Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-13 / 111. szám
2ï*ÉPÜJSÀG 1986. május 13. A csernobili szerencsétlenség után Nemzetközi sajtiértekezlet Kijevben Orvosi sugácllcnörzés Kopilovo faluban Kijcvtöl 50 kilométerre (Telcfotó) PANORÁMA Még hosszabb időnek kell eltelnie, amíg a szakemberek pontos választ tudnak adni arra a kérdésre, hogy mi is történt Csernobilben, mi okozta az erőműben április 26-án hajnalban bekövetkezett balesetet — mondotta a Kijevbe látogató külföldi új ságíróknak Alekszandr Ljas- ko, az ukrán minisztertanács elnöke. Hat szocialista és tizenegy tőkés ország moszkvai tudósítói, köztük az MTI moszkvai tudósítója azért érkezett két napra Ukrajna ba. hogy megismerkedjen az atomerőműben történt szerencsétlenség következményeinek felszámolásával a baleset után a környékre; kitelepített emberek életé vei. — Szokatlanul, előre nem látható módon alakultak az események — folytatta a mi niszterelnök. — Vegyi rob bánás történt, ami után a maghasadás láncreakciója ugyan rögtön leállt az erőműben, ám tűz keletkezett, s a reaktorban végbemenő láncreakció sebességét szabályozó grafitréteg is tüzet fogott. Az égéskor kerültek ki a levegőbe az erőmű környezetét beszennyező, s a légmozgással a határokon túlra is eljutó radioaktív anyagok. A sugárzás kezdetben gyenge volt, csak fokozatosan emelkedett. A tüzet azóta sikerült elfojtani, a radioaktív sugárzás kiáramlása megszűnt, a sugárszennyezettség most már semmilyen körülmények között sem növekedhet. Jurij Izrael, a Szovjetunió Hidrameteorológiai Állami Bizottságának elnöke, aki az erőművi baleset 'környezeti hatásainak ellenőrzését irányítja, vette át a szót a miniszterelnöktől: A baleset idején két ember vesztette életét (egyikük égési sérülések, a másik pedig a lezuhanó tárgyak miatt), s mintegy kétszázan kerültek kórházba, köztük sok sugárfertőzött, akik közül azóta egy személy meghalt. A sebesültek egy része, az erőmű dolgozói, éppen a reaktor közelében tartózkodtak a baleset bekövetkeztekor, a többiek katonák, tűzoltók, akik a robbanást követő tűz megfékezésében vettek részt. Jurij Izrael akadémikus közlése szerint: az erőmű körzetében április 27-én 10— 15 milliröntgen/óra értékre nőtt a sugárzás. Ez, ha egy ség következményeinek felszámolásakor a kommunista vezetőik többségének magatartását az önfeláldozás, a helytállás jellemezte, de voltak olyianok is, akik méltatlannak bizonyultak tagságukra — állapítja meg hétfői számában a Pravda. A éven át folyamatosan felhalmozódik, akkor 5—10 rönt- gennyi sugáradagot jelent. A fogról készített közönséges röntgenfelvételkor 1 röntgen. nyi sugárzás éri az embert. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség normáinak megfelelő szovjet egészségügyi szabvány 25 röntgenben határozza meg azt az értéket, amelynek megkapása esetén a sugárveszélyes munkahelyeken dolgozóknak egy évre el kell hagyniuk a sugárzási zónát. lap megírja, hogy elmarasztalták a „Juzsatomenergoszt- rojtransz” szállítási egyesük lés csernobili leányvállalatának két vezetőjét, mert lélektelen magatartást tanúsítottak dolgozóik sorsa iránt. A. Saipoval főmérnököt a pnipjatyi városi pártbizottság végrehajtó bizottsága kizárta a pártból, A. Szics- karenkót pedig személyi lapjára rávezetendő szigorú megrovásban részesítették. Megrovást kapott a leány- vállalat párttitkára, A. Gubszkij is, mert kellő időben nem adott elvszerű értékelést a történtekről. Az egyesülés csernobili leányvállalatának 200 dolgozóját családjával együtt a poleszkojei és az ivankovi járásba evakuálták. A két vezető szinte semmit sem tett alárendeltjei megsegítésére és munkába állítására. A dolgozók nem kaptak időben fizetést, nem osztottak számukra ruhát, az evakuáltak jogos kéréseit nem teljesítették. A. Sapoval teljes közönyt tanúsított a nehéz helyzetbe került emberek sorsa iránt. A felelőtlen vezetők politikai éretlensége, tétlensége, a helyzet nehézségének meg nem értése sokba került a kollektívának — írja a Brav, da. A párt-vb ezért nem találta célszerűnek, hogy a két erre méltatlan vezető továbbra is megőrizze tisztségét. A szokatlan, bonyolult helyzet rávilágított a szűk keresztmetszetekre — írta a Pravda. Egyes vezetők lelkileg alkalmatlannak bizonyultak a munkára. . * Hazánk légkörében a levegő radioaktív tartalma — a napok óta tartó folyamatos csökkenést követően — hétfőn gyakorlatilag visszaállt a csernobili reaktorbalesetet megelőző természetes szintre. A talaj, a növényzet és a felszíni vizek radioaktivitása is igen közel került a természetes értékekhez. A rendszeres mérések folytatódnak. BUDAPEST Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter Oskar Fi scher - nek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének meghívására ma hivatalos, baráti látogatásra az NDK-ba utazik. A Francia Köztársaság szenátusa francia—magyar tagozatának meghívására hétfőn magyar küldöttség utazott Párizsba. A delegációéit dr. Pesta László, az Interparlamentáris Unió magyar csoportja magyar— francia baráti tagozatának elnöke vezeti. A VII. ötéves terv egyik legjelentősebb kulturális beruházásának, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem lágymányosi oktatási .tömbjének alapkőletételi ünnepségét tartották meg hétfőn a főváros XI. kerületében. Az eseményen — amelyen jelen voltak a tudományos és gazdasági élet, valamint a budapesti és a kerületi párt- és tanácsi szervek vezető képviselői — a beruházás alapító okiratát tartalmazó urnát Faluvégi Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese helyezte el, majd Köpeczi Béla művelődési miniszter mondott beszédet. * Hétfőn sajtótájékoztatót tartott a Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására hazánkban tartózkodó Afgán Béke és Szolidaritási Tanács küldöttségének vezetője, Abdul Rahim Hatif, Afgán Nemzeti Hazafias Front elnöke, a Forradalmi Tanács és a Béke és Szolidaritási Tanács elnökségeinek tagja. LONDON A brit kormány hétfőn nyilvánosságra hozott hadügyi költségvetése névértékben a katonai kiadások szinten tartását, az inflációs ráta leszámításával, Vagyis reálértékben, évi 2—3 százalékos csökkentését irányozza elő a következő három évre. Az 1979 óta hatalmon lévő konzervatív kormány a legutóbbi hét év folyamén összesen 20 százalékkal növelte reálértékben hadügyi kiadásait. ÜJ-DELHI Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök hétfőn kibővítette és átszervezte kormányát. Annak tizenkét új tagja van, ketten közülük miniszteri rangban. BÉCS „Megértem a gazdák gond. jait, de helytelennek tartom, hogy akcióik olyan embereket érintenek, akiknek a dologhoz semmi köze” — jelentette ki Kurt Steyrer, az Osztrák Szocialista Párt elnökjelöltje. Steyrertől hétfői sajtóértekezleten az MTI tudósítója megkérdezte, hogyan látja a határlezárásokkal párosuló megmozdulásokat. „A határzárak sajnálatosak, s a nemzetközi jogot is sértik” — mondotta a szocialista párti elnökjelölt. MANAGUA A nemzettközi jog megsértésének nevezte a niaara- guai ellenforradalmárok amerikai támogatását Pierre Schorl svéd külügyi államtitkár, aki hivatalos látogatáson Managuában tartózkodik. WASHINGTON Ronald Reagan amerikai elnöknek az a szándéka, hogy megszegi a SALT—fi. szerződést — jelentette a The Time amerikai hírmagazin legújabb számában. A tervek szerint a megengedettnél több B—52 bombázót szerelnek fel manőverező robotrepülőgéppel legkésőbb az év végéig. Nemtörődöm vezetők felelősségrevonása A csernobili szerencsétlenDél-Afrika: Székcsere a süllyedő hajón? Az iskolás liataliilk a rendőr sortüzzel .megölt társaik ko. porsója mellett tüntetnek A dél-afrikai kormányzat javasolta a parlamentnek a fekete többség mozgásszabadságát korlátozó törvények eltörlését, s egyben de facto, hatályon kívül is helyezte azokat. Ezzel megszűnt a gyűlölt belső útlevél, a feketék számára még 1916-ban bevezetett pass, a faji elkülönítés rendszerének „kézzel fogható” jelképe. A kormány ígérete szerint egységes igazolványt vezetnek be, a feketék is dél-afrikai állam-' polgárságot kapnak, ezentúl szabadon mozoghatnak az ország területén, s joguk lesz városokba költözni. A hatályon kívül helyezett törvények legfőbb célja ugyanis a „fajok elkülönített fejlődésének” jegyében létrehozott tíz bantusztán honpolgárának nyilvánított feketék városokba áramlása nak féken tartása volt. A gazdaság azonban, amely ^ fekete munkaerő nélkül ösz- szeomlana, mindig is lehetetlenné tette az apartheidtörvények következetes érvényesítését. A gazdasági élet képviselői már régóta sürgették a munkaerő szükséges mobilitását csorbító törvények sutba dobását. A kormány döntése ezen törvények hiábavalóságának, s egyben káros gazdasági következményeinek fel- és elismerését tükrözi, másrészt az állandó megaláztatás és félelem közvetlen forrásának számító pass megszüntetése a Botha-féle reformfolyamat elvesztegetett hitelét hivatott visszaszerezni. Ez utóbbi sikere igencsak kérdéses. A kormány ugyanis új urbanizációs politikát hirdetett meg a városok növekedésének tervszerű szabályozására, ami azt jelzi, hogy — más címen és rugalmasabb formában —, de továbbra is korlátok között akarja tartani a feketék városokba áramlását. A városnövekedés ésszerű ellenőrzése persze, szükséges, az apartheiddel való teljes szakítás nélkül azonban még a faji előítéletektől teljesen mentes urbanizációs politika is óhatatlanul a feketék ellen irányulna. Annyi már kitu- dódot például, hogy a városba költöző feketének igazolnia kell majd: szabályszerű telekkel rendelkezik, vagy már lakása van hatósági engedéllyel épült házban. Ezekből pedig igencsak szűkös a kínálat a zsúfolt elővárosokban. A feketék a jövőben is csak a számukra kijelölt elővárosokban lakhatnak, a „fajok” lakóhely szerinti, területi elkülönítése így érintetlen marad, akárcsak az elkülönített oktatás, rendszer Egy másik „szépséghiba": továbbra is külföldiként kezelik a már korábban „függetlenné” nyilvánított négy bantusztán lakosait. Ez n 8 millió fekete ember Pretó- ria szerint később „kettős állampolgárságot” kaphat. A pass eltörlése azonban, a kormány indítékaitól függetlenül nagy horderejű, a fekete szakszervezetek 1979. es engedélyezésénél is fontosabb fejlemény, mert érezhető könnyítést ígér a feketék mindennapi életében. Ez a ' vaskos könyvecske rögzítette, hogy viselője me. lyik bantusztán „honpolgára”, s van-e joga az ország fehérek számára fenntartott területén lakni. Az ideiglenes tartózkodási engedély feltétele az állandó munka, hely volt, s az állandóra szóló engedélyiért a pass viselőjének legalább 10 évig kellett ugyanazon, vagy 15 évig több munkahelyen dolgoznia. Ebben az esetben családja is utána költözhetett a bantusztánból. Az állásából kitett, más munkáltatót nem találó és záros határidő után „bantusztán- jába” távozni nem hajlandó fekete egy igazoltatás után a bíróságon, majd pedig a börtönben kötött ki, ezután pedig „hazazsuppolták” a hantusztáhba. A letartóztatáshoz és elítéléshez azonban elég volt a passt otthon felejteni, vagy pedig elmulasztani a megkövetelt számtalan pecsét valamelyikének beszerzését. Mindez évii mintegy kétszázezer (hárompercenként egy!) letartóztatással terhelte meg a bürokráciát és a rendőrséget, amelyet az utóbbi időben amúgy is éppen eléggé „lekötik” a 20 hónapja zajló tiltakozó megmozdulások. A Dél-afrikai Köztársaságban már 20 hónapja szinte naponta folynak a tüntetések, a kormány fegyveres erőivel való összetűzések. Johannesburg Alexandra nevű városrészében gyakori az ilyen utcakép. Ezek a tüntetések, amelyek, nek eddig mintegy 1500, nagy többségében fekete ha. lálos áldozatuk van, azt mutatják, hogy a népesség 73 százalékát kitevő 24 millió fekete már nem éri be részen gedményekkel, hanem a hatálom haladéktalan meg. osztását követeli az 5 milliós fehér kisebbségtől. Május elsején, amely Dél- Afrikában munkanap lett volna, feketék milliói adtak követeléseiknek nyomatéket sztrájkjukkal. Ez volt & dél-afrikai történelem legnagyobb szabású apartheid, ellenes megmozdulása. A feketék növekvő önbizalmát jelzi Winnie Mandela polgárjogi harcos jóslata is, aki szerint a fehér kisebbség uralma még az idén összeomlik. A kormányzat azonban még elég eltökélt e derűlátó jóslat beteljesedésének megakadályozására: a pass-itörvények megszüntetése napján terjesztette a parlament elé azt a ‘örvény, tervezetet is, amelynek alap. ján Louis Le Grange rendőrminiszter a tiltakozó megmozdulások által érintett elővárosokat „zavargások sújtotta övezetté” nyilváníthat. A rendőrség ezekben Visszakapja azt a hatalmat, amelyet számára a március 7-én feloldott kivételes állapot biztosított. Talán már a közeljövő választ ad egy fokvárosi professzor jellemző kérdésére: Vajon ezek a részengedmények többet jelentenek-e ma, mint mondjuk a székek áthelyezése jelentett volna a Titanicon? TÓTH LÁSZLÓ ~Tk Winnie .Mandela (jobbról a második) r— a másfél évtizede igazságtalanul börtönben tartott Nelson Mandela polgárjogi vezető felesége — előadói körutakat tesz. Ügy véli. a fajüldöző rendszer még az Üdén megbukik. (Telcfotó)