Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-26 / 98. szám

19Kti. április 21». KÉPÚJSÁG 13 Népújság—Express sportnapok Balatonföldváron Nevezés/ határidő: május W. A női kispályás labdarúgás évek óta sláger a földvári sportnapokon Sípszó előtt Varga László megbízott edző: — A Boglárlelle elleni Atlétika Schweppes Kupa Békéscsabán rendezték meg a Schweppes Kupa nem­zetközi gyaloglóversenyt, melynék 50 kilométeres táv­ja egyben országos bajnok­ság is volt. A rövidebb, 20 kilométeres távon indult Ko­vács László, a Szekszárdi Dózsa versenyzője is. Kovács az előtte haladó két lengyel és egy csehszlovák gyalogló, valamint hazai társai opti­mális iram diktálása közben — végül 1:32,26 órás teljesít­ménnyel, ami az I. osztályú minősítésnek megfelelő idő­eredménynél 2,5 perccel jobb, a 8. helyen végzett. Váncsa hatodik Budapest utcáin rendezték az IBUSZ Maraton nemzet­közi tömegfutóversenyt. A nagy gonddal szervezett futó­fesztiválon több mint három­ezer igazolt versenyző és amatőr mérte össze erejét a különböző távokon. Váncsa Dénes, a Szekszárdi ‘ Dózsa hosszútávfutója a teljes ma­raton távon indult. Negyven kilométernél még a harmadik helyen futott. A hajrában ketten megelőzték, így hato­dikként érkezett a célba. Időeredménye új megyei csúcs: 2:21,06 óra (Régi: 2:22,27 óra, azt 1985-ben ér­te el.) Mutasd meg az utánpótlá­sodat, megmondom ki vagy. Elég egy pillantás a megyei ifjúsági 1 abda r úgó-ba jn okság táblázatára, s máris képet kapunk a szakosztályok utánpótlás-nevelési tevé­kenységéről. Sok helyütt mindez szükséges rossz, sze­rencsére akadnak, akik rangjának megfelelően ke­zesük. A Szekszárdi Dózsa II. együttesének eredménysora arról árulkodik, hogy akár ma, 9 fordulóval a zárás előtt kioszthatnák számukra az aranyérmet. Aknai János, a lila-fehérek 72 éves edző­je: — Hét tavaszi forduló során veretlenek maradtunk. Igaz. összesen is csak egy­A szabadidős sportrendez­vények körének bővítése, a mozgásra, testedzésre alkal­mat kínáló lehetőségek pa­lettájának színesítése napja­ink elengedhetetlenül fontos feladata. A tömegsport ver­senyformáinak tárházát szé­lesítendő hívta életre immár több mint egy évtizede a ba- latonföldvári Express sport­napokat az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda Tolna megyei kirendeltsége. Azzal a céllal indította útjára ezt a versenyformát, hogy a ma­gyar tenger {jártján kiépült nemzetközi ifjúsági tábor- sportpályáin két napon ke­resztül, szervezett keretek között zajló vetélkedés! le­hetőséget biztosítson a Tolna megye középiskoláiban ta­nuló, illetve a vállalatoknál, termelőszövetkezeteknél, üze­meknél és intézményeknél dolgozó fiatalok számára. Akik az elmúlt esztendők során legalább egyszer már részesei voltak a hagyomá­nyos tömegsportnapoknak, azok tanúsíthatják: sikert aratott az egykori székszárdi kezdeményezés. Évente két­szer — nyár elején és ősszel — népes mezőnyű kézilabda, és kispályás labdarúgótor­nák zajlottak a Balaton tő- szomszédságában. Barátsá­gok szövődtek, élményekben gazdagodva regenerálódtak a résztvevő csapatok tagjai. Mindez megerősíti bennünk a közmondás igazságát: a jó bornak nem kell cégér. Azaz, az idei Népújság—Express sportnapok — szerkesztősé­günk tavaly csatlakozott társrendezőként az Express kirendeltségéhez — első for­dulójának beharangozásakor könnyű dolgunk van. Biztos­ra vesszük ugyíanis, hogy a június 6—8. között sorra ke­rülő újabb versenysorozatna ismét sok csapat nevez. Ré­giek és újak, Bátlaszéktől Iregszemcséig, Dunaiföldvár­szer kaptunk ki, Hőgyészen. Azt hiszem, hogy a 102-10- es gólkülönbség önmagáért beszél, a csapat játékerejét tükrözi. Mint minden után­pótlás edzőnek, úgy nekem is egyfajta minősítés, amikor ebből a korosztályból maga­sabb osztályban szereplő csapathoz kerülnek a játéko­sok. Nos, egy hete Kálmán és Pető már az NB->s ifi- bajnokságban szereplő gár­dánkhoz került. Az évad vé­géig további nyolc játékosom lép egy osztállyal feljebb. A klubvezetés számunkra a megyebajnokság megnyeré­sét tűzte ki célul. Meggyő­ződésem, hogy a szorgalmas edzésmunkával-, a fegyelme­zett csapatjátékkal teljesít­jük a feladatat. tói Dombóvárig. Apropó, ne­vezés! A határidő május 10- én lejár. Tehát eddig kell el­juttatni írásban a résztvé- teü szándékot Szekszárdon az Express irodája (Kölcsey lakótelep 1. sz.), vagy Dom­bóváron a művelődési ház cí­mére. Ezúttal is két sportágban, kézilabdában és kispályás labdarúgásban mérkőznek a női-férfi csapatuk. Nem változik az a megkötés sem, miszerint az NB-s kézilabdá- sok, illetve azok a labdarú­gók, akik igazolt játékosként az elmúlt egy évben felnőtt bajnokságban szerepelték — a sportnapok mérkőzéseire nem nevezhetők. A résztvevő csapatok június 6-án, pénte­ken a 14.30-<kor induló — Szekszárdról -a Gemenc Szál­ló mögötti parkolóból, Dom­bóvárról a művelődési háztól — autóbuszokkal utaznak Ba- latonföldvárra. Az utazás történhet természetesen saját gépkocsival is. A teahnikai értekezletet pénteken este 20 órakor tart­Atlétika: Tolna megye ser. dűlő „A” és ifjúsági bajnok­sága Szekszárdon a Pollack úti sporttelepen 9 órakor. Ta­másiban 10 órakor serdülő ,,B” egyéni pályabajnokság. Asztalitenisz: Szekszárdon a megyei sporthivatalban 9,30-kor évjáratos verseny. Kézilabda: Az NB II-foen: Tata—Dunaföldvár 14, Tolna —Dorog 15 óra. Megyei baj- nakság: Dalmand—Simontor- nya 10 és 11 (Fábos, Sava­nyú), Aparhant—Szedres 17, (Lesfák, Merkl), Padd—Nagy- mányok 17 (Sudár, Schalli). Kosárlabda: Felszabadulá­si Kupa : PVSK—Szekszárd 16, Dombóvár—SÁÉV 11 óra. Rájátszás az NB II-ben: Szekszárd—Pét 11, Atomerő­mű SE—Fűzfő 11, Debrecen —Bonyhád, 10 óra. Labdarúgás: NB-s serdülő és ifi'bajnokság: Szekszárd— Sopron 13 óra. Körzeti baj­nokság: Simontornya—Paks II. (Taba B.) 17 óra. Szek­szárdon a Dózsa-stadiomban 9 órakor tehetségkutató- me­gyei akciónap. Sporttalálkozó: Szekçzàr­don a Kispipa étteremben ökölvívó öregfiúk találkozója 17 óraikor. Tájfutás: Megyei'középis­kolás egyéni és váltóbajnok­ság Sötétvölgyben 9 órakor. Tenisz: Tolna megye kor- csoportos csapatbajnoksága: Szekszárdon férfi, Pakson női 9 órakor. Teke: Az NB Ill-ban: Hu­nor SE—Vízitársulat SE 9 óra. vasárnap Atlétika: Szekszárdon a Pollack úti sporttelepen 9 órakor megyei serdülő „B” minősítő verseny. Kézilabda: Megyei bajnok­ság, nők: Szekszárd—Kocsola ják, azon a sorsolás elkészí­tésével véglegesítik a kétna­pos műsort. Június 7-én, szombaton 8,30-kor kezdődik a mérkőzéssorozat és június 8-án délelőtt zárul. Ered­ményhirdetés vasárnap 13 órakor lesz. Az 1—3. helye­zett csapatok díjazása mellett mindkét sportágban különdí- jat kap a legeredményesebb gólszerző, a legjobb kapus és mezőnyjátékos, valamint a legsportszerűbb csapat is. Mint ahogy eddig egyszer sem panaszkodhattak a résztvevők a sportolás mel­letti tartalmas szabadidős programra, úgy ezúttal is választhatnak majd a hajó­kirándulás, a diszkó — és ne feledjük: június első hétvégé­je már szezon a Balatonon — valamint a fürdés között. Ta­lálkozzunk hát Balatonföld­váron! A Népújság—Express sportnapokkal kapcsolatban részletes felvilágosítással szolgál minden érdeklődőnek az Express szekszárdi iro­dája a 12-934-es telefonszá­mon. 9 (Bencs, Gálosi), Tolna—Ko­csola 10,30 (Bencs, Gálosi), Sárbogárd—Dalmand 10 és 11 (Taksonyi, Kneller), Simon­tornya—Dombóvár 10 és 11 (Lesták, Merkl), Dunaföldvár —Zomba 10 (Kincses I., Kin­cses II.), Gyönk—Tengelic 15 és 16 Kerekes, Török), Szedres—Tamási 16 és 17 (Sudár, Lesták). Férfiak: Du­naföldvár—Simontornya 11 (Kincses I., Kincses ÏI.), Szedres—Fadd 14 és 15 (Merkl, Sudár). Természetjárás: A VII. TTT-verseny Kurd térségé­ben 9 órakor. LABDARÚGÁS NB II.: Veszprém—Szek­szárd 17 óra. Területi bajnokság: Paks— Dombóvár, Mohács—Kisdo- rog, Siklós—Bonyhád 17 óra. Megyei bajnokság Tolna— Aparhant (Rubecz), Bátaszék —Tengelic (Pauer), Tevel— ASE (Dobra), TÂÉV—Döto- rököz (Szabó A.), Nagydorog —Kocsola (Fritsehi), Nagy- mányok—Tamási (Horváth), Hőgyész—Dunaföldvár (Dra. vecz I.), Dombóvár—Német­kér (Bogos) 17 óra. Körzeti bajnokság: Cikó— Sióagárd (Tölgyesi), Izmény —öcsény (Patrik), Fadd—Bâ­ta (Bors), Alsónána—Harc (Antii inger), Bogyiszló— Bonyhádvarasd (Jilting), Kö­tesd—Zomba (Kovácsi), Kéty —Kakasd (Bogdán), Puszta- hencse—Kajdacs (ifj. Farkas), Középhidvég—Pálfa (Csurko- vits), Tolna némedi—Mado- csa (Csepregi), Pincehely— Bölcske (Makai), Dunaszent- györgy—Gyönköny (Sóthy) 17 óra. Ozora—Kisvejke (Ko­vács), Nak—^regszemcse (dr. Salamon), Regöly—Gyünk (Cziráki), Závod—Dalmand (Pál V.), Attala—Szakály (Egyed), Szakos—Kurd (Csonka) 16.30. NB II. Veszprémi SE—Szekszárdi Dózsa: 17 óda. V.: Horváth. Kovács István: — Elszenved­tük első tavaszi vereségünket az Eger ellen. Ezen a mécs­esén csapatomból többen is a vártnál gyengébb teljesít­ményt nyújtottak, így a re­mélt meglepetés elmaradt. A heti felkészülés során igye­keztünk „helyre rázni” játé­kosaink hangulatát, hiszen tovább kell folytatnunk a pontszerző sorozatot. Veszp­rémben ismét nehéz 90 perc­eié nézünk. Nemcsak azért, mert a vasárnapi ellenfe- ünk legyőzte az Egert is, ha­nem, mert a veszprémiek felszálló ágban vannak. Ősszel 3-0-ra nyertünk, de azóta új igazolásokkal erő­södött a VSE gárdája. Sérü­lés miatt Weitner II. egész héten kényszerpihenőre szo­rult a rúgást kapott Mura- közivel egyetemben. Dienes a szerdai MNK meccsen vált harcképtelenné. Szirják ezen a héten kezdte meg a köny- nyített edzéseket, vasárnap már kispados lesz. — Pólyák — Szabó vagy Gracza, Weitner II. ' vagy Szabó, Varga F., Somodi — Kniesz, Dienes vagy Kiss. Márkus, Weitner I. — Lau­er, Varga L. Kispadosok: Hujber, Szirják. Területi (bajnokság Paksi SE—Dombóvári VMSE 17 óra. V.: Balajti. Márkus József: — A Dombó­vár elleni hazai győzelem csapatunk és közönségünk körében megnyugvást bizto­sítana. Minden más ered­mény fenntartja a további létbizonytalanságot és idegi feszültséget. A döntés a ke­zünkben van, élni kell a le­hetőséggel. A pályára lépő kezdő 11-et közvetlenül a mérkőzés előtt jelölöm ki. Bertus Gábor, a Szekszár­di Dózsa jelenleg elsőszámú súlyemelője a teheráni nem­zetközi verseny után újabb — most miár jóval rangosabb — nemzetközi viadalon sze­repelt a közelmúltban. Azt még a súlyemeléshez külö­nösebben nem „ikonyítók” is tudják: a minden évben más­más helyszínen megrende­zendő Duna Kupának rang­ja van a sportág berkeiben. S ehhez a viadalhoz kelle­mes emlékek is fűzik a szek­szárdiakat. Az akikor szebb napokat élő, még friss iga­zolásnak számító, és a mos­tani súlycsoportjánál eggyel feljebb szereplő Dallos Pé­ter az NSZK-ban győzött, s ottani összteljesítménye egy­úttal a magyar bajnoki cí­met is jelentette számára. Nos, Bertus többek között Kertész és Lénárt társaságá­ban utazott el a csehszlová­kiai Havirovba, ahal hat or­szág erős emberei mérték győzelem értékét növeli, hogy csapatunk küzdőszellembő) jelesre vizsgázóit. Ezen a ta­lálkozón Mács súlyos sérü lést szenvedett, míg Hosszú Z. a szerdai MNK meccsen sérült meg. Remélem, hogy a tavasszal nagyszerűen sze­replő Paks elleni 90 perc fontosságát átérzik játéko­saink és mindent elkövetnek a pontszerzés érdekében. — Bien — Vészi, Banai, Horváth, Barka — Magyar, Herbst, Nagy — Iván, Jakab, Hosszú F. Kispadosok: Péter, Lakos, Reizinger. Mohács—Kisdorogi ME- DOSZ 17 óra. V.: Szabó. Ke­rekes Ágoston: — A Bólv elleni pontvesztés fájdalma­san érint bennünket. Ezt csak egy mohácsi pontszer­zéssel lehetne „gyógyítani”. A táblázatra tekintve erre kevés az esélyünk, de meg­próbáljuk. Szeretnénk na­gyon szarossá tenni a mér ­kőzést és tervszerű, higgadt védekezéssel talán megismét­lődhet a kaposvári bravú­runk. Szabó és Horváth J. sérült, szereplésük kétséges, összeállítást csak a mérkő­zés előtt hirdetek. Siklós—Bonyhádi SE 17 óra. V.: dr. Csapó. Wágnei József: — Sérülések miatt a megszokott összeállítástól eltérően vesszük fel a küz­delmet a hasonló játékerejű ellenfelünkkel. Remélem, hogy a hétközi gólzáporos MNK továbbjutásunk önbi­zalmat kölcsönöz csatárso­runknak és „pontosan” tér­hetünk haza Siklósról. — Mocska — László, Hü- ber, Balázs, Friitsi — Joó, Vendég vagy dr. Sebestyén, Klein, Palkó — Denkinger vagy György, Bulla. össze tudásukat. A szekszár­diak versenyzője egy harma­dik helyet eredményező 140 kg-os szakítással, egy negye­dik helyet jelentő — a várt­nál gyengébbre sikeredett — 164 kg-os lökéssel, valamint az összetettben elért negye­dik hellyel járult hozzá a magyar együttes jó szereplé­séhez. Hazaérkezése után a következőket mondta: A szakítás jól sikerült, csupán két és fél kilóval maradtam el az egyéni csúcsomtól. Elé­gedett volt velem a váloga­tott vezető edzője, Ambrus László is. De a folytatás ... 150-en biztosítottam, majd ment a 157,5 is, aztán saját meglepetésemre „ledobtam” a 165-öt. Nem, nem az erő­vel volt baj, ennél a fogás­nemnél még van technikai osiszolnivaló.” Valahogy mindig a szakí­tás volt az erőssége a szek­szárdiaknak. Egy malomban... Vigasztalanul zuhog az eső. Kihalt a Pollack úti sportte-' lep. A súlyemelők és az atléták is — a vihar közeledtével, ta­lán picit az edzésidőből lecsípve? — mind egytől egyig fe­dél alá húzódtak. Egy, csak egy valaki sétál a sporttelep bejárata környékén. Kissé türelmetlenül lépdel fel-alá, s az órájára pillant. Agár léptekkel, lila melegitös fiú érkezik, azonnal a műanyag futópálya irányába indulnak. A versenyző hosszú perceken át köröz, miközben az ég csatornái, ha lehet még jobban elerednek. A mester sem tá­gít, marad a szabad ég alatt, illetve a futópálya melletti szé­kére telepszik. Őrültnek titulálná az arra járó őket. De, e ti­tulus ódiumát is vállalja Németh Gyula a szekszárdi atléták sikeredzője, aki ha edzésről van szó nem ismer lehetetlent. Soha semmit nem biz a véletlenre, az említett széket is azért rendszeresítette, mert az edzésidő első percétől az utolsóig figyelemmel akarja kísérni tanítványai ténykedését. A sport olyan műhelyfőnöke, aki éppúgy az „olajban turkál”, mint a rábízott emberek. Mindig valamilyen nagy eredményről ál­modik, ezért próbálja szinte önsanyargató munkára késztet­ni a már most is korosztálya élvonalához tartozó embereit. Aznak és fáznak. Egyre jobban kirajzolódik a futó alakja, aki nem más, mint a szebb napokat is látott 3000-es akadály­futó, Balogh Gyula, aki a közelmúltban — ez nyílt titok — összerúgta edzőjével a port. Újra együtt vannak. A kemény edzés láttán gondolatban odáig is eljutok: „Most már talán — elsősorban a dózsás at­létika érdekében — eOV malomban őrölnek.” — bégyé — Gólkülönbségük: 102-10 Sportműsor SZOMBAT Súlyemelés Bertus: szakítás már igen A Szekszárdi Dózsa listavezető együttese, álló sorban balról jobbra a harmadik Aknai János edző

Next

/
Thumbnails
Contents