Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-17 / 141. szám

1986. június 17. / TOLNA \ _ 'iMÉPÛJSÀG 5 FIATALOK mm FIATALOK FIATALOK A Centrumba! Még jelentkezhetnek a középiskolások Szekszárdim már sok he­lyen látható az a plakát, mely a Tolnai Fókusz által kezdeményezett június 30— augusztus 31-ig tartó nyári diákcentrumra hívja tel a figyelmet. Információk, ren­dezvények. szórakozás — ígé­ri a felsorolás. Patay Péter, a Tolnai „Fó­kusz közművelődési felelőse a diákcentrum szervezője számol be részletesen a nyá­ri tervekről. — Az agitációs-, propa­ganda-, és közművelődési központ nemrég elkészült, a klub, a kialakított termek és az épület mellett létreho­zott szabadtéri rész jó le­hetőséget biztosítanak a kü­lönböző műsorok számára. Ami lényeges, ezeket a prog­ramókat nem mi készítjük, hanem maguk a diákok szervezik. A Tolnai Fókusz csak szakmai segítséget nyújt és biztosítja az anyagi fe­dezetet. Egyébként 40 ezer forintból gazdálkodhatunk. Akadályverseny után a dombóváriak Meglepetést okozott vi­szont, hogy eddig csak a Be- zerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet diák­jai jelentkeztek munkatár­saknak, annak ellenére, hogy több középfokú oktatási in­tézettel felvettük á kapcso­latot. Bár még mindig nem késő. Ami eddig felvetődött öt­letként: videodiscó (ezzel nyitunk június 30-án, ama­tőr rockegyüttesek bemutat­kozása, vendégelőadók, an­tikvárium. tóksó. Szinte va­lamennyi rendezvényünk ingyenes lesz. Ezenkívül új szolgáltatás­ként bevezetjük az alkal­mi munka, valamint építő­táborok szervezését, prog­ramajánlatokat adunk, és tájékoztatjuk a vidéki diá­kokat a Szekszárd és Szek- szárd környéki szálláslehe­tőségek felől. Mint arról lapunk hasáb­jain egy rövid tudósítás ere­jéig már beszámoltunk, jú­nius 13. és 15. között adlak egymásnak találkozót Tolna megye országjáró diákjai. A2 ODMT kellemes időben és jó hangulatban zajlott le. A mintegy 300 középiskolás diák különböző vetélkedő­kön mérte össze tudását és b legjobbak Sopronban kép­viselik megyénket a június 24-től 28-ig sorra kerülő or­szágjáró diákok országos ta­lálkozóján. A három fő versenyszám­ban a következő eredmények születtek: I. Városismereti vetélkedő, gimnáziumok ka­tegória 1. Székszárdi Garay János Gimnázium; szakkö­zépiskola és szakmunkáskép­ző Intézet kategória 1. Szek­szárdi Egészségügyi Szakkö­zépiskola és Szakiskola. II. Természetjáró akadály- verseny: 1. Dombóvári Gő­gös Ignác Gimnázium 1-és csapata. III. Tájfutás: N—15-ös ka­tegória 1. Zakar Andrea 504- es Számú Bonyhádi Szak­munkásképző Intézet; N—17- kategória 1. Kiss Andrea Dunaföldvári Magyar Zászló Gimnázium: F—15-ös kate­gória 1. Páncsics Attila Szekszárdi Garay János­Gimnázium: F—17-es kate­gória 1. Balogh Atrtilia Szek­szárdi Garay János Gimná­zium. Az ODMT Kupát a Szek­szárdi Garay János Gimná­zium csapata szerezte meg. A soproni ODOT-on tehát a Szekszárdi Garay János, a Dombóvári Gőgös Ignác, a Pa'ksi Vak Bottyán, a Tamá­si Béri Balogh Ádám és a Dunaföldvári Magyar Lász­ló Gimnázium 45 fős csapa­ta vesz részt. Előkészületek a rönkhajító versenyhez A vetélkedők szünetében Kiemelt helyen az űticél Arról nem tudunk, ki fogyasztotta el a nyárson Sültet Az oldalt írták: Wenter Marianna és Szeri Árpád. Fotó: Gottvald Károlyi Együtt a vállalatért — Mit jelent a KISZ-bi- zottság titkára számára a húsipari napok megszerve­zése? — Körülbelül 50 óra nem alvást. És persze sok mást, rengeteg ilyenkor a tenniva­ló, nagyon sok feladatot kell megoldani, előre nem látha­tó akadályokat kiküszöbölni. De azt hiszem, felesleges a személyemet előtérbe he­lyezni, nekem többek között ez a munkám, a kötelessé­gem. Sokkal lényegesebb az, hogy ilyenkor kollektív te­vékenység folyik, a KISZ és a szakszervezet együttműkö­désével, a vállalat érdeké­ben. György Tibor 1985 márci­usa óta a Szekszárdi Hús­ipari Vállalat függetlenített KISZ-titkára. A vállalatnál a KISZ-tagok száma eléri a 400-at. Ez összesen 36 száza­lékos szervezettséget jelent, ami első látásra nem tűnik túl magas aránynak, viszont a húsipari fiatalok egy része a környező településeken él és ott KISZ-tag. Természe­tesen a KISZ-szervezet te­vékenységének eredményét általában nem a mennyiségi, hanem a minőségi szempon­tok döntik el. Erre bizonyí­ték, hogy Szekszárdon — egyetlen KISZ-szervezetként — a húsipari fiatal ók a KISZ KB legmagasabb kol­lektív kitüntetésének, a Vö­rös Vándorzászlónak a tulaj­donosai. •— Ez ötéves időszak mun­kájának eredménye. Nagy­szerű dolog és nagy felelős­ség egyúttal. De eddig sem ijedtünk meg a munkától, és ezután sem fogunk ... — Sokan úgy tartják, könnyű a húsipari KISZ- eseknek, hiszen ők úgymond jól állnak anyagilag ... — Ezért tenni is kell vala­mit. Tavaly a vasgyűjtéskor 120 000 forint jött össze. Ezenkívül részt veszünk kü­lönböző takarítási munkák­ban, most van osőkertrende- zés — de ezeket mind meg kell tervezni, és utána dol­gozni kell, semmit nem ad­nak ingyen. — Milyen mértékben ve­szik figyelembe a különböző vállalati fórumokon a KISZ- titkár álláspontját? — Nálunk súlya van a KISZ-nek, ezek nemcsak üres szavak. Minden ülés, értekezlet, konferencia előtt megkapom az írásos anya­got, és arról általában ki is fejtem véleményemet. A döntések meghozatalánál te­hát a KISZ-nek is van sza­va. Hozzáteszem, nagyon jó munkakapcsolatot sikerült kialakítani a gazdasági és pártvezetéssel, akik minden­ben támogatják reális el­képzeléseinkét. — Naponta általában hányszor kopogtatnák be a KISZ-titkári iroda ajtaján a fiatalok, ha valamilyen ügyes-bajos dolog elintézé­séről van szó? — Egyszer sem. _ ? — Az irodám ajtaja ugyanis mindig mindenki előtt nyitva ál'L A Volán Tömegáru- és Bányászati [Fuvarozó Vállalat Siófoki Főnöksége „B”, „C” járműkategóriákra tanfolyamot szervez Varjúk azok jelentkezését, akik már detöltötték katonaidejüket. Jelentkezni az alábbi címen lehet: 8601 Siófok Bf.: 33. Telefon: 10-489 2. Jelentkezési határidő: augusztus ló. Ügyintézőnk: Nagv Mária. (353) A Borsodi Vegyi Kombinát felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: lakatos és extruderkezeló (munkavégzés folytonos munkarendben történik), valamint értékesítési előadó. Jelentkezni Szekszárd. Palánki u. 6. sz. alatt lehet. (60) Helyzetkép Bátaszéken Bátaszék nagyközséghez négy társközség kapcsolódik. A nagyközségi KlSZ-bizott- sághoz összesen hatszázhar­minc tag tartozik. A báta- széki gimnáziumból 180 ta­nuló, a többiek a dolgozó fia­talok soraiból kerültek ki. Schmidt László 1985 február­ja óta a nagyközségi KISZ- bizottság titkára. — Váratlanul választottak meg tavaly februárban, egyik napról a másikra, a titkári munka sűrűjébe csöppentem — kezdi Schmidt László. — Magam is bátaszéki lévén, szerencsére jól ismertem a nagyiközség vezetőit, a fiata­lokkal is jó volt a kapcsola­tom, így rövid idő alatt bele­jöttem a munkába. Huszon­négy alapszervezetünk van, ezek közül a gimnáziumnak van csak saját KlSZ-bizott- sága, a többiek közvetlenül hozzánk tartoznak. Ezért is volt első dolgom, megválasz­tásom után annak tisztázása, mi is az a tápszer vezeti titká­rok feladata és kötelessége annak ér deliében, hogy fel- készülten árthassanak a tag­ság elé. — Felszámoltuk a KISZ— úttörő kapcsolatokban ki­alakult lemaradásokat, van- mák még persze hézagok, de majdnem mindegyik alap­szervezetnek van már patro­nált úttörőraja. Lemaradások voltak az eszmei-politikai ne­velésben is. A múlt év köze­pétől indítottuk be a megfe­lelő színvonalú politikai munkát, első lépésként azt tudatosítottuk a fiatalokban, hogy a politikát necsak mint világpolitikát értelmezzék, hanem tekintsenek annak mindent, ami érdekli, fog­lalkoztatja, érinti őket. Azt hiszem, sikerrel jártunk, ez a politikai vitakörök témái­ban, aktivitásában lemérhető. — Kulturális tevékenysé­günkben igyekeztünk elérni, hogy a megszokott, a legtöbb embert vonzó programok, mint mondjuk a disco, ma­gasabb színvonalúak iegye- nek. Igyekszünk változatos vetélkedőket is szervezni, mint például a novemberi ikocogónap, a május 9-én megrendezett lövész verseny, vagy a kirándulással egybe­kötött pörbölyi „leg”-ek ver­senye. — Anyagi gondjaink sze­rencsére nincsenek. Az ifjú­ságpolitikai alapból juttatott összeg, és az általunk szer­vezett belépő jegyes rendezvé­nyek bevételei elegendőek céljainkra. — Néhány szót a gond­jainkról, a megoldandó fel­adatainkról. A fegyelmi hely­zetet kívánjuk javítani a jö­vőben, fokozottabban élünk a szervezeti szabályzat adta .lehetőségekkel. Több figyel­met kell fordítanunk a terü­•leti alapszervezetekre, az ő munkájuk nehezebb, hiszen kevesebb a lehetőségük, ki­sebb a létszám, a tagok több­sége más településen dolgo­zik. Egyik legfontosabb fel­adat pedig a fiatalok aktivi­zálása, bevonása a közös programokba, hogy ne csak a megszokott arcokat, hapern újakat is lássunk a rendez­vényéken, programokon. Pályázati felhívás A KISZ Székszárd Városi Bizottsága mellett működő Közművelődési Munkabizott­ság fotópályázatot hirdet. Témája: 1986, március 15-i történelmi eseményjáték Székszárdon. A beérkező pályaművekből kiállítást rendezünk ! Díjazás: 1. helyezett 5 tek. Fuji Color színes film, 2. helyezett: 3 tek. Fuji Color színes fillm, 3. helyezett: 1 tok. Fuji Color színes film. Kép mérete: min. méret: 24x30 cm, színes vagy fekete­fehér nagyítással lehet pá­lyázni ! Beküldési határidő: 1986. július 30., KISZ Szekszárd Városi Bizottsága. Bef éleződött az ODMT

Next

/
Thumbnails
Contents