Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-21 / 93. szám
TOLNA MEGYEI m Társadalmi összefogással ÁPRILIS Névnap:Konrád A Nap /kél 5.46 — 21 — nyugszik 19.41 órakor A Hold kél 15.52 hétfő nyugszik 4.39 órakor Száz éve született Julia n lengyel publicista. Brun (1886—1942) neves __ ______________ J A MEGYE idegenforgalmi, valamint a kereskedelem és vendéglátás szakembereinek részvételével szezonnyitó idegenforgalmi értekezletet tartottak Szekszár- don a Gemenc Szálló tanácstermében. A résztvevők áttekintették az elmúlt évi idegenforgalmi szezon értékelését, majd a napi feladatokon és lehetőségeken túlmenően megbeszélték az idegenforgalom időszerű tennivalóit, végezetül megtekintették a gemenci új kirándulóközpontot. A SIMONTORNYA a rádióban. Kedden délelőtt nyolc óra húsz perckor a Kossüth-adón a Társalgó műsorában a simontornyai vármúzeum Illyés estjéről és a váraink mai helyzetéről készült műsor, melyben Vin- czellér Lászlóné a múzeum igazgatója. Komjáthy Attila és Nemeskürty István -beszélget.-V, HÁZIMUZSIKA Kóles- den. A kölesdi művelődési otthon rendezésében a h'ázi- muzsika sorozat keretében április 23-án, szerdán este hét órakor Lányi Péter, Horváth Gertrud és Polonyi István műsorára kerül sor. A BÉKEBRIGÁDOK találkozója. Vasárnap Szegeden a Csongrád Megyei Tanács oktatási igazgatóságán plenáris üléssel befejeződött a békemunkában élenjáró brigádok II. országos találkozója. Az Országos Béketanács, a SZOT, a SZÖVOSZ, az OKISZ, a TOT és a KIOSZ által szervezett tanácskozáson Fodor István, az Országos Béketanács titkára mondott zárszót. A háromnapos programon részt vett brigádok az USA budapesti nagy- követségére küldött táviratban tiltakozásukat fejezték ki az Amerikai Egyesült Államok Líbia ellen végrehajtott fegyveres agressziója miatt. # DlSZNÖVÉNYKERTÉ- TÉSZEK versenyeznek a szakma kiváló tanulója címért kedden és szerdán Lengyelben a Mezőgazdasági Szakközépiskolában és Szakmunkásképző Intézetben. A dísznövénykertészek írásban, szóban és gyakorlati tudnivalókban mérik össze tudásukat. O „A TERMÉKEK minőségének alakulása 1983. és 1985. között, különös tekintettel a kiemelt termékekre” címmel április 23-án szerdán előadást tart Tokaji Mihály, a Szekszárdi Sütőipari Vállalat tanácstermében. + A NAPRAFORGÓ, és a kukoricaterület talaj előkészítése, műtrágyázása és gyomirtózása folyik jelenleg a mezőgazdasági üzemekben — idén mintegy százezer hektáron végzik el a vetéselőkészítő munkákat. # NÉPZENEI alkotótábor. Táncház-zenekarok tagjainak és kezdő muzsikusoknak az idén kilencedik alkalommal rendeznek országos népzenei alkotótábort Püspökladányban. Hajdú-Biihar megye legfiatalabb városa június 27 és július 7. között ad otthont a tábornak. O DIÁK POLITIKUSOK országos vetélkedője. A KISZ Központi Bizottsága középiskolai és szakmunkástanuló tanácsának kezdeményezésére az idei tanévben negyedik alkalommal hirdették meg a diákpolitikusok országos vetélkedőjét. + TELEFONDOKTOR. Hétfőtől az érelmeszesedésről beszél a telefondoktor. A 172-111-es számon a telefonálók megtudhatják, hogyan alakul ki az érelmeszesedés, hogyan ismerhető fel az érelzáródás, s mi a teendő ilyenkor. A Balkantourist és a Volán tourist közös rendezésében ma Szegeden a Tisza Szálló ban /Napfényes Bulgária címmel idegenforgalmi kiállítás nyílik. Az egy hétig tartó rendezvény idején gasztronómiai napokat is tartanak: az étteremben a vendégek megismerhetik a bolgár konyha kitűnő specialitásait. A kiállítás látogatói a helyszínen bolgár népművészeti tárgyakat vásárolhatnak. A képen: Bulgária legnagyobb tenge ri fürdőhelye, a Napospart. r -------------------------------------------------------------------------Erősödő fölmelegedés Időnként megnövekszik a felhőzet. eső nem valószínű. Megélénkülő délnyugati szélre kell számítani. Erősödik a fölmelegedés, a délutáni órákban 13 és 18 fok között várható •1 hőmérséklet. > ----------------------1 Fedett fürdő a szezonra A vázszerkezet már elkészült, hamarosan elkezdik a vörösrézborítás felrakását is A strandszezon meghosz- szábbítása és az idegenforgalom növelése a célja annak a nagy jelentőségű társadalmi összefogásnak, amely Tamásiban a fürdő korszerűsítése érdekében alakult ki. A Vegyépszer Tamási Gyára kivitelezésében megkezdték több mint hárommillió forintos költséggel a termálfürdő egyik medencéjének a lefedését. A város szinte minden gazdasági egysége nyújtott anyagi támogatást, szakmunkát, és egyéb segítséget, így léhetővé vált, hogy a városban a szezonra már lefedett fürdő várja a pihenni vágyókat. OL VAST AM Guberálás vagy értékmentés ? Talán velem egykorú lehetett a férfi. Komótosan ballagott az utcán. Megállt a vas- és fa-, papír és dobozkupac mellett. Három lépés távolságot azért tartott. Körülnézett. Közelebb ment. Látszott: valamit kinézett magának a lomhalomból. Még egyszer körülnézett. Mozdult a keze, de hamvába halt a mozdulat. A férfit félóra múlva láttam újra. Egy tízéves forma gyerekkel. A velem egykorú ember — negyven körüli — megállt a ház sarkánál, a fiúnak magyarázott, az elindult a halom felé. Gyorsan, öntudatosan és biztos léptekkel. Amikor odaért, lehajolt és egy mosógépmotort emelt föl. Az apja felé mutatta, az intett, és a fiú a zsákmánnyal elindult a ház sarka felé. Később másokat is láttam, bizonytalanul, tétován és szemérmesen. Olvastam szombati lapunkban, hogy Szekszárd város területén április 19—27. között lomtalanítási akciót szerveznek. Szombaton tapasztaltam a fentieket. Láttam értékeket a lomok között, láttam bizonytalan embereket, amint morfondíroztak: illik-e a lomok között kutatni? Pedig nem guberálni akartak, értéket menteni! _________ ________________ —hj— L ottó nyeremények A tűzoltóság jelenti A Da imán di Mezőgazdasági Kombinát Alsópél-Udvari erdőrészletében a Kapos— Koppánymenti Vízi társulat dolgozói gallyat égették. Távozáskor a tüzet csak felületesen oltották el, így az visz- szagyulladt és leégett 11 ha 2 éves csemetés. A szabálytalan szabadban tüzelés miatt, amely során közel 0,5 millió forint kár keletkezett a tűzoltóság a vízitársulat két brigádvezetője ellen felelős- ségrevonást kezdeményez. Kaposszékcsőn, a Nyáros- dűlőben eldobott égő cigarettából 900 m’-en 140 db 3 éves kanadai nyárcsemete égett el. A becsült kár: 9800 Ft. A felelős személy megállapítására a vizsgálat folyamatban van. Miszlán a Fő utca 17. szám alatti lakóház kéményébe fagerendát építettek be, ami meggyulladt. A tűz átterjedt a tetőszerkezetre is. A becsült kár: 10 000 Ft. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 16. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyereményék — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvény 97 dib, nyereményük egyenként 119 908 Ft, 3 találatos szelvény 10 220 db, nyereményük egyenként 569 Ft, 2 találatos szelvény 314 427 db, nyereményük egyenként 23 Ft. Már az automobilizmus kezdetén felmerült az igény a rázásmentesen és biztonságosan haladó kocsik iránt. Így az autónak a tengelyeit (kerekeit) kénytelenek voltak rugózottan felszerelni. A haladási sebesség fokozódásával azonban két probléma is jelentkezett a rugózott karosszériáknál: fordulóban — a centrifugális erő következtében — kifelé dőlt a kocsi, fékezéskor pedig előrebukott. Mindkét jelenség erősen veszélyeztette a haladás biztonságát, ezért ki kellett valamit találni az elő- rebukás, de főleg a dőlés megakadályozására. így született meg a futómű egyik igen érdekes eleme: a stabi- lizátor. A dőléscsökkentő (stabile zátor) tehát — hasonlóan a lengéscsillapítóhoz — kiegészíti a rugózást azáltal, hogy mint elnevezése is mutatja, csökkenti a kocsi oldalirányú kilengését, dőlését. Az egy tengelyen lévő kerekek közötti szerkezeti elem jóformán minden autón megtalálható: ez az úgynevezett keresztstabilizátor vagy kanyarstabil izátor. Ha a kerekek mindkét oldalon egyidejűleg berugóznak, a keresztstabilizátor egyszerűen elfordul a csapágyazáshoz. Ha azonban csak az egyik kerék közeledik a karosszériához — például jobbkanyar esetén a hal oldali kerék —, a stabilizátor működésbe lép. Mivel a bal oldala felfelé mozdul el, a jobb oldalát is fel akarja emelni a jobb oldali kerekekkel együtt, s csökkenti a jobb oldali kerék és a karosszéria eltávolodását. Ismeretes egyébként olyan dőléscsökkentő is, amely hidraulikusan működik. Az egyik autónál (például a Ladánál) az első, a másik autónál (például a Wartburgnál) a hátsó tengelyhez teszik a stabilizátort. A kanyarstabilizátor a tengely ún. oldalkúszási szögét növeli: minél keményebb a stabilizátor, annál nagyobb mértékben. Az elmondottakból kiderült, hogy a stabilizátor nem a centrifugális erő ellenében húzza lefelé a 'karosszéria másik oldalát, hanem a rugó ellenében. A stabilizátor nem teszi lényegesen stabilabbá a kocsit, nem akadályozza meg a borulást, legfeljebb csak csökkenti a borulási hajlamot, a dőlési súlypont-eltolódás akadályozásával. Nagymérvű méhpusztulások Tolna megyében A hosszú, kemény tél is hozzájárult a varroa atkafer- tőzöttségnek a terjedéséhez. Ennék folytán átlagosan közel 50 százalékban pusztultak el a méhcsaládok méhészeteinkben. A fertőzöttség továbbterjedésének megakadályozására méhcsaládonként hat atkát pusztító füstölőcsíkokat kaptak térítésmentesen méhészeink. A méhcsaládok kezelését a méhészek folyamatosan végzik. A közel 30 millió forint értékű kár nemcsak a méhészeket sújtotta, hanem a népgazdaságot is. A múlt évben például a megtermelt 80 vagon méz helyett az idén 30—40 vagonra számíthatunk, mely exportkiesést is eredményez. A mézszállítási szerződéseket a napokban kötik meg az áfészeimk a méhész- szakcsoportokkal. Kedvező hír a termelőknek, hogy az áfészek a partnervállalattal — HUNGARO- NEKTÁR — értékelték a méhészek jelenlegi helyzetét. Ennek kiegyensúlyozására az erkölcsi támogatáson túlmenően a köztudatban lévő akácméz és fajtamézek felvásárlásai árai kilogrammonként 43 forintról 46 forintra emelkedett. A 18,50 Ft/kg-os méhetető cukor árát pedig 17 Ft/kg-ra csökkentették. Kedvezőnek ígérkezik a HUNGARONEKTÁR által kilátásba helyezett további vándorlási fuvarkedvezmények biztosítása. Reméljük, hogy közös ösz- szefogással sikerül a méhészek súlyos gondjain enyhíteni. Zchán Gergely méhészeti szaktitkár TAiV SZEKSZÁRD A Tolna Megyei Állami (Építőipari Vállalat lakatosüzeme, nagy szaktudású — ÉPÜLET- ES SZERKEZETLAKATOS, valamint — KOVÁCS szakmunkások jelentkezését várja. TÁÉV laktosüzem, Szekszárd, Tartsay V. u. 10. FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: Dombóvár—Komló—Pécs térségébe — HIDEGBURKOLÓ SZAKMUNKASOKAT, — SEGÉDMUNKÁSOKAT (üvegesek 'és hidegburkolók mellé). Jelentkezni lehet: a TÁÉV építésvezetőségein. (451) KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v__________________!_________________________________________________________________• _______________________■