Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-07 / 133. szám

6 Képújság 1986. június 7. MÚLTUNKBÓL ■ - Mióta van vezető beosztásban?- Mint vezető? 1967-től, akkor végez­tem az NDK-ban. Az első munkahelyem a győri műbőrgyár volt, akkor Jankovics Nándor volt a vezérigazgató. I - Jó szakember, én is ismerem.- Ott lehetett tanulni. Útjára bocsátot­ták az embert, adtak feladatot és csináld. ■ - Milyen megbízást kapott?- Új üzem indult, a kalendert nekem kellett „bejáratni”, a terméket is, meg a géphez, új üzemhez a munkásokat. I- Mint állami ösztöndíjas volt az NDK-ban. Úgy tudom ön nem Tolna megyei.- Mosonmagyaróvári vagyok, de már dombóvárinak vallhatom, tarthatom ma­gamat. Feleségemmel együtt végeztünk, ő is vegyész, s itt dolgozik a Color-ban. I- Műanyagfeldolgozó vegyész­mérnök. S eljött ide, ahol még nem volt műanyagipar.- Először Győrben kezdtem a szakmát, mint mondtam, aztán Kaposvár, s végül Dombóvár. Hallottam, hogy itt, a vegyes­ipari szövetkezetben jó lehetőségek van­nak a kifutáshoz, és én szeretek alkotni, szeretem látni munkám eredményét, s itt vállakoztam új feladatra. Győrben meg­tanultam, hogy a mi mesterségünk alapja a rend, a fegyelem. Ez egyébként a nagy- vállalatnál előnyösebben valósítható meg. Hátránya viszont ott az embernek van, pi­cinynek érzi magát, nem látja munkája vég­eredményét. S végül az is motiválta ideköl- tözésemet, hogy a lakásgondunkat megol­dottuk. I- S közben elindult a gyár, a mű­anyagfeldolgozás. Mindig új termé­keket adtak, keresték az iparnál, a felhasználóknál az igényeket.- Van egy jó laboratóriumunk. Aki al­kotni akar, előtte a lehetőség. Kigondolja a témát, olvas hozzá irodalmat, hazait, meg külföldit... ■ - Ön hány nyelven beszél?- Németül tökéletesen, az angolt pedig erősen középfokon. I - Munkatársai is?- Legtöbben... Ugyanis a vegyipar nem ismer országhatárokat. A szakirodalom igen terjedelmes, tudni kell, mi történik keleten és nyugaton. I - Tehát 1967-ben végzett...- Amint említettem a kis kitérőket, Pod- ráczki János - az itteni főmérnök volt -, hívott is, jöttem is, és 1969. szeptember 29-től dolgozom itt. Meglehetősen jól ér­zem magamat. I - A sok gond ellenére?- Ha az ember túl van egy feladaton, jó érzés, de ott a nyakában az újabb, az megadja az izgalmat hogyan csináljam, miként irányítsam a munkát, az embere­ket. I- Pedig amikor kezdték - emlék­szem rá -, szabásztőkéket gyártot­tak, most meg már számítógépet is - a műanyag mellett.- Úgy gondolom, jó hírünk van a szak­mában, mert mindig van munkánk. A fej­lesztésre nagy gondot fordítunk. Akinek ötlete van, összedugjuk a fejünket, és ta­lálunk megoldást. Először a laborban, az­tán van rá mód, hogy az üzemben kí­sérleti példányokat készítsünk. ■ - És a munkatársai?- Felpörögtek ők is. Látják, hogy itt mi a tennivaló. Például igen sokan férj felsé­gestől itt dolgoznak, az idősebbeknek már gyereke is. A magasabb képesítésű embe­rek főleg a termelést irányítják, meg a fej­lesztéssel foglalkoznak. I - önnek három diplomája van.- Vegyész, tanár, felsőfokú nyelvvizs­ga. ■ - És akik nem bírják a tempót?- Kevés a mozgás. A fiatalok szeretnek itt dolgozni a jó közösségben. Voltak, akik elmentek, természetes ez is. Én a saját bő­römön tapasztaltam, hogyan kell a kezdő szakembert vizbe dobni. Úszni az egyete­men megtanítják az embert, de a kitartást, a munka szeretetét, azaz hosszú ideig a víz­ben maradni és nem lemaradni, azt a mun­ka folyamán tanulják meg. ■ - Mi a jellemző, nőies a szakma?- Vegyes. Igaz viszont, hogy a fejlesztési osztályunkról pillanatnyilag három asz- szony szülési szabadságon van. Egy fiú bevonult néhány hónapra katonának. Az a szerencsénk, hogy volt s van kidolgozott témánk, munkájuk mindig akad a gépek mellett dolgozóknak. Hosszabb időre gon­dolunk előre - a vegyiparban mindig törté­nik valami új. S a történésnek mi ebben a kis szövetkezetben is részesei vagyunk. I- Én különösen fontosnak tartot­tam, amikor a mesterkeverékkel megjelentek.- Az újdonság volt. Exportot váltottunk ki vele. Ez a mesterkeverék olyan anyag, műanyag, amelyből keveset kell a feldolgo­zásra váró granulátom közé tenni, s olyan színű lesz az anyag, amilyent a megrendelő kér. Példának mondhatom a kábeleket. Mindenki látott már kábelt, az abban lévő vezetékek színe alapján különböztetik meg az áramot vivő kábel részeit. Kicsit így bo­nyolult, de ha a kábelgyár bármilyen színű anyagot kér, mi kidolgozzuk a laborban, vagy egyenesen odaküldjük a nagy gyárba a kész mesterkeveréket. I - Díjakat is kaptak érte.- A Budapesti Nemzetközi Vásáron és másutt is. I- Van egy fejlesztő, termelő rész­leg. És a piac?- Piackutatók is vannak, természetesen. Mint előbb mondtam, ismernek bennünket, mi meg tudjuk az irodalomból, hogy merre van a fő irány, s benne látjuk, vagyis elkép­zeljük, hogy nekünk ott mi a helyünk-fel- adatunk. I- Az Unió Ipari Szövetkezettől „el­váltak”.- Igen. Ez kifejezetten gazdasági kérdés, nem személyi. Mi a sajátos műanyagipart folytatjuk, az Unió pedig építést, szerelést, faházakat és egyebeket. Kapcsolatunk jó. I- Azt mondhatjuk tehát, hogy a munkájukat elismerik, anyagi és er­kölcsi oldalára gondolok a témának.- Igen. Feltétlenül. Kezdem a munkatár­saimnál: kidolgoztunk olyan prémium- rendszert, amely világos feladatra, annak elvégzésére alapul és ha a teljesítés rend­ben, akkor szép pénzt kaphat az illető, a fi­zetésének akár a negyedrészét is. Volt aki többet kapott. Aki többet, jobbat teljesít, többet keres. I - És az elektronika?- Ez a téma is Kaposvárról datálódik, eleinte apróságokat, villanyszerelési anya­gokat gyártottunk, s most meg számítógé­peket. Egy budapesti szövetkezettel, felta­lálókkal vagyunk kapcsolatban, s olyan számítógépeket gyártunk, szerelünk ösz­sze, amilyeneket főleg az iskolákban hasz­nálnak, a HOMLAB-64-röl van szó. S az is természetes, hogy ennek külső megjelené­se is más, mint amikor gyártani kezdtük: mérnökeink szebb ruhát adtak a számító­gépnek. I- Térjünk még vissza az emberi­hangulati témára, arra gondolok, hogy itt minden simán megy.- Feszültségek vannak, újratermelőd­nek. Mindig az új feladatok kapcsán. De nem ember és ember között, nem emberi ügyekben, hanem a munka ügyében. Az meg természetes, hogy vitatkozunk egyes kérdésekben. Az sem baj, ha nem mindig értünk mindenben egyet. A végén úgyis ki­derül, hogy melyik volt a helyes álláspont. I - Utazhatnak hazai gyárakba?- Természetesen. A vegyészek között, legyenek az ország bármely részén, jó az összhang. S ha bemegyünk egy gyárba, azonnal látjuk, ott mi a helyzet - s azt is, hogy nekünk azt hogyan kell csinálni. I- És nem félnek a szakemberek, hogy titkukat más is megtudja?- Nem. A vegyiparban csak ideig-óráig van titok. A gyártási eljárás is, az új termék is hamar közkinccsé válik. A pályakezdő­ket útra indítani csak úgy lehet, ha küldjük őket más gyárakba. Amolyan focimeccsről van szó. Az egyik végiggondolja, a másik beadja a lasztit, a harmadik jól passzol, a negyedik pedig bebólintja a gólt - ha már most mindenki focinyelven beszél, ez van a mi szakmánkban is. I - A bólintó az elnök.- Nem mindig. Az a lényeg, hogy az eredményjelző táblára a Color kerüljön, s a góllövőket mi jegyezzük. I- Idén mekkora a termelési ter­vük?- Valamivel több mint 250 millió forint. Reális program. Az év első két hónapjában kicsit döcögtünk, az ipar is, de az ötödik hó­nap végére egyenesbejöttünk, a tervet pe­dig teljesíteni tudjuk. I - Hányán dolgoznak a Color-ban?