Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-07 / 56. szám
A^PÜJSÀG —i 1986. március 7. A mezővárostól a fejlődő nagyközségig Bár Hőgyész területén már a honfoglalás után jelentős katonai állomáshely volt és egy Segesden 1277-ben kelt oklevél is említi, „Hőgyész” néven, igazi fejlődésnek Mária Terézia idején indult, amikor is mezővárosi jogot kapott. A mintegy ezerkétszáz lakosú mezővárosba betelepített két és félszáz német iparoscsaládnak köszönhetően jelentősen megnőtt a városka lakossága és híre is. hisz ipari, közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központtá vált. A felszabadulás után az újabb fejlődést az ötvenes- hatvanas évek fordulója hozta. A vízmű 195ä-ben épült, akkor készült el a Szekszárd- siófoki út, megteremtve a község jó közlekedését, a hatvanas évek elején felépült a korszerű autóbusz- pályaudvar. — Az akkori helyi vezetők felismerték, mi kell ahhoz, hogy a község fejlődésnek indulhasson — mondja Pál Imre, a Hőgyészi Nagyközségi Közös Tanács elnöke. — A hagyományokra építve köny- nyűipari üzemet hoztak létre, megoldva a női munkaerő foglalkoztatásának gondját. A Tolna Megyei Textil- feldolgozó Vállalat mellett a Vegyesipari Szövetkezetnek is egyre inkább textiles lett a profilja, így a két üzem mintegy hatszáz leánynak, asszonynak biztosít munkát. Emellett legerősebb, legnagyobb gazdasági egységünk a Hőgyészi Állami Gazdaság, ahol ezernégyszázan dolgoznak. — Ez a fejlődés együtt járt a lakosság számának növekedésével is? — Nem jellemző. Igaz, hogy ebben az időszakban 420 új családi ház épült Hő- gyészen, de az 1960-as 3630 lakoshoz képest alig emelkedett a nagyközség lakóinak száma, hisz az a társközségeket leszámítva ma 3800. — Mivel magyarázható ez? Sokan elköltöztek innét. Dombóvár, Szekszárd, régebben Bonyhád, az utóbbi időben inkább Tamási szívta el a lakosságot, de ugyanakkor a környékbeli községekből — Duzsról, Kalaznó- ról, Mucsiból — sokan költöztek be, itt építve házat. — Aki házat épít, letelepedni akar, hosszabb távon gondolkodik. Az itt lakók tesznek is a községért, az együttes boldogulásért? — Ha olyan a cél, ami találkozik a lakosság igényeivel, akkor könnyű a társadalmi munkát, a segítséget megszervezni. A községben ma már — sok társadalmi munkának is köszönhetően — teljes a vízműhálózat. A hőgyészi ezer lakóházból kilencszázötvenbe be is kötötték a vizet. A gyermekorvosi, a fogászati rendelőnél, a művelődési ház felújításánál nagyon sok társadalmi munkát végeztek a hőgyészi- ek. Ugyanígy nem gond az út, a járdaépítéshez segítő kezeket találni. Tavaly mintegy négy és félmillió forint volt a társadalmi munka értéke. — Az eredmények mellett a jövőről, a még feszítő gondokról is szóljunk... — Az idén elkészül a csatornamű társulati beruházással épülő községi szennyvízcsatorna és tisztító. Ez alapvető változást hoz a község életében, mert így a jövőben már lehet magas házakat is építeni. A tervek szerint májusra átadják a harmincmilliós költségvetéssel készülő új crossbar-központot. Jövőbeni feladat az intézményes szemételszállítás megszervezése, de ahhoz elengedhetetlen a községi úthálózat kiépítése. Még hét és fél kilométer sáros utcánk van. Legfontosabb, és a tervidőszakban megvalósuló beruházásunk hat és fél kilométer szilárd burkolatú út építése a nagyközségben. Ebből már az idén három kilométert elkészítünk. A településfejlesztési hozzájárulást a lakosság megszavazta, a befolyó pénzösszegeket ezen célok megvalósítására fordítjuk. A Uni Fabrika és az Atrium Hyatt Claudius Florimundus Mercy d’ Argentau tábornoknak bizonyára sejtelme sem volt arról, hogy a hőgyészi könnyűipart teremti meg, amikor — mint Mária Terézia teljhatalmú megbízottja — a Temesi Bánság felé tartó Fulda és Frankfurt környéki iparosokat, — zömmel takácsokat, kék- és ruhafestőket, — letelepítette hőgyész- re. A vándorlásban lei fáradt iparosok örültek, hogy otthonra találtak a szelíd tolnai dombok között, és örömmel vállaltak munkát az 1722-ben alapított „Lini