Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-31 / 127. szám
4 “tfËPÜJSÀG 1986. május 31. Számít-e a számítógép? Ahol rend van ott még nagyobb rend lesz A szervezetlenséget felerősíti Mottó: A számítógép egymagában nem ér semmit, csak az ember képes gondolkodni. Ennek ellenére a XX. század végén számitógép nélkül képtelenség létezni. Ott ahol csodát vártak tőle, most a tön aki iratszekrényben porosodiik. Néha előveszik, játszanak vele, vagy ha vendégek jönneik, megmutatják, majd kedvtelenül visszateszik a helyére. Megalkotva a véleményt: a számítógép semmit sem ér. Azt mondják rá, hogy káoszt okoz, összekeveri azt is. amit nagy nehezen kibogoztak. Szervezetlenséget okoz és fennakadást a termelésben. A gondolat odáig ritkán jut, hogy nem a gép a hibás, hanem az ember. Mert az ember képes megtűrni maga mellett a rendetlenséget, a káoszt. A gép pedig könyörtelen. Nem lehet neki magyarázni, mert nem gondolkodik. Csaík azt tudja, amit az ember be- létápiált... Igényébresztés, rábeszéléssel Vannak történetek a gazdag vállalatokról, amelyek óriási pénzeket költötték a számítógépre, s azóta sem tudták hasznosítani, s ebben nem a gép a hibás. Vannak más helyek, ahol áldják a sorsot, hogy összehozta őket a géppel, ment tiszta és áttekinthető lett a váltólat, a vezetői döntéseket elősegíti... Abban mindenki megegyezik, hogy a számítógépesítés nem állhat meg, mert máskülönben képtelenség korszerűen termelni. És figyelni kell arra is, hogy a gyerekeink 10—15 év múlva, már megkövetelik a számítógépei a munkapadjuk mellett. Az utóbbi mondat egyáltalán nem utópia. De, ha csak nk kor vesszük észre ezt a jogos igényt, már végérvényesen lemaradunk, annyira, hoigy hátrányunk behozhatatlan lesz. Példáikat keresünk. Az egyik az ipari szövetkezetek közös szervezési és adatfeldolgozó társasága. Azért mondjuk, hogy az egyik mert más eredményes utak is vannak. Példának monhetjuk a SZÜV _s a Szekszárdi Húskombinát kapcsolatát, vagy a termelőszövetkezetek együtt, működését. Mégis azért hozzuk példának az ipari szövetkezeteket és tekintjük át a számítógépesítés helyzetét itt, mert modellértékű. Azért is mert egy 15 éves folyamatról van szó, olyan folyamatról, amelyről kezdetekkor még nem lehetett tudni, hogy milyen eredményre vezet. Csa.khát valószínű, hogy anélkül a 15 év nélkül ma nem biztos, hogy beszélhetnénk számító- gépes programról Tolna megye ipari szövetkezeteiben. — Tizenöt éve még rá kellett beszélni a szövetkezeteket arra, hogy az anyagkönyvelés, az ügyvitel gépesítése fontos feladat, ez a jövő útja — mondja Kilián János, a Tolna Megyei Ipari Szövetkezetek Szervezési és Adatfeldolgozási Társasága irodavezetője. — Ma pedig már követelik, hogy gyorsabb léptekben haladjunk. Természetesen az adatfeldolgozás az akkori Astra gépekkel! történt, s az a kényelmetlenség is megvolt, hogy a szövetkezetektől Szekszárd. ra kellett behozni a kartonokat, majd a feldolgozás után vissza... öt év alatt azonban már 30 szövetkezet végezhette el az anyagikönyvelést és az ügyviteli munkákat. A Commodore új rendszert kívánt Egyszóval a személyi számítógép megjelenése után új helyzet adódott a szövetkezeteknél is. (Meg kell jegyezni, hogy a személyi számító, gép kifejezés igaz, de ennek ellenére nem szabad lekicsinyelni a dolgot, mert hiába van a világban a számító- géptípusok kánaánja, minden esetben jobb ha az alapoknál kezdünk. Erre azért is van szükség, mert a számítógépesítésre készülni kell, egységesíteni az adatrendszert, egyszóval a számítógép megkívánta módon kell a szövetkezeteknél, vállalatnál, dolgozni. S erre tökéletesen megfelel a Commodore—64.) Szélesíteni lehetett a tevékenységet a Commodore—64- gyel. Ekkor már bevonulhatott a termelésbe is a gép. A gyártáselőkészítés volt az első átfogó téma, amelyre már programot lehetett készíteni. S azóta a dombóvári Dombcalornál már működik az anyagnyilvántartás programja, melyben naprakészen tudják, hogy melyik munkához milyen anyagot kell felhasználni, mennyi van abból raktáron . . . A simontornyaii SLMOVIÍLL Ipari Szövetkezetnél a gyár- táselőlkészítés történik a számítógép segítségével. Itt már a sorozatgyártás egy-egy szériájának anyagszükségletét a gép állítja össze, anyagútól - ványökat készít, összesíti a munkaműveleteket és a nor. ma szerinti kifizethető munkabért kimutatja. A Szekszárdi Szabó Szövetkezetnél az árvetés-árellenőrzés történik géppel... — Tehát már nemcsak az adminisztrációs munka köny. nyítésére használják a gépet? — A termelés szervezettségének növelésére is. Sőt, ma már olyan programunk is készül, amely a rendelésinyil- vántartás naprakészségé! biztosítja, úgy, hogy a számlázást is elvégzi. A lassúbb a gyorsabb — Ügy tűnik, hogy nagyon kis léptékkel haladnak. — Szerintem'a lassúbb ha. ladás a gyorsabb: a fokozatosság elvét be kell tartani, mert máskülönben nem tudnak felkészülni az üzemek a gépek kiszolgálására — mondja Kilián János irodavezető. — Két dolog kell, hogy a termelésbe is bevonulhasson a számítógép: az első számú vezető igénye és olyan közép, káderre van szükség, aki ősz. széf függéséiben látja az egészet. Van egy harmadik feltétel, amit számíthatunk nyugodtan elsőnek is: az addigi szervezési szint megfelelő legyen. Vagyis ahol rend van, ott nagyobb rend lesz. Amikor évekkel ezelőtt nagy propagandával kezdődött a számítógépesítés, akikor komplex programokról beszéltek és ehhez hasonló féllegekben járó elképzelésekről. Ezeken a helyeken beleestek egy permanens szerve, zésibe, kapkodásba, mert nem tudtak a gép részére biztosítani egységes adatrendszert, mert a hatos csavar minden műhelyben más-más számon volt nyilvántartva. S így a gép sem tudta megmondani, hogy hány hatos csávái- van az üzemben. Ez így nagyon leegyszerűsített, de sajnos így volt. Nagyon fontos, hogy a számítógéppel dolgozó ember ne féljen a géptől, ezért is kell fokozatosan megismerkedni vele, feladatrendszert kidolgozni és azt használni. Ezt a fokozatosságot tartották be az ipari szövetkezetek, ez teszi lehetővé, hogy most egy lépéssel ismét előbbre jussanak. A közeljövőben vásárolnak IBM PC típusú gépieket, amelyek már hússzoros teljesítményekre képesek. — Azt mondják, hogy a Commodore játékszer? — Elfogadom, hogy szükséges a nagyobb gép, de az alapokat a személyi számítógéppel kell lerakni — mondja az irodavezető. Az új géppel már minőségileg tovább lehet jutni. Komplex programok kidolgozása válik lehetővé, s már hálózatba köthető rendszert alakíthatnak ki, úgy, hogy a raktáros előtt is monitor van. a művezető előtt is és az első számú vezető előtt is, s mindannyian ugyanazon adatokkal dolgozhatnak... * Egyetlen p>élda, az ipari szövetkezeteké. Vannak más utak is, lehetőségek és módszerek ... A legfontosabb, hogy a XX. század utolsó harmadában számítógép nélkül lehetetlen létezni. Hazafi József — Gottvald Károly Dr. Kmaty Medárd, a dalos kedvű, ám agyonhasznált hangszálú tanár egyáltalán nem örült a rokkantnyugdíjának. Se kutyája, se macskája, s most már: iskolája sincs. Mit kezdjen a rengeteg szabad idejével? Három nap keserves pihenés után úgy érezte, nem olyan rosszak ezek az ő hangszálai, hogy visza ne mehetne a katedrára. Egy hétig leste a postáját, hátha mégis visszahívja Kesjár, az új diri. Már a napközit is elfogadta volna. De bizony fütyültek rá. Még a szakszervezetis Brigitta se látogatta meg. Végül is Kmaty tanár úrból más irányban próbált kitörni a tetterő. Átnézett egy csomó újságot. Régieket is. Fölfigyelt rá, mennyire derekas tettet, jóságot, életmentő bátorságot is megörökítenek a krónikák. Szűkszavúan, persze. A tanár úr eltűnődött: milyen emberek lehetnek ezek a hősök? Érdemes lenne megismerkedni velük alaposabban, közelebbről. Példának állítani őket, a nagyszívűeket, az emberszeretel e bajnokait az érzelmileg satnyultak, az elidegenedettek, az egocentrikusak, cinikusok elé. Ez ám a szép feladat! Mindjárt munkához is látott. Elsőnek Forró Fridolin fűtésszerelő tanulóhoz kopogtatott be. A fiú othonában nagy volt a rendetlenség. Dr. Kmaty- nak ebből csak az szúrt szemet, hogy Fridolin nem a piszkos zoknikat, hanem az Ezeregy szerelmes vers legújabb, féláron vesztegetett kiadását söpörte le az asztalról a szerszámos ládába. — Naná, hogy kihoztam a tűzből azt ,az önkéntes tűzoltót — mondta a srác. Rágyújtott. A gyufát az akváriumba hajította, s nézte, hogyan harap rá egy csíkos zebradánió Mi az, hogy jól ismertem?! Mint a rossz pénzt? Nem. nem barátom. Mégcsak haver se. . . Ugyan, apuskám, hol él maga? Adósom az ipse. Két kemény ezressel. Csak nem hagyhattam odaveszni? Hogy meglátogattam-e a kórházban? Hát meg, ha tudni akarja. Rajta tartottam a szemem, naná! Nehogy az orvosnak vagy a nővérnek találja dugni,* amivel nekem sáros.. . Hogy mondja, tata? Nem értem. .. mikor én ilyen rekedt voltam, nem nyaggattam kérdezőskö- déssel az embereket, hanem gargalizáltam. Nna! Magának is ezt ajánlom. A tanár úr lehorgasztott fejjel távozott. Ám hamarosan fölkereste Kapuczni Pongrác parkolóőrt, aki egy lányt élete kockáztatásával hozott ki az örvénylő folyóból. —Csak nehogy azt higgye, hogy én egy spinéért vízbe- ugrok! — közölte mindjárt elöljáróban a szőkeszakállas ifjú. — Körül is röhögném magam! Hogy-hogy. akkor hát miért? Miért, miért?! Hát nehogy azt higgyék, hogy egy ilyen parkolóőr úszni se tud. Fogadásom volt a vízbeugrásra, ha tudni akarja, nagyokos! Bedobtam magam az örvénybe, csak úgy, oszt épp szerencséje lett a kiscsajnak, belémcsimpaszkodott, le se lehetett volna vakarni, hát kiúsztam vele. — Nem azért tette, mert szereti azt ; a. . . hogyishívják- csak. . . bizonyos Evitât? —Tudja mit? Hagyjuk e vitát! És különben is, uram: mi az, hogy szeretni? Az ember kit szeret? önmagát, szerencsés esetben. — Tehát egy csöppet se vonzódott hozzá? — nyomozott, egyre kétségbeesettebben Kmaty tanár úr. — De őszintén: csöppet se? — No.. . szóval. Bírni bírom, ez tény. Pláne ugye, hogy a vízben a belemártott test annyit veszít a súlyából... szóval hát ... ennyire bírom. — Na, ezt legalább sikerült kiszorítani belőled — gondolta a tanár. Ám ekkor Kapuczni Pongrác hangja hirtelen fortissimóba csapott át: — Maga meg mit kémkedik itt, vén trotyli? Mi köze hozzá? He? Hogy-hogy meg akarja írni? Álljon meg a menet, öregem, ha meg meri írni ezt a... ha azt meri írni rólam, hogy szeretem Evitât... vagy Edinát, vagy hogy is mondta .. szóval, ha kiröhögtet a haverokkal, édesapám, én olyan sajtópert akasztok a nyakába, de olyat...! Hát ehhez tartsa magát... A nyughatatlan Kmaty tanár úr Fejcsóválva ment tovább Kmaty tanár úr. Karakán Zi- vadar egy sörözőben fogadta. — Gratulálok! — mondta Kmaty. — Egészségére! Valóságos hőskölteményt mesélnek magáról, Karakán úr. Ahogy azt a szegény kis öregasszonyt, Smith Matildkát megvédte egy huligánbanda kötözködésétől, szétcsapva köztük, mint egy oroszlán... — Hogy mondja, dzsindzsikém? öregasszony volt? Volt ott egy öregasszony is? Én csak valami rongybabát láttam, ide-oda lökdösték a kört álló szivarok, viszont nem énekelték a körben-áll-egy-kislánykát, ahogy az ilyenkor dukál. Mert dukál, ugye dzsindzsikém? No, mondom, úgyis kihagytam két karateedzést a héten, most itt a pótolási alkalom, megtanítom ezeket kesztyűbe dudorászni. Na de hogy valami Klotild is... — Egy nyolcvan éves néni, Smith Matild... — Akár Klotild, akár Mathild, ha tudom, hogy nem egy rongybaba, oda se megyek, az biztos. Hát mi vagyok én? Népjóléti intézmény? Szociális otthon? Ne is dühítsen ilyesmikkel, dzsindzsikém, mert még magát is edzőpartnernek nézem. A tanár úr villamosra szállt. Már ment a kocsi, amikor Karakán is felküzdötte magát a peronra. Dr. Kmatynak valami azt súgta, figyelje, és kövesse észrevétlenül. És mi történt ? Karakán Zivadar egyenest Smith néni lakására ment a sörözőből. A lépcsőházba érve körülnézett. Kmaty egy kuka mögé lapulva, jól látta, hogy virágcsokrot húz elő a tarisznyájából, majd széles vigyorral az arcán megindul fölfelé — Jaj, maga az, Zivikém! Kerüljön beljebb! — csicseregte egy női hang odafönn. — Ezt magának hoztam, Matild néni — hallatszott Karakán dörmögése. Na tessék. Nem is olyan fekete az ördög, mint amilyenre füsti magát — dünnyögte Kmaty tanár úr. Elhatározta: most már elmegy a többi megmentetthez is. A tűzoltó épp kifelé jött a kórházból. Egy volt tanítványát ismerte föl benne, Zénagyot. — Van valami anyagi kötelezettséged Forró Fridolinnal szemben, kedves fiam? — Nekem? Á, nincs, ö lóg egy ezresemmel, illetve lógott, mert közben behozta a kórházba, hogy... szóval, tudja hogy van az ilyenkor. Kell a zsozsó. De mért kérdi, tanár úr? Választ azonban nem várt, mert meglátta Forró kocsiját a lépcső elé kanyarodni. —Viszlát, tanár úr! Fridi hazafuvaroz! Evitât telefonon hívta. — Sajnos, ma nem érek rá! — közölte a lány. — Randim van. Hogy Pongráccal-e? Ördöge van. Eltalálta. De majd máskor keressen, jó, most sietek? Viszhall! Kimerültén, ám diadalmasan rogyott ágyába este a tanár. — Engem akartok félrevezetni, lekvárkáim? Kmaty Me- dárdot, a sasszeműt? Rosszabbnak akartok látszani, ta- konypócok? Merő divatból! Mikor növitek ki ezt a gye... ezt a gye... ezt a gyerekes... Álomba merült. És Kmaty Medárd, a nemzet daloskedvű, ám hangszálnyugdíjas napszámosa ismét a katedrára álmodta magát. Épp azt magyarázta a zöldfülű felnőtt- és kamaszseregnek, hogy ne szégyelljék az érzelmeiket, ne akarják rejtegetni, ami szép bennünk, emberekben, mikor az ablakon — a, sajnos, nyitvafeledett ablakon — feketén besuttyant az ördög. Vagyis egy fekete álarcos rabló. — No né, már te is kezded — szólt föl reá az ágyból Kmaty Medárd. — Ez már aztán mindennek a teteje. Egy őrangyal ne maszkírozza magát ördögnek, mert az olyan snassz. És mi a franc ez a kezedben, he? — Őrangyal vagy? Te igazi őrangyal vagy? —kérdi másnap a szakszervezetis Brigittától, mikor leteszi szekrényére a virágcsokrot. A szoba mint egy csatatér még mindig, látszik, hogy a betörő kétségbeesetten kereste azt a valamit, ami itt nincs. — Medárd bácsi, drága Medárd bácsi ! — A szép szőke asz. szonyka nem tud mást mondani. Kicsit fél is a gézturbános, zavaros szemű kollégától. — Mert ha az vagy, Brigikém, viseld a szárnyaidat! A kutyafáját, viselni kell! Ez az azonosítási kód, kérlek! — Jaj, Medárd bácsi, ez a nagy megrázkódtatás. .. — Agymegrázkódtatás — szólt a daloslelkű fejbevert. Aztán fölcsillanó szemmel hozzátette: — Sebaj, Brigi, akkor is: három egy a javunkra. — Kiknek a javára? — értetlenkedett a vendég. — A mi javunkra, angyalkám. Ügyhogy: szárnyakat fel! És dr. Kmaty Medárd, mikor röptében a nyitott ablakhoz ért, visszakacsintott Brigittára. /ay István programozó és Krémer Anna szervező Commodore—64-hez készítenek programokat Molnár József műszerész, csoportvezető
