Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
6 ^ÉPÜJSÀG 1986. március 8.- Egy pillanatig sem gondoltam, hogy ebben a csúnya időben is megérkeznek. El sem tudom képzelni, hogy miért éppen engem keresett meg az újság, csak nem a tavalyi „ezüst” miatt? I- Részben az is az oka érdeklődésünknek, meg sok minden más, amit már Önről hallottunk. Közeledik a nemzetközi nőnap.- Éppen most szervezzük a nyugdíjasklubban az ünnepséget. A napokban lemondtam a klubvezetésről, de azért még részt veszek az ügyek intézésében. Nem könnyű megszervezni a dolgokat, szó van róla, hogy minden nő kapjon hóvirágot. Kifizeti a szakmaközi bizottság, ha nekik nincs rá elég pénzük, úgy még a művelődési ház is tud segíteni. Különben önköltséges vacsora lesz. Az a véleményem, hogy az ünnepeket emlékezetessé kell tenni, az apró örömök, az ünnepek teszik széppé, emberivé az életet. Úgyis annyi keserűség, bánat van a világon. Aki az apróságok örömét nem tudja értékelni, annak sivár az élete. Adni nagyon jó dolog, szerintem aki adni tud, az mindig kap is vissza valamit. ■ - Akkor az Ön élete nagyon szép.- Most már úgy mondanám, hogy szép életem volt. Mindennap újabb öröm, hogy egyáltalán megvagyok, hatvanyolc évesen már az ember nem tervezi a jövőt, hanem az emlékeiből él. Valóban nagyon szép emlékeim vannak, szép életet éltem, kellő változatossággal, bár azt hiszem, nem sokban különbözik a többi kortársamétól. Mi mindenről egy kicsit lekéstünk, a fiatalságunk - ami ennek ellenére szép volt - a háborús évekre esett. Amikor mi szültünk gyerekeket, akkor még nem volt bölcsödé, óvoda, de tulajdonképpen hiába is lett volna, hiszen á munkalehetőségek között sem lehetett válogatni. Ahhoz már nem voltunk elég fiatalok, a család is meg volt már, hogy a felszabadulás után kezdjünk el tanulni. Csak akkor tudtam munkába állni, amikor felnőttek a gyerekeim. így aztán most kevés a munkaviszony és emiatt a nyugdíj is. Azért persze meg lehet belőle élni, nem panaszkodom, csak háború ne legyen, nehogy a gyerekeink megint elölről kezdjék az egészet. Ha kicsit szűkösebben is élünk, azért nekem az a véleményem, hogy soha rosszabb ne legyen! Az unokáim nőjenek fel békében, ez a legfontosabb számomra.- Azért egy kicsit zavarban voltam, amikor megláttam, igazán nem néz ki annyi idősnek, mint amennyi valójában. Azt sem tudom, mit írjak a címhez. Talán azt kellene odaírni, hogy nyughatatlan nyugdíjas.- Nem a rang meg a cím a fontos. Engem mindenki Manyi néninek hív. Hatvanegy éves voltam, amikor elmentem nyugdíjba. Korábban elsősorban a gyerekek miatt nem vállaltam munkát, bár volt más oka is. A férjem vámos, pénzügyőr volt, jártuk az országot, illetve az országhatárt, számomra nem is nagyon lett volna munkalehetőség. I- Menjünk egy kicsit vissza az időbe, hol született?- Itt a környéken, Alsónyéken. Édesapám bakter volt a 42-es őrházban a község és Baja között. Ott telt el a gyerekkorom, mivel a városban magasabb fizetést kaptak a vasutasok, igyekeztünk Bajára kerülni, ami sikerült is. Apámnak szerencsésen hosszú élete volt, 92 éves koráig neki is jutott a jobb életből. ■ -A férjével hol ismerkedtek meg?- Ott Baján, 1941-ben házasodtunk össze. A polgári iskold után természetesen nem találtam állást, mint ahogy a férjem sem, hiszen akkoriban még a diplomások is állás nélkül voltak. Kereste a lehetőséget, hogy bekerüljön valahova, így lett pézügyör. Négy év után tudtunk összeházasodni, mert a pénzügyőrségnél nagyon szigorú feltételek voltak, aztán mindig költöztünk. Úgy látszik, ettől már nem tudok megszabadulni, mert csak itt Bátaszéken is négyszer költöztem, most meg csak szeretnék elköltözni. I- Erre még visszatérünk, most még maradjunk a régi időknél. Hogyan került kapcsolatba a nőmozgalommal?- Fogalmam sincsen, megszakítás nélkül csak itt Bátaszéken veszek részt a közéletben. Egy időben annyi funkcióm volt, hogy a „cipőmet is le kellett vetni” ahhoz, hogy összeszámolhassam, de már az ötvenes években is voltam járási MNDSZ-titkár, csak úgy társadalmi munkában Nyírbátorban. Másutt vezettem főzőtanfolyamot, színjátszókört, amit kellett. Emlékszem, 1951-ben részt vettem Budapesten az országos nőkonferencián. Bátaszéken ismét bekapcsolódtam a nőmozgalomba, a Vöröskeresztbe. Több mint 23 évig voltam tanácstag,a végrehajtó bizottságnak is több ciklusban a tagja, 8 évig titkára voltam a községi pártszervezetnek, az áfész felügyelő bizottságában is tevékenykedtem. Én már nagyon régen kommunista vagyok, de a pártnak csak 1963 óta vagyok tagja. I - Miért alakúit így?- Az a véleményem, hogy a pártmunkához egész ember kell, csináltam én mindig, amit lehetett és amivel megbíztak. I- Manyi néni, mégis hogyan lett kommunista? Nekem egyszerű volt, majdnem azt mondtam, annak születtem...- Polgáriba jártam, de a zárdába. Most ott észrevettem, hogy nem egészen úgy vannak a dolgok valójában, ahogy nekünk tanítják, úgy is hívtak, hogy a Pogány. Kipróbáltam én akkor mindent, bereggeliztem, elmentem áldozni, nem gyóntam, mégis áldoztam, és nem szakadt le az ég. Aztán egyszer karácsonyra gyűjtöttünk a szegények számára. Elvittük az élelmiszert egy családhoz. El sem tudom mondani, milyen körülmények között, valami lábon álló ólban élt egy négytagú család. Akkor én mérhetetlenül szégyeltem magam, hogy így is élhetnek emberek. Arra is emlékszem, hogy apámat, a bakteri nagyon sokszor megalázták a jelenlétemben. Van még valami, amit csak neked mondok el, nem kell írni róla, hiszen már nagyon régen volt. A háború végén az egyik vámnál dolgozott a férjem, ott volt a hármas határ, magyar, német, csehszlovák, illetve akkor szlovák határ. Arra hajtották a magyar katonákat, először csak egyet bújtattam el a vám épületében. Ugyan ki gyanakodott volna egy magyar királyi pénzügyőr feleségére? Nyilván elterjedt a híre, mert 1945. április 4-én már nyolcán voltak. A lányommal készültünk elhagyni az épületet, a katonák meg mentek az erdőbe. Éppen arra jött két részeg járőr géppisztollyal. Az egyik a katonákat tartotta sakkban, nem volt azoknak akkor már semmiféle fegyverük, a másik nekem esett. Mindegy, nincs mit beszélni róla, nincs is kivel, hiszen már a férjem is meghalt. A kislányomat odavágták az útra, nekem eltörték a vállam. Amikor a földre estem, rugdosni kezdett az egyik. Ezt már nem nézhették a katonák. Végülis szerencsénk volt, mert annyira részegek voltak a támadóink, hogy agyonverték őket. Csak később tudtam meg, hogy megérkeztek a szovjet csapatok, engem oldalkocsis motorral vittek a szovjet kórházba. Ott raktak össze, egy hónapig voltam náluk, egy hét után már egy kézzel dol- gaztam is. Kellett az ápolónő. De, erről nem kell írni, csak most eszembe jutott a kérdésről, hogyan is lettem kommunista. Már korábban is kísértem elvtársakat a Dunáig, ahol már jöttek értük a cseh elvtársak. De, beszéljünk másról. I- Valóban, beszéljünk vidámabb dolgokról is, de amit az imént elmondott, arról azért írni kell\ Mi volt a legszebb az életében?- Az, hogy a sok költözés közben nagyon sokféle emberrel ismerkedhettem meg. Abból a sok emberből aztán bennem is mindig maradt valami, ami értékes. Szerettem a munkámat a bölcsödében, otthon is mindig énekeltem munka közben. A gyerekeknek mosolyra és dalra van szükségük. Később, amikor az öregek napközijét vezettem, rfiinden tapasztalat nélkül kezdve, az is szép volt, csak ne kellett volna annyi koporsó mellett állnom. Sajnos, volt akit egyedül kísértem utolsó útjára. A lánya csak a hagyatéki tárgyalásra jelent meg... Amiket én annak mondtam! Sose tanultam meg és most már nem fogom megtanulni befogni a számat! Ha sikerül Szek- szárdra kerülnöm, ott is megtalálom majd a kapcsolatokat, ha másként nem, a párt segítségével. Eszembe sincs ölbe tett kézzel várni a véget! ■ - Most beszéljünk a költözésről.- A nagyobbik lányom Szekszárdon él, a kórház intézetvezető fönővére, a másik két gyerekem pedig Baján. Nagyon szeretnék egy városba kerülni valamelyikkel. Csak egy garzonra volna szükségem. Most kérek először életemben, és leadnák egy nagyobb lakást a garzonért. Most várok, hogy mehetek-e közelebb a gyerekemhez.- Van egy sor kitüntetése, köztük a Munka Érdemrend bronz és ezüst fokozata, a Kiváló Szövetkezeti Munkáért, az Érdemes és Kiváló Társadalmi Munkás, a pártmunka elismerése, Vöröskeresztes kitüntetések... Mire a legbüszkébb?- A gyerekeimre! Micsoda öröm volt, amikor a kitüntetéseket kaptam. Csak azt sajnálom, hogy szegény férjem nem érhette meg, 1964-ben halt még egy gyomorműtét következtében. Az volt életem legnehezebb éve. Egyedül maradtam három gyerekkel, amikor már éppen könnyebb lett volna az életünk. Szörnyű volt elveszíteni 23 szép év után. Csak mellette válhattam ilyenné, amilyen lettem, nemcsak elnézte közéleti nyüzsgésemet, hanem segített, támogatott is. Ö is kommunista volt, annak ellenére, hogy nem volt párttag. A gyerekeim az életművem, három nagyszerű ember, család- és anyaszeretők, kommunisták és hivatásszerető emberek. Rájuk vagyok a legbüszkébb! I- Folytassuk a beszélgetést, ha már szekszárdi lakos lesz... IHÁROSI IBOLYA Múltunkból Olykor az irattárosok tévedéséből olyan dokumentumok maradnak meg az utókor számára, amelyek rendkívül értékes információkat hordoznak, és segítségükkel pontosabban rajzolhatjuk meg egy adott korszak gazdasági, politikai viszonyait. így történt ez a főispán-kormánybiztos irataival is. Az irattáros - valószínűleg unta a selejtezést, nagyon mechanikusan végezte dolgát, s olyan iratköteget is meghagyott, amit selejtezhetett volna. Egy iratkezelési utasítást tartalmazó iratban található 1946 két hónapjának a megyére kivetett jóvátételi kerete, továbbá érdekes statisztikát lehet találni 10 megyei közigazgatási szervezetének létszámáról, az alkalmazottak politikai hovatartozásáról, az igazoló bizottsági eljárás eredményéről, sőt arról is, hogy hányán voltak 1944 előtt az adott apparátus tagjai, hányán tértek vissza orosz, amerikai, angol, vagy francia hadifogságból. A statisztikát a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szekszárdi képviselője kérte a megye főispánjától. A tíz megyei szervnek 101 státusza, az alkalmazottak létszáma 92 volt. A létszám túlnyomó többségét 4 szerv birtokolta: az Állami Építészeti Hivatal 22, a Közellátási Felügyelőség 18, a Gazdasági Felügyelőség és a Vármegyei Számvevőség 14-14 személyt alkalmazott, míg a másik hat szerv mindösszesen 20 fővel rendelkezett. A statisztika szerint a szóban forgó intézmények valamennyi dolgozója magyar volt. Tolna megye egész közigazgatására is jellemző képként fogadhatjuk el azt, amit a statisztika a pártállásra vonatkozólag tartalmaz. A 92 személy közül egyetlen egy sem volt tagja a Magyar Kommunista Pártnak, s a Nemzeti Parasztpárt is mindössze egy tagot tudhatott magáénak. A Szociáldemokrata Párt 19, a Kisgazda- párt pedig 12 taggal rendelkezett a 10 megyei szervben. A pártonkívüliek száma 59 volt. Az apparátusnak csaknem kétharmada a „nem politizálunk" kényelmes, kétes értékű álláspontra helyezkedett. Ezzel magyarázható az is, hogy rendkívül nehezen ment még a szakszervezeti szervezkedés is a megyei közigazgatási szervekben, pedig az ügy érdekében még a főispán is az agitátorok között volt... A statisztika szerint valamennyi alkalmazott átesett az igazoló-eljáráson. A bizottság - egy személy kivételével - demokratikus érzelmű személynek minősített mindenkit. Egyetlen személy, aki a megyei számvevőségnél dolgozott korábban, nem felelt meg az eléggé alacsony színvonalon megállapított követelményeknek. Az alkalmazott 92 személy közül öt orosz fogságból tért haza, ketten pedig korábban a nyugati hatalmak foglyai voltak. Ez viszonylag magas szám, különösen ha azt vesszük figyelembe, hogy a szóban forgó személyek közül mindösz- szesen 27-en voltak katonák a II. világháború alatt. (A többiek élvezték a felmentés édes örömét...) A NAGYMÁNYOKI BÁNYÁSZOK AJÁNDÉKA Már csak az idősebb nemzedék emlékszik a széncsatákra és a széncsaták hőseire. AII. világháború végén és az azt követő években rendkívül nehéz helyzet alakult ki az energiaellátásban. A nemzetgazdaság minden területén kellett a szén. A bányászok akkor is, mint azóta oly sokszor, összefogtak, nem volt számukra ünnep, csak feladat és kötelességtudat. Az újjáépítéshez sok szénre volt szükség. De kellett az másutt is. Emiatt sok bányász lemondott járandósága egy részéről, hogy ezzel is segítse mások gondjainak enyhítését. Szép példáját adták ennek akkor a nagymányoki bányászok. Markó János, a bányász üzemi bizottság elnöke és a bányaigazgató együttes levelét olvashatta a főispán-kormánybiztos 1946. február végén. Idézzük a negyvenesztendős levelet: „Van szerencsénk szíves tudomására hozni Főispán Úrnak, hogy bányakerületünk munkássága és tisztviselői kara, átérezve a súlyos helyzetet, amely a nagy szénhiány miatt minden jóléti és közintézményre nehezedik, - szénjárandóságából fejenként 0,5 q-t, összesen 407 q aknaszenet gyűjtött össze és juttat el díjtalanul Szekszárd városa részére azzal, hogy abból 350 q a vármegyei köz- kórháznak, 57 q pedig a ,Báró Augusz Árvaháznak’ jusson. Abban a reményben, hogy adományunkkal mi is hozzájárulhatunk a fenti két intézmény nehéz anyagi gondjainak könnyebbé tételéhez, vagyunk Főispán Úrnak, tisztelettel...” A főispán sietett megköszönni a bányászok önzetlen segítségét. Leveléből idézünk: „Kérem, szíveskedjék úgy az üzemi bizottságnak, mint a munkásságnak s a tisztviselői karnak a legmelegebb köszö- netemet nyilvánítani. A munkásság és a tisztviselői kar ezen nemes gesztusa sokat szenvedett hazánk és népünk önzetlen megsegítésének dicséretére méltó bizonyítéka. A közeljövőben személyesen is meg fogom látogatni a bányaüzemet, és élőszóval is köszönetét nyilvánítok az alkalmazottak önzetlen áldozatkészségéért". ÁLLAMI SZINTEN IS: TERMÉKCSERE Az infláció miatt szinte senki sem akart pénzt elfogadni, ha lehetett, a pénz helyett mezőgazdasági vagy iparcikkel fizettek. Ilyen fontos „valuta” volt például a bor. Ezzel fizették a szőlőkben dolgozó napszámosokat a nagyobb gazdaságok. Ezt a módszert azonban nemcsak magánosok, hanem közületek, vállalatok és maga az állam is szívesen alkalmazta. A főispán-kormánybiztoshoz a közellátási államtitkár táviratot küldött ilyen ügyben. Idézzük:: „Táviratilag sürgősen közölje, hogy vármegye területén iparcikkcsere ellenében milyen mennyiségű búza, rizs, árpa, zab, kukorica és olajosmag felajánlása várható. Stop. Vidéki lakosság által használt textíliák, mezőgazdasági szerszámok, és kisebb gépek, továbbá jövedéki áruk megfelelő mértékben rendelkezésre állanak. Stop. Cserearányt illetően 10.150/1946 K. m. számú rendelet alapján kiadott tájékoztatók pontos felvilágosítást adnak.” A főispán válasza többek között a következő volt: „... jelentem, hogy a felsorolt terményekből, főképpen kukoricából, vannak készletek, számszerű adatot azonban közölni nem tudok. Stop. A megyében drótszegre, kocsiszegre, kocsitengely, sínvas és ekére van legnagyobb szükség.” K. BALOG JÁNOS ER TEKÉINK ff«, A szekszárdi apátság alapításának 925. évfordulójára készülő Szekszárd városról és környékéről 1857-ben készült - és restaurálásra váró - többszínű térkép. A város belterületén lévő fő utcák jól láthatók, jelölték a belvárosi, a református templomot, valamint a kórháznál lévő, valamint a remetekápolnát is. A város ősi magja kettévágta a szőlőterületet, amely a várostól északra és délre terült el. Ettől nyugatra és délnyugatra erdőövezet húzódott. Jól láthatók a Bonyhád, Grábóc, Tolna, Őcsény és Várdomb felé vezető utak. Sajnos a várostól keletre húzódó Sió nyomvonala - a térkép sérülése miatt - alig észlelhető. Garami Ferencnével
