Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-19 / 169. szám
1986. július 19. NÉPÚJSÁG 5 Gondja mindönkinek van A címbeli mondat valószínűleg senkire nem hat a télifedezés erejével, nem döbbent meg egyetlen olvasót sem, de még egy főnököt, vagy beosztottat, férjet vagy feleséget, pedagógust és tanítványt sem. Szóval, azt. hogy gondja mindenkinek van, mindenki tudja, legfel, jebb néha teszünk úgy, mintha ez a „tétel” egyáltalán nem létezne, illetve, ha létezik is, az csia'k és kizárólag ránk vonatkozik, a velünk szentben ülőre, állóra egyáltalán nem. Szóval, gondoljuk csak végig a dolgot — és a gondot —, s máris rájövünk, hogy milyen önzőén is bánunk vele. saját privilégiumunknak tekintjük. Félre ne tessék érteni, mosit nem arról van szó, hogy a legcsekélyebb mértékben ils irigyelném bárki gondját, s hiszem, hogy ezt nem is teszi senki. Hiszen gondja van mindenkinek... Tehát nem kell irigyelni a másét No és a gond nem jó, néha bizonyos dolgokat előre tud vinni. Persze, csak akkor, ha megoldására megtaláljuk a szükséges formát, kivezető utat, vagy amire éppen gondunknak „szüksége van”. Amikor az volt a gondom, hogy gonddal kapcsolatos gondolataimat miiként vessem papírra, akkor hallottam egy mondást. Lehet, hogy Önök ezt már „lerágott csontnak” nevezik, dehát leírom, mert számomra új. Tehát! A leszúrás reggel a minisztériumban kezdődik... és este a gyerek belerúg a kutyába. A mondás igen kifejező. vagy pontosan azt fejezi ki, hogy mindenki úgy véli, hogy gonddal csak ő maga rendelkezik. Esetleg utal arra is, hogy ugyan lehet másnak is problémája, belső szorongása valami miatt, érezhet kínzó nyugtalanságot, súlyos aggodalmat, csakhogy azzal nem törődünk. Másképpen: valahogy úgy alakultak a gondok, (úgy alakítottuk azokat), mintha nékik is lenne hivatali beosztásuk, vagyis azzal járó fontossági és súlyos- sági sorrendjük. Mert valóban így van, hogy egyszerűen arra kényszerítjük a másikat — természetesen föntről lefelé —, hogy a mi bajunkat értsék meg. Azután a ■ következő lépcső a következő főnöké, mármint a kisebb főnöké, aki a megértést egy fokkal lejjeb'bről követeli meg, s ugyancsak odá ontja mérgét, s oda szól a leszűrés is. Nem is folytatom tovább, legfeljebb ismételten említem a gyereket és a kutyát. S most az jutott eszembe, hogy amennyiben van macska is, no és egér. . . S ha nincs? Mert nincs mindenhol. Jól tudom, hogy vannak olyan munkahelyi dolgok amelyek kivitelezése, elvégzése, megcsinálása egyszerűen döntés kérdése. Szóval nem is ezek ellen ágálok. Hanem a hangnem, a stílus és a megengedhető, vagy mondhatom, kötelező megértés hiánya miatt. Világos, hogy a megértés és a meg nem értés nem foglaltatott semmiféle nomenklatúrába, nincs rá semmiféle szabály, sehol nem tűzték a faliújságra, hogy amennyiben valakinek nehézségei, bonyodalmai vannak, akkor ez és ez az a pont, ameddig megértést kell vele szemben tanúsítani, ettől kezdve pedig már nem. Csakhogy az ember olyan lény, aki ezeket a határokat pontosan megérzi — meg tudja érezni! —, aztán aszerint cselekszik, intézkedik, kötelezi a másikat. Azt hiszem, hogy kicsit ettől is ember az ember ... szóval, hogy képes megérezni ezeket a meg nem állapított határokat, hogy képes azokat esetétől függően rugalmasan lejjebb és feljebb állítani. Eszembe nem jut bárkit is arra buzdítani, hogy egyszerűen hányjon fittyet főnöke összes gondjára, bajára. Mert ahogyan az egyik félnek, úgy a másiknak is megértést kelt tanúsítania embertársa iránt. Ez a Napnál is világosabb. Csákhogy említek egy „főnöki hátrányos helyzetet”. Míg a beosztott esetleg levezeti úgy a mérgét, hogy mnukatársával alaposan kitárgyalja a főnököt, a főnök ugyanezt nem teheti meg. Meg vele szemben az elvárások másmilyenek. Egy vezető beosztású ismerősöm ezt úgy fogalmazta meg, hogy egyszerűen etikátlan és gusztustalan lenne, ha ő valamelyik munkápad mellé telepedne, s az ott dolgozónak szidalmazná, netán „lehülyézné” a másik dolgozót. Most kiét ollyian „'alfáméiról” szólok, melyeknek, ha címet kellene adnom, bizonyára „Neki is van?” mellett döntenék. Az egyik tulajdonképpen látszólagos ellentmondásban van az írás elején elmondottakkal. De valójában csák másik szemszögből szeretnék rávilágítani egy jelenségre. Tehát adva van egy főnök, akinek mondjuk családi, apai vagy forintos gondjai vannak. Nyilván ekéket neki magának kell megoldania, de tény az is, hogy .napjáina mindezek rányomják a bélyegüket, még akkor is, ha igyekszik tartani magát, gyötrő érzéséit ügyesen palástolja. Erre beosztottjai — legfőképpen egymás között — dühösen hánytorgatják föl, hogy ugyan, a „mesternek”, vagy az „öregnek” mi gondja lehet. Éppen neki, aki él, mint Manci Hevesen, téhát jól ’keres, mindenhova bejuit, előtte csak zöld utak léteznék. Pedig, ugye a mondás úgy szól, hogy „a pénz nem minden”, illetve nem boldogít. Szóval erre csak azt lehet mondani, iUeitve kérdezni, hogy a beosztott kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem megértse azt, hogy egy vezetőnék is van gondja? i.. Következzék a második számú „altérna”. Miszerint vannak vidám emberek, olyanok, akiknek általában mindenkihez és mindig van kedves szavuk, szívesen mókáznak és nevetnek. De amikor őket 'bántja valami, nehézségéik támadnak, hát senki nem akarja eltűnni, hogy bajuk, gondjuk nekik is lehet, hogy ők is szorongatnak valamiért. Tőlük egyszerűen elvárják a „szórakoztató központ” soha ki nem apadó szerepét, azt, hogy rá se hederítsenék a bajra, s nyugtlalansá- guk ellenére nevessenek. S ha ezt nem teszik, a környezet elfordul tőlük, mert az ő problémájúikkal egyszerűen nem tudnak, vagy nem akarnak bármit is kezdeni, mert valahogyan furcsa az egész szituáció. 'Nem hünlném, hogy az egymással, az egymást foglalkoztató gondokkal ne kellene törődnünk. Mégpedig kölcsönösen. Nem érdemes érdeklődésünket egy puszta felületes „hogy vagy” kérdéssel elintézni, mert arra csak „köszönöm, megvagyok” lehet a válasz, mely ugyanúgy tartalimatlain és felületes, mint a kérdés, mely üres szavakban ölt testet oly gyakran. Helyette az egymás iránti gondos figyelem lehetne az „úr” és az sem straipásaibb, mint az üres fecsegés, a felszínes érdektelen érÖéklőcíéS. V. Horváth Mária bed a tarlón Közei o /aíu, hallani a harangszót délben, de most az ebéd előzte meg. .Ebédhez készülődnek az aratók Kakasd határában, a Bonyhádi Pannónia Tsz búzatábláján. Bátran mondhatjuk, hogy a tarlón ebédelnek, és örömmel tapasztalhattuk, hogy „megadják a módját" ennek a dél körüli örömnek, A kis Barkas patyolattiszta, zárt edényeket hozott, gőzölgő paradicsomlevessel, petrezselymes burgonyával, rántott hússal és savanyúsággal. Ott 0.11 a platón a szódásballon is, letakarva hűsöl a Pepsi és a Gyöngy, termoszban szunnyad a feketekávé. Négy Claas 106-os, három John Deer és két IFA gazdája kap pillanatok alatt minden földi jói a tányérjába, yiellettük már ebédel a két váltókom- báj nos is. és a Szállítóleveleket kiállító leány, aki nyári szabadságán ismerkedik a mezőgazdasággal. A száz hektáros táblával két nap alatt végeznek, hiszen mennek este kilencig, ahogy az idő engedi. A kenyérnekvaló jó közepes termést ígér . . . GOTTVÁLD KÁROLY képriportja Megérkezett » mozgókonyha Felszolgálás — mint az étteremben Alkalmi asztal Ebéd a iBarkas-platón Delidében a kakaséi lankán A menü paradicsomleves, rántott Szelet burgonyával, üdítő. é> utána természetesen feketekávé
