Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-26 / 175. szám

1986. július 26. TOLNA > 6 ^NÉPÚJSÁG MÚLTUNKBÓL I- Mi tulajdonképpen régi ismerősök va­gyunk. úgy is mondhatmám. hiszen a verseit már általános iskolás koromban szavaltam. Gimnazistaként valamennyi Jelenkor-esten, iró-olvasó találkozón ott voltam.- Sajnos, nem emlékszem de ugye nem lehetett a lányom osztály- vagy évfo­lyamtársa? I- Öt nem ismerem, csak tudom, hogy Pécsi Gabriella néven költő. A kislányom meg már négyéves korában szavalt Pákolitz verset a vé- méndi könyvtárban.- Hogv került oda9 / A hódunnás határban, órák hosszat bók­lásztam" - ez a sor máig megmaradt bennem, annyira tetszett neki. pedig lassan már 14 éves lesz. Véméndre pedig úgy került hogy ott szü- ! lettem és jártam általános iskolába Makay Ida volt a magyartanárom, ö kért meg. hogy a kis­lány szerepeljen az iró-olvasó találkozón.- Érdekes egybeesés mert éppen most olvasgatom Makay Ida második kö­tetét. ö is Tolna megyében. Pincehelyen született I - Mi jut eszébe erről a szóról, hogy Paks?- Nagyon sok minden hiszen ott szü­lettem. ott telt egész gyerekkorom. Azt mondják a hozzáértők, hogy az első hat évben minden megtörténik az emberrel, ami egy életre meghatározó ha ez így van. akkor különös jelentősége van a gyerekkornak egy költő életében Édes­apám kántor volt, és köművessegéd, kriptákat készített pinceboltozatot, kő­kerítést. meg ilyesmit. Ma is áll még Pak­son a Jámbor Pál utcában egy kerítés, ami az ő keze munkája. Mi gyerekek sok­szor helyettesítettük, én voltam köztük a legidősebb, ma úgy mondanánk valami funkcionáriusféle, nem is engedtem fel minden gyereket a toronyba Harangozni nem lehetett ám össze-vissza, annak for­télya volt. A feladat kialakította bennem a kötelességtudat érzését Nagy szégyen lett volna, ha a harang kétszer üt egy ol­dalra. Tudtam egyszerre három harang­gal is bánni, néha erre a tudásra is szük­ség volt ha valamiféle jelképet akarnánk visszavetiteni a múltba, afféle toronyőr voltam már akkor is. Nagyon szép gye­rekkorom volt, annak mindenféle csiny- tevésével együtt. I- A költők általában képekben gondolkod­nak...- Valóban van néhány olyan kép a hangulatával együtt, ami kitörölhetetlen, egyik ezek közül a Duna-part, a vízimal­mokkal. A parton mostak az asszonyok, a fehér ruhákon szikrázott a napsütés, fújt a vízszagú szél. Egyszer majdnem bele­vesztem a Dunába, átúsztunk a túlsó partra többször is. Volt egy félelmetes já­tékunk, ma már kiver a verejték, ha rá­gondolok. Az egyik vízimalom - Nepo- muki Szent János szobra díszítette az elejét - kerekébe kapaszkodva lemerül­tünk a víz alá, úgy 3,5 méter mélységbe, aztán a kerékkel együtt vissza a túlolda­lon. Életveszélyes játék volt, de ez ne­künk akkor eszünkbe sem jutott I- Mit szólna, ha most ezt csinálnák az uno­kái?- A kisebbik lányomnak van két kislá­nya. de azok még picik, az egyik fiam ké­sőbb bevallotta, hogy ők is átúszták a Dunát, pedig elég veszélyes örvények vannak Paks mellett. I Hogyan találkozott az irodalommal?- Az első emlékem lehetett egy katoli­kus énekeskönyv - ez is apám foglalko­zásához kapcsolódik - olyik-másik vers gondolatritmusa nagyon megfogott, ma is tudnék belőle idézni. Az első „verset” még akkor írtam, amikor nem is tudtam írni. imigyen hangzott: / Ha András bácsi hazaér berúgva, / Marosa néni a felesege kirúgja. / I - Mit szóltak ehhez otthon?- Azt ugyan nem mondtak, hogy „eb­bél a gyerekből pap lesz, akárki meglás­sa” De nagy sikere volt. Édesapámnak ,az volt az elve, hogy rendes kenyérkere- sö foglalkozást kell az embernek válasz­tania. A regényekről az volt a véleménye, hogy „szegény embernek nincs érkezé­se könyvet írni”. A tanulást viszont támo­gatta, pedig sokan voltunk testvérek, összesen heten, négy közülük teltestvé- rem volt, édesapám első házasságából az ő anyjuk meghalt Kalocsára kerültem a gimnáziumba. Sokat tudnék mesélni ezekről az evekről. Bögrésdiákon cimú könyvemben meg is írtam. Voltak, akik az ételmaradékot bögrében vacsorára a szegényebb kisdiákoknak adták Mai eszemmel már meglepő, de ezt az élet­formát. hogy „körbeettem” Kalocsát, nem éreztem megalázónak, vagy koldulás­nak Valamiféle mezítlábas filozófia okán úgy éreztem, hogy a gazdagoknak köte­lességük adni a szegényeknek. I - Akkor már irt?- Igen volt az iskolának egy Reguum nevű kis lapja ebben szerepeltem Nagy élmény volt nyomtatásban látni a neve­met. Az is igaz, miért is titkolnám, hogy volt egy lány - ma is a feleségem -, aki­nek imponálni akartam a versekkel is. A tanítóképző elvégzése után Maglódra kerültem, lehet, hogy én találtam ki az in­gázást, mert minden hét végét a meny­asszonyomnál töltöttem, aki Madocsán volt óvónő. Életemnek akkor három fő célja volt, az első, hogy elvehessen? fele­ségül, a másik a megélhetés, a rendes munka és csak a harmadik lehetett a köl­tészet. Hátrányos helyzetből indultam, nem volt fogalmam sem a társadalomról, sem pedig az irodalmi életről egyiknek sem voltam részese. Nekem a költészet­ben is mindent magamnak kellett meg­csinálnom. Hébe-hóba megjelentek a verseim az Új időkben és Thurzó Gábor lapjában, áz Életben. Igaz, akkor Pákay- nak neveztek, tudtom és beleegyezésem nélkül, hiszen és sosem akartam megta­gadni a nevemet. Megnősültem, Paksra kerültünk, három gyerekünk született, csak nem lehet előbbre sorolni a költé­szetet. Hátrányos helyzetem azzal folyta­tódott - már amennyiben ez ténylegesen hátrány -, hogy a konyhaasztal sarka volt az írószobám. I- Szerintem a költészetnek mindegy, hogy mikor ír a költő verset, és hol. Egyáltalán meg lehet nálunk élni a versírásból?- Nem Vagyok híve a „szabadúszás­nak", nekem mindig volt „polgári” foglal­kozásom Ha írásból kellett volna megél­nem, biztosan nem lennék ma büszke az ötvenes évek elején írott munkáimra, de később sem szerettem volna soha meg­rendelésre írni. I- Tizenöt-húsz éve még működött a versba­rátok köre, ma milyen az irodalmi élet a város­ban?- A Sorsunktól kellene kezdeni, az nagy korszaka volt a pécsi irodalmi élet­nek, a neveket nemigen kell sorolni, hi­szen annyira közismert a folyóirat törté­nete . A hatvanas években a városban élt és alkotott Bertha Bulcsu, Thiery Árpád, Lázár Ervin, hogy csak a legismertebbe­ket említsem, a Jelenkor - amelynek nyugdíjba vonulásomig a szerkesztője voltam -, máig nem tudta kiheverni. I- Most is a szerkesztőség társalgójában be­szélgetünk...- Hetenként egyszer - minden kedden - bejárok ma is, azért kertem a beszélge­tést éppen erre a napra. Visszatérve a kiindulásra, szerintem sehol az ország­ban nincs a költőnek olyan szerencsés együttese, mint most a Jelenkor kórul. Vannak az idősebbek, Csorba Győző, Bárdosi Németh János es éri, a közép­nemzedék Bertók Laszlo, Galambosi László, Makay Ida, Arató Károly és a fia­talok, Pálinkás István, Parti Nagy János, Csordás Gábor, Meliorisz Béla. Bárme­lyik folyóirat megirigyelhetne a lapot ezért. Valamikor volt a Janus Pannonius Társaság, most á társaságon alapítása ismét divat. Nem látom ertelmet, mert könyvkiadás nélkül ugyan mit tudna nyújtani? Ahol nincs folyóirat, ott szer­vezhetik az íróembereket, ott értelme van egy társaságnak, ami központ lehet, de itt adott a Jelenkor A színházzal nem sike­rült igazán kialakítani a kapcsolatot, vala­mikor eljátszották egy színdarabomat, aztán nem lett folytatása, a Rádiónak rö­vid a műsorideje, nem is profilja a vers, a televízió stúdiójával viszont jó a kapcso­latunk, mar elkészült mindenkinek a portréfilmje. Ennyivel több marad meg belőlünk az utókornak. I - Mit olvas a költő?- Mármint én? I - Természetesen?- Figyelemmel kísérem ma is az új ter­mést, de mindenkit már nem ismerek, mint valamikor szerkesztókoromban Bi­zonyos értelemben idegenek is tólem ezek a mai versek. Nem szeretnek most vitát nyitni a modern költészet és az ért­hetőség kapcsolatáról, de az a veleme- nyem, hogy ha egy verset harmadik olva­sásra sem ért meg az ember, akkor ott nem a befogadóban van a hiba Az em­ber végül is másoknak ír. Í- De miért, mi lehet ma a költészet szerepe az emberek, a társadalom eletében?- A versnek társadalmi szerepe volt és van, ezt kár lenne tagadni, mindig is ez volt a véleményem, pedig nem voltam po­litikus költő. Senki sem elhet társadal­mon kívül. A kor kérdéseire választ kell adnia minden művésznek, persze - sze­rencsére - ma már nem a napi politika feladatait testálják a költőkre. Klassziku­sokat olvasok a legszívesebben, meg akiket már ismerek. Időnként azért a napilapok versrovataiba is belenézek, erről jut eszembe, mintha mostanában kevesebb verset közölne a tolna Megyei Népújság.- Erre most hirtelen nem tudok mit válaszol­ni, de azt hiszem, most is minden szombati mellékletben megjelenik egy-két kortársköltö és az, akinek éppen valamilyen évfordulója van. Többre egy napilap nem vállalkozhat, de nekem meg erről az jut eszembe, hogy mi a vé­leménye a Dunatáj folyóiratról?- Nem udvariasságból mondom, nem is azért, mert rendszeres szerzője va­gyok, hogy jónak tartom. Kicsit féltettem is a szerkesztőit, hogy hamar kifulladnak, de ez nem következett be. Különösen az esszé műfajában közöl rendszeresen ér­dekes írásokat a folyóirat. I - Fáradtnak látszik...- Az is vagyok. Három infarktus után ilyen sok beszéd mar elfaraszt, a hallá­som is megromlott, a kedélyem sem a ré­gi. T udom jól, hogy most vagyok abban a korban, amikor váltani kellene az úgyne­vezett öregkori költészetre, hiszen egyre közelebb kerül hozzám az elmúlás gon­dolata. Nem tudom, hogy iesz-e még erőm a váltásra, az írásra, ezeknek a dol­goknak a megfogalmazásara... I- A versolvasók örömére kívánom, hogy le­gyen. IHAROSI IBOLYA Egy héttel ezelőtt arról idunk, hogy a Tolna Megyei Levéltárban őrzött Egyed Antal-féle összeírás 20. kérdésére milyen feleleteket adtak a községi jegyzők, közsé­gi bírák. A községet ért szerencsétlensé­gekről szóló közlések közül válogattunk. Első helyre került a falvakat pusztító tűz­vész, amelynek nyomán egész falvak pusztultak el, s néhány óra alatt az egykor gazdag települések lakói hajléktalanná váltak, földönfutóvá lettek. A második hely­re a nyári jégverések kerültek. A jegyzők leírták, hogy gyakran még annyi termést sem tudtak betakarítani a parasztok, amennyi a következő esztendőben a ve­téshez lett volna szükséges. A Duna menti községekből érkezett összeírások gyakran említették a természeti katasztrófák között az árvizeket. Néhány községből érkezett jelentés szerint a község lakóinak élénken élt emlékezetükben a lakosságot megtize­delő pestis járvány is De a 20. kérdés arra is vonatkozott, hogy ismertessék, milyen szerencse érte a köz­ségeket. Mindössze 6 jegyző és biro irt le ilyen esetet. Úgy tűnik, az emberek termé­szetesnek tartják saját szerencséjüket. Ért­hető dolog talán az, hogy az anyagi jólétet említette meg egyik-másik jegyző. A lakos­ság szorgos munkája eredményeként jól fizetnek a Tolna megyei szántók, s a ka- kasdi, a belaci és a ladományi emberek­nek „kis szerentséjük a termesztményúk- ből áll..." Ok a saját szerencséjüknek voltak a kovácsai. Az öcsényiek jelentése erdekes. Szó­szén nt idézzük „Szerentsés történetnek tartyák a hely­ségre nézve a lakosok azt, hogy nagysá­gos Mérey Apátúr és Földes Urak 1715-ik esztendőben a két dezsmat elengedte és tőlük, valamint maradékaiktól is csak egy dezsmát kívánt melyet saját írásával s pe- csétyével, mint azt a helység archívumá­ban most is épségben lathatni, megerősö­dött, és hogy azon engedelemben őket ké­sőbbi földesurak Hertzeg Trautson János Josef ur méltóztatott megerősíteni ” Az öcsényiek örömének is anyagi forrá­sa van. A majosi embereket más foglalkoztatta, ha hinni lehet Wallandt Péter Dániel jegy­zőnek, aki a 20 kérdésre így válaszolt: „Történetei közül tartozik az, hogy 1747- ik esztendőben a vallásbeli gyakorlás megtiltatott, de 1784-ik esztendőben ismét visszanyerték azon szabadságot, hogy ne tsak prédikátort tarthatnak, hanem új templomot is építhetnek, melynek funda­mentuma 1784-ik esztendőben április hol­napnak 21-ik napján kezdődött és ugyan . azon esztendőben Imre nap után való va­sárnap (novemberben) be is szenteltetett ” Mázáról érkezett jelentés szerint olyan kérdéssel foglalkoztak az emberek, amely hosszú időre meghatározta a község éle­tét: „Amivel dicsekedhetik leginkább a helység, hogy most, ezen 1829-ik eszten­dőben kezdődött el náluk az új szén bánya, mely a lakosoknak nagy hasznukra fog szolgálni”. A teveli örömöknek sokkal kisebb jelen­tőségű dolog volt az oka .....egy nagy vízi f ecskendő megszereztetett” - írta Ugróczy József Tevel és Kovácsi községek hites jegyzője. A lakosság olyan eszközökhöz jutott, amelytől remélte, hogy meg tudja fé­kezni a pusztító tüzeket, s megmentheti a községet a károktól. Gerjen lakói annak örültek, hogy anyagi bőségben élhettek, legalább is így jelentet­te a község jegyzője Kenessey Béniamin, és Patskó Mihály bíró Idézzük jelentésü­ket: „Mind a mellett is, hogy régebben a la­kosoknak az erdőség, széna takarmány, legelő bősége, ennélfogva osztán minden szükséges barmok tenyésztése, a nádiás, halászat, s a gyümölts kertek hasznai oly szerentsés előmenetelt adott, hogy semmi szükséget nem láttak, s nem éreztek". Mindössze ennyi szerencsét tudott megemlíteni a megye 61 jegyzője és bírája. A Nagyszékelyből érkezett 62. jelentés arról tanúskodik, hogy a község jegyzője és bírája félreértette a kérdést, és nem a szerencsétlenségről irt, hanem a családi eseményekkel összefüggő népszokáso­kat örökítették meg. Arról szerezhetünk tu­domást, hogy a község német ajkú lakói körében milyen szokások voltak a keresz­telőkor, a házasságkötéskor és a temetés­kor. A jelentés kissé terjedelmes, mégis úgy véljük, érdemes idézni az 1829-ben készült leírást. „A keresztségeknél egy ko­mát hívnak, és a kisded, ha férjfi gyermek, a kereszt atya tartja a vízre, ha pedig leány, akkor a x (azaz a kereszt) anya tartja, akiket mindég az atyafiak közül választanak. A keresztelőpénzt pedig a kereszt atya tarto­zik megfizetni, és a bábát megajándékozni Házasuláskor a házasulandó ifjúnak ke­reszt attya a kérő násznagy, a leányé pedig ugyan a kereszt attya a kiadó násznagy a németeknél, akik a háznál elvégez köteles­ségeket, úgy mennek az uj párral az eklé­zsiái tanítóhoz áltól is, a kézadás azután szokott megesni A lakodalom és esküvés napja előtt való estve az üj párok ismét a lelki tanítónál megjelennek, és egymáshoz való hajlandóságok felöl újra vallást tész­nek, és a keresztyéni hit tudományodból kikérdeztetnek és így haza botsátatnak, áholis már az meghívott ifjak a szükséges asztalokat, székeket, a meghívott leányok pedig a szükséges tserép edényeket ak­korra ős zve hordván. Vatsora után a mula- táshoz fognak (legény-búcsú volt). Hajnal­ban pedig elkezdődik az asszony fejének felkontyolása sok pántlikákkal, és mintegy ezer gombostövei való felkészítése, amely eltart addig, míg a harangszóval az eskü­vőre jel adatik, amidőn is a vendégek ezon házhoz gyülrjek, ahol a lakodalom tartatik, akár a leány, akar a legény házánál. Aztán pedig a jelen nem lévő párért elmégyen az egész lakodalmi sereg, és őtet a lakodal­mas házhoz keseri. S onnét mennek a templomba, aholis a legényt az atyák, vagyha az nem eine, más választott atyak késérik a templomba, a leányt pedig két vezető ifjak késérik be. Azon alkalmatos­ságra felkészített ruhájokba melyeket idő­vel akármely lakodalomba, vagy kereszte­lőbe mindenik fél magára öltözni tartozik, ha hivatalos lészen; (a férjfi ruhája egy fél szárig érő világos kék nemzeti formára nagy gombokra készített kaput es sárga bőr bugyogo, strintli és czipellö; a leányé fekete rékli, fekete szoknya fehér elökotó- vel (sőt a halottnál is. A copulatio (az esketési szertartások) után ismét azon rendtartással térnek visz- sza a musika zengése között, amellyel odajöttek Hazaérvén pedig a konyha ajtó­nál megallanak az uj párok, és vetek min­den vendégek kezet fogván, s nékiek sze- rentsét kívánván eltávoznak, s más ruhába öltözvén visszatérnek, és az ebédhez fog­nak, amely akár gazdag, akár szegény, mindenütt egyformán mégyen veghez. Áz ebéd alatt pedig a legtisztessegesebb rendbontást és jó magaviseletét egymástól megkívánják, és ha valaki a bor ital miatt magát illetlenül tsak szóval is viselne, az el- igazittatik a lakodalomból. Vatsora után pedig a menyasszonnyal minden asszony és leány 3 rövid tantzot jár és vagy vánkos­sal, vagy keszkendóvel, vagy pénzzel meg­ajándékozza. S utoljára a vőlegény veszi által mátkáját, s vele az ajtón kiszökik. S azután kint kontyat lebontják, s az egész sereg asszonyok a leánysága elvesztésén nótákkal eléneklik, s a fejkötőt nekie felte­szik s így két napig vendégeskednek. A halotti czeremoniájok abból all, hogy minden közelebbi és távolabbi atyafiak a fentirt gála (esküvői) ruhájokba a holttestet kikésérik a temetőbe, s onnét a templomba a tanítást meghallgatyák, s úgy ki-ki haza oszlik” Profizmus Szekszárdon? Ebben a rovatban még nem esett szó sportról. Tegyünk ezúttal kivételt. Mint is­mert, régtől fogva a legkedveltebb a labda­rúgás. Azért, mert az idei Mundiál nem si­került. még tudnak játszani a labdarugók. Van bizonyítási lehetőség: a sorsolások megtörténtek a következő idényre. Szek- szárd is ismeri mar az ellenfeleivel vívandó csaták időpontját. Talán azt is tudják, hogy kik játszanak Úgy tűnik tehát hogy minden rendben lesz Kicsit más volt a helyzet 1929. nyaran a megyeszékhelyen. Vajúdott a kérdés: a szekszárdi labdarúgást átszervezzék-e professzionistává, vagy maradjanak meg amatőröknek? A Tolnamegyei Újság nagy cikket szentelt az ügynek Július 20-án megírta, hogy egyes fővárosi lapok nagy szeretettel foglalkoznak a szekszárdi lab­darúgással, sok úgy vélik, hogy Tolna me­gye székhelyen minden adva van ahhoz, hogy hivatásos labdarúgók rúgják a bort. Más véleményen volt a hivatkozott me­gyei lap. Mint írta: „Ha végigtekintünk azon vidéki proficsapatok során, melyek még ma fennállnak, látjuk, hogy nagy, hatalmas, gazdag városok csapatai ezek, 40-50-100 ezer lakosú városoké, ahol gyárkémények füstölnek, ipari, kereske­delmi élet lüktet és vannak bástyái Holcze- rok, Lánczyak, Kopfensteinerok és mégis eladni kell játékost, pályaválasztójogot, fel kell adni az elvet, mindent, hogy a csapatot a tönkrejutástól megmentsék. Mi aggódva kérdjük, ilyen körülmények között aktuális- e felvetni a professzionizmus bevezetésé­nek kérdését Szekszárdon?.. ” „Aztán a közönség igénye is nagyon nagy lenne a proficsapattal szemben. A profik nem méi közhetnének állandóan Bá- taszékkel, Bajával pláne itthon nem” (Báta- szék, Baja egykor fontos szerepet játszott a vidék labdarúgásában). A szerkesztő óva­tosságra int ebben a kérdésben: „...óva int­jük azokat, akik a professzionizmust Szek­szárdon bevezetni akarják, hogy minden lépésüket meggondolva és megfontolva tegyék meg, mert egy esetleges bukás a város labdarúgó sportjának hatalmas visz- szaesését vonná maga után”. S hogy milyen volt az amatör színvonal, igazán nem kívánjuk minősítem, helyette az idézett cikk melletti tudósítás címét közöl­jük: „Kalocsai Vass József Levente SE - Szekszárdi Törekvés SE 8:1”. Kell-e ehhez valamit is írni? , K. BALOG JANOS Pákolitz István költővel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents