Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-10 / 135. szám
6 KÉPÚJSÁG 1986. június 19. f Kézilabda NB II. Fél siker a fináléban A szekszárdi csapat legjo.bh,ja. Czibor két védő között lövi kilencedik gólját Hexasakk Nemzetközi mérkőzés Bátaszéken Bátaszéken nyolctáblás nemzetközi hexasakk-csapat- találkozóra kerül sor június 14-én Tolna megye válogatottja és a jugoszláv Szabadka együttese között. A két csapat vezetői megegyeztek, hogy két mérkőzést rendeznek, majd augusztusban a szabadkai visszavágón újabb két találkozóra’ kerül sor. A bátaszéki mérkőzésen jelen lesz Gelencsér Mihály, a Nemzetközi Hexasakk Szövetség alelnöke, a magyar szövetség elnöke. Tolna megye válogatottjában asztalhoz ül az Európa-bajnok Rudolf László, az idei Duna Kupa-győztes Buzási József, a nemzetközi versenyek többszörös helyezettje, Vámosi Albert, továbbá az ex ifjúsági bajnok Bodrogi István, az országos ifjúsági bajnok ifj. Vámosi Albert, a bronzérmes Kövesi Zsolt. Várhatóan Péter János és Komonyi Norbert is játék- lehetőséghez jut a nemzetközi találkozón. A megyei válogatott tartalékai: Péter István. Lénárdt István és Wetzl Attila. Tolnai VL—Pécsi BTC 25-14 (13-4). Tolna, 300 néző. V.: Csonka, Rákóczi. Tolna: SOhellné — Konyecsnyi (6), Katzenberger (5), Tózer (3), Fau’sztné (1), Qblisz (6), Tóth (3), Csere: Szegedi, Fekete (1), Stocker. Edző: Szűcs László. Fontos mérkőzést játszott a Tolnai VL együttese. Egy esetleges újabb vereség a középmezőnybe kerülést, a győzelem pedig az élcsoportban való maradást jelenthette. Ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtek a hazaiak. Előbb 4-1-re, majd 10-3-ra vezettek. A pécsi csapat kü, lönböző Védekezési variációi sem vezetlek eredményre. Így a kézilabdában ritkán alkalmazott egészpályás letámadásra tértek át a vendégek, de mint azt a félidő eredménye is mutatja — kevés sikerrel. A második félidőben sem változott a játék képe. Az előző két forduló vereségét kiheverő tolnai együttes gyakori cserékkel is növelni tudta előnyét. A PBTC a 41. percben ugyan 6 gólra felzárkózott, de a mérkőzés végére a hazaiak előnye 11 gólra nőtt. A játékvezetői szempontból nehéz mérkőzésen, kitűnő bíráskodás mellett, ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a Tolna. Győri ÁÉV SK—Duna- földvári Spartacus 32-28 (14-11). Győr, 200 néző. V.: Boros, Gombár. Dunaföld- vár: Gyovai — Dükai, Szau- ter (6), Mészáros, Jezsek (14), Kolics (3), Hegedűs (1). Csere: Mestyán, Győrkő (2). Orova (2). Edző: Kolics János. A 15. percig fej-fej melletti küzdelem folyt. Ettől kezdve a győriek átvették a vezetést és a t'élidő végéig háromgólos előnyre tették szert. A második játékrész elején 14-13-ra felzárkózott a Spartacus. Ekkor a Rába- partiak hétrpéterest is hibáztak. A folytatásban aztán újra magukra találtak a hazaiak és meg sem lehetett állítani őket. A véghajrában két gólra ugyan még egyszer felzárkózott a földvári csapat, de Jezsek kétperces kiállítást kapott. ezzel megtört a lendület, az egyenlítés nem sikerült. A ■ földváriak kétnapos győri vendégszereplésén az első találkozón nem sikerült a pontszerzés, ennek ellenére a Spartacus nem játszott alárendelt szerepet. Különösen Jezsek teljesítménye tűnt ki. Dunaföldvári Spartacus— Győri KTMF 32-16 (13-6). Győr, 200 néző. V.: Babos II., Pass. Dunaföldvár: Gyo- Vai — Dukai (3), Mészáros (4), Kolics (10), Jezsek (3), Szaüter (8), Hegedűs (3). Csere: Mestyán, Orova (1). Edző: Kolics János. Ügy kezdődött a találkozó, hogy mindkét oldalon egy-egy hétméteres kimaradt. A 15. percig, 4-4-ig egyenlő ellenfélnek bizonyult a pályaválasztó együttes. Ettől kezdve sorozatban hét góllal „szórta meg" a győri kaput a Spartacus gárdája. A második félidőben már csiak a gólkülönbség alakulása voilt kérdéses. Sziporkáztak ft földváriak és az 52. perctől ismét hét gólt lőttek zsinórban. Az őszről előre hozott találkozó végeredménye igencsak elkeserítette a főiskolásokat: 16 góllal eddig még söhasem kaptak ki. A tíz mérkőzésen elért 11 pontjával a középmezőnyben foglal helyet a dunaföldvári együttes. Hunor SE—Szekszárdi Spartacus 20-15 (8-1). Szek- szárd, 100 néző. V.: Bálint, Kozma. Szekszárdi Plutzer — Blaskovits, Tóth (2), Czibor (9), Kelemen (2), Besenyő (1), Berényi. Csere: Kékük, Nagy (1), Újvári, Asztalos, Molnár. Edző: Szabó Attila. Elrontott hazai helyzetek, pontatlan indítások után a vendégek szerezték meg a vezetést. Az 5. percben kiegyenlített ugyan a Spartacus de a kapködásban és a kihagyott büntető után a pécsiek húztak öl 3-1-re. Feltűnő gólínségben szenvedtek a szekszárdi játékosok, csupán Czibor találataival tudtak lépést tartani. Szünet után újabb kimaradt hazai ziccerek után a vendégek tovább növelték előnyüket. A félidő derekán erősített a Spartacus, 5 perc alatt három gólt lőtt, sikerült a felzárkózás. Egyenlítés helyett a gyorsan bekapott két gól végleg megpecsételte a hazaiak sorsát. A pécsiek sorozatban lőtték góljaikat, az utolsó pillanatban büntetőből elért találattal csak szépíteni tudott a Spartacus. Az a csapat nyert, amelyik jobban akarta a győzelmet. A hazaiaknál csupán Czibor teljesítménye dicsérhető. Kosárlabda Puttonyos Kupa Yáncsa Etiópiába utazott Váncsa Dénes, a Szekszárdi Dózsa halk szavú, de a végsőkig kitartó, első éves felnőtt maratonfutója a kilencvenszázalékos valószínűség ellenére sem tudta ki- molyan venni két héttel ezelőtt a válogatott utánpótlás edzőjének szavait, miszerint kiviszik Etiópiába, az afrikaiak hagyományos mara- ton ver senyére. Tegnap pedig már szálláshelyén gondosan csomagolt Németh Gyula tanítványa, és áldotta a sors kifürkészhetetlenségét, amiből időnként kellemes meglepetés is „kisülhet”. A futás egyik őshazájában — ki ne hallott volna már a hires etióp futókról — minden évben megrendezik a híres, kétszeres olimpiai bajnokuk, Abebe Bikila tiszteletére a • nemzetközi mara- tonversenyt. Addis Abebá- ban, a fővárosban még a futballistakínzó mexikói klímánál is gyötrőtpb körülmények várnak a versenyzőkre, köztük Váncsára, és két magyar társára. A viadalt 2360 méter magasságban rendezik, így a jelenlegi világcsúcstartónak aligha fáj a feje emiatt. .. A szekszárdi fiút — aki nem tartozik korosztálya élvonalába — ez a forróság miatti esetleges gyötrődés most abszolút hidegen hagyja. Kitartásból, monotónia- tűrésből, becsvágyból többször jól vizsgázott már ő. — Mindenekelőtt egy soksok romantikával kecsegtető Váncsa Dénes útnak fogom lel ezt a versenyt. s az előtte és utána edzőtáborozás gyanánt ott töltött napokat. Persze, bízom abban is, hogy a kellemes a hasznossal párosul: a magaslati edzés és versenyzés jótékony hatása a soron következő fontos hazai versenyeken jelentkezik — mondta az elutazás