Tolna Megyei Népújság, 1986. május (36. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-15 / 113. szám
Névnap:iZsófia, Szonja A Nap kél 5.08 — nyugszik 20.13 órakor A Hold kél 9.49 — nyugszik 1.32 órakor Kilencvenöt évvel ezelőtt született Johann Kopie, nig (1891—1968) osztrák munkás, a hazai és a nemzetközi kommunista mozgalom ismert alakja. MÁJUS 15 CSÜTÖRTÖK O KOPPANYSZANTON hétszáz méter ihosszú vízvezetéket építtetett a Nagyfcó- nyi Községi Közös Tanács. A lakossági hozzájárulásból és 350 ezer forint tanácsi pénzből készített vízvezeték, valamint a korábban épüli 50 köbméteres tárolómedence üzembe helyezését e hónap végére tervezek. r\s VERESS SÁNDORNAK, a Svájcban élő magyar zeneszerzőnek „A cso. dafurulya” című táncjátékát Eak Imre koreográfiájával láthatja a nyáron a Gyulai Várszínház közönsége. A Paulani Béla "szövegére 1937- ben íródott táncjáték a Rómában élő Mllloss Aurél koreográfiájával járta be a világ színpadát. Zenéjét mái előadták Magyarországon, de balettként a gyulai bemutató lesz „A csodafurulya” első hazai előadása. A táncjáték. Gyulán is Milloss Aurél közreműködésével kerül színre július 19-én, 20- án és 21-lén.-f MA DÉLELŐTT TARTJÁK a Tolna megyei műszaki heteik zárórendezvényet Szekszárdon, az úttörőház. ban. Először 9 órától dr. Orbán Gyula igazgatóhelyettes előadást tart Tolna megye élelmiszeripari vállalatainak minőségi és higiéniai - helyzete címmel. Tíz órakor lesz a megye élelmiszeripari vállalatainak termékbemutatója, majd az ezzel összekötött értékelő ibeszélgetéssel zárul a program. I# HELYESBÍTÉS. Lapunk tegnapi számának 8. oldalán, a Kisiparosok békema- jáliisa című írásban sajnálatos elírás szerepel. A Hazafias Népfront Bonybád Városi Bizottságának titkára Vaszari Tibor. — „A MAGYAROK ÉS A TÖRTÉNELEM” címmel tudományos tanácskozás kezdődött kedden Katowicében a magyar filmművészet fél évszázados fejlődéséről, különös tekintettel arra, hogy miként dolgozzák fel a magyar filmek a közelmúlt történelmét. — FÖLDRENGÉSEK. Szerdán Tádzsikisztán területén, Dusanbetől 130 kilométerre délkeletre, a 12 fokos skála szerint 4—5 fokos erősségű földrengést észleltek. A földmozgás nem okozott károkat. Enyhe, a Richter-iskála szerint 4,2 fokos erősségű földrengés keltett riadalmat szerda hajnalban Athénban. A földmozgás károkat nem okozott. — MÁV-SAJTÓTÁJÉKOZ- TATÖ. A 'június elsején életbe lépő új vasúti menetrendről, valamint a MÁV gazdálkodásának egyes kérdéseiről tájékoztatta az újságírókat szerdán Bajusz Rezső, a MÁV vezérigazgatója. Elmondta: a menetrend szerkezetét. úgy alakították ki, hogy az a lehető legjobban alkalmazkodjék a mostanában egyre gyakrabban változó utazási igényekhez, ugyanakkor elősegítse a járműpark gazdaságos, hatékony üzemeltetését. A fontosabb változások elhatározásakor figyelembe vették az elmúlt időszak tapasztalatait, valamint az utasok közérdekű — és megvalósítható — javaslatait is. A nemzetközi vonatforgalom új* donságai közé tartozik, hogy — egyelőre három útvonalon — elindítják az Interex- pressz vonatokat'. Leninváropban a TVK szabadidő-központja a jégpálya és uszoda után újabb szolgáltatással bővült. A gyerekek, de talán még a felnőttek örömére is, elkészült a 118 méter hosszú óriás csúszda, amely valószínűleg a® ország leghosszabb csúszdája. Megerősödő szél A várható időjárás az ország területén ma estig: főként nyugaton e> északon növekszik meg időnként a gomölyfelhőzet, és elsősorban ott várható többfelé zápor, zivatar. A gyakran élénk délnyugati szél a zivatarok idejűn átmenetileg megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fo k körül alakul. Húszmillió forintos fagykár ' Tőből hajt a lugasszőlő Sok-sok nézője van Szek- szárd határában, a siófoki út mentén lévő szőlőültetvényeknek. Szakemberek, laikusok, hobbikertes gazdák kérdezik, máért fagytak el a szőliők. Tegnap délelőtt a Szekszárdi Aranyifürt Mgtsz vezetősége és dr. Diófási La jós, a Pannonvin Borigazdasági Kombinát vezérigazgató-helyettese szemlét tartott. Tapasztalataikat így összegezték: Dr. Domonyai Péter, a ter. melöszöveikezet ágazatvezetője: — Február végén — 23— 25-e táján — Siófok térségében rrúnisz 27,5 Celsi us- fok hideget mértek. Ez a híideghuilám a Sió völgyében levonult valószínű, hogy itt a szekszárdi dombok „megfogták”. Szinte befordították a hiideghullámot a hegyek elé, a leányvári szőlőkbe és a szőlőik elfagytak. A tél végén, kora tavasszal még nem észleltük a fagykárt, s úgy metszettünk, hogy héktáronként 150 mázsa legyen a termés. Jó, ha egy-egy tőkéről egy-anástfél kilót szedni tudunk. Ugyan, is minden tőke csak ott hajtott ki, ahol hó takarta, tehát a tőből. Dr. Diófási Lajos: — Ez az ültetvény első osztályú, rnintaúltetvény, bemutatónak is jó. Most katasztrofális a helyzet. Tavaly is, előtte is érte fagykár ezt a szőlőt, de ekkora ezen a vidéken még mem volt. Most Baranyában nem volt akkora fagy,- mint itt. Azt tanácsolom, hogy a nagyüzemek és a kiskertek szőlőit metsszék vissza a tőtől körülbelül egy araszra felfelé. Ugyanis itt olyan erős hajtások alakultak már ki, aptint kollégám is mondta, a hótól védett részeken, hogy már a két- három araszt eléri, egy-két fürt is látható. Nem kell gyomlálni a szőlőit, mert ha egy-kiét vesszőt tegyünk meg, az olyan erősre nő — alatta tízéves gyökér rend - szer van —, hogy nagyon fejlett lesz látszólag, ám ellen állóképessége csekély. Fokozott gondot fordítsanak a növényvédelemre. Most az atka támad, a jövő héten jön a liiszttarmat. Ajánlom, hogy Ditrlifon, Mitac és Bi— 58-as permetlevet szórjanak ki. Héimainn Ferenc, a termelőszövetkezet elnöke: —■ Mintegy 75 hektárt ért károsodás. Amintt dr. Diófási Lajos elmondta, ez a helyzet természetesein katasztrófának felel meg. A mii jőve. delemkiesésünlk az idén eléri a 15, de inkább a húszmillió forintot, s nem tudjuk, hogy jövőre még ennek milyen hatása lesz. Most azt tesszük, hogy a termelés egyéb ágazataiban a költségek alakulására különös gondot fordítunk, ezzel együtt pedig a szántóföldi növényekre és másutt lévő szőlőink ápolására nagyobb gonddal figyelünk. A fagy a sióaigárdi tsz-t, a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinátót és az egyénieket is S'újtótlta. PÀLKOVÂGS JENŐ Fotó: GK OL VAST AM A színjátszók találkozójáról Tegnapi lapunk hírei közt fedeztem fel, hogy szombaton tartják Pakson Bátaszék, Dombóvár, Dunaföld- vár, Szekszárd és Paks színjátszó csoportjainak bemutatkozásával a Tolna megyei színjátszók találkozóját. Azt hiszem, mindnyájan örömmel üdvözölhetjük ezt az eseményt, hiszen túl azon, hogy lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, a tapasztalatcserére, illetve a tartalmas, hasznos együttlétre, a szakmai továbbképzésre, amellett még nézőknek, az érdeklődőknek is jut az élményből, a művészetből. Az örömbe azért üröm is vegyül, mivel kevésnek találom a résztvevők számát. Ügy látszik, az amatőr művészeti mozgalom — színjátszókban gondolkodva most — a második gazdaság, a rohanás, a közömbösség, az elkényelmesedés (?) miatt veszített vonzásából. Emlékszem, régen minden faluban működött egy kultúr- csoport, annak fellépése jelentős esemény volt a település életében. Ma viszont már csak nosztalgiával szólhatunk róluk. Kár, mert nemcsak a résztvevőknek, de a nagyobb közösségnek is hasznára válnának. — él — Anyakönyvi hírek A bonyhádi anyakönyvekbe április hónapban a következő anyakönyvi eseményeket jegyezték be: Születés: Illés Erzsébet, Vogl Viktória, Andrási Adrienn, Csányi Szilvia, Szabó Nikolett, Elmauer Mónika, Kvéder Éva, Pongrácz Gábor, Bonyai Babett, Lovas Györgyi, Sisa József, Baumann Zsófia, Mercz Eelka, Neubauer Attila, Erős Roland, Fazekas Mariann, Pataki Attila, Cserna Anikó, Brei- ning Péter, Baróczki János, Győrfi Anikó, Molnár Viktória. Házasság: Palkó Lajos— Horváth Márta, Eszlátyi Sándor—Forrai Szilvia, Kajári Zsolt Antall—Kovács Marianna, Bótai Gyula—Szőts Zsuzsanna, Dormer Tibor—Sebestyén Valéria, Papp János —Márfi Gyöngyike, Kishonti László—Glöckner Erzsébet, Boros Ferenc—Horváth Erzsébet, Elmauer Mihály— Farkasfalvi Csilla. Ganz-villamosok Egyiptomba A Ganz Electric gyárban elkészült az első három iker- villamos az egyiptomi Alexandria közlekedési vállalata részére. A szerelvények már átgördültek a gyárból a józsefvárosi pályaudvarra, onnan vagonokon szállítják azokat a rijekai kikötőbe, majd tovább hajón az egyiptomi kikötővárosba. A vállalat az idén összesen 15 villamost készít partnerének, miután előnyös ajánlatával több, korábbi szállító céggel szemben versenytárgyalást nyert. A Ganz gyár hosszú idő után először vállalkozik ismét a villamosgyártásra, ment a nagyvárosokban világszerte megnőtt az érdeklődés a környezeti szempon1- ból előnyösebb villamoshaj- tású jármüvek, így a metró, a trolibusz és a villamos iránt. A KSH SZÜV SZEKSZÁRDI SZÁMÍTÓKÖZPONTJA HAZAI ÉS EXPORTMUNKÁRA KERES MUNKATÁRSAKAT. Gyakorlott, német nyelvismerettel rendelkező számítástechnikai programozók és szervezők jelentkezését várjuk. (Az előkészítő képzést biztosítjuk.) Felveszünk még TPA- ÊS M1KROSZÁMÍTÖGÉP- PROGRAMOZÖKAT, szakirányú végzettséggel. Jelentkezni személyesen, vagy írásban lehet, részletes önéletrajzzal, az alábbi címen: 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 15. Telefon: 16-822. (75) Kertbarátok Zöldségfélék. Az elmúlt évben, korábban még nem tapasztalt erős peronoszpó. ra-fertőzött&ég (Pseudopero- nospora cubeneis) alakult ki uborkáiban és helyenként sárgadinnyében. A váratlanül jött erős fertőzés számottevő 'termésvesztesége t: okozott, és olyan is előfordult, hogy az egész növény, zet igen rövid idő alatt teljesen kipusztult. A növény- pusztülás oka részben az volt, hogy sökan -nem ismerték fel a betegséget, és nem olyan készítménnyel próbálták elhárítani, amely az elvárt -hatékonyságot biztosította volna. Oka volt az i6, hogy a szőlőiperonoszpóra elleni védelemben hasznaié. tos gombaölő s-zerek egy -része a kórokozó ellen szinte teljesen hatástalannak bizonyult. A kár észlelésekor, a többnyire már előrehaladott körfolyamatot csak a Rido- mil Pl-us 50 WP és a Curzate Super CZ gombaölő szerek voltak képesek megállítani. A betegség tünetei először a levelek színén jelennek meg, sárgásbarna, szögletes faltok formájában, a fonáki" részien pedig libolyásszürke színű penészbe vonat található. A fertőzés fokozódásával a levelek és indák elszáradnak, a termés satnya -ma. rád. A meteorológiai előrejelzés szerint a továbbiakban csapadékos és melegebb időjárás várható. Ilyen időjárás esetén a megelőző védekezést már a növények 3—4 leveles állapotában el kell kezdeni, és az alkalmazott gombaölő szerek hatás- tairtamánák megfelelően to. vábbfolytatai. A fertőzés megelőzésére alkalmasaik a szőlőperonoszpóra elleni készítmények, de mivel a baktériumos szögletes levélfoltosság elilen is szükségessé válik a védekezés, célszerűbb a már említett, és rezet is tartalmazó készítmények használata. Élelmiszer, egészségiügyi várakozási idejük 21 nap. A permedéhez tapadást fokozó készítményt is szükséges adni. Gyümölcsfák, öszíbaradk- fiálkmál indokolt még a tafri- nás levélfiodrosodás elleni védekezés folytatása Ortho- did 50 WP gombaölő szerrel, amely más gombaibetegség ellen is hatásos. Időszerűvé vált a molyok elleni védekezés is (barackmoly. keleti gyümalcsmoly), így a következőkben rovarölő szeres penmetlé kombináció szűk. séges. Cseresznye- és meggyfáknál most az élelmezés- egészségügyi várakozási idő szem előtt -tartásával a cseresznyelégy elleni védekezés a legfontosabb. A felhasználásra kerülő rovarölő szert (ipl. Bi—58 EC, Decis 2,5 EC), elsősorban a levéll.uka. csosodást okozó gomba ellen, kombinálni kell rézkom-bíiná- alójú vagy szerves hatóanyag tartalmú gombaölő szerrel. Almafáknál helyenként szokatlanul erős az al- mafapirosíító almalevéltetű- fertőzötttség. Az akozott kárkép hasonlít (levelek piros elszíneződése, defonmálódá. sa) az osziteradk tafrinás levélfodrosodáshoz. A -tünetek észlelése esetén a gombaölő szerékihez Pirimor 50 DP vagy Bi—58 EC kombinálása szükséges. Vanasodás és lisztharmat ellen célszerű most a nagy hatású felszívódó készítmények hasz. nálata, pl. Rübigan 12 EC, Topsim—iM 70 WP, Sápról. Málna- és szamóoaültetvé. nyékben a virágzás alatti időszakban a szürkerothadás elleni Védekezés a fő teendő. (Rovtai, Sulmi-lex, Roni- lan, Ortho-iPhaltan, Ghino- in^f-undazol 50 WP.) BBDA GYULA T. M.-i NAÁ r tÆPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. J