Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
1986. június 21. TOLNA^ _ "KÉPÚJSÁG 7 Ez már több mint munka, ez nehéz fizikai munka. Magam is próbáltam, jó negyven évvel ezelőtt, kézzel vetettük a vályogot. Illés Jancsi barátom volt a társam, s egy nap, nem nyolc óra alatt, ezerszáz vályoggal trappoltunk ki a placcra. Most gépek segítik az embert, de a téglás ma is keményen megdolgozik pénzéért. A tamási téglagyárban negyvenen küzdenek a tégláért. Küzdelem ez, mert elkezdődik március derekán, és szeptember végén, A nyerstégla négy kiló, háttérben Kudari Margit október elején az első faggyal állnak le. Egy műszakban 28-30 ezer nyerstéglát gyártanak. Naponta mintegy hetven köbméter földet adnak a mindig éhes gépnek. Néztem az asszonyokat a présgép szájánál. A gép diktálja a tempót. A kezek előtt állandóan csapkod az acéldrótos kés, a szállítószalag löki az asztalra a nyerstéglát és az asszonyok ezt elkapják, hármasával, négyesével, és dobják a raklapra. A raklapra 180 nyerstéglát tesznek. Egy nyerstégla súlya valamivel több mint négy kiló. Tehát tizenkét, tizenhat kilót fog tenyerei közé a munkásnő. Van egy váltó asz- szony, aki beugrik ha valaki cigarettát akar elszívni, vécére megy, vagy friss vízzel próbálja enyhíteni a kánikula, meg az izzasztó munka fáradságát. Kudari Margit harminc éve áll a présgép szájánál. Harminc év alatt mennyi - és mennyi családi házhoz való kisméretű téglát rakott lapokra, bangétába, bangé- tából kazalba... Nem lehet összeszámolni. Itt van példának okáért Köbli István. A baggerban ül, azt a gépet kezeli amely ugyancsak megöregedett, szikkadt-szakadt az évtizedek során, rpint Köbli a vezetőfülkében. Figyelem a ka- paróra, a szállítószalagra, a csillékre, a mozdonyra, az emberekre - és a magány - a gép zörgése nemcsak fizikailag fárasztó - a kezelése nem olyan mintha egy személygépkocsi vezető ülésében magnót hallgatva utazni. Itt minden téglának való nyersanyagért alaposan meg kell dolgozni. Tudja, a fal melyik részére kell állni, hogy a keverőbe olyan anyag kerüljön, amelyből lehetőleg minden darab tégla első oszMolnár István tályú legyen. Még Vácról, Kalocsáról is jönnek Tamásiba tégláért. Kéthetes sorállást írtak elő, értesítés alapján jön a vevő, nem szeretnék, ha már a tégla minősége jó, akkor potyára utazzanak száz kilométereket méregdrága teherautó-fuvardíjakkal. Itten eleven földből, agyagból készítik a téglát. Nem regálozzák le a télen, nem keverik előre, hanem ahogyan megtervezik, úgy harapdáltatják a baggerral a dombot. Most meglehetősen csúnya az elhagyott bánya, de jövőre, két év múlva már lefelé küldik a kotrót, és mélyből hozzák a téglának valót. Ha kell akkor még a tégla. Ugyanis nemrég nyilatkozott a téglaipari tröszt vezér- igazgatója, hogy leállítanak néhány gyárat, csökkent az építési kedv, az új anyagokat, a hőszigeteiteket lehet csak beépíteni. Itt Tamásiban azonban van jövő. Ebben bízik Kertész Sándor gyárvezető is. A dombóvári Kertész-dinasztia sarja. Le-fölmenő, és oldalági rokonai közül legalább félszázan a téglaiparban dolgoznak, ő mondja:- Katasztrófa lenne, ha most leállítanák ezt a jól dolgozó gyárat, mi lenne az emberekkel? Akik harminc-negyven évet lehúztak itt, köztudott, hogy a téglások tizenöt éves korban már a kárék mögé állnak, a prés kezelését tanulják. Akinek öt-hat éve van viszsza? Mint Molnár Istvánnak! A kemencemunkás, a kihordó, szikár ember. Reggel félhatkor megivott fél liter tejet. Most tíz óra van, eddig másfél liter szódavizet szivattyúzott fel. A kemencében ötven fok. Kint harmincöt. Ez még istenes, hanem mikor bent negyven és kint mínusz tíz van! Az az embert kínzó.- Három és fél évem van még vissza. Ledolgozom, a szakmám a téglásság. Kihordó vagyok. És ráül a káréra, a kétkerekűre, amelyikre 160 kisméretű téglát tesz. Egy égetett tégla súlya három kiló... Ha ezer téglát kivisz a kemencéből, a harminc-negyven méterre lévő lerakóhelyhez, akkor 33 forintot kap. A kemencében a téglát, a nyerset, 270 centire rakják fel. Onnan kell leszedni. Tehát amint mondtuk: a hőség nagy, de ott fennt, a legfelső soroknál még kegyetlenebb. S kint a téglát 170 centi magas stószok- ba rakják. Ha tehergépkocsi jön, akkor könnyebb a munka, de akkor ezerért egy tízessel kevesebb a pénz. Egyébként a kereset a teljesítmény után számítódik. Ezer nyerstégláért ennyi fillér jár a vizezőnek, annyi a kismoz- donyvezetőnek amannyi a takarítónak, a kiadónak stb. Egy kisméretű tégla fogyasztói ára 245 fillér. Negyvenen sürögnek a téglagyárban. Foglalkoztatnak mindenkit. Egész évre ad munkát a gyár dolgozóinak. A negyven személy nyolcvan százaléka tíz éve itt dolgozik. A tamási téglagyárban idén négymillió kisméretű téglát gyártanak. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Ebbe a kemencébe először 1907-ben gyújtottak be Szövőnők lesznek a kubai lányok Szakmunkáskeresőben A szövőnő: ügyes kezű, gyors felismerő képességű és jók a lábai.- Ki akar ma három műszakban dolgozni?- Tanulni nem, dolgozni szeretnek. Már régóta sejtem, hogy a munkamegosztás során mindig a nőknek jutott a neheze. Ha nem így lenne akkor férfiakat is látnánk a szövödékben, az irtózatos, dobhártyát szaggató zajban. Férfiember ezt nem bírja ki,' állapítom meg magamban, s úgy járok, mint az az egyszeri atyafi, aki a nagyvárosból elmenekült, mert ott minden csattog és csikorog... És az az egyszeri atyafi is férfi volt. Még mielőtt a lelkes feministák a keblükre ölelnének, közlöm, hogy mégsem állok be soraikba, csak egyszerűen meg kell állapítani, hogy ahol folyamatos koncentrálásra, a monotonitás elviselésére és szigorú rendre van szükség, ott többnyire nők dolgoznak. A PATEX tolnai gyárában a szakmunkás-utánpótlás volt a témánk, szövőnő-keresőbe mentünk. Létszám van, de... szakemberre van szükség Évekig csak lasszóval tudták fogni a gyerekeket, hogy menjenek szövőtanulónak. Azt is megtették, hogy a nyolcadikos bukott gyereket felkészítették a pótvizsgára, s utána szakmunkástanuló lett. Aztán az első hónapokban megkezdődött a lemorzsolódás, végül a szakmunkásvizsgáig jó, hogy az osztály fele jutott el. Aki azonban eljutott, az szakember lett; szövőnő. Azt is megtették, hogy felkeresték azokat a fiatalokat, akiket semmilyen iskolába sem vettek föl. Bevitték őket a gyárba, s módszeresen tanítani kezdték. Az ügyesebbje szövő lett, vagy segédmester, a többiek is kaptak kisegítő munkát. A közelmúltban 53 ilyen fiatallal próbálkoztak. Közülük 13-an hamar elbúcsúztak a gyártól, a többiek pedig dolgoznak... van közöttük olyan ügyes lány, aki pár hónap alatt megközelítette a száz százalékot, minden bizonnyal kiváló szakember válik belőle. A gyárban minden lehetőséget megragadnak, hogy a tolnai könnyűipari hagyomány fennmaradjon, hogy legyenek jó szakmunkásaik, akik képesek bármilyen munkát vállalni. Mert most igencsak az a helyzet, hogy a „jó öreg szakembereket” kell elővenni, ha komolyabb megrendelés érkezik.- Nincsenek létszámproblémáink - mondja Schäffler Ferenc, a közgazdasági és munkaügyi osztály vezetője.- Elég sokan kopogtatnak a gyárkapun, de kénytelenek vagyunk válogatni, mert máskülönben nem tudunk minőségi munkát végezni. Olyan emberrel minek próbálkozzunk, aki már a második munkakönyvét „szaggatja”. Hohmann Anita szakmunkásbizonyítványa Azt mondják Tolnán, hogy mindent megtesznek az utánpótlás érdekében. A legfontosabb, hogy aki megtanult szőni, annak olyan légkört kell teremteni, hogy jól érezze magát a gyárban. Ezt bizonyítandó Halász Katalin, személyzeti osztályvezető büszkén említi, hogy hosszú évek óta először az országos szakmunkástanuló-versenyben Hohmann Anita az ötödik helyen végzett és így három hónappal korábban kapott szakmunkás-bizonyítványt.- Jó munkakapcsolatot alakítottunk ki a környező iskolákkal - mondja a személyzeti osztályvezető. Nem kis költségek árán a hetedikes és nyolcadikos gyerekeket elhozzuk üzemlátogatásra, hogy megismerkedjenek a gyárral. Az idén örömteli esemény történt: már 34- en jelentkeztek tanulónak. Sikerült elérni, hogy a tolnai gimnáziumban a Textilipari Szakközépiskola egy osztályát beindítják, s van jelentkező.- Az ember azt képzeli, hogy a régi hagyomány alapján tanulóik nagyrésze tolnai. \- Ez a szép hagyomány sajnos megszűnőben. A környező községekből járnak hozzánk dolgozni, s tanulóink is 50 kilométeres körzetből jönnek.- Mi lehet az oka a folyamatos szakemberhiánynak?- Az ami a társadalomban pozitív vonás, nekünk hátrány. A gyesen és gyeden lévő kismamákból egy teljes műszakot kiállíthatnánk - mondja Schäffler Ferenc. Lányok, lányok... kubai lányok Május 19-én 16 kubai lány érkezett Tolnára, hogy négy év alatt szakembert „faragjanak” belőlük. A gyár sokat áldoz arra, hogy a kubai lányok beilleszkedjenek, megtanulják a szakmát és jól érezzék magukat Magyarországon.- Átalakítottuk a leányszállásunkat, tolmácsokat fogadtunk, magyarul tanítjuk őket és közben a szakmára is. Szeptember elején tesznek technikai minimumvizsgát és utána már a termelésben foglalkoztatjuk őket.- Az oktatás milyen formában történik?- Az úgynevezett Werner-módszerrel. A munkafolyamatokat elemekre bontjuk, amit szintidőn belül kell elvégezni. Ez egyébként a betanított munkásoknál is és a szakmunkástanulóknál is így van - mondja Halász Katalin. A kubai lányok két év után szakmunkásvizsgát tehetnek, a második két évben pedig gyakorlatot szereznek, enyhítve a szakemberhiányt Tolnán.- Természetesen ők nem oldják meg a gondjainkat - veti közbe Schäffler Ferenc. T ovábbra is keresni kell a lehetőségeket és az ügyes kezű magyar lányokat.- Kit nevezhetünk jó szövőnőnek?- Nagyon sok összetevője van annak - mondják beszélgetőtársaink. Kézügyesség, helyzetfelismerő képesség, jó munkaidő-beosztás és egyre inkább jó lá- bak?a van szükség, mert manapság egy szövőnő naponta 10 kilométert is gyalogol...- És erre mondjuk mi, hogy könnyűipar - sóhajt Halász Katalin.- És a szépség?- Csodálatos ez a szakma. Ha egy szövő tíz gépen dolgozik, mindegyiken más munka készül... Ha az ember bemegy a Skálába a mi termékünket látja... egyszóval érezni az értelmes munka gyönyörűségét. H. J. - G. K. Szakmunkásvizsga a Patexban