- A teljes munkaidős létszámunk 420 személy. I - Az átlagkereset?- Tavaly hatvanötezer forint volt. Ez az összeg az előző évhez képest 12 százalék­kal több. Idén nyolcszázalékos bérfejlesz­tést tervezünk. I- A szétválás óta, tehát két év alatt a dolgozók átlagkeresete húsz szá­zalékkal lesz, lett magasabb.- Igen. De a munka is több, jobb a minő­ség, az emberek jól érzik magukat. I- Amint belép az ember a kapun, rögtön látja, hogy rendnek kell lenni. Már arra gondolok, hogy ez nem is gyár, hanem valami szanatórium...- No, azért nem. Szeretjük a rendet, a virágokat, a parkot az üzemek között, nézze meg a műhelyeket, azok is tiszták, rende­zettek. S ez annak az eredménye, hogy a munkások, a brigádvezetők, a középveze- tőkjól végzik dolgukat. Azaz jól érzik magu­kat. ■ - És ön?- Köszönöm, én is jól vagyok. Sok a dolgunk. A BNV alig ért véget, s munkatár­saim rengeteg témával jöttek haza. Ezeket összegezzük, s majd meglátjuk, mi lesz a tennivalónk. PÁLKOVÁCS JENŐ Húsz esztendővel ezelőtt a munkásőrségre váratlanul sok fel­adat hárult - a kiképzés mellett. 1965 őszéről áthúzódó száj-és kö­römfájás pusztított. Ekkor a mun­kásőrség több ezer óra társadalmi munkát végzett. Ugyanis fontos szerepet vállalt a községeket, tele­püléseket, valamint az állami gaz­daságok és termelőszövetkeztetek üzemegységeit elszigetelő hatósá­gi zárlat érvényesítésében. Számos községi tanács - és néhány állator­vos - köszönte meg áldozatos mű­ködésüket. A munkásőrségnek a közbizton­sági feladatokkal is meg kellett is­merkednie. A rendőrséggel együtt járőröztek a munkásőrök, ellenőriz­ték a közlekedés rendjét, rendezvé­nyeket biztosítottak, s felléptek a társadalmi tulajdon védelmében is. Az együttes tevékenységről a járási munkásőrparancsnokok és a járási rendőrkapitányok közös jelentést készítettek. Mindannyian nagy megelégedéssel szóltak a közös feladatok megoldásáról. A mun­kásörök és a rendőrök jól megértet­ték egymást a feladatok végrehaj­tása során. Esetenként azonban olyan fel­adatokat is meg kellett oldani, ami nem szerepelt a kiképzési tervek­ben. Szekszárd város tanácsának elnöke 1966. június 20-án levelet küldött a Tolna megyei munkásőr­ség parancsnokának. Ebben a töb­bi között a következőket kérte: „...szíveskedjék segítséget nyúj­tani a Szekszárd város területén lé­vő barlanglakások felszámolásá­hoz... Szekszárd város területén több helyütt löszpartba vájt bar­langlakások vannak. Ezen barlang­lakások felszámolását, illetve az abban lakó családok kihelyezését a Városi Tanács vb igazgatási osztá­lya végrehajtotta... A Városi Ta­nácsnak nincsenek olyan műszaki eszközei, amelyekkel a partba vájt lakásokat használatra alkalmatlan­ná tehetné... Szíveskedjék a város segítségére lenni ezen probléma végleges megnyugtató megoldásá­ban oly módon, hogy a munkásőr­ség műszaki egységével a beterve­zett foglalkozás keretében a rob­bantási gyakorlatot ezen partlaká­sok használhatatlanná tételével hajtaná végre... Igen nagy segítsé­get nyújthat a munkásőrség ezzel a városnak.” A megyei munkásőrparancsnok tájékoztatta a tanácselnököt, hogy a műszaki szakasz július 30-án va­lóban végrehajt robbantást, s ha a városi tanács megteszi a szüksé­ges intézkedéseket - a területről el­távolítja a lakókat, biztosítja, hogy senki, még véletlenségből sem tar­tózkodik a parti lakásokban, a fel­robbantani szándékolt lakások mellett lévő épületekből is időlege­sen mindenkit eltávolítanak - akkor nem lehet akadálya a kérés teljesí­tésének. S a munkásőrök mind a mai na­pig szívesen emlékeznek erre az akcióra. Elmondják, a robbanó­anyagot úgy helyezték el, hogy vé­letlenül se maradjon a putrikból semmi, tűnjön el a megyeszékhe­lyen a nyomor szimbóluma. Az ak­ció sikerült. Ezekben a putrikban évszázadok óta laktak emberek. Többször is hoztak határozatot ar­ra, hogy ki kell telepíteni onnan a la­kókat, s lakhatatlanná kell tenni a löszfalba vájt lakásokat. De a város 1945 előtt soha nem tudott - vagy nem is akart - lakást biztosítani ré­szükre. Egyszer a történelemben, a Magyar Tanácsköztársaság idején, lakáshoz jutottak az itt lakók. Az úri családok felesleges szobáiba köl­töztették őket. De az első magyar proletárdiktatúra hamar vereséget szenvedett a túlerőben lévő inter­venciótól, s az embereket visszapa­rancsolták a putrikba... Néhány hó­nappal később újabb feladatot haj­tott végre a Tolna megyei munkás­őrség műszáki szakasza. A Tolna megyei Népújságban 1966. októ­ber 12-én rövid tudósítás jelent meg az akcióról. Idézzük a cikket: „Pörböly térségében nagyarányú gátépítő munka folyik. A múlt évi nagy dunai árvíz után határozatot hozott a kormányzatunk, hogy a Duna déli szakaszán megerősítik a védgátrendszert, illetve újat is épí­tenek. Ezekben a napokban közel száz nagy teljesítményű földmun­kagép dolgozik a gátakon. A gátépí­tés a múlt hét közepén váratlan akadály miatt megtorpant. Ugyanis az új védtöltés nyomvonaláról elő­ször a fát termelték ki, majd a szo­kásos módon hozzáfogtak a gyö- kértelenítéshez. Ekkor egy olyan tuskócsoport akadt a dózerok, a tuskószedő lánctalpas gépek elé, amelyet a legnagyobb erőfeszítés­sel sem tudtak eltávolítani. A vízügyi szervek a munkásőrség Tolna me­gyei parancsnokságához fordultak segítségért. Kérték, hogy a műszaki alakulat rombolja szét a tuskócso- portot. A munkásőrség műszaki alakulatának harcosai gyorsan a helyszínre vonultak. S három rob­bantással eltávolították, sőt, szét­darabolták a tuskómatuzsáleme- ket. Hétfőn - miután ezt a munkás­őrök a vízügyi szakemberek meg­elégedésére elvégezték - folytat­hatták a nagy munkagépekkel a gátépítést.” A vízügyi szakemberek valóban jó minőségű gátakat építettek, azok azóta is megbízhatóan védik a la­kosság életét, vagyonát. A munkás­őrség irattára pedig őrzi a levelet, amelyet a munka elismeréseként kaptak a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól: „Köszönetemet fe­jezem ki a munkásőrség parancs­nokságának és azoknak az elvtár­saknak, akik a Duna jobb parti töl­tésépítésnél tuskók kirobbantásá­val hozzájárultak ahhoz, hogy az ár- vízvédelmi töltés Pörböly térségé­ben 32 millió Ft-os beruházással, a határidő előtt másfél hónappal, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 49. évfordulójára elkészült” - írta a vízügyi igazgatóság igazgató­ja. A 28 főből álló műszaki szakasz joggal kapott dicséretet. A duna- földvári munkásörök sokáig fognak emlékezni a földcsuszamlásra, amely nem sokkal a nagy árvíz után következett be. Dunaföldvárott, kö­zel a dunai hídhoz, mintegy 700 mé­ter hosszúságban és 120 méter mélységben, félkörívben lesüllyedt a föld és nagy tömegével a magas part beomlott a Duna medrébe. A földcsuszamlásról az első hírt mun­kásőr vitte a községbe, amikor még csak friss, keskeny nyílás volt lát­ható a parton. Sikerült a veszélyez­tetett területről a lakosságot kimen­teni. Az értékek elszállításáról ek­kor szó sem lehetett. Hét ház, gyü­mölcsös, szőlő eltűnt a mélység­ben. A munkásőrök segítettek a hajlék nélkül maradtak elhelyezé­sében. A szakaszparancsnok ösz- szehívta a munkásőröket, s úgy ha­tároztak, mihelyt a föld mozgása megszűnik, azonnal megkezdik az értékek mentését is. Közel 400 munkaórát dolgoztak a mentésen a dunaföldvári munkásőrök. A föld­mozgás után ideiglenes „utat" épí­tettek, enélkül lehetetlen volt elérni a mentendő értékeket. S ne feledjük: a munkásőrök a kiképzést, a szolgálatot zömmel té­rítésmentesen, társadalmi munká­ban végzik. K. BALOG JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents