Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-04 / 156. szám

198H. július 4.

Képújság 3

Mit oldhat meg a hivatal ?

Nemrégiben értesülhettünk róla, hogy az Állami Ifjúsági Bizottság, valamint az Országos Testnevelési és Sporthivatal megszűnt, és Állami Ifjúsági és Sporthivatal alakult. A szervezeti változással kapcsolatos híradások siettek közölni: nem csupán arról van szó, hogy összevonnak két hivatalt. A módosítás lényege az, hogy az utóbbi években alapvetően megváltoztak a két intézmény feladatai, és ezekhez kellett igazítani a szervezeti feltételeket. Az új hivatal nemcsak a nevében, hanem munkája tartalmában, jogaiban, lehetőségeiben is sokban különbözik elődeitől.

Az Állami Ifjúsági Bizottság és a hivatal titkársága viszonylag kis létszámú szervezet volt. Hiába is igyekezett azon, hogy a tevékenysége átfogja az ifjúság munkájújának, életének minden lényeges területét, hogy döntéseket, ajánlásokat dolgozzon ki a fiatalok sajátos problémáival kapcsolatban, fizikailag egyszerűen képtelen volt mindavval foglalkozni, amit a gyakorlat felvetett. És az is bebizonyosodott, hogy képtelen igazán hatékonyan koordinálni mindazon szervek tevékenységét. amelyek munkája, intézkedései jelentős hatással vannak az ifjúság élet- és munkakörülményeinek alakulására. Márpedig az ifjúsággal annyiféle szerv és annyiféle címen foglalkozik, hogy azt még számbavenni is sok, nemhogy koordinálni. És ehhez a feladathoz nem csupán a létszám hiányzott a néhai AIB-ban, hanem igazából a jogkörök sem voltak meg ahhoz, hogy beleszóljanak abba, ki és miképpen törődjék a rábízott ifjú nemzedékkel.

Az új hivatal létrehozásával kapcsolatos határozat oldalszámra sorolja, hogy miben változtak, miben növekedtek az Állami és Ifjúsági Sporthivatal jogai, lehetőségei és kötelességei. Ezek a korábbiakhoz képest nagyban tágítják az állami ifjúság- politika hatókörét, javítják a feladatok összehangolásának, megoldásának lehetőségeit. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az új intézmény levenné a terhet az összes többi állami szerv válláról, és magára venné az üzemi, vállalati. intézményi ifjúságpolitika minden gondját, baját. Ellenkezőleg: a hivatal azért van, azért jött létre, hogy másokon ,,behajtsa" mindazokat a teendőket, amelyek az ifjúsági törvényből, és más írott és íratlan szabályból következnek.

A hivatal tehát aligha lehet képes arra, hogy a fiatalságnak akárcsak egyetlen baját önmaga megoldja, mint ahogy azt is hiába várnánk tőle, hogy önerőből tegyen rendel a sport körül tapasztalható, és a közvéleményt, de magukat a sportolókat sem kevésbé nyugtalanító visszásságok terén. Az új hivatal meghonosíthat egy új szellemet, népszerűsíthet új sporterkölcsöt, átcsoportosíthat egyes pénzeket, azt azonban naivitás volna várni, hogy állami intézkedésekkel meg lehetne változtatni rossz beidegződéseket, szét lehetne szakítani összefonódásokat, s a semmiből elő lehetne teremteni hiányzó pénzeket.

Az új hivatal létrehozását eldöntő szervek úgy ítélték meg: az utóbbi években azért gyengültek a magyar sportteljesítmények. mert magának a sportnak az alapjai gyengültek meg. Az iskolai testnevelés, a diáksport alacsony színvonalú, alkalmatlan arra, hogy segítségével teherbíró nemzedék nőjön fel, s egyben arra is képtelen, hogy utánpótlást szállítson a verseny- és élsport számára. Ennek pedig az az egyik oka. hogy a sport állami irányításának mostani szemlélete túlságosan is élsport-centrikus. Az anyagi eszközökkel együtt a közfigyelem is elsősorban ide áramlik, kevés jut a nagyobb tömegek „megmozgatására”.

Mivel az ország gazdasági helyzete egyelőre nem engedi meg. hogy a költségvetés a mostaninál több pénzt áldozzon a sport támogatására, csupán két út kínálkozik a diáksport, a szabadidő- és tömegsport fellendítésére: először is a korábbiaknál hatékonyabban muszáj felhasználni az ilyen célokra fordított pénzeket, másodsorban pedig úgy látszik, hogy a központi eszközök némi átcsoportosítására is szükség lesz a versenysportból a tömeg- és szabadidő- sport javára.

Errq egészséges reflexként adódik a kérdés: mi lesz akkor az élsporttal? Hiszen már most is éppen az a legnagyobb baj, hogy mind kevesebb pénz jut a verseny- sport támogatására sorra szűnnek meg korábban jól menő szakosztályok, és aggasztóan szaporodik azon nemzetközi rendezvények száma, amelyeken a magyar élsportolók nem, vagy csak korlátozott számban tudnak részt venni — pénz hiányában. Ha pedig neadjisten csökken az élsport tekintélye, akkor vajon ez hogyan hat majd vissza a diáksportra, a tömegsportra? Ha nem lesznek példaképek, ha elmosódnak a küzdésre érdemes célok, akkor vajon nem mérséklődik-e a sport vonzereje általában?

Ügy hisszük ezek azok a nagyon bonyolult kérdések, amelyekre az új hivatalban meg kell majd találni az egyáltalán nem egyszerű választ. És meg kell találni a helyes irányokat é3s arányokat is.

Az új hivatal létrejöttével tehát — s ez vonatkozik az ifjúsággal és a sportmunkával kapcsolatos teendőkre egyaránt — az állami politika elsősorban a hatékonyabb, összehangoltabb irányítás feltételeinek megteremtése felé tett nagy lépést. A munka neheze csak ezután következik.

K. L.

Sejtbiológiai konferencia

Volt egyszer egy hagyományőrző

csoport

Igen, valójában már múlt

Nyolc évvel ezelőtti susztertánc

Még nincs két évtizede sem, hogy 1969-ben holland szakemberek kezdeményezésére, több európai ország közreműködésével1, valamint haitlhatós támogatásával alapítványt hoztak létre: az Európai Sejtbiológiái Szervezetet, amely azután 1974- ben átalakult az Európai Sejtbiológiai Társaságok Szövetségévé. Az alapító tagok között ott találjuk a Magyar Biológiai Társaságot is, mely a magyar szakembereket képviseli a szervezetben. A szövetség első kongresszusát 1982-iben Párizsban rendezték.

A második kongresszusnak hazánk fővárosa, Budapest ad otthont július 6. és 11. között. A tanácskozásra csaknem 900 kutatót várnak 37 — európai és tengerentúli — országból. Az eszmecserén a jelenlévők 250 előadáson, s mintegy 500 úgynevezett poszter — azaz plakát — bemutatón ismertetik a sejtbiológia legújabb eredményeit. Emellett a konferenciával egyidőben közel 30 — többségükben nyugat-európai — vállalat kiállítást is rendez a témához szorosan kapcsolódó könyvekből, folyóiratokból, műszerekből, laboratóriumi készülékekből és vegyszerekből.

A sejtbiológia a sejttan legfiatalabb ága — mondta a konferenciát megelőzően dr. Rappay György, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője, a második Európai Sejtbiológiái Kongresszus ügyvezető elnöke —, amely

egységbe rendezi mindazokat az ismereteket, melyeket egymástól függetlenül hosszú évtizedek alatt összegyűjtöttek a kutatók, például : az élettan, a biokémia, a növény- és az állattan, vagy a mikrobiológia területén. A sejtbiológiát ezért is tekintik interdiszcipdinális, azaz összegző tudománynak.

A sejtbiológus ugyanis nem idealizált, hanem nagyon is konkrét sejtekkel f oglalkozik : vizsgálatainak

tárgya lehet felnőtt vagy magzati, állati vagy növényi, ép vagy kóros sejt. Észleleteit ütközteti korábbi, vagy éppen más tudományágak ismereteivel, majd azt elvonatkoztatja és általánosítja, kombinált ismeretanyaggá alakítva a tényeket. Ezen az alapon igyekszik azután magyarázatot találni a sejtek működésének törvényszerűségeire. A sejt- biológusok által kidolgozott és használt módszereket nemcsak az ember- és az állatorvostudomány a mező- gazdaság és a környezetvédelem, hanem egy sor iparág — példáid: az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar — is alkalmazza, az iparággá fejlődő biotechnológiáról már nem is szólva. Nem véletlenül nevezik a sejtbiológiát — félig komolyan, félig tréfásan — művelői a legsyakorlatibb elméleti tudománynak.

Ebben a tudományágban a magyar tudósok mindig ott voltak a világ élvonalában, hiszen elég csupán két ismert tudósunk, Huzella Tivadar, illetve Törő Imre nevét említeni. E tudományos teljesítmények elismerését is jelenti, hogy most ennek a kongresszusnak Magyarország lehet a házigazdája.

— cs —

Címerezik a kukoricát

A hét elejétől lehullott 10—32 milliméter csapadék általában kedvező volt a nyári betakarítású növényekre és a kapás kultúrákra egyaránt. Az őszi árpa betakarítását ugyan megzavarta az esőzés, és 10 gazdaságban még nem fejeződött be ez a munka, s késleltette továbbá az őszi búza aratásának kezdetét.

Megkezdődött a hibrid ve- tőmagelőállíitó területeken a szaporítóanyag minőségét meghatározó munka, a cí- merezés.

A háromezredik Rába traktor

Elkészült a háromezredik Rába traktor a Ráha Magyar Vagon és Gépgyár győri erőgépgyártó üzemében. A 250 lóerős motorral felszerelt Rába traktorok első darabjai 1974-iben hagyták el a gyárat. A nagyteljesítményű, korszerű erőgépeket az amerikai Ste'ger cégtől vásárolt licenc alapján kezdték gyártani, a motorok és a futóművek kezdettől fogva saját termékek voltak. Az évek során egyre több alkatrész gyártását kezdték el házon belül, néhány felszerelést viszont, például a vezető fűliké légkondicionáló berendezését továbbra is a l.icen- cet éladó cégtől vásárolják.

A győri nagyvállalat berendezkedett a nagyteljesítményű traktorokhoz való ekék és egyéb talajmegmunkáló eszközök és vetőgépék gyártására is.

időben beszélhetünk arról, a párt német nemetiségi hagyományőrző csoportról és énekkarról, amely az elsők között jött létre a megyében és tevékenységével nemcslaik a Schwartzwaldiból származó dalokat, táncokat, múltjuk egy darabját őrizte, terjesztette, hanem létével |él- dát is adott másoknak. Glöckner Jánosné, a nagyszerű mórágya csoport vezetője egy alkalommal úgy nyilatkozott róluk, hogy almikor látták a páriák mű. sorát, akkor fogalmazódott meg bennlük, hogy „Ilyet mi is tudunk”. Tudtak és tudnak és míg ők előrelépték, addig motiváléik megszűntek.

„Meg kell azt a táncot tanulni...”

— Jó völt, összeállhatna még egyszer — fogalmazta meg tömören a véleményét a tamási művelődési központban Kohárd Jlakaibné, aztán az archív felvételen láthatókat, valamint a legutóbbi csoport tagjait próbálja „összeszedni”. Lehr János, Soh'iszler Ádám, Fölkér János, Hohn er Beáta, Novák Erika, Stattner Andrea, Pelez József, Bogyós Márfonné neve kerül többek között szóba. Tippet is ad, a szemközti oldalon, a 14. számú boltban, megtaláljuk Novák Erikát.

Elfogadjuk a javaslatot, s néhány .perc múlva már örömmel' konstatáljuk, hogy a fiatal eladó a fotó segítségével találkozott a nyolc évvel ezelőtti „táncos” önmagával. Könnyű szóra bírni:

— Nagyon szerettem táncolni, hiszen majdnem minden héten, mentünk valahova. Polkát, karingőt, ceped- lit és — pári módon — susz. tertánoot jártunk.... Ügy három éve, hogy megszűnt a csoport, mivel a fiatalok bevonultak, megházasodtak, a Lehr János bácsi pedig megbetegedett, így nem volt, aki összefogja a társaságot... Az iskolában nagyon jól működik az aisótagozatos gyerekekből álló csoport, jóleső érzés őket színpadon látni és mindig eszembe jut olyankor á felnőttek tánca

— mondja csillogó szemmel, s hozzáteszi, ha újma „toboroznának” a felnőtt csoportba, akkor szívesen men. ne.

Néhány kilométerrel

odébb. Pániban, Pálfi Ist- vánnéval, aki 1974-hen ropta a hagyományőrzők közt, elegyedünk szóba. Szeretett táncolni, mondja, miközben felidézi a hajdani pécsvána- di fellépést, majd „elárulja”, hogy a fia a kiscsoportban táncol.

Érvelünk:

— Ha így áll a helyzet, akkor érdemes lenne a családnak együtt táncolni.

— Meg kell azt gondolni

— hangzik a válasz, és érződik belőle, hogy már nem is olyan sok meggondolás kéne, csa'k hívó szó. — Ide egy olyan valaki kellene, aki összefogná a csoportot és olyan szigorú lenne, mint a Lehr János bácsi volt — halljuk összegzésiként, majd az újabb biztatásunkra „hát

meg kell azt a táncot beszélni” válasszal köszön el.

„Helyben kell összefogni •••

— Amit az ember szeretettel végez, arról nem tud lemondani és amit szeret Valaki, az soha nem esik nehezére — állítja házigazdánk Lehr Jàmra és ezzel meg is adja további beszélgetésünk alaphangját. Mi másról lehetne szó, mint az emberből fakadó népzene, néptánc szeretetéről. A takaros porta jólesően hűvös szobájában beszélgetünk Lehr Jánossal és Béres Jánossá!, a Tamási Egyesült Közművelődési Intézmények igazgatójával. Fényképek, az „Életemről és falumról” szóló napló, „A tánccsoport iratai” és a megőrző emlékezet segítségével felelevenítjük az 1972. évi indulást, dr. Kunt Petermann, a Lipcsei Tánc- archívum vezetőjének pári látogatását, a filmfelvételt, a kísérőzenekan tagjait — Pelez Gyöngyöt, Reisinger Istvánt, Lehr Györgyöt, Lehr Mihályt — emlegetjük többek között, attán a fellépéseket vesszük soriba: Tamási, Simontomya, Diósberény, Iregszemcse, Mórágy, Udvari, Mecseknádasd, Olasz, Bâta, Sárpiiis. Báteszék, Siófok, Pécsvánad, Bonyhád, Abaliget, a budapesti sVáb- báldk, valamint a szekszárdi szüreti napokon kapott II díj kerül szóba, szem elé pedig egy dátumét veszített minősítő oklevél, amely azt tanúsítja, hogy a pári német nemzetiségi táncegyüttes bronz fokozatot ért el.

Tudjuk, nekünk, kívülállóknak ezek csak helységnevek, de a volt csoport tagjainak ennél sókkal többet jelentenek. Sikert, vastapsot, örömöt, kedves emléket idéznek a gólyatánoról, a ce- pedliről vagy éppen a polkáról készült felvételek, azok a képek, amelyek az egykori résztvevők kezében talán hangossá is vál(ná)nak...

Bent járva a téma kellős közepében, megkérdezem Lehr Jánost, mit jelentett neki a csoport. Kis szünet után mélyről jönnek a gondolatok :

— Vissza tudtam, tudtuk adni a községnek még egyszer azt a néptáncot, azt a népdalt, egyszóval azt a nép. művészetet, ami itt valamikor nagyon élt, de az utóbbi időben sajnos sorvadásnak indult... Nagyon szép volt — állítja őszinte egyszerűséggel —, csak amikor ösz- szejött volna a csoport, akkor mindig megnősült, férjhez ment vagy katona lett valaki és mindig újra kellett kezdeni.

Tetézte mindezt a csoport- vezető betegsége és a családjában békövetKezett tragédia. Lehr János lelkileg nem bírta tovább, ezt a teljes embert igénylő munkát. Utána házasságkötéséig Sdhiiszler Ádám, majd je- tegsége miatt rövid ideig Fölkér János lett a csoport vezetője és aztán ... Aztán már ismerős a történet: „Nincs csoport, nincs élet, hiányzik valaimi”.

— Helyben kell összefogni, egy olyan ember kellene vezetőnek, akinek van tekinté. lye — „céloz” burkoltan házigazdánkra Béres János, mire az elmondja, hogy olyan 8—10 pár 20—25 éves korú férj-feleség kellene, akikkel nem kéne állandóan próbálni. — Felírtam a neveket, össze lehetne hozni — közli, aztán Barkó- czi István nevezi meg, álkivel együtt újra indulhatna a csoport. — Ha van segítség, én támogatom, s ha 8— 10 pár lesz, akkor azokkal kiállók — foglalja össze mondandóját Lehr János, megmagyarázva azt, hogy segítésen a próbára való eljutást érti.

Béres János mindehhez annyit fűz hozzá, hogy a művelődési központ (biztosítja majd a művészeti vezetők tiszteletdíját, az utaztatást, húsz ember étkeztetését és megszervezi a támogatókat is. Megegyeztek már a tamási II. Számú Általános Iskola vezetőjével, hogy a pári aisótagozatos táncosok 5. osztályba lépve Tamásiban táncolhatnak tovább. így biztosított lesz az utánptólás.

— Nagyon szeretnénk, ha ismét összejönne a felnőtt- csoport — mondja —, mert az Párinak és a városnak is egy nagyon kedves szín. foltja volt, és reméljük lesz iá.

Mindehhez annyit teszünk hozzá, hogy Párában most a legkisebbek mutatnak példát a Ihagyományőrzéslben, de az idősebbekben is megvan a szándék, hogy almit évszázadokon át megőriztek múltjukból, kultúrájukból, azt most újra bemutassák. Rajtuk a sor. Biztatásnak éhhez Gaál Gábor sorait ajánljuk: „... semmiféle

múlt nem vész el sóha: valahol és valahogy megmarad valamiben, él és munkál a jelenben, mert azért volt, hogy a jelen e hosz.- szú és széles káprázatát megteremtse, A múlt és múltunk nem vész el soha. Sem az egyes emberé, sem az emberiségé, őrizzük és éljük és visszük magunkkal: a miénk ..

Ékes László Fotó: Gottvald Károly