Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-22 / 119. szám
1986. május 22. tsíÉPÜJSÁG 5 Nyúlfarm Cikón Egy percre sincs megállás Valamennyi öntözéshez kapcsolódó beruházás felesleges és ráfizetéses Tolna megyében? A ház udvarából látni lehet a cikói sorompót, a ba'kterhá- zat. A sorompóőr Reichert Zoltán, aki harminchat éve szolgál a MÁV-nál, s huszonnégy éve Ciikón, a 63-as őrhelyen. Azok közé az emberek közé tartozik, akik egy pillanlatra sem képesek megállni, akik számára minden perc drága, ákik rosszul érzik magukiat, ha olyan napot hagynak maguk után, amikor semmiféle hasznos munkát nem végeztek. Lételemük az állandó értékteremtés, és jellemzőjük, hogy bármit is csinálnak, nem tudnak, nem képesek rosszul dolgozni. Reichert Zoltán mindeníé- • le munkát elvállal, ami a faluban adódik, szabadidejében szőlőt és gyümölcsöt metsz permetez és kapál... — Nincs mese: pótolnom kell a fizetést, s ennek egyik módija, hogy segítek azoknak, Étkük erre megkérnek. Idehaza a kert mellett csupán pár tőke szőlőm van, néhány gyümölcsfám, és persze a nyula- im. — Nem jelent túlzott megterhelést, hogy szinte megA szőlő kártevői és kórokozói ellen védekezni kell, ha jóízű gyümöcsot akarunk, ha tiszta bort szeretnénk hordóinkban találni. Úgy tűnik ez az év sok munkát ad a permetező gépeknek, embereknek, s ebből következően nem lesz olcsó mulatság a védekezés. A különféle vegyszerek túlságos használata káros, meg kell választani a legjobb időt, a szert, amelyik éppen abban az időben, annak a veszedelmet hozó valaminek a legjobb ellensége — kímélendő egészségünket. A múlt héten szóvá tettük, hogy a szekszárdi történelmi borvidéken a fagy milyen károkat okozott. A védekezés fontosságát hangsúlyozták, sajnálatos módon kis hiba csúszott az információnkban, ugyanis az nem volt teljes. Most megismételjük dr. Diófási Lajos ajánlását, tehát, hogy fokozott gonddal kezeljék a fagyott szőlők új hajtásait, amelyek a tőből, néha még termést ígérőén is hajtanak. A héten támad a lisztharmat, és a szölőmoly az atka is jelen van. s várható, — Amíg az egészségem bírja, muszáj dolgozni. A gyerekék továbbtanultak, az egyik fiam a műszaki egyetem gépészmérnöki karán Végzett, a Mezőgépnél dolgozik. A másik fiam, miután befejezte a Pollack Mihály főiskolán a vegyipari gépész szakot, és elhelyezkedett a dombóvári Láng Gépgyárnál, ismét továbbtanul a pécsi köz- gazdasági főiskolán. Ezek- után ,azt hiszem, nem kell bővebben magyarázni, hogy miért kellett minden fillért megfognom. Hiába fejezték be a tanulást a gyerekek, a munka nem állhat meg, hisz el kell őket indítanom az életiben. S kitől kaphatnak segítséget, ha nem a szüleiktől ? A feleségem is rengeteget dolgozik, szarvasmarha-gondozó a cikói tehenészetben. Reggel és este dolgozik a té- esaben, de napközben ő sem ér rá pihenni. A ház, a háztartás, a baromfi, a nyúl, az udvar a kert mindig ad munkát. — Mióta foglalkozik nyúltál, s megéri-e manapság nyúlás ákodni? amint a távprognózisból tudjuk, hogy csapadékos lesz a hét vége. így fontos, hogy időben permetezzék a szőlőültetvényeket.. Rengeteg szer között lehet válogatni. Az AGROKER Gazdaboltja, a SKÁLA Kertészeti Áruház is megfelelő vegyszerkészlettel áll a vásárlók rendelkezésére. A molyok ellen is igen jó a választék a különféle szerekből. így például a Ditri- fon és a Cinetrin jöhet számításba. Ez utóbbi ampullában is kapható, de előnye — ára ellenére —, hogy a mé- ricskéléssel nem kell bajlódni. Az atkák ellen igen jó hatással használható a MI- TAC, valamint a Bi—58, amelyet már kisebb üvegben is forgalmaznak — tekintettel a kiskertek kevesebb szer-szükségletére. A lisztharmat fertőzése is várható. Kéntartalmú szerek használata ajánlatos. Például a Thiovit, amely a mi vidékünkön igen kedvelt a gazdák között. Eredményesen alkalmazható a Karathane és a Rubigán is. A peronoszpóra ellen igen — A mi portánkról sohasem fogyott el a nyúl, még akkor sem, mikor mások sietve felszámolták az állományt. Jelenleg harminc anya, négy bak, és a szaporulatuk van a ketrecben. Egy-egy esztendőben, öt-hatszáz nyulat értékesítünk. Azelőtt szedett- vedett állománnyal dolgoztunk, de néhány éve Bikáiról kaliforniai nyulakat kaptunk. Igen jó fajta húsnyúl, de érzékeny a betegségekre. Ezért aztán van itt lepketart'ka, meg vadasnyúl is, — a biztonságos termelés miatt, hisz ■ha a kaliforniainál beüt vala_ milyen betegség, a többiek pótolják a kiesést. — Melyik üzemmel kötött szerződést? ■ — A szigetvári téesszel. Nagyon meg vagyok velük elégedve, nincs oikom panaszra. Idejében hozzák a tápot, a gyógyszert, s viszik el a kész nyúlakat. Három hónap kell a hizlaláshoz, ez idő alatt 2,4 kilogramm körüli lesz a súlyuk. Kéthetenként szállítják a kész nyulakat, kézi kocsival viszem az állatokat az átvevőhelyre. — Kiszámolja, hogy a befektetett munkának mi az eredménye? — Évekkel ezelőtt mindent fölírtam, de most már nem írok semmit, hozzávetőleg azért tudom, hogy mennyi haszonra számíthatok. Most viszonylag jó a felvásárlási ár, kilogrammonként 66 forintot adnak élősúlyban a fehér nyálért. A vegyestarka átvételi ára 62 forint. Szóval most meg vagyok elégedve, hisz fizettek már 32 forintot is a nyúl kilójáért, pedig hát nemcsak a húsa értékes, feldolgozzák a nyúl szőrét és bőrét is. Úgy döntöttem, hogy ha még egyszer ilyen alacsonyra visszaesik a felvásár, lási ár, abbahagyom a nyu- 1 ászkodást, nem próbálkozom, nem erőltetem. Hisz, ha kevesebb pénzt adnak érte, a nyúl éppúgy eszik tápot, az abrakot, s dolgozni kell vele. A kisebb bevétel viszont már nem éri meg azt a sók munkát, ami egy ilyen nagyság- rendű nyúlállomány gondozásával, ápolásával, a szabadidő állandó lekötöttségével jár. * Ezt mondja most, 1986-ban Reichert Zoltán cikói sorompóőr, akinők a kezében ég a munka. Biztos vagyok abban, hogy ha csak az egészségi állapota meg nem állítja, minjó a választék a különféle szerekből. Van újfajta és a régebbi is, itt ajánlani talán nem is szükséges, mert a kiskerfitulajdonosok már több éves tapasztalataik alapján tudják, hogy melyik szer a legjobb — szerintük. Az elmúlt két évben jeget kapott szekszárdi hegyvidék szőlőültetvényei még az idén is fokozott gondot kívánnak. A téli fagyok hatása pedig különös gondot kíván. S itt jegyezzük meg, hogy a Szekszárdi Aranyfürt Mgtsz szőlészetében nem 75 hektáron, hanem százhetven- öt hektáron érte fagykár. A 75 hektár csak az említett, riportunkban közölt Leányvári területen volt, a többi száz hektár a szövetkezet más helyen lévő ültetvényeit érte. Még a permetezésről: ne vigyük túlzásba a szerek kijuttatását. S nagyon vigyázzunk, tartsuk be a ma már kielégítő módon tájékoztató használati utasításokat. Ugyanis nemcsak a szőlőt, hanem a permetezőt is védeni kell a különféle kemikáliák hatásától.- Pj — A megnövekedett költségek és alapvető technikai eszközök hiányában 1979-től kezdve 1984-ig folyamatosan csökkent az ország öntözési kapacitása, 412 ezer hektárról 292 ezer hektárra. Ezt a tendenciát a MÉM 1984-ben bevezetett ideiglenes kedvezményei csak lassítani tudták. Az aszály felkészületlenül érte az országot 1984-ben, és a közel hatszázezer hektáros főművi kapacitást képtelenség volt kihasználni. Az amortizálódott berendezésekkel megkésve végzett, kis adagú öntözések sok helyen nem hozták meg az üzemelés költségét, és ez az öntözés eredménytelenségéről győzte meg az üzemi szakembereket. A megyei öntözési kapacitás érzékenyen igazodott az országos tendenciákhoz: 5 év alatt 7409 hektárról 5946 hektárra módosult a vízjo- gilag engedélyezett terület, a tényleges kapacitás pedig 4000 hektár alá csökkent. 1986-tól kezdődően hosszú idő után új, kedvező feltételek mellett készülhetnek fel az üzemek az öntözési idényre. Az új öntözőtelepek építéséhez 40—70 százalék, a gépvásárlásokhoz 20 százalék támogatást vehetnek igénybe. Az új, kedvező feltételek ellenére a megyei növénytermesztési szakemberek között megerősödött az a vélemény, hogy megyénkben öntözni csak ráfizetéssel lehet. A szabályzómódosulások hatására ezért csak két üzem irányzott elő számottevő öntözésfejlesztést 1986-ra: a faddi Lenin és a sióagárdi Sióvölgye Mgtsz. A két üzem adottságaikból kiindulva, a fejlesztés különböző útját választotta. A faddi szövetkezet a mobil öntözőkapacitás bővítése mellett döntött, és elektromos üzemelésű berendezések vásárlását tervezi. A sióagárdi üzem a megA gyeptelepítés legkedvezőbb ideje március végétől június elejéig tart. Sokan szeptember elejétől október elejéig vetnek fűmagot. A tavaszi vetés előnye, hogy ekkor még a talaj nedvességtartalma kedvezőbb, mert őrzi a téli és tavaszi csapadékot. A gyep sok évezredes kultúra, ezért fontos a talaj előkészítése, és a célnak megfelelő magkeverék kiválasztása. (A nálunk kapható Budapest, Pázsit, Strand. Sport keverék közül a legutóbbi bírja a legjobban a taposást.) A talaj lazításával egyidejűleg az évelő gyomokat távolítsuk el. Ez lelkiismeretes munkát, és gyakran nagy türelmet igényel, mert péllevő ác. telepének 147 hektáros bővítését készítette elő. Döntésüket a következőkkel indokolják: A faddi tsz 81 hektáros vízjogilag engedélyezett területtel, 10 nullára leírt, valamint 3 működő öntözőberendezéssel rendelkezik. A 4115 hektáros szántóterületű üzem termelési volumenében az öntözés fejlesztés után sem fog számottevő szerepet játszani, és jelentős előmunka-igénye az öntözéses gazdálkodás megszüntetését indokolná. Az öntözés fejlesztését ebben az üzemben a tagok jövedelemkiegészítése magyarázza többek között. A háztájiban öntözéssel termelt fehér paprika a magas öntözési költségek mellett is jelentős jövedelemhez juttatja a tagokat. A másik üzem, amelyik az öntözésfejlesztés mellett döntött, a sióagárdi szövetkezet. A Sió bal parti öntözőfürt tagüzemeként 2746 hektáros szántójának 15 százalékán folytat a tsz öntözéses gazdálkodást. dául, ha a tarack egyetlen kis gyökérdarabkája a talajban marad, az újra kihajt. A gyeptelepítés előtt forgatni nem feltétlenül szükséges, lazítani annál inkább. E célra ásó helyett használjunk ásóvillát. Egyidejűleg keverjünk a talajba fakéreg- komposztot, vagy érett kom- posztföldet, négyzetméterenként legalább 5 kg-ot, de elmehetünk 20 kg-ig is. A talajlazítást, trágyázást a vetés előtt legalább egy hónappal végezzük el. Egy négyzetméterre 4—5 dkg mag jusson, amelyet egyenletesen az elegyengetett és lehetőség szerint lehengerelt felszínre szórjuk, majd a gereblye fokával verjük a talajba. Alaposan öntözzük Az üzem növénytermesztésében 10 év óta meghatározó az öntözés. A kézi munkaerő hiánya ugyan növényváltásra kényszerítette a kertészetet, de az elmúlt évek üzemi termelési adatait megvizsgálva, egyértelműen gazdaságos az öntözés. A hidrológiai és területi adottságok a beruházás megvalósulását alacsony költségszm- ten teszik lehetővé. A hektáronként 38 ezer forintos öntözésfejlesztési beruházás megtérülési ideje 3,7 év, kukorica, zöldbab, őszi búza, pohánka vetését feltételezve. Az öntözés eddigi üzemi gyakorlata a beruházás kedvező kapacitáskihasználását garantálja. A két üzem két jellemző típusa a megye öntözéses gazdálkodást folytató üzemeinek. Példájuk azt mutatja, hogy az öntözésfejlesztés az üzemi adottságok alapos elemzése mellett gazdaságos lehet. dr. Hadházyné Ivanics Judit öntözési főfelügyelő meg, és ezt kétnaponként ismételjük, hogy szinte tocsogjon a víztől. A madarakat és a baromfit tartsuk távol a vetéstől, egészen addig, míg az első gépi nyírásra sor kerül. Ez körülbelül két hónap. A mag gondos öntözés esetén két-három hét alatt kikel. Az első három vágást csak sarlóval végezzük, a gép kitépné a finom kis töveket. Az első három vágás 4 em-nél rövidebb ne legyen. A finom gyepet nyáron, gyakori öntözés esetén 1 cm- re vághatjuk. A vágási magasság a gép beállításával szabályozható. A fűnyírógép kaübantartása és különösen rendszeres élezése a minőségi munka egyik legfontosabb feltétele. Mezőgazdasági kisgépek Bagódról A Zala megyei Bagód községben működő Mezőgazda- sági Gépgyártó Vállalat a mezőgazdasági kistermelők részére munkaeszközök gyártását kezdte meg az 50 lóerőnél kisebb erőgépekhez, köztük a 15 lóerős Rába kis- traktorokhoz. A kisgazdaságok gépgyára tízféle munkaeszközt már sorozatban gyárt és folyamatosan szállít az Agroker és az Agroszer vállalatok telephelyeire. Többek között egytonnás pótkocsikat, tolólapokat, rotációs talaj- marókat, ásógépet, rotációs kaszát, amihez felszedő berendezés is tartozik, és sorközművelőt, amely egyaránt használható szőlőben és kukoricaföldeken. Az utóbbi hetekben további öt munkagép mintapéldánya készült el, ezek sorozatgyártását a kipróbálás után, még ebben az évben megkezdik. AZ EGYESÜLT VILLAMOSGÉPGYÁR kohászati gyáregységének pusztahencsei üzemébe keres középiskolai végzettséggel rendelkező, gépírni tudó gazdasági ügyintézőt Fizetés: gyakorlattól függően, megegyezés szerint. Jelentkezés: Egyesült Villamosgépgyár Bp., X., Gyömrői út 128., munkaerőbiztosítási osztály. Telefon: 270-656, valamint pusztahencsei üzem: Juhász Károly üzemvezetőnél. (368) állás nélkül dolgozik? A kaliforniai nyúl hizlalása most kifizetődő dig dolgozni fog. dvm Permetezzünk, védekezzünk! Gyepszőnyeg a kiskertben Az öntözést a búza is meghálálja