Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-22 / 94. szám
/ TOLNA \ 4- ÏVÉPÜJSÂG 1986. április 22. Moziban Jöjj es A kezdő képsorok: két tizenéves fiú kutat a laza homokban fegyverek után. A partizánok ugyanis csak a puskával érkezőkét látják szívesen. Egyikük kezébe széles derékszíj akad. „Gott mit uns” — olvassa fal hangosan a csaton található szövegel, majd megvetően odébbhajlítja a szíjat. A másik közben rátalál a keresett tárgyra. Erőlködve próbálja kiemelni a homokból a géppisztolyt. Hirtelen távoli búgás hallatszik. A hang erősödik. Fent a magasban megcsillan a napfény az ezüstös repülő törzsén. A lomha keselyűként köröző gépmadár fenyegetően figyel. A két fiú egymáshoz simulva, felszegett fejjel, megrettenve vár. Belorusszia, 1943 tavasza. A hitleri III. Birodalom 1941 június 22-én hitszegő módon1, hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót. A német csapatok kezdetben nagy sikereket értek el, súlyos harcok után eljutottak Leningrád és Moszkva alá. Elfoglalták a Baltikumot, Ukrajnát, Belorussziát, és ennek következtében a szovjet emberek milliói kerültek a horogkereszt uralma alá. lásd! „Mindenkit, aki csak ferdén néz, le kell lőni” — hangzott Hitler parancsa, és hogy ez mennyire nem volt pusztán nagyhangú fenyegetés, arra bizonyíték az az elkeseredett terrorhadjárat, amit a területrablók a szovjet nép ellen kezdettől fogva folytattak. A szlávok egyébként is — lévén a náci fajelmélet szerint alacsony- rendű népek — menthetetlenül pusztulásra ítéltettek. Mint az köztudott, a sztálingrádi fordulat után a német csapatoknak komoly támadó hadműveletekre már nem futotta az erejéből, pusztítva — gyújtogatva hátráltak a Vörös Hadsereg élői. A megszállók hátában jelentős partizán alakulatok tevékenykedtek, egyedül Belorussziában 1943-ban mintegy 350 ezer főt tett ki számuk. Ebben az időben játszódik a kétrészes szovjet alkotás, az Elem Klimov készítette a Jöjj és lásd, mely túlzás nélkül az utóbbi évek legjobb szovjet filmjének tekinthető. A mű drámai erővel és megrázó módon mutatja be egy gyermek sorsán keresztül mindazokat a szörnyűségeket, amelyeket a polgári lakosságnak kellett elszenvedni. Szemünk előtt bontakozik ki az a véres harc, melyét a belorusz nép vívott fennmaradásáért a fasiszták ellen. Egy újabb epizód a filmből, aki látta, nehezen feledheti: Fljora, a fiatal főhős partizánnak áll, majd egy szőnyegbombázás után menekülni kénytelen és egy faluban köt ki. Vesztére, mert feltűnik egy SS büntetőszázad, a település lakóit beterelik a fából készült templomba, a bejárati ajtót rázárják az egymás h egyén- hátán tolongó tömegre, majd langnyelvek felcsapnak, majd egyre jobban tüzet fog a templom. Kitör a tapsvihar. A mosolygó, nevetgélő SS legények így ünnepük a jól sikerült akciót. Íme, a XX. század horrorja. És még egy emlékezetes pillanat, a befejezés előtti képsorok. A filmvászonról egy koravén, eltorzult, kétségbeesett arc tekint a nézőkre. Fljora, a 15 éves kamasz évtizedeket öregedett néhány nap alatt. Szeri Árpád A főhős menekülés közben felgyújtják az épületet. A Hangverseny Thész László zongoraestje Régen hallottunk olyan szép Handel-tolmácsolást, mint a hangverseny nyitószámaként elhangzott G-dúr ohaconban. A barokk stílus minden iényeges jegye jelen volt e számban. A magasztos, fölemelő, pompázatos hangulatkör, az erő és lelke- sültsóg, a fegyelem, de az erőteljes érzelmek erőteljes rendjének fegyelme, a regiszterszerű hangszerkezelés és nem utolsósorban a kottában ki nem írt, rögtönzésszerű díszítések gazdag ornamentikája. Az elmúlt Bach-év és az idei Liszt-év csatasorba hív minden elhivatott muzsikust. Ennek jegyében állította ösz- sze további műsorát Thész László is és vált ezzel az idei gazdag Liszt-programunk egyik jelentős eseményévé ez a hangverseny. Az emelkedett hangulatú h-moll ballada az est kiemelkedően szép produkciója völt. Egy korabeli festő ihlette Lisztet az E-dúr legenda megírására. Éhben a festői vízióban, amelyben paolai Szent Ferenc száraz lábbal kél át a tengeren, egy fenséges téma uralkodik a virtuózán ábrázolt viharos hullámok felett. Előadónk interpretálásában a felemelő téma éppúgy hangot kapott, mint a mű szinte látványos virtuozitása. A műsor első felében még egy harmadik súlyos, nehézveretű Liszt-mű is helyet kapott. Bach Weinen, Klagen kantátájának egy témájára írott variációsorozata. Thész László ebben a műiben is, mint az előbbiekben arról győzte meg. hallgatóit, hogy játékában az eszmei, érzelmi mondanivaló éppolyan fontos szerepet kap, mint a virtuóz, kidolgozott technika. Zongorázása korszerű, amelyben semmilyen esetlegesség nincs, minden tudatos, előre megtervezett és szinte minden hangért felelősséget vállal. Műsorösszeállítása azonban kevéssé volt szerencsés. Három súlyos, emelkedett han_ gulatú mű egymás után fárasztó, és hatásában kissé egysíkúvá vált hangversenyének ez a blokkija. Szünet után Bach D-dúr zongoraversenyét játszotta a Földesi Lajos vezette Szekszárdi Kamarazenekarral, éretten, stílusosan, ízléssel és főleg a lassú tételt megejtő szépségű költőiséggel. A lelkes tapsokat az előadó és a zenékar a lassú tétel megismétlésével köszönte meg. Húr Színházi esték Kakukkfészek Ken Kasey regénye annak idején hónapok alatt világsiker lett, bár valószínűleg inkább bestseller ,mint remekmű. A világsiker így is kötelez: Milos Forman filmet készített belőle, természetesen ez is világsiker lett, annak idején nálunk is nagy feltűnést keltett. Dale Wasserman — nem azonos a tv-sorozat Jakob Wassermann szerzőjével! — ezek után színpadra vitte ,amit néhány éve nálunk is bemutattak, most pedig az amatőröket is foglalkoztató székesfehérvári „Vörösmarty Színház és a Komárom megyei Játékszín” — elég nehézkes neve van a vállalkozásnak — tűzte műsorára. Mi a titka ennek a nem lankadó sikernek? Valószínűleg mindenekelőtt maga a helyszín, mert a történet egy elmeosztályon, vagy ha így jobbon tetszik, tébolydában játszódik. Szereplői aktív elmebetegek, akik eleve kényszerhelyzetbe kerültek környezetükkel, de ez az egzotikus világ más titkokat is rejt ,mert a történet egyben példázat is. A szabadság és a kiszolgáltatottság áll egymással szemben, s ebben az egyenlőtlen harcban az igaznak kell elbuknia, akinek egyetlen vigasza lehet, hogy legalább megpróbált kitörni a reménytelenségből. A sikernek biztos receptje van, s a nálunk ismeretlen amerikai átdolgozó jól megtanulta a leckét, a darab egymásba fonódó sokkoló hatások sorozata, s közben arról is hajlandók vagyunk megfeledkezni, hogy a főhős gyanús himpellér, vagy több is annál, bűnöző, aki a kényszermunka helyett választja az elmeházat. Az a bizonyos „fortélyos félelem", amiről József Attila szól versében, itt a fő nővér folyamatos gonoszsága, aki az esztelen terrort testesíti meg, mert feltétlen úrnője a neki kiszolgáltatottaknak. Aki szembeszáll akaratával, elbukik, megsemmisül, s ez a mindenestől elem- bertelenedett világ így lesz az önkény álBujtor István talános példázata, legalábbis a szerző jószándéka szerint. Ezzel együtt sem remekmű, inkább csak jól felépített, hatásos történet, ami mindig számíthat a sikerre, könyvben, filmen, színpadon. A székesfehérvári színház előadása függetlenül a társulat alkalmiságától, jó, feszült, Bujtor István rendezése ki tudja használni a dráma minden lehetőségét. Színészként is jeleskedik, s mellette Eperjes Károly, Deák B. Ferenc, Jakab Tamás szolgálja a sikert. Meszléry Judit kitűnő színésznő, a főnővér szerepét azonban nem rá szabták. Túlságosan lágy, nem tudja a félelemnek azt a zord légkörét megteremteni, ami csak gyűlöletben tud gondolkodni. Cs. Mikó István Szekszárdon A közkedvelt Pódium sorozat legutóbbi előadását a Jásziadi-díjas Műkő István fellépése jelentette — a nagy számú közönségből következtetve — sokak örömlére. S ugyam- csiák erre utalt a lelkes taps — úgy az előadás köziben, mint a befejezésikor... Tehát az elmúlt héten Ez az arc ismerős című vidám, zenés Miilkó-műsor volt láthiató Székszárdon, a Babits Mi. hiály Művelődési Központ színháztermében. Ismerős? Igen, valóban ismerős, szinte valamennyiünknek Mikó István, a tehetséges fiatal művész. S akit valóban úgy ismerünk, hogy mindig tud úját nyújtani a vidámság frontján — akár prózában, akár dalban. Műsorának első részében — zongorafcíSé. réttél — Háltál verseket adott elő saját megzenésítésben. Kellemes percek voltak ezek is, ámbár megállapítható, hogy Miikó színésznek sokkal jobb, mint zeneszerzőnek. De örömmel vettük e produkciót is, s nemcsak „zenész—imúitj ára” való tekintettel. Hogy miért övezi állandó siker és folytonos foglalkoztatás Mikó Istvánt? Kitalálni nem tudom, legfeljebb tippem van, ami előfordul- •hat(!), hogy egyben találat is. A művész pontosan ismeri önmagát erényeivel, alkatával együtt. S pontosan erre épülnek szerepei. Roppant tudatosan. Valahogy ez jelenti Miikó varázsát, illetve az; soha nem próbálkozik bizonyítani, hogy drámai színészként is megállja a helyét művészt ácsai között. összegezve: valóban vidám, kellemes, színvonalas és szellemes másfél órát tölthettünk együtt Mikó Istvánnal. Valóban vele. — h — Tévénapló Villámfénynél Németh Daszló színháza tulajdonképpen tandrámák sorozata, melyekben nem fukarkodik az önéletrajzi adalékokkal sem, akár közvetlen utalásokkal is; aki figyelmesen olvassa műveit végig, tudja követni a nyomokat. A kiinduló pont mindig azonos, mert küldetéstudat vezette kezdettől, s valahol maga mondja, hogy mindig azt írta, amit az idő rákényszerített. A minőség forradalma így lett életre szóló program, a lányairól szóló könyv pedagógiai, bár nehezen követhető gyakorlati útmutató, ha úgy érezte, erre van szükség, pontokba szedte a magyar fiatalság feladatait, még a verstan megújításával is kísérletezett, s kiejezetten önéletrajzi írásai (először az Ember és szerep) a javító elhivatottság dokumentumai. A drámák is, a koraiaktól a Sámsonon át a Szörnyetegig vagy akár az Apáczaig. „A művészettel szabadultam az élettől, egy-egy kiúttalan helyzet nyomásától” — emlékezik vissza, s ez a Villámfénynél című drámára is vonatkozik, amit 1938-ban mutattak be, ő maga pedig „az év legsivárabb bukásának" nevezte. Pedig ennek a magja igazi dráma, a VII. Gergely mellett talán legjobb darabja. A fiatal lány, a sejtelmes nevű Sata megjelenése villámfényként hat, s őszinte vonzalma találkozhatnék az öregedő orvos érzelmi és hivatásbeli szándékával, messze túllépve a szabványos szerelmi háromszögek olcsó bonyodalmát. Nagy Imre kör- orvos azonban inkább a magányt választja: „Ha az életem elhazudtam, legalább a halál elé úgy megyek, hogy ág, tövis, sav lemarjon rólam minden hazugságot." De ezért mégsem kellene lemondania körorvosi állásáról, mert épp ebben a szerény szolgálatban tehetne sok jót a kisemmizettek érdekében. Ha erről is lemond, csak a hősi elszántság marad, akkor is, ha a darab a 30-as évek igazi erkölcsi kérdéseivel néz szembe. Ádám Ottó rendezése méltó a 85. évfordulóhoz : Németh László most lenne ennyi idős. Pontosan követi o. szerző szándékát, s a színészek is tudják, hogy két világszemlélet csap össze ebben a darabban, melynek feszültsége azon múlik, hogy elektromos töltést kapnak-e a szavak. Huszti Péter, Almási Eva, Lőte Attila, Schütz lia hibátlanul jeleníti meg a 30-as évek vidéki értelmiségének alakjait, s nagyon jó a két főiskolás, Nagy-Kálózy Eszter és Lengyel Ferenc. Az aranyifjú Hunyady Sándor vérbeli elbeszélő volt, társaságban is szívesen mesélt, s úgy is írt, mintha figyelő hallgatóság venné körül. Nem volt stilusújító, egyébként is erősen kötődött a hagyományhoz, az irodalom számára elsősorban az olvasót jelentette, akinek el akart mondani mindent, amit hallott, tapasztalt. A szónak ebben az értelmében mindenképp korszerű volt, se nem tanítani akart, inkább csak figyelmeztetni, hogy mi minden történik az életben. Az irodalomtörténet mindmáig mostohán bánt vele, mintha nem akarná komolyan venni, pedig jó író volt, aki ma is elevenen hat, s aligha lehet véletlen, hogy egész sor művét megfilmesítették; elég csak a Bakaruhában nagy sikerére emlékeztetni. Málnay Levente most Az aranyifjú című novelláját vette elő, de ki tudja, miért, nem érte be a feszült, izgalmas történettel, megtoldotta néhány más Hunyady-moti- vummal, mint az ide végképp nem illő Éjszaka című novella pillangójának történetével. Az eredmény kétes: a történet szétfut, elveszítette eredeti szerkezetét, feszültségét, ugyanakkor mit sem adott hozzá; amennyivel több, annyival kevesebb is. Magát az eredetit is sokban módosította. Hunyady azt Írja, „undok bűnügy ez. Még egy országot sem illik kompromittálni vele. Nem is fontos, hol történt" — Málnay azonban mit sem törődik a szerző diszkréciójával, Budapestre helyezi a történetet ,D’Ajuda grófból Zalavári Jenő lesz, June kisasszonyból magyar arisztokrata lány, az amerikai hölgyet is át kellett telepítenie Budapestre, csak Negropontes úr, az ékszerész kapott kegyelmet, azt viszont a néző nem is sejti, amit Hunyady finoman érzékeltet, hogy miért öltözködik ilyen piperkőc módon. Nem lenne szabad ennyire figyelmen kívül hagyni az író szándékát, a mű több tiszteletet érdemel, Hunyady Sándor egyébként is jó író, aki nem szorul korrigálásra. Kár, hogy Málnay Levente, az író-rendező saját elképzeléseit fontosabbnak tartotta, mert így egy kitűnő elbeszélésből legföljebb közepes film lett. CSÁNY1 LÁSZLÓ F-eltalált tárgyak Kis emberek, nagy gondolatok — jellemezhetnénk így is a Magyar Televízió fenti címmel sugárzott műsorát, amelyben — immár második alkalommal — a győzteseket mutatták be. A Tervezzünk tárgyakat című pályázat második korcsoportjában — a tizenkét—tizennégy évesek kategóriájában — díjat nyert almásneszmélyi Hegyesi Bélát, a csongrádi Gulyás Róbertét és Hevesi Lászlót* valamint a beremendi Zsóka Józsefet szólaltatta meg, faggatta Váradi Júlia riportja. _ . , A riportok rácáfoltak azokra, akik egy kezlegyintes- sel elintézik a gyerekek munkáját, mondván, nem érdemes odafigyelni rá, hiszen jelentéktelen dolgok azok. Ellentmond ennek a jól kifundált sarlószerű szüretelőkés, a párhuzamvonalzó, és a tejesrács, amelyekről vasárnap délelőtt kiötlőik beszéltek. A műsor nézése közben megállapíthattuk, hogy érdemes odafigyelni a fiatalok munkájára, érdemes kipróbálni, sőt, elfogadni, aztán bevezetni egy-egy ötletüket, hiszen életkoruk nem zárja ki azt hogy hasznosat alkossanak. Tetszett egészséges önbizalmuk, tenniakarásuk, logikus gondolkodásuk és az is, hogy nem kergetnek megvalósíthatatlan álmokat. A földön járnak, s nem keseríti el őket, mint ahogy Zsóka Józsefet sem, ha a találmányt nem fogadják el, illetve nem alkalmazzák. Sőt, serkenti őket a jobb, a több munkára. Elöljáróban az odafigyelés fontosságát hangsúlyoztam, most megtoldom a támogatás, a segítő irányítás szüksé- m gességével, mert „a kigondolás jön" mint ahogy azt Hevesi Béla mondta. — él —