Fabrika” nevű szövőgyárban. A hagyományokra, a helyi iparra építve 1951-ben alakult meg Hőgyészen a Szolgáltató, Ruházati Kisipari Termelőszövetkezet. Az órásoktól a fodrászokig a legkülönfélébb szakmák képviseltették magukat a szövetkezetben és több, mint tíz év kellett, hogy kialakuljon a szövetkezet sajátos profilja, ami zömmel a szövő, kötő szakmára épült. Üjabb évtized után áttértek a kis sorozatú frottir termékek előállítására. Ma a szövetkezet — immár Vegyesipari Szövetkezet néven, — a magyar szálloda- ipar, a különböző világversenyek reklámtörülközőinek első számú szállítója. Megrendelőik a versenyek szervezői, éppúgy mint például a magyar szállodák közül az Atrium Hyatt szálló, ahol az összes lepedő, törülköző, abrosz Hőgyészen készült. Az egykori vegyesipari szövetkezet már csak a nevében; őrzi valamikori profilját. Ma már a szövetkezet termelésének 90 százalékát a textiltevékenység adja, ami teljes egészében tőkés importpótló termékeket jelent. Napjainkban termékváltás előtt állnak, miként az egykori Tolna Megyei Textilfeldolgozó Vállalat több átszervezés után lett Sprint Textil- feldolgozó Vállalat, ahol kötött termékekből alsó- és felsőruházati konfekciót állítanak elő. Jellemző és országosan is jegyzett a vállalat paplanüzeme, ahol lakossági szolgáltatást is végeznek. A magyar paplanok negyede a hőgyészi üzemből kerül ki épp úgy, mint a belföldi piacra gyártott évi 39 ezer sport- ruházati és mintegy hatszázezer kötöttáru. Gazdálkodás a dombokon A gazdaság hatszáz férőhelyes ürgevári szar vas marti at el epe A Hőgyészi Állami Gazdaság a felszabadulás után kisebb gazdaságok, illetve a helyi termelőszövetkezetek összevonása után jött létre. Jelenleg tizenháromezer hektáron gazdálkodnak, amiből nyolcezer a szántóföld. A hőgyészi dombos vidék nem igazán alkalmas a nagyüzemi mezőgazdaság számára, hisz a dombok, a völgyek nem teszik lehetővé a nagy táblák kialakítását, a gazdaság mégis közel hatszázmilliós termelési értékének 88 százaléka az alaptevékenységből származik. Az őszi •kalászosok, a takarmány és hibrid kukoricák mellett jelentős a gazdaság szőlészete és hatvanhat hektárt» a komlótelep. Az Agrokémiai Egyszerű Társaság a Hőgyészi Állami Gazdaság gesztorsága mellett működik, huszonötezer hektáron végezve műtrágyázási és növényvédelmi munkákat. Munkába fogott kastélyok Gróf Apponyi György Tolna megyei főispán fia, Antal, .kétségkívül .kora egyik legműveltebb, a kultúráért sokat áldozó főura volt, de humanitása addig biztos nem terjedt volna, hogy 1780-ban emeltetett gyönyörű, barokk kastélyát és vele a huszonhat holdas, botanikai ritkaságokkal ékesített parkot a közjónak felajánlja. A háború alatt kórházként funkcionáló épület a felszabadul ás után a menekült görög gyermekek otthona, majd 1955-től az állami gondozott kislányok nevelőotthona lett. Ma már hatalmas platánfák takarják az egykori legenda szerint — négy kapuval, tizenkét kéménnyel, ötvenkét szobával és háromszázhatvanöt ablakkal ellátott — gyönyörű, emeletes, barokk stílusú, közép- és ol- dalrizalitokkal díszített, volt Apponyi-,kastélyt, ahol jelenleg 18 óvodás korú és 156 általános iskolás gyereket nevel 23 pedagógus, 18 gondozónő és munkájukat 42 technikai dolgozó segíti. A kastély mellett elhaladó autósok nem látják az Ybl Miklós által tervezett körkupolás mauzóleumot sem, miként az ország legöregebb és legnagyobb koronájú platánfája alatt sem a kirándulók, hanem az otthon gyermekei pihennek. Ez a huszonhat holdas sziget nem az idegenforgalmat, hanem az ott élő gyermekeket szolgálja. Miként a másik kastélyt, herceg Lichte iinstein Alfréd büszke, emeletes kúriáját is használatba fogták a felszabadulás után. Munkáslakásokat alakítottak ki a boltozatos falak között. Az elmúlt években a tanács vezetői kiköltöztették a lakók egy részét, az épület teljes kiürítésével pedig hosszú távra terveik vannak. Ez, a hőgyésziefcnek „kis kastély”, az idegenforgalmat fogja szolgálni. A község múltját bemutató állandó kiállításnak éppúgy helyet szánnak benne, mint egy hagyományos értelmű vendég- fogadónak, ahol a kiránduló az étkezés mellett akár néhány napos szállást — és a környéken látnivalót — talál. Otthonra A lovas kocsik sora fáradt karavánként, lassan höm- pölygött a hőgyészi főutcán, majd a falu szélén balra kanyarodtak, Kalaznó irányába. Elhaladva a forgóla- pátú vízimalom mellett, fertályóra múlva beértek a dombok közt megbúvó apró faluba, Kalaznóra. Furcsán csendes, kihalt volt a falu. Talán ha négy-öt család lakta. A karaván itt megállt. A tizenhét éves lány, aki a hosszú utat, a távoli Isten- segítsből eddig jórészt gyalog tette meg, kíváncsian körülnézett. Sokat nem látott. A kutyaugatás-nélküli falu néma, úgy érezte, ellenséges csöndjével meredt rá. Ez a csend mégis várakozást sugallt, a jövőt ígérte. Aztán napok, hetek teltek el, és a székely lány, aki apja mögött taposva az út porát, csitítva kisebb testvéreit, gyalog jött a távolból, megismerkedett az itt ragadt sváb legénnyel. — ö volt a legszebb a faluban — mondja négy évtized múltán is Schäfer Elemérné, aki a csillogó szemű legényt, későbbi férjét már több, mint húsz éve eltemette. — Nehéz volt egymásra találnunk, — emlékezik. — Mindkettőnkre ferde szemmel néztek. A férjem a jött- mentekkel paktált le, én pedig a svábokkal. Elég volt ez ahhoz, hogy a rokonság mind- egyikőnkre haragudjon. A miénk 1947-ben az első vetaláltak gyesházasság volt a környékben. Sokan megpróbáltak mindent, hogy a férjemet kitelepíttessék, csak, hogy a házasság felbomoljon. De ők, a családja, mindig magyarnak vallották magukat, így nem sikerült a kitelepíttetésük. — Aztán később mindkét részről belenyugodtak — folytatja hallgatásomra. — Egyre több helyre hívtak meg bennünket komának, és akkor már senki sem nézte, ki, milyen fajta, honnan jött. Schäfer Elemérné ma a hőgyészi művelődési ház szövőszakkörének vezetője. — Még otthon, Bukovinában tanultam szőni, —. emlékezik. — Aztán az állandó költözködésben elmaradt a szövőszék, nem is próbáltam azóta. Néhány éve, a művelődési ház akkori igazgatónője látta egy pár régi szőttesemet. Kérdezte, tudnám-e újra csinálni. Hát mit mondjak, belevágtunk. Kaptam kölcsön egy régi szövőszéket, vettünk a gyönkiektől néhány álló szövőlétrát, azóta csináljuk. Lányok asszonyok, tizenketten rendszeresen ösz- szejövünk, rongyszőnyeget, szedett mintájú párnahuzatot, fali- és padlószőnyegeket készítünk. — Székely származásúak a szakkör tagjai? — Ugyan, dehogy. Senki se tudja, nem is nézi, ki, micsoda, honnan jött. A szép szőttesek szeretete tartja ösz- sze ezt a kis közösséget. Malom a falu végén Ez a malom, csodamalom. Mindig is az volt számomra. Gyermekkoromban ott laktunk, a malom mögött, a második házban. Néha most is hallom a szakadatlan zúgást, ami betöltötte az udvarunkat, a házat, és hangos beszédre késztette a környékbelieket Bent, a malomban ötszörösére erősödött a zúgás. A csattogó szíjak, a forgó kerekek, a süvítő villany- motorba mennyezetig nyúló facsövekben sisteregve alázúduló búzaszemek hangja elnyomott mindent. Es a malom megannyi titkával mindig új, mindig felfedezni való titokzatos szörny volt. Olyan szörny, ami vonz, mert örömünnep volt, ha egy molnár beengedett, és mi, gyerekek szabadon rohangásztunk le-fel az emeletre vezető lépcsőkön. Azóta sok mindent megtanultam. Olvastam, tudom, hogy a Tolna Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat hőgyészi malmában óránként 1,38, évente 5500—6000 tonna étkezési búzát őrölnek, és tudom, hogy a zúgó, csattogó szíjak látszólagos összevisszasága a transz- missziós meghajtás nagyon is hétköznapi, — már-már elavult — módja. A malom mégis csoda maradt számomra, mert a búzából ott születik a kenyérnek való. És most. hogy ezeket írom, szinte újra hallom a zúgást, mint gyermekkoromban, ott, a 1 hőgyészi malom mögött, a nagyapám házában, — ahol születtem. TAMÁSI JÁNOS A jellegzetes faluközpont Az egykori iparalapítók kései utódai: lányok, asszonyok a Sprint vállalat szabászatában
