Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
1 o "népújság 1986. március 8. Fodor András: FELHŐ Felhő kék-szürke árnya alatt remeg a város. Hegyen ülök, homlokomon egymást üti a nap, a szél. Följebb a hó bujkál, de már a völgyben gyűl a zöld. Túl a torony mögött a ház, ahol kínlódtam, száműzött. Megváltott örömöm talán a pára hűs ernyője lenn. A vízszintes halál, a reggel volt leggyötrelmesebb, mikor az álom rése közt kinyílt az irgalmatlan ég. Mindig az istállóba zárt fogolyra gondoltam, kinek • egy rozsdás lánc jutott csak, hogy felhúzza magát. Az ablakból a hegycsúcs is jeges közönybe fagyva állt. Igaz, egy asszony biztatott, kísérjem el az Arany-hídakig. Most vígan érte küldeném eszméletem kék szőnyegét de tegnap mikor ráköszöntem, már nem emlékezett rám. Ágh István: SÜVÖLTŐK Világ legkisebb süvöltözése udvari fámról ebben a megtelepedett télben, van ok pirinyó csodálkozásra, megjöttek a süvöltők, letelepedtek csütörtök délutánra, de mintha csak ez az akácfa lenne jó, a többi maradjon a honiaknak^ gerlék, verebek, rigók! a süvöltők mára honfoglalók, otthonosabbak nálam e hazában, úgy csőrözik az ágat, mintha szétvernék a fát, idehallik a magvak roszogása, olyan öntudat süvölt e madárból, még a bögye is lángol, s hogy magát föl ne gyújtsa, szürke szárnyait jól magára húzza, de hogyan kerültek ide? és én hogy kerültem ide? csak az isten nem csodálkozik rajtunk, egynapos ittlét, hatvan, ezer év? A HÍDVERŐ ÍRÓ Irodalmunk sajátos jellemzője, hogy nem kedveli a tekintélyeket. Visszatekintve a századvég forrongó, újakra készülő világára, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Ambrus Zoltánnak viszont olyan tekintélye volt, ami önmagában is jelezheti, hogy e mindig halk, előzékeny és finom modorú író valami olyat tudott az írásról és az irodalomról, amivel meg tudta ejteni tekintélyromboló kortársaait. Talán azzal szerzett magának osztatlan elismerést, hogy ki tudta fejezni a század végi életérzés céltalan pesszimizmusát, azt az akaratgyengeséget, melyet a hivatalos irodalom képviselői tévesen a modern irodalom által terjesztett kórnak hittek. Való igaz, soha annyi kedélybeteg, cselekvésre képtelen, helyét kereső hős nem imbolygott a regényekben, mint Ambrus Zoltán működésének idején. Az ő egyik híres regényének, a Solus erisnek Asztalos Gyulája is így jellemzi önmagát: „Mihelyt dolgozni akarok, elhagy az erőm. Kinyitom a szememet, de már nem látok meg semmit; a kezem ügyetlen, néha valósággal béna.” Ezeket a céltalan és pesszimista figurákat azonban nem a modernségre való törekvés tette bénává, hanem a kor, amelyben születtek és éltek. Ambrus írói nagyságának titka alighanem abban rejlett, hogy felismerte kora természetét, és megpróbált irányt mutatni neki. Látókörét jelentékenyen tágította, hogy Párizsban megismerkedett az irodalom és a művészet új törekvéseivel, s ez az élménye meghatározta egész életművét. Regényeivel hatni és nevelni akart, az volt a törekvése, hogy a kor által felvetett kérAmbrus Zoltán déseket megválaszolja, a polgárosulás által keltett szellemi zűrzavart valamiképp áthidalja és megmagyarázza. Nagyszerű törekvés volt, csak éppen nem regénybe illő! Abban a hősöknek fejlődniük, alakulniuk kell, mégpedig a valósággal szembesülve. Ambrus Zoltán alakjait viszont az író didaktikus szándéka mozgatja, nem fejlődnek, inkább egy-egy fontos tétel megjelenítői. A hagyományos regényforma általuk és bennük kezdett bomlani, s ezt kicsit értetlenül fogadták Ambrus Zoltán kortársai, ma viszont már inkább úgy látjuk, hogy a Midas király és a Solus eris a magyar regényforma megújulásának fontos híradásai, írójuk hidat épített bennük a huszadik századi regényforma felé. Fontos szerepe volt abban is, hogy közvetítette annak a franciás, racionális, világos esszéstilusnak minden pozitívumát, melynek ö volt egyik első és nagy mestere irodalmunkban. Az érzelem létjogát és fontosságát hirdető kritikai közgondolkozás virágzása idején kivételesen fontos szerepet töltöttek be Ambrus Zoltán elemzései, melyekben a megértetés vágya, a mű átvilágításának szándéka vezérelte. Jól látta - és népszerű elbeszéléseiben sok változatban meg is írta -, hogy a magyar társadalom szerkezete felbomlóban, átalakulóban volt a századforduló időszakában. Arra törekedett, hogy ne csak leírja, ábrázolja ezt a folyamatot, hanem a részvét megjelenítésével állás- foglalásra is késztessen. írásainak együttérző hangja a két világháború között megerősödő részvétlíra előkészítője. Élete vége felé másik nagy szerelme, a színház kötötte le erőit. A Nemzeti Színház igazgatójaként megpróbált a jövő szempontjából is kamatozó programot megvalósítani, melynek lényege az volt, hogy a színpadon igazi irodalmi értékek kell, hogy életre keljenek. Ez az értékközvetítő szerep jellemezte egész életét és irodalmi tevékenységét. RÓNAY LÁSZLÓ Lázár Ervin: Széllelbélelt Mérgelődött, morgolódott az Északi Szél.- Te szelek szégyene - korholta a Déli Szélet. - Te pipogya puhány! Nem is érdemied meg, hogy szélnek nevezzenek! Vacak szel- lőcske vagy csak, lenge fuvallat! Méghogy kényeztetni a világot, fákat cico- mázni, füveket ébresztgetni, erdőt ringatni, ki hallott ilyet!? Vedd tudomásul, hogy egy igazi szél süvölt, örvénylik, zúzmarát hoz, dérrel és jéggel ver, fákat csavar ki, özönvizet áraszt, tétőket tép le, kazlakkal labdázik, zúg-búg, vicsorog, megfagyaszt!- De hiszen - védekezett ijedten a Déli Szél -, nem láttál te még olyat, amikor vörös sivatag-homokkal árasztom el Európát? Amikor kiszárítom a folyókat, a földeket, amikor egyetlen forró fuvin- tásommal elfonnyasztom a leveleket?- Lári-fárí, tavaszt hozol és meleget - legyintett az Északi Szél. - Tulajdonképpen nekem kellene fújnom valamennyiőtök helyett - morgolódott. Ebből látszik, hogy a Keleti meg a Nyugati Szelet sem tartotta valami sokra, de legjobban mégiscsak a Déli Szél volt a bögyében. így aztán - mert ugyanaz a szél mégsem fújhat négy felől, sőt két felől sem - így szólt: Majd én megmutatom neked! Mától fogva én fújok délről, te meg északról. Majd meglátod, hogy a Déli Szél is lehet igazi férfi! Faggyal, zúzmarával, hóval és jégveréssel! Mit tehetett a Déli Szél, fogta magát elhúzódott északra, nagy hóval borított fenyvesek mélyén didergett, jégmezőkön fagyoskodott, és közben langyos tengeröblök meg virágzó gyümölcsfák után vágyakozott. Az Északi Szél meg nagy dérrel-durral hozzákezdett. Nekirontott a világnak a trópusok tájékáról, fújt, süvöltött, rikoltozott. De döbbenten látta, hogy boldogan nyújtózkodnak -alatta a földek, a fák örömtáncot járnak, riszálják derekukat a bokrok.- Dermedjetek meg! - rikoltotta. Na, de rikoltozhatott, ahogy akart. Életet hozott, meleget; áldották még a lába nyomát is. Magábaroskadtaz Északi Szél, ajaj - gondolta -, úgy látszik délről fújni nem olyan egyszerű, mint gondoltam. S ezen annyira elmélázott, hogy csendesebb, simogatóbb, selymesebb lett, mint az elődje. Az meg - a Déli Szél -, amikor eljött az ideje, der- medten kikászálódott a jéghegyek közül, és szelíden végigsuhant a tájon.- Ne féljetek, én a Déli Szél vagyok - fuvolázta kedvesen. De ettől a fuvolázástól fagyottan peregtek le a fák levelei, az erdei állatok fázósan egymáshoz bújtak, a fűszálak - megannyi ezüst tű - deresen csillogtak.- Nem értitek, hogy én vagyok a Déli Szél, hé! - rikoltozott mérgesen az északról jött Déli, de mondhatott, amit akart.- Beszélj csak, bolond, beszélj - gondolták magukban a mezők és összehú- zódzkodtak.- Feldühödött a szél, fölzengett, recsegtette, ropogtatta a világot, vitte a nádfödeleket. Úgy dühöngött, ahogy elődje soha. Reszketett a világ. Szégyellte magát a Déli Szél, hogy északról fújván milyen vadember lett. Az Északi még jobban szégyenkezett, hogy délire válván micsoda pipogya puhány lett. Nem is mernek azóta egymás színe elé kerülni. S azóta úgy van - bár ezt senki sem akarja elhinni nekem -, hogy a Déli Szél fúj északról, az Északi meg délről. A KÍNAI HOLDÚJÉV KÉPEI i. ■, ' • ‘.y • - ■ • ' *---- - - - - -- -- -----.................... - -- ‘ -- ■•■■■■ Sh an Ying-Gui: Anya és gyermeke Wang Zu-De: Benőtt tó szitáló esőben Zhuang Su: Guan tábornok Anekdota kincstár Clair Vilmos adomái Idestova száz esztendeje, 1888-ban jelent meg Clair Vilmos Adomatár című kötete. A kötet tartalmára az alcíme utal: magyar történeti és társadalmi adomák, apróságok és szójátékok találhatók a gyűjteményben. A szereplők mára már elfelejtett főurak, politikusok, de a legtöbb mosolyt fakasztó eset hőse a névtelen, egyszerű ember. Ebből következik, hogy a történetek többségében a népmesék dramaturgiája dominál: a jó elnyeri jutalmát, itt pedig mindig az adomahős a szellemi győztes, mert helyzet- felismerésével, véleményével, válaszaival látványosan teszi nevetségessé ellenfelét. >X< 1850-ben történt. Gyulai Gaal Ede teljhatalmú királyi biztost egy szegény öregasszony kereste fel, s arra kérte, váltsa föl egyetlen százas Kossuth-bankóját, mert elfogyott a pénze.- Menjen, kend, keresse meg Kossuthot! Váltsa föl ő a bankót, ha már megcsinálta! - szólt mérgesen a királyi biztos.- Csókolom a kezeit a méltóságos úrnak, hisz a császár százezer emberrel keresteti Kossuthot vagy már két álló esztendeje, és mégsem akad rá. Hogy találná meg akkor ilyen magamfajta öregasszony?! »< Egy fővárosi napilap valamelyik számában a következő kishíd közölte: Öngyilkosság. X. városban egy hajadon komorna szerelmi csalódás miatt agyonlőtte magát. Másnap a szerkesztőség helyreigazítást adott: A tegnapi öngyilkossági hírünket hiteles információkalapján helyre kell igazítanunk, mert az eset nem X. városban, hanem Z. faluban történt, s az illető egyén nem hajadon, hanem családos, nem komorna, hanem belső huszár, nem szerelem, de adósság miatt, és a világért sem agyonlőtte, hanem fölakasztotta magát. >«<- Aztán látott-e kend ott Boszniában eleven ágyút, András?- Hogy láttam-e? Az egyik még a bal lábamat is elvitte alólam.- De hiszen megvan kendnek a bal lába!- Persze hogy megvan. Mert amíg az ember Boszniából idáig jön, százszor is kinő a lába! »<- Főtisztelendő uram, meghalt a fiam, tartson valamiféle, gyászbeszédet felette!- Szívesen - mondta a pap. - Dehát mi legyen a beszéd fő gondolata? Mondjon a fiáról valami jellemző tulajdonságot!- Flát, nagyon szeretett - verekedni! »< Albrecht főherceg az 1850-es években körutat tett Magyarországon, s amikor is az egyik tiszta magyar falu éktelen Vivát! kiáltásokkal fogadta a főherceget. Éljen nem hallatszott egy sem. A főherceg kíséretéből valaki megkérdi a jegyzőt, miért nem mondják inkább azt hogy Éljen?- Veszett természetük van ezeknek - magyarázza a jegyző -, mert az éljent nem tudják kimondani anélkül, hogy azonnal hozzá ne tennék azt, hogy Kossuth Lajos! »< Nagy Frigyes porosz király egyszer jókedvében érdemkeresztet adományozott egy hadnagynak.- Felség - szólt az elbizakodott tisz- tecske -, kitüntetést csak a csatatéren fogadhatok el!- Ne bolondozzék! - válaszolt a király. - Maga miatt csak nem kezdhetek háborút! »< A tudakozó intézetben:- Csak egy helyen van üresedés. Elmenne ön fürdőszolgának?- Szívesen.- Érti-e a vízkezelést?- Hogy értem-e? Hiszen borkereskedésben voltam alkalmazva! »< A Bach-korszakban egy bizonyos Buday A. nevű férfit neveztek ki Beregbe adminisztrátornak. A kinevezett kerülni akarta az ünnepélyes fogadtatást, senkit sem értesített a jöveteléről. Ennek ellenére a megyei pandúrok Uszkay csendőrbiztossal az élükön a vendég elé lovagoltak a nyíregyházi állomásra, ott fogadták.- Dehát hogyan tudták meg az urak, hogy jövök - kérdi Buday -, mikor én ezt senkivel sem tudattam?- Hja uram - válaszolt a kérkedő csendőrbiztos -, messziről megérzi a kutya a dögöt! K. Gy. M. A Kínai holdújév képei címmel kiállítás' nyílt a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban. Képeink a bemutatón készültek.