előtt Váncsa Dénes, aki úticsomagjába azért elrejtett egy melegebb holmit is, ami így első látásra úgy tűnt, mintha homokot vinne a Szaharába . . . A versenyt június 15-én, .vasárnap rendezik: — bégyé — Szombaton Szekszárdon, a Zrínyi utcai tornacsarnokban első alkalommal rendez* lék meg az öregfiúk kosárlabdatornáját, a Puttonyos Kupáért. A városi testnevelési és sportfelügyelőség által felajánlott vándorserlegért négy együttes játszott körmérkőzéseket. A szoros, küzdelmes, de mindig jó hangulatú mérkőzések után a korban és csapatjátékban legegységesebb dombóvári együttes végzett az első helyen, az esélyesebbnek tartott Universitas PEAC előtt. Eredmények: Komlói Vízmű—Szekszárd 39-32, Dombóvári VMSE—Universitas PEAC 56-54 (hosszabbítás után), Dombóvári VMSE— Komlói Vízmű 51-27, Uni- 'versitas PEAC—Szekszárd 54-36, Dombóvári VMSE— Szekszárd 60-59, Universitas PEAC—Komlói Vízmű 63-43. Végeredmény: 1. Dombóvár, 2. U. PEAC, 3. Komló, 4. Szekszárd. Kistenyésztők figyelem! A Hőgyészi Állami Gazdaság keltetőüzemében New Hampshire fajtájú NAPOSKAKAS 6,— Ft db egységáron, június, július hónapra még elöjegyeztethetö. , A gazdaság a megrendeléseket a beérkezés sorrendjében veszi előjegyzésbe és az átvétel időpontját visszaigazolja. Levélcím: Hőgyészi Állami Gazdaság, 7191 Hőgyész. Telefon: 22. Telex: 14-350. (206) Mundial*mérleg Dánia látványos győzelmével Uruguay ellen befejeződött a Mondial hat csoportjában a második kör. A hétfőn kezdődött harmadik „menet” előtt a statisztikusok elkészítették az eddigi mérleget, amely sok szempontból érdekes képet mutat. GÓLOK A Mundial első 12 mérkőzésén csak 24 gól esett, a második tucatnyi találkozón 28, tehát összesen 52 találatnak tapsolhattak a nézők. A gólok számának növekedése örvendetes, hiszen ez a sportág sava-borsa. A mérkőzésenkénti 2,17 gólos átlag azonban változatlanul elég alacsony. Eddig hét-hét mérkőzés 1:0-ira, illetve l:l-re végződött, s kettő 0:0-ra. GÓLSZERZŐK Elkjaer-Larsen, a dán válogatott kitűnősége az első Mundial-résztvevő, akiinek egyetlen mérkőzésen sikerült háromszor a hálóba találni. Az olaszországi Verona 28 éves idegenlégiósa most négy góllal vezeti a „mesterlövészek” listáját, bár eddig sok mesterlövészről nem eshet szó. öten kéttalálatosak, s mögöttük még 38 játékos neve olvasható a gólszerzők listáján. 11-ESEK Hat tizenegyest ítéltek eddig a játékvezetők, ebből négyet értékesítettek (Belanov, Altobelli, Claesen, és F-ran- cescoli), kettőt viszont elhibáztak (Jevtuseijíko és Sanchez). NÉZŐSZÁM A 24 mérkőzésen 845 941 volt a nézők száma a 12 vb- stadionban. Ez mérkőzésenként 35 248 látogatót jelent, csaknem pontosan annyit, mint a négy évvel ezelőtti spanyolországi vb 52 találkozójának a teljes átlaga volt (35 698). Ezzel szemben negatív, hogy az 1970-es első mexikói vb-n ennél sokkal többen léptek be a pályák kapuin, átlagban 52 312 szurkoló. A mostani legkisebb érdeklődés az Anglia—'Marokkó találkozó iránt nyilvánult meg, csák 9700 belépőt adtak el. Egyébként 16 alkalommal 30 ezernél Kevesebb volt a mérkőzések nézőinek száma, a rekordot viszont a Mexikó—Paraguay 90 perc tartja, 114 580 szurkolóval. PIROSAK ÉS SÁRGÁK A múlt péntekig egyetlen csapatból sem történt kiállítás, azóta viszont négy játékosnak adtak piros lapot. A névsor: Wilkins (angol). Sweeney , (kanadai), Basil (Iraki), Bossio (uruguayi). Sárga lapot eddig 61 alkalommal mutattak fel a játékvezetők, a legtöbbet az irakiak kapták, szám szerint hetet, sőt, az egyikből piros is lett, utánuk a mexikóiak, és az angolok következnek 5—5 figyelmeztetést jelentő kártyával, s eddig csak két csapat maradt „tiszta” : Magyarország és az NSZK. Interjúsáról*: Igor Belanov > A futballvilág Blohinra és Protaszovra figyelt^ a Mundial előtt. A védők helyettük Igor Belanovot „kapták”. A szovjet válogatott meglepetés embere Irapuatóban adott nyilatkozatot az újságíróknak. — Amikor Protaszov lebe- ' tegedett Mexikóban, azt hittem: Blohinnal párban én kezdek . majd ékként ü magyarok ellen — mondta a Dinamo Kijev 26 éves támadója, akinek a magyarok és a franciák elleni válogatottsága a 3. és 4. volt a sorban. — Másként alakult, pedig Blohinnal remekül megértem magam. — Minek köszönhető az eddigi remek mexikói szovjet szereplés ? — Újat tanult a válogatott. Olyan középpályás sorunk van, melynek tagjai egymás minden gondolatát ismerik. Ráadásul rendkívül gyorsak, A gyorsaság egyébként is együttesünk legfőbb ismérve. — Maga Belanov sem szégyenkezhet: az 50 métert 5,7 mp alatt futja. — Odesszában kezdtem, onnan kerültem át 1983-ban Kijevbe. Valerij Lobanovszkij remekül felkészült szakvezető, nem véletlen, hogy a kijevi KEK-győzelem után, most a Mundiálon is letettük névjegyünket. A csakis fizikai erőn alapuló és biztonságos Védekezést szem előtt tartó szovjet stílus már a múlté. Ellenfeleink ezt nem vették figyelembe a Mundial rajtja előtt. Odahaza nemcsak a Kijev, de egyre több elsőligás klub is ezt az új útjait járja. Belanov elmondta, hogy az együttesből Rác a legjobb barátja. Kiemelte: a mexikói szovjet keretben mindenki igen jóban van társaival, hiszen ez a kiemelkedő csapatteljesítmény első és legfontosabb feltétele. — Két mérkőzésen vagyunk túl — említette Belanov a kanadaiakkal vívott 90 perc előtt. — Nem tagadom, alaposan elfáradtam, de mindig akad társ, aki segít, ha egy-egy játékos kifullad. Belanov a testnevelési főiskolát végzi. Nyolchónapos kislánya várja haza a vb után. Szabad idejében orosz klasszikus zenét és mai ólasz popzenét hallgat a csatár. — A legnagyobb élmény a góMövés. Igyekszem annyiszor a hálóba találni, ahányszor az ellenfél védelme „engedélyt ad” rá — fejezte be a vékony, 174 centi magas Belanov. Öltözőfolyosó A 6 :l-gyel végződött Dánia—Uruguay összecsapás után a két szövetségi kapitány nyilatkozott, az egyik természetesen boldogan, míg a másik csalódottan. Sepp Piontek fDánia): — Megítélésem szerint a Szovjetunió—Magyarország találkozó mellett ez volt á világbajnokság eddigi legjobb összecsapása — mondta. — Úgy gondolom, továbbra is tartani tudjuk ezt a ritmust, mivel olyan játékosok állniuk rendelkezésre, akik nagyon értik ezt a harcmodort Nem tudom, hogy össze lehet-e minket hasonlítani az 1974-es holland válogatottal, de nem ellenezném, ha úgy emlegetnének minkéit, mint akik valami újat hoztak a labdarúgásba. Omar Borras (Uruguay): — Mindent rosszul csináltunk, s ez egy olyan csapat ellen, mint Dánia, megbosz- szulja magát — értékelt. — Akadnak olyan napok, amikor egyszerűen semmi sem sikerül, ezt talán a magyarok is igazolhatják. A gyorsán bekapott gól már elvette játékosaim kedvét, s amikor a 20. percben tíz főre fogyatkoztunk, a csapat végképp elvesztette tartását.