabolátlan nemzetnek, amely bizonyára még jobb sorsra van kiszemelve.” Végrendeletében azt kívánta, ott te­messék el, ahol örökös vándorútján a ha­lál utóléri. 1886. áprilisában újra Bay­reuthban tartózkodott. Unokája Daniela- Senta esküvőjére érkezett, majd tovább­utazott Munkácsy Mihály laxenburgi kas­télyába, de megígérte, hogy az ünnepi já­tékokra visszatér. Július 21-én lázasan szállt le a vonatról, meghűlt és tüdőgyul­ladást kapott. Betegen is megjelent a fo­gadó estélyeken és páholyában hallgatta végig a Trisztán és Izolda előadását. Na­gyon szerette ezt a művét és családja, barátai aggodalma ellenére kimerülve te­kintette meg. Leánya a Wahnfried, a családi villa mellett álló csendes Eschenbach-villá- ban helyezte el. Az orvosi kezelés, a gon­dos ápolás elkésett, szervezete nem bírta leküzdeni a magas lázat, július 31-én meghalt. Az ünnepi játékok gyászos esemé­nyekkel folytatódtak. Koporsóját a mai Wagner Múzeumban ravatalozták fel és innen fáklyásmenet kísérte nyughelyére, a városi temetőbe. Sírja felett most kápolna emelkedik, fa­lain a szülőföld, Raiding emléktáblája, a magyar Liszt Ferenc Társaság üdvözlete, és a városé, amely örökre befogadta. ERDÖSI MÁRIA Hangverseny a Wahnfried villában - a zongoránál Liszt, Liszt Ferenc leányával, Cosimával pesti látogatásuk alkalmával Sírkápolnája a bayreuthi temető­ben Márkajel és diploma - ízlésrontás ellen Azt tervezi a Népi Iparművészeti Tanács, hogy minden általa zsű­rizett népművészeti tárgyat a jövőben márkajellel lát el, a kivéte­lesen magas esztétikai színvonalú alkotások pedig diplomát kapnak. De mi indította erre a több mint három évtizedes múltú szakértő testületet?- Ma Magyarországon körülbelül harmincezren foglalkoznak népművészeti tárgyak, a többi között szőttesek, hímzések, faragások, kerámiák, népi kisbútorok, kékfestő anyagok készítésével - mondja dr. Nagy László, a Népi Iparművészeti Tanács elnöke. - Túlnyomó többségüket a negyvenegy népművészeti, háziipari szövetkezet fogja össze. Ezek a ter­melő szervezetek kettő-három kivételével az ország jellegzetes népművészetéről híres vi­dékein, a Sárközben, Baranyában, Mezőkövesd környékén, a Nyírségben, Csongrádban működnek, tagjaik, bedolgozóik pedig elsősorban úgynevezett kivitelezők. Ök évszáza­dos motívumokkal mintegy iparszerűen - ám avatott kézzel - készítik a gyönyörű térítőkét, szőnyegeket, babákat, kulacsokat, tányérokat, használati és főleg berendezési tárgyakat. A harmincezres számban azonban benne van a pontosan 692 népi iparművész címmel ki­tüntetett alkotó és a 92 népművészet mestere is. A Népi Iparművészeti Tanács zsűrije elé évenként tízezer tárgy kerül, s ennek mintegy hatvan százalékát fogadja el a szakembe­rekből álló bíráló bizottság. Ebből körülbelül 110-120 az „A” kategóriás, a „kivételesen magas esztétikai színvonalú" alkotás, amely a mester egyéniségét is magán viseli. A nép­művészeti boltokban csak zsűrizett tárggyal találkozik a vásárló.- Ez az elmélet. A gyakorlat azonban mást mutat...- Kétségtelen, meglehetősen tarka a kép, és ez szó szerint is értendő. Sokhelyütt látha­tók például a 30-as évek álnépművészetét utánzó, felelevenítő, túlszinezett térítők, blúzok, az igazihoz hasonlító cserépedények, tányérok. De még a némileg színvonalasabb nép- művészeti tárgyakkal is gond van. Gyakran még a zsűri is csak hosszú viták után tud állást foglalni, nem várható tehát el sokszor az igényesebb vásárlótól, hogy a boltok kínálatában biztosan kiigazodjék. Ehhez szeretnénk mi segítséget nyújtani, várhatóan az ősztől, azzal, hogy minden zsűrizett népművészeti tárgy mellé márkajelet, illetve diplomát mellékelünk. Ebben a törekvésünkben messzemenően támogat minket - anyagilag is - a Művelődési Minisztérium. Külön fejezetet érdemel a magánboltok, a bazárok árú kínálata. Éppen a népművészet iránt megnyilvánuló érdeklődés csúcsidőszakával, a 60-as évek végével, a 70-es évek elejével esett egybe a magánkiskereskedelem újbóli felfutása. Azidőtájt az imént vázolt, számottevő népművészeti, háziipari szervezetünk sem volt képes kielégíteni a hazai és a külföldi keresletet, és ezt ismerte fel a magánkiskereskedelem. Sorra nyíltak vi­déken és Budapesten az üzletek, és elárasztották az országot a népművészeti giccsel. Mi­tagadás, konjunktúra lévén, kevéssé figyeltünk fel erre.- A márkajel tehát támadás a giccs ellen?- Támadás az izlésrontás, a lélekmérgezés ellen; késve, de nem későn. Egyébként, hogy tervünkkel mennyire nem vagyunk elkésve, azt jelzi: ma Magyarországon évente mintegy 350 millió forint értékű népművészeti tárgy talál gazdára az állami és szövetkezeti kereskedelemben. Ezek hitelességét kívánjuk a jövőben megerősíteni a készítő nevét, a készítés illetve a zsűrizés helyét és idejét feltüntető márkajellel. A diplomás remekek szá- mozottak lesznek, és legfeljebb 500 példányban készülnek; ez bizonyos határokon belül az árukban is tükröződik.- Mindettől azonban a „népi giccsek” még nem kerülnek le az üzletek polcairól és a „nép- művészeti” vásárokról sem szorulnak vissza. Mi erről a véleménye a Népi Iparművészeti Ta­nács elnökének?- Hitelt érdemlő becslések szerint évente 200 millió forintért vesznek még ma is az em­berek népművészetinek vélt, vagy annak kikiáltott fércművet. A népművészeti vásárok kiállítóinak alig 20-25 százaléka népművész, népi iparművész, hiába van jogszabály arra, hogy ki vehet részt azokon. A márkajellel a giccs ellen harcolhatunk, de tudjuk, csupán ez­zel s csak mi magunk csatát nem nyerhetünk. Mindenesetre tovább keressük azokat a le­hetőségeket, amelyek révén mind többekhez juthatnak el az igazi értékek, s ilyen lehető­séget látunk a márkajel, a diploma bevezetésében is. DEREGÁN GÁBOR Jurij Propopenko: A BÓK Az ajándékozás nem mindennapi problémája szinte attól a pillanattól fogva nyugtalanít, hogy első ízben mentem látogatóba. Emlékszem, több, mint egy óra hosszat bolyongtam, a piac széltében-hosszában, s törtem a fejem erősen, milyen virágot vegyek. Az egyik túl drága volt, a másik nem tetszett, és így tovább. Azóta az ünnep mindig komoly töp­rengést jelent számomra: mit is aján­dékozzak. Nemrég aztán egy újságban érdekes tanácsot olvastam. Nagyon megörültem neki. A szerző, hogy úgy mondjam, egyszerűen zseniális em­ber! Azt mondja, hogy egy feleség szá­mára nincs szebb ajándék a bóknál. „A szép szó a nő számára a legértéke­sebb ajándéknál is sokkalta drágább". Megkezdtem a tanács átültetését a valóságba.- Kedvesem - mondom a felesé­gemnek -, ma valahogy olyan jó szín­ben vagy. Kissé csodálkozva tekintett rám, majd a tükör elé állt és elmosolyodott.- Hogy neked milyen gyönyörű sze­med van! Nem mondtam még? - ejtek el egy apró bókot a következő napok valamelyikén. Nagyon tetszettek neki a bókjaim. Észrevehetően jó hangulata lett tőlük. Úgyhogy mondhatom, igen hálás vol­tam a cikk szerzőjének. Örömöt oko­zok a feleségemnek, s ráadásul a pénz is a zsebemben marad. Hát nem jó? Sajnos, egy idő után azon kaptam magam, hogy ismétlésekbe bocsátko­zom. Mondjuk, egyik héten kétszer di­csértem meg a frizuráját és háromszor azt a gyönyörű, kellemteljes járását, ám hamarosan be kellett szereznem egy erre a célra szolgáló noteszt. Már- minthogy feljegyezhessem, mikor mit mondtam. Az a-helyzet, hogy nem is olyan egy­szerű dolog megfelelő bókot találni, pláne egy idő után. A bókokat idővel szinte fantasztikusakká kell fokozni, ám ugyanakkor meg kell maradni a hi­hetőség bizonyos határán belül. Pél­dául egy alkalommal mit eszeltem ki:- Egyszerűen elképzelni sem tudod, micsoda gyönyörű vagy ezen a mai szép napon. Ez a ruha, amit felvettél, még kedvesebbé és aranyosabbá va­rázsol a szememben, olyan csodálato­san hangsúlyozza kecses arcvonásai­dat, hogy becsületszavamra mondom, ez az arc a legkiválóbb festők ecsetjé­re méltó. Az egész nagy házban nem tudnék még egy ilyet mutatni. Ragyogó eredménnyel járt. A fele­ségem egy teljes órán át nem mozdult el a tükör elől. Március nyolcadika, ugye, különle­ges ünnep. Nők napja. Most aztán iga­zán ki kell tennem magamért, gondol­tam. íme! Elmentem a könyvtárba és a világ- irodalom legszebb remekeire támasz­kodva gyűjtöttem vagy öt sűrűn teleírt lapra való bókot Sokat dolgoztam raj­ta, de úgy láttam, megéri. Odaálltam eléje, és elmondtam ele­jétől végig a legemelkedettebb bóko­kat, amiket ember valaha is kitalált. Kis mosoly jelent meg a szája szög­letében, s ezt felelte:- Jól mondod. Szép vagy és utolér­hetetlen. Azonkívül megismételhetet­lenül aranyos is, és a város asszonyai között a legeslegvonzóbb, a leggyö­nyörűbb. Ezért aztán az én kiváló adott­* ságaim birtokában egyszerűen érthe­tetlen, hogy ilyen... ilyen izére pazarlóm a drága időmet, mint te. Sokkal jobbat érdemelek. Hallgass ide... Szóval, elhagyott. Itt ülök a szobá­ban, és csak nézek magam elé. Várom. Várok. Várakozom. Mi lett volna, tűnő­döm, ha még egy kicsit el is túloztam volna ezt a nagy bókolást. Fordította: KONCZEK JÓZSEF - » \

Next

/
Thumbnails
Contents