Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
6 KÉPÚJSÁG 1986. március 29. beszélgetés I- Hogyha az ajándékról, az ajándékozás öröméről kellene dolgozatot írnod, mi lenne a legfontosabb rész, miről írnál részletesen?- Egyszer osztályfőnöki órán már írtunk erről. Igaz, nem dolgozatot, hanem Szabó Klári néni, az osztályfőnökünk tett föl kérdéseket, s azokra kellett írásban válaszolni. Semmi különöset nem írtam. Az volt a lényeg, hogy szerintem a szüleim és a nagyszüleim sokkal jobban örülnek az olyan ajándéknak, amit én magam készítek, mintha boltban vásárolnék valamit. I- Ez a kérdés-felelet dolgozat karácsony előtt született. Akkor milyen ajándékot készítettél?- Virágtálat. Két hurkapálcát keresztbe fogtam, s azokat körbefontam színes fonallal. Ebből egy négyzet alakú tartólap lett. Alulról „U" alakban drótokat szúrtam föl, azokra rögzítettem egyik sarokba a fenyőágakat, színes szalmavirágokat, a másik szélére pedig a gyertyát. A kis díszt föltettük az ünnepi asztalra, a gyertyát meggyújtottuk... s égett a vacsora ideje alatt. I- Talán szoktál kötni, horgolni, hogy volt színes fonalad?- Nem... nem érek rá ilyesmivel foglalkozni.- Miért? Gondolom, hogy a tanulás nem köti le délutánjaid minden percét. Igaz, a bizonyítványod kitűnő, tehát nyilván elég sokat tanulsz. Habár tanáraid úgy fogalmaznak, hogy igen Jófejű kislány” vagy.- Rendszeresen tanulok, és alaposan fölkészülök minden órára. De kosárlabdázok a Dózsában. Elég sok edzésünk van, s az úttörőkupák idején pedig a meccsek. Egyedül a szerda délutánjaim lennének szabadok, akkor viszont németórám van, kettőtől fél négyig. I- Alig merem megkérdezni, hogy mikor játszol. Jut-e időd gyereknek lenni?- Mit játszanék? Sem időm, sem igényem nincs rá. De tessék elhinni, hogy nem hiányzik a babázás, vagy mit tudom én... Lemezezni szoktunk az öcsémmel, Péterrel. Ô ötödikes és szintén ide jár a Szekszárdi Zrínyi Utcai Általános Iskolába.- Úgy veszem ki a szavaidból Csilla, hogy Péterrel nem szoktatok veszekedni. Viszont tudom, hogy a hasonló korú gyerekeknél bizony elö- előfordul a civakodás, általában vannak „viharok”, néhol még a verekedés sem teljesen hiánycikk.- De én komolyan mondom, hogy mi nem veszekedünk egymással. Talán időnk sincs rá, meg nem vagyunk összeférhetetlenek. Mindent meg tudunk beszélni egymással, mindenben meg tudunk egyezni. I- És az osztálytársaiddal milyen a kapcsolatod?- Szeretek mindenkit, és úgy érzem, hogy engem is szeretnek. Persze, van egy gyerek, akit nem szeretek, ő sem engem. De ezt tudjuk egymásról. Különben? Jó osztály a miénk. Sok közös programot csinálunk. Voltunk a Bottyán- hegyen szánkózni. Azt jól megszerveztük. Hárman vagyunk őrsvezetők. Mindegyikünk megkérdezte a saját őrsétől, hogy menjünk-e. Amikor igen volt a válasz, akkor egyeztettük az időpontokat, hogy ki mikor ér rá. Aztán mentünk. Nagyon jó volt. Klári néni nem is tudott a szervezkedésről, csak másnap reggel mondtuk el neki a dolgot... Tetszett neki, s különben is, neki bármit el lehet mondani, tőle bármiben lehet tanácsot kérni. Sok gyerek fordul hozzá, ha szomorú, ha bántja valami, ha otthon nincsenek rendben a dolgok. I- Gondolom, hogy arról is beszélgettetek Klári nénivel, hogy mik szeretnétek lenni.- Persze, hogy beszélgettünk. Meg otthon is. Én régebben úgy gondoltam, hogy jogász leszek. Úgy el tudtam képzelni magamat, mint bírónő, vagy ügyvéd... De azt is hallottam, hogy nagyon sok jogász van. És félek, hogy nem kapnék állást. Ezért kereskedelmi szakközépiskolába szeretnék iratkozni. Ott is le lehet érettségizni és szakmám is lenne. Persze ha sikerül, továbbtanulok. Talán belső ellenőr leszek. I- Belső ellenőr? Tudod, hogy mi az?- Nem nagyon. Úgy gondolom, hogy a vállalatok, vagy termelőszövetkezetek - szóval ahol dolgozik a belső ellenőr - számláit kell ellenőrizni és azt, hogy rendben mennek-e a dolgok. Hogy sokat kell beszélgetni az emberekkel. És az jó. Az nagyon szép munka. I- Talán van belső ellenőr ismerősöd?- Nincs... Szüleimmel beszélgettünk ezekről a dolgokról.- Mi pedig beszélgessünk a szüléidről, pontosabban a Dohóczki családról. Mondtad már, hogy itt laktok Szekszárdon, a Székely Bertalan utcában. Sorházban... A család jelenlegi létszáma öt.- Igen. Velünk lakik a papám. Anyukám édesapja. A mamám sajnos hét hete meghalt... A papám már nyolcvanéves, de nagyon ügyes ember, sokat barkácsol. ö élesíti a kerti szerszámokat, előkészít mindent, amire szükség van a metszésnél, más kerti munkánál. Például nagyon ötletes ajándékokat talál ki: készített már nyeleket a kapákba, ásókba, szóval felújította azokat... Van egy kis munkapadja, azon szokott dolgozni. I- És te mivel leped meg húsvétra a család tagjait?- Most egyforma ajándékot kap mindenki. Régi húsvéti képeslapokat ragasztok, majd varrók össze pelenkaöltésekkel díszdoboznak. Úgy gondoltam, annak mindenki örül, s mindenki használja majd. Mert lehet benne bármit is tartani. Tűt, cérnát, szögeket, üveggolyókat... És természetesen festek tojást is. Azt a nagymamámtól kapok - ő még Tolnán lakik. Szóval alapszínűre megfestem a tojásokat, majd sósavba mártott hurkapálcával rajzolok rájuk mintát. A sósav lemarja a festéket. Aki ügyes, az nagyon szépre tudja hímezni a tojásokat. I- Gondolom, lesz öröm! De most egy szóra kérdezek rá. A még-re. Azt mondtad, a mamád még Tolnán lakik. Ezt hogyan értsem?- Úgy, hogy ő is beköltözik hozzánk. Mert egyedül maradt. Új házat építünk, szintén itt Szekszárdon. Kicsit nagyobbat, mint a mostani. S a mamám is köztünk lesz. És ott lesz a nagy udvar, ahol baromfit és kutyát is tartunk. I- Laktatok a Balaton mellett is több évig.- Mert amikor hároméves lehettem, az öcsém pedig kettő, aput megbízta a To- tév Balatonföldváron a Hotel Fesztivál, majd a Juventus építésvezetésével. Elvállalta, úgyhogy oda is költöztünk. Akkor anyu - most röntgenasszisztens a kórházban - is ott dolgozott az építkezésen - adminisztrációs munkát végzett. Szóval amikor már iskolások lettünk, a nyári szünetben állandóan lent voltunk a Balaton partján, az építkezés közelében. Vigyáztunk magunkra. Ha valami gondunk támadt, akkor beszóltunk anyunak. I- A part tele volt bazárokkal, fagyi- zókkal. Gondolom állandóan ezt-azt szerettetek volna venni.- Nem. Megszoktuk ezeket a kis üzleteket. Mi nem úgy voltunk, mint a nyaraló gyerekek. Valahogy nem is érdekeltek minket az ottani kirakatokba tett játékok. Fagyizni viszont fagyiztunk. De nem többet, mint más, ott lakó gyerekek. I - Most mennyi pénz van nálad?- Semennyi. Miért lenne? Ha valamire be kell fizetni, azt tudom előre, s akkor kérek otthon pénzt. Különben hozok magammal uzsonnát... ceruzám, füzetem, toliam van. Buszbérletem is. Vannak gyerekek, akik reggelente kapnak egy húszast, s azon maguk veszik meg a tízórait. De csak egy pohár tejet, meg egy kiflit, a többi meg csokira és rágóra megy. Szerintem ez butaság. y. I - Otthon sincs pénzed?- - De van. Mert születésnapra, névnapra a papámtól és a mamámtól száz, illetve kétszáz forintot szoktam kapni. De nem költőm el azonnal, hanem gyűjtöm valamire. Valami hasznos dologra. I- Ha most kapnál valakitől ezer forintot, ami csak azzal a feltétellel lenne a tied, ha nyomban vásárolsz rajta valamit, az mi lenne?- Nem tudom. Megvan mindenem... Ilyen hirtelen nehéz is kitalálni olyan dolgot, ami okos és szép is. Különben szüleim is úgy „találják ki”, hogy mit vegyenek nekünk karácsonyra vagy húsvétra, hogy beszélgetés közben elszóljuk magunkat. Ez persze, csak a nagyobb dolgokra vonatkozik. Mert könyveket, hanglemezt általában mindig kapunk. I- Soha nem volