Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-02 / 77. szám

1986. április 2. NÉPÚJSÁG 3 Nyitott kérdések Kovács Jánosok a megyében (I.) Egy regényre való élet A téglagyári kőműves Téglagyári pillanatok Hidason. A gyermekkor emlék­képei az erdélyi Kisszécsény bői. Egy év újra cselédsor­ban. Szakmaszerzés, katonaság és a kezdő évek. Gyere­kek és unokák boldogsága, egy család boldogulása. Ko­vács János a „javából”. Tegyük fel, h?sy egy ■ ■ ——- vállalati ta­nács fizikai dolgozót vá­laszt elnökévé. Tegyük fel, hogy az elnök a vállalat egy, a központútól sokszáz kilo­méterre lévő üzemének dol­gozója. Tegyük fel továbbá, hogy egy nap az igazgató szabadságra szeretne menni. Ebben az esetben természete­sen autóba kellene ülnie, le kellene utaznia a vidéki üzembe, hogy aláírassa az el­nökkel — munkahelyi főnö­kével — a szabadságos pa­pírját. És mi történjék mond­juk akkor, ha az elnök nem akarja aláírni azt a papírt? Hová mehetne panaszra az igazgató? Nyilvánvaló, hogy sok „te­gyük fel”-lel vázolt szituáció igen kis valószínűséggel es­het meg a valóságban — pél­dául, mert nemigen válasz­tottak vállalati tanácselnök­nek olyan fizikai dolgozót, aki ráadásul vidéki gyáregy­ségben működik. Az új ren­delkezések kiadása előtt azonban végiig kellett gon­dolni minden elképzelhető és elképzelhetetlen szituációt, különösen az utóbbiakat, mi­vel a tapasztalatok szerint a való élet nagy előszeretet­tel ezekből produkál rengete­get. S ha olyan túlságosan nagy és megoldatlannak látszó ellentmondások nem is buk­kantak a felszínre az új irá­nyítási formákkal kapcsolat­ba, a rendelkezések megje­lenése után igen sókan foly­tattak ilyen „tegyük feT-Jel kezdődő agytornákat, első­sorban azt bizonyítandó, hogy mennyi kidolgozatlan, meg­válaszolatlan kérdése van az új vállalatirányítási formák­nak, módszereknek, jogosít­ványoknak. Már az újdonságok beve­zetése óta eltelt időben is sok ellentmondást korrigáltak. De a legvalószínűbb azonban mégis az, hogy a vállalat- irányítási rendszer tovább­fejlesztésével, a vállalati ta­nács, illetve a közgyűlés mű­ködésével kapcsolatos prob­lémák nagyobbik része még nem is került felszínre, ' ha­nem csak később, a nlapi munkában fognak mindunta­lan beléjük botlani. Az eddig megismert ellent­mondások elsősorban az új irányítási formák és a szak- szervezeti jogosítványok, fó­rumok átfedésével, lehetsé­ges munkamegosztásával il­letve ütközésével kapcsola­tosak. Nem kevesen vallják ugyanis azt a nézetet, hogy az új fórumok megalakulása után igazán felesleges, hogy a szákszervezetek a továb­biakban is foglalkozzanak a távlati és közeli tervekkel, termelési problémáikkal. S egyáltalán: a mozgalom ez­után — úgymond — a dol­gozókat ne mint termelési eszköz tulajdonosokat, ha­nem csak mint munkaválla­Az idén az országban vár­hatóan 21 ezer lakást újíta­nak fel, mintegy 4000-rel töb­bet, mint tavaly. Alapvető cél továbbra is, hogy a felújí­tással növekedjen a régi la­kások használati értéke és komfortfokozata még jobban megközelítse, vagy elérje a korszerű, új lakásokét. Az idei tervek szerint mintegy 16 ezer régi lakást korszerűsíte­nek, s várhatóan ennek több mint a felét — költségtérítés­sel — a lakosság végzi el. Az öt legnagyobb vidéki város­ban ebben az évben megkö­zelítően 2400 lakást fiatalí­tanák meg, Budapesten pedig 13—15 ezer lakás felújításá­val és mintegy 9500 régi ott­hon korszerűsítésével szá­molnak. A tervezett munkák­ról kaptak tájékoztatást az MTI munkatársai. A fővárosban az előző terv­időszakban felgyorsult ugyan a lakóházfel újítás és -korsze­rűsítés, de még mindig nagy az elmaradás, hiszen 1950 óta 113 ezer tanácsi lakás nem részesült felújításban. Ennek pótlására fordítják a legna­lókat képviselje, csak ebből az aspektusból vállalja ma­gára a dolgozók érdékeinek védelmét, képviseletét. Talán kissé elméletieáke- dőnek hat a fenti eszmefut­tatás, s mondhatnánk, töp­rengjenek rajta azok, akik- nék erre van idejük, ám ha egy kicsit belegondolunk, ki­derül, hogy itt egyáltalán nemcsak elvi, hanem nagyon- is fontos általános politikai jelentőségű kérdésről van szó. Hiszen az idézett érvelések nem másra kívánják rávenni a szakszervezeteket, mint arra, hogy adják fel működésük alappillérét a hatalom gya­korlásában, aktív részvételü­ket a népgazdasági tervek megvalósítás ában. Nyilvánvaló, és ezen nincs is vita, hogy az új irányítá­si formákat és a hozzájuk tartozó testületeket nem a szakszervezetek ellenére, ha­nem a munkahelyi döntések mind demokratikusabbá té­telére hozták létre. S mivel a szakszervezeti mozgalom­nak is érdeke mindaz, amit a vállalati tanácsok léte és mű­ködése képvisel, a fórumok között nincs és nem is lehet kiengesztelhetetlen ellentét. A vállalati tanácsok megala­kulásukkal nem vettek el a szakszervezetektől egyetlen korábban meglévő jogosít­ványt sem, azok csorbítatla­nok maradtak. Az új irányí­tási formákkal a korábbiak mellé most új jogosítványok kerültek a dolgozó kollektí­vák, illetve képviselőik kezé­be. A vállalati tanácsoknak a dolga, hogy olyan straté­giai kérdésekben döntsenek, amelyek eddig elsősorban az igazgatóra és szűkébb köré­re tartoztak. A szakszerveze­teknek pedig eddig is meg­volt, s ezután is megmarad az a lehetőségük, hogy a ma­gúik eszközeivel befolyásol­ják, véleményezzék vagy ha más út nem kínálkozik, ak­kor esetleg meg is vétózzzák ezeket az intézkedéseket. A szakszervezetek XXV. kongresszusa igen tárgyszerű­en, higgadtan, a problémák súlyának megfelelően foglal­kozott az új helyzettel, első­sorban inkább azon gondol­kozva, hogy miiként tudnák a szakszervezetek a maguk eszközeivel segíteni, támogat­ni az újonnan alakult fóru­mok érdemi munkáját. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének és a ké­sőbbiekben ne keletkeznének megválaszolásra váró kérdé­sek. A vállalati szakszerve­zeti vezetőik például manap­ság eléggé sokat tanakodnak egymás között arról, hogy va­jon a továbbiakban is kelil-e véleményezniük a bizalmiak­nak a vezetők, különösen pe­dig az igazgató munkáját. Hiszen a vállalati tanács, il­letve a közgyűlés amúgy is minden évben megvizsgálja, hogyan tett eleget az igazga­tó a rá bízott fő feladatok­gyobb erőket, és több mint 10 ezer ilyen régi lakásnál végzik el a teljes, illetve részleges felújítást. Elsősor­ban a főváros belső kerüle­teiben gyorsítják a felújítást, de többezer lakást tataroznak azokban a fiatalabb épületek­ben is, amelyekben ez most vált esedékessé. Folytatják a lakótömbökre kiterjedő kor­szerűsítést, az úgynevezett tömbrehabilitációt is. Debrecenben, az idén és a következő években növekvő ütemben fiatalítják meg a ré­gi lakásokat. A felújítási elő­irányzat felhasználását szá­mítógépes program napra­kész információi alapján el­lenőrzik. Pécsett ebben az évben több mint 900 régi otthont fiatalítanak meg. A korábbi­nál nagyobb erőket összpon­tosítanak a műemléki belvá­ros megszépítésére. Mivel ezt jórészt csak hagyományos módon, kézi erővel végezhe­tik él, a városi tanács adó­alap-csökkentéssel támogat­ja azokat a kisiparosokat, akik az ilyen nagy gondossá­nak. Ezzel kapcsolatban az a vélemény látszik kikristá­lyosodni, hogy a szakszerve­zeti véleményezésre a továb­biakban is szükség van, mi­vel a mozgalom másként, más szempontok alapján ítél. Elsősorban azt nézi, hogyan hajtották végre azokat a fel­adatokat, amelyekben a szak- szervezeteknek véleményezé­si vagy döntési jogkörük van, hogyan biztosították az üzemi demokráoia fórumai­nak működési feltételeit, megfelelően segítették-e a s zocia lis ta br ig ád mo zgaLmat, s a lehetőségekhez képest javultak-e a dolgozók mun­kahelyi szociális-, élet és m unkokörü lményei. Hasonlóképpenn nyitott például az a kérdés is, hogy a vállalati szakszervezeti szervéknek vajon ezék után is szükségük lehet-e a vétó­jog alkalmazására. A leg­többek szerint igen, mert mert most sincs kizárva olyan döntések megszületése, amelyekről kiderül, hogy alapvető dolgozói érdekeket sértenek. És hát a legnagyobb kér­------------- dés mégis csak az, h ogyan kellene mostmár ezek után arról gondoskodni, hogy a vállalati tanács ne csupán egy legyen a vállalati fórumok közül, hanem olyan érdemi munkát végezzen, amit csak ő tud igazán ered­ményesen elvégezni. El kel­lene kerülni a jövőben azt, — a sajnos még ma is általá­nos gyakorlatot —, hogy kü­lönböző fórumokon ugyan­azt a kérdést, ugyanúgy és majdnem csak ugyanazok a tagok egymás után tízszer is megtárgyaljanak és mégse hozzanak érdemi döntéseket. Ezért aztán az üzemi demok­rácia régi és új fórumait most is az veszélyezteti leg­inkább, hogy formálisan mű­ködnek, s nem az, hogy rájuk nem tartozó kérdésekben akarnának mindenáron dön­teni. Kétségtelen, számos tisz­tázatlan kérdés van ma még az új vállalatirányítási for­mákkal kapcsolatban. Ügy tűnik azonban, hogy korunk­ban mindinkább hozzá kell szoknunk: a nyitott kérdések eldöntésére, a működőképes megoldások felderítésében és alkalmazásában nem sza­bad mindig a központi szer­vekre várni. Valószínű, hogy az e tekin­tetben felmerülő problémák­ra a helyes válaszokat a mindennapi munka során kell megtalálni, ott ahol ezek a gondok napvilágra kerülnek. A keretjellegű szabályok er­re módot adnak, mivel a he­lyi kollektívák önállóságá­nak bővítése megfelel mind­nyájunk érdekeinék és a re­form szellemének. got igénylő munkára vállal­koznak. A műemlékileg, építészetileg értékes lakóhá­zak gondos felújításának megtervezésében az Országos Műemléki Felügyelőségnek Pécsett dolgozó szakemberei is segítenek. Fontos törekvés, hogy az építészetileg érté­kes házakban növeljék a la­kások komfortfokozatát. Győrött is nagy erővel dol­goznak a műemléki belváros megfiatalításán. Az idén be­fejezik a Díszt Ferenc utcai tömbrekonstrukciót, s a ba­rokk stílusú Széchenyi téren a Xantus János Múzeum fel­újítását. Az Ingatlankezelő Vállalat rendelkezésére bo­csátott anyagi erőforrások­ból 282 lakás felújítására te­lik. Mivel a kidolgozott mű­szaki tervek és a rendelke­zésre álló kiviteli kapacitás lehetővé teszi a program túl­teljesítését, ezért a vállalat elhatározta: saját kockázatá­ra hitelt kér a Nemzeti Bank­tól. Ha megkapja, akkor mintegy 80-nal több, össze­sen 366 lakást fiatalít meg az idén. Végérvényesen beköszön­tött a tavasz, a hidasi tégla­gyárban napfényben fürdik a ring, az égetőkemence te­tőszerkezete cserép nélkül, kopaszain, igazán fura lát­ványt nyújt. Javában tart a tavaszi felújítás, a bátrab­bak fel tűrt ingujjban se­rénykednek. Az asztal osmű- helyben a szalagfűrész fogai surrogva fialják a fenyődesz. kát, készül a zsaluanyag. Kovács János a régi, sokat próbált „szakik” nyugalmá­val ügyködik, majd amikor megtudja jövetelünk célját, nevetve engedi el a deszkát, és két tenyerével mutatja, hogy milyen vastag könyvet lehetne írni kalandos, küz­delmes életéről. — Megyek haza, egy óra múlva találkozzunk a mi kis csendes, nyugodt, Wesse­lényi utcai családi házunk­ban, Bonyhádon. Az egy órából kettő lett, így éppen reparálás közben lepem meg Kovács Jánost, mert kezében egy törött ásónyéllel fogad. — Nincs gond, majd a vöm megcsinálja, ügyes em­ber, mi meg csak menjünk beljebb — invitál a szobá­ba. Hamutartót kerít, maga elé teszi az etenanadhatatlan Munkás cigarettát, és bele­veti magát az emlékekbe, átengedi magát a múltnak. Arcán nyugodt biztonság ül, beszéde halk, de határozott. — Kisszécsényben szület­tem 1934-ben — kezdi, és rögtön magyarázza is, hogy az Erdélyben, Dugos és Te­mesvár közelében van. — A környék fele román, fele magyar volt, ugyan 'kicsi gyerek voltam, de nagyjából még mindenre emlékszem. Ott jártam három évig isko­lába. Amikor eddig ér, igazít egyet kék svájcisapkáján, és mintha meg is vakarná a feje búbját. Hosszú, vékony ujjaival de sok téglát fogott már és rakott egymásra, de sokat emelte a „fandllit” va­koláskor vagy lapozásnál... Később Zambára kerül­tünk, a nagynénémhez. Nem is tudom, kicsit nehéz volt a levegő még 1946-ban, vagy mi éreztük úgy, de végül is semmi gondunk nem volt, szépen mentek a dolgok. Apám Szekszárdon intézte a letelepülést, így Felsőnánán kaptunk házat, ott folytat­tam az iskolát. Beszélgetés közben a fele­ség ropogós, még forró saj­tos pogácsát tesz elénk. — Valami nagy nehezen már beszélni is tudtam ma­gyarul, meg a számolás is jól ment, de az írással, ol­vasással bizony megszenved­tem. Haj-jaj... összefogtam a fogaimat, és ment a dolog. A két undka settenkedik be, óvatosan kapaszkodnak a papa ölébe, nagy a szere­tet. Nagytormásra kerültek később, jött a „gazdép-idko- la” — az állami gazdaságok építőipari iskolája —, a munka, a szakmunkásvizsga. Mesél Kovács János a test­véreiről, előkerülnek a ka­tonaévek, az emlékek közül, sorolja az állomásokat: Nagykanizsa, Várpalota tiszthelyettesi iskola, azután Budapesten a BM őrzászló­alja. — Mikor leszereltem, a szüleim már Kakasdon lak­tak, én pedig a szekszárdi mélyépítőknél dolgoztam, de a család építeni kezdett, csaltak is a rokonok, én meg engedtem a hívásnak, jöt­tem a bonyhádi tsz-;be dol­gozni. Csendben telepszik mel­lénk a feleség, csendesen hallgatja a férjét, és bólint, amikor a megismerkedésük­ről kerül szó. Építettünk. Szakember vdltiaim, hát sikerült meg­spórolnom tízezer forintot ezen a bonyhádi házon — ami nagy pénz volt akkor, még arra is emlékszem, hogy elég volt a hátsó épületrész anyagára. Jött megint egy kis kerülő, így kerültem a hidíasi téglagyárba 1966-*ban, aztán jött a tsz, mert tsz- tag is voltom három évig, így jutottam vissza Hidasra. Talán már végleg. Van még nyolc évem a nyugdíjig, de egy kicsit sok a vidékre já­rás, nemrég Szigetváron dolgoztunk. Elégedett va­gyok az életemmel. Mindig azt mondom, aki iparkodik, annak van is mindene. Bol­dog is vagyok, már miért ne lennék, két gyönyörű uno­kám van, imádom őket, sze­ret a családom, jól is élünk. Sorra veszi gondolatban az életművet, a házat, a ko­csit, amit a gyerekeknek vettek, a hétvégi házat a pincével, szőlővel, padlás- szobával, amit már a lányá­nak, .vőjének és a gyerekek­nek építettek. Dátszik, ilyen emlékezésre még soha semmi Kovács János kőműves: „— Boldog vagyok, jól élünk” nem kényszerítette, de szé­pen egybefogva elmesélte. KLbaMagunk a kertbe, né­zelődünk, 'beszélgetünk. — Szeretek a kertben dol­gozgatni, sokat sétálunk, az Eszíti unokámmal meg rejt­vényt fejtünk — mondja. Elképzelem, hogyan fog a ceruza egy nehéz munkához, szokott köműveskézben ... — Elértem, amit akartam. Lakást adtunk a gyerekek­nek, és ez ma már nagy szó, nagyon jól élünk együtt. — A neve? — kérdezem, de eirre a feleség válaszol. — Már gyerekkorában is úgy mutatkozott be, hogy Kovács János vagyok, de a javából... Huszonnyolc éve vagyunk együtt — jóban, rosszban. Sokat gürcöltünk, szenvedtünk, de megérte. Meg bizony — erősíti meg önmagát. — Látjük, a lá- nyornék is boldogok. Akkor meg? — A nyárban Ikicsalt a fe­leségem a hegyre, ott is kel­lett aludni — veszi át a szót Kovács János. — Hát hogyne, amikor olyan nagyon szép — mond­ja Kovács Jánosné, és gyor­san előkeresi a fényképeket, mutatja a bútort, amit fci- visznek, a tapétát, meg a műanyag padlót, amit már kivitték az Óhegyre. Sürög-forog, izgul, mint egy kislány, sugárzik arcán a boldogság. Megelégedett, emberek Kovács Jánosék. „Így van ez jól” — köszön el. És kikísér. A vendégnek ez kijár, aztán még elmond­ja, hogy holnap csempézni megy a hegyre ... SZABÓ SÁNDOR GOTTVALD KÁROLY Karcagi László Lakásfelújítás - korszerűsítés Cserép nélkül kopasz a ring a téglagyárban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents