Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-06 / 105. szám
Képújság 1986. május 6. Móriban Csöpi hadnagy - harmadszor Jelenet a filmből □ Elképzelhetőnek tartom, hogy ez a cím pontatlan. Számomra követhetetlen a sok le-, meg fel- fokozások között, hogy Csöpinek, a Balaton-parti szuperzsarunak mi is a rendfokozata. Persze, ez mindegy is, hisz betegállományban, magas vérnyomástól gyötörve is mindenre képes. Elfogja azokat a bűnözőket, akik közelébe doktori címe ellenére főnöke még eljutni se tud. Akj járatos a kriminalisztikában, az tudja, hogy a magányos rendőrök, a mindenre ráérző és mindent egyedül megoldó nyomozók csak a regényekben, a filmeken léteznek, de ez nem von le semmit Bujtor István új filmje, Az elvarázsolt dollár értékéből. Egyszemélyes isimről beszélek, mert írója, rendezője, főszereplője és — nem mellékesen — menedzsere is Bujtor volt ennek a filmnek. Zseniális érzékkel, tudással azt adja, amit a néző elvár. A fáma szerint számos vállalat, és magánszemély, — tőkeerős magánszemély — segítette a Moviecoop filmkészítő társulás (jobb kifejezést nem tudok) vállalkozását, Az elvarázsolt dollár című film létrejöttét. Ami őnekik elsősorban reklámcélokból volt fontos. Végül is az alkotás szempontjából ez jelentéktelen, legfeljebb a mindenben hibát kereső nézőnek, jó játékra, reklámvadászatra ad lehetőséget. Bevallom, árgus szemekkel néztem a filmet, de hat reklámnál többet (biztos volt több) nem tudtam felfedezni. Azok is ízlésesen, a gyanútlan néző számára felfedezhetetlenül voltok elhelyezve. Tehát tanítani lehetne ezt a módszert a burkolt reklám iskolájában. Bűnügyi filmvígjátékot látott, aki megnézte Az elvarázsolt dollár című filmet. A meghatározás mindkét szava igaz, bűnügy volt, és vígjáték a javából. Köztudomású, hogy a Pogány madonna, a Csak semmi pánik után Bujtort Magyarországon Piedone alteregójának tartják, csak ő olyan hasonmás, aki túlnőtt mesterén, ma már — legutóbbi filmje alapján — elmondhatjuk, jobb, mint a mackós mozgású, Bunyóbajnok rendőrt megteremtő Búd Spencer. A magyar kaszkadőrök pedig bármikor tudnak olyan kocsmai 'hangulatot teremteni, mint olasz kollégáik, és ami megint csak nem utolsó, forintért teszik ezt. Elmondhatjuk, hogy ezzel a filmmel, de kiterjeszthetjük ma már filmtriológiává ds, sikerült megteremteni az igényes, magyar kommersz- filmet. Olyan kommerszfil- met, ami nem okoz csalódást senkinek, aki beül a moziba megnézni, tudja, mire számíthat, és a műfajon belül a legjobbakkal vetekedő alkotást kap. Mindezt pedig forintért, jó minőségben. TAMÁSI JÁNOS Rádió Itt van a Maholnap Az utóbbi időben bővültek a Magyar Rádió ifjúságpolitikai műsorai, adásai. Ez a gyarapodás nemcsak a számszerű növekedést jelenti, hanem a fiataloknak szánt műsorok és témák tartalmi vonásainak és műsorkoncepcióinak a megfiatalítását is. A már ismert ifjúsági műsorok sorába egy újabb lépett, nevezetesen a Maholnap. A Faragó Judit szerkesztette Maholnap legutóbbi adása publicisztikai fontosságában és lírai oldottságában volt kivételesen egyedülálló. A már ismert ifjúsági adásokkal ellentétben a Maholnap inkább a rádióhallgatók problémaérzékenységére épít. Mindenféle mozgalmi vona- lasság és előre kiíundált tématerítés nélkül. A legutóbbi félórában két meghatóan komoly és továbbgondolásra érdemes jegyzettel álltak elő a műsor készítői. Az egyik a hazánkban is nagy tömegsikert aratott Jöjj és láss című szovjet háborús filmről készített jegyzet, és a film alkotójával készített interjú volt. A másik publicisztika a hírhedt auschwietzi tömeggyilkos- orvoshoz, Mengeléhez szólt. A szerző történelmi szűkszavúsággal, az emberiességbe vetett hit tisztasága vezette mondanivalóval utál- tatta meg újfent ezt a rettenetes embert, és azt a kort, amelyben ő gyalázatosságait elkövethette. A béke-, és a békemozgalommal foglalkozó témákon félül a Maholnap természetesen oldotabb ifjúsági témákkal is foglalkozott. Örömteli néhány perc volt az a kisinterjú, amelynek főszereplője, egy utcai zenész beszélt arról, hogy miért okoz neki örömet ez a tevékenység. Az utcai zenészről készített néhány perc Pesti utcai hangulat címet viselte, de az egész adás, a Maholnap is telve volt hangulatokkal. Vészesen komolyakkal, és a fiatalságra jellemző vidámí- tókkal egyaránt. szwcs Könyv Reformkonyha A természetes táplálkozás elméleti alapjai és gyakorlati megvalósítása az álcíme a dr. Oláh Andor—Kállai Klára—Vadnai Zsolt szerzőtrió figyelemre méltó és a fényszedő modern könyv- nyomtatás (az Alföldi Nyomda) becsületére is váló művének. A szerkesztő dr. Oláh Andor a nemzetközi konferenciákon is elismert kutatója az ősi természetes gyógymódoknak, az orvosi néprajznak, s azok a mai életben is alkalmazható továbbfejlesztésének. Gazdag tapasztalaid gyakorló orvos, tudós alkatú, sokoldalú humanista, aki magyarra fordította Hippokratész válogatott műveit, Mahatma Gandhi egészségre vezérlő kalauzát, több mint negyedszázada, többek közt. A Magyar Rádióban is többször készítettek róla riportot, amelyekben elmondta természetgyógyászati tanácsait, az egészségesebb életmód, a betegségek megelőzésének elősegítésére. Felülvizsgálta a kipróbált népi gyógyítást is: miket hasznosíthatunk a régi tapasztalatokból, és szólt az elvetendők- ről is. Szerzőtársaival együtt most rendkívül megszívlelendő tanácsadó-könyvet írt az egészséges táplálkozásról. Napjaink egyik tünete nálunk a túlzott táplálkozás, az elhízás, és annak mindenféle következménye. A Mezőgazdasági Kiadó által megjelentetett kötet elsősorban az egészség megtartására, a bajok megelőzésére, s főleg a különböző súlyos betegségben szenvedők részére nagyon hasznos, mondhatni családi kézikönyv. Javaslatot tesz a hagyományosan túlzsíros, húsos, fűszeres, sós, cukros étrend megváltoztatására, amihez étel- és alkoholmentes italrecepteket is közöl. Történelmi áttekintéssel, dióhéjban összefoglalja a táplálkozástannak a korábban elszűkítő vegetárius- nak nevezett, ma tudományosan is bizonyított reform- étrenddel kapcsolatos véleményeit. Ismerteti a sejt és a szervezet fehérje-, szénhidrát- és zsír-anyagcseréjét, az ásványi anyagok és a vitaminok szerepét az anyagcserében, a gyógyító hatású tápanyagokat, mint például a búzafű, búzacsíra, korpa, a vörös- és fokhagyma, az aludttej, joghurt és kefir. Különleges „méregtelenítő” ételkúrákat és böjtöket, valamint testgyakorlásokat javasol. Az ínyencízlés által irányított- táplálkozással szemben a gasztrozófiát, a tudatos étkezést, a táplálkozási bölcsességet emeli ki. BALLABÁS LÁSZLÓ Színházi esték Budapest orfeum Az orfeum a Monarchia tipikus képződménye, Németországban varietének hívták. Franciaországban café chantant volt a neve, nálunk inkább ez honosodott meg a század elején, s felemelkedése egy sokoldalú művész, Nagy Endre érdeme, aki később a kabaré történetét is megírta. A Budapesti Katona József Színház műsora is inkább a kabarét idézi, 1907 és 1945 között, s ezekben az évtizedekben a magyar kabaré olyan neveket vonultatott fel, mint Molnár Ferenc, Keltái Jenő, Karinthy Frigyes, s a sort hosszan lehet még folytatni. A kabaré igazi vonzását állandó Aktualitása jelentette, friss reagálása a politikai, társadalmi események re, de azt hozzá kell tenni, hogy mindenkor a városi polgárság szemléletét tükrözte, s ha négy évtized történetét próbáljuk rekonstruálni a sanzonokból, kabaré - tréfákból, az eredmény inkább ízléstörténeti, ami elsősorban egy rétegre jellemző. De azt is figyelembe kell venni, hogy a hajdani viccek fénye, frissessége elhalványult, az utalásokat nem is értheti mindenki. A Katona József Színház vendégjátékának őszinte sikerét is elsősorban három kitűnő színész; Császár Angéla, Benedek Miklós, Szacsvay László jókedve jelentette, mindent tudnak, és mindent a legjobbkor csinálnak. Kérdés azért így is van, a siker ellenére is. Nem világos a műsor koncepciója, bár időnként mintha nem is lett volna. Azt viszont mégis csak fel kellett volna tüntetni, hogy milyen szerzők szerepelnek, ebben a vidám kavalkádban ugyanis összemosódnak a határok, mert van Reinitz-dal, Karinthy-töredék, vicc Békés István anekdotáskönyvéből, sőt — s ez a műsor nagy rejtélye — elhangzik, még pedig 1930 valahányas évszámmal Váradi Antal erősen patetikus, ebbe a környezetbe végképp nem illő verse: A tanú. Valamikor kedvelt önképzököri darab volt, de Váradi mégis csak periférikus jelenség, s ha már. egy kis irodalom is kell, ami egyébként a kabaré világától igazán nem volt idegen, jobbat, s főleg jellemzőbbet lehetett volna választani. Ettől függetlenül, a siker mindent igazolt, bár az is tény, hogy ez kizárólag a három kitűnő művész érdeme. CS. L. Tévénapló Szerb Antal emléke Tudósként kezdte pályáját, s a Kölcseyről vagy Vö- rösmartyról szóló tanulmányok kivételes felkészültségről tanúskodnak, ugyanakkor az író is jelen van ezekben a korai, alapvető művekben. Szerb Antal munkásságában mindig van valami meghökkentő, mert a tudós egyben pazar elbeszélő is, s bősége is zavarba hoz: a Magyar Irodalomtörténet után, talán pihentetésül írja a Pendragon-legendát, amiben önéletrajzi elemekre is bukkanunk, ugyanakkor egyszerre szatíra, bűnügyi kalandregény, s ezt követi a vallomással fölérő Utas és holdvilág. De ne feledjük, ugyanez az író írta A királynő nyaklánca című művelődéstörténeti kalandregényt, s az ő munkája a Világirodalom története is, a műfaj mindmáig legnagyobb igényű itthoni vállalkozása. Nyugtalan szelleme mindenre fogékony volt, s rövid élete is elég volt ahhoz, hogy századunk egyik mindenképp maradandó, és mennyiségre is jelentős életművét hozza létre. Mintha állandóan a közeli halál árnyékában élt és dolgozott volna, már Az utas és holdvilágban fölsejlik a kényszerű búcsú gondolata, s egyik utolsó, talán legutolsó írásában, ami életében már nem jelent meg, a hallgatásról beszél, s mintegy vigaszként mondja, „a legnagyobb írók nem írták meg legnagyobb műveiket’’. S a francia Dé Vignyt idézi: seul le silence est grand, igazán csak a hallgatás nagy. De ez már a lemondás szava, az elnémíttatásé, mert arra kellett gondolnia, hogy ő sem írta meg legnagyobb műveit. Ez egészen biztos, mert 43 éves volt, amikor ádázul agyonverték, de amit hagyott, az sem csekélység, s a magyar irodalomnak mindig maradandó értéke lesz. Most lenne 85 éves, nem nehéz elképzelni, hogy ma is közöttünk élhetne. Azt természetesen soha nem tudjuk meg, hogy mit vitt magával a kényszerű halálba, az emlékezés pedig az élőnek szól, a halhatatlannak, akinek bölcsessége, derűs és játékos szelleme most is velünk van. A tévé szép műsorral idézte emlékét, özvegyén kívül Kolozsvári Grandpierre Emil, Poszter György, Szedő László, Szilágyi János György és Bálint Endre emlékezett rá, akinek halálhírét épp ezen az estén vettük. Tudós elemzést is hallhattunk, de fontosabb volt ennél a személyes emlék, Szerb Antalné szava, a Szilágyi János Györgynek küldött levél, vagy Szedő László emlékezése a pályakezdés éveiről. S közben arra gondoltunk, mi volt a titka ennek a szeretetreméltó tudósnak, aki ma is egyik legolvasottabb írónk? Mindenek előtt az, hogy művész volt, tudósként is, aminek eleven bizonyítéka, hogy irodalomtörténeteit úgy lehet olvasni, mint valami regényt. Annak is tekintette az irodalmat, a szellem nem lankadó kalandjának, a gondolat örömének. Kedves verseiből is hallhattunk kettőt, saját műveiből is elhangzott néhány részlet, s egy pillanatra sem tudtunk szabadulni a gondolattól, hogy ezt a világos, tiszta szellemet sötét pribékek meggyilkolták. Pedig így történt. Cs. L. Hangverseny Kobayashi Ken-lchiro és a Magyar Állami Hangversenyzenekar... koncertjéről? Szándékolt a címben a „gondolat-elnyeléses” három pont, a folytatás után pedig a kérdőjel. Alig tette le ugyanis a karmesteri pálcát Szekszárdon Kobayashi, órákkal . később a rádióból már országszerte tudták: megoldódott végre az Állami Hangversenyzenekarnál a Ferencsik után támadt űr. Néhány esztendőnyi keresgélés és már-már kétségbeesett, reménytelennek látszó akció utóin — időnként egy- eigy diiklius erejéig Lamberto Gard'elTi is besegített —-, csak-cseik pont kerülhetett a dolog végére. Kobayashi persze nyilván már korábbam is tudott a kimévé zésről, de nekünk, Szekszárd vomaatában mégis különösem értékessé válhat ez a fontos bejelentés. És nem utolsó sorban az a tény, hogy az Országos Fillhammó. niának az itteni zeneéletet is őszintén elismerő gesztusaiként tartandó számon ez az all kálóm-juttatás ; vajon Sopronba, Pécsire, Szegedre s más jelentős vidéki centrumunkba eljulthlat-e az idén az Állami Hangversenyzenekar —, s persze most már Kobayashi Ken-Ichiro is? (Hogy a megelőző napon hol szerepeltek, azt tőlük magúktól tudjbk: a Kongresz- szusi centrumban.) A műsor teljesen más volt, mint a falragaszokon olvasható — nincs mit bánni rajta. Mert végtére is kii róná fel közülünk a Prokofjev: Desz-dúr zongoraversenyt briilliánsan és hatalmas szellemi -technikai-(művészi teljesítménnyel „felvezető” Hantos Istvánnak, hogy a tradicionális gyakorlattól eltérően kottából játszott: vehetjük ezt egyfajta otthon- érzésnek is, hazatérő bizalomnak. ('Nyilvánvalóan beállítandó repertoárdarabról vain szó, s még véletlenül sem akarta kockáztatni a produkció sikerét.) Pompás grandi ozitással hangzott fel a zenekaron Benjamin Britten: „Változatok egy Purcelű-téma fölött” című kortárs-értékű műve: Kobayashi szinte euforiszti- kus érzületekkel csavarta keze köré a tekintélyes apparátust — s azok engedelmes partnerként szolgáltaik. Sztravinszkij : Petrusfca balettzenéjében kirepült kezéből a pálca: csaknem helytörténeti értékű dokumentum volna néhány évtizeddel későib fotón szemlélni, amint nem egy koncertl áto. gató igyekszik érte, vissza- ínyújtani neki — ám Koba- yashii az Kobayashi: a zenei történés egy pillanatra sem szakadhat meg, s nem is szakadt. Mert valójában nemcsak ennek a zenekari évadnak a puszta lezárását jelentette a zseniális muzsikus és ragyogó együttesünknek produktuma, de páratlanságában, megfoghatatlan csoda-mivoltában olyasvalamit is, amit ez idáig, a magunk évtizedes szekszárdi létében még nem tapasztaltunk ... Dobál Tamás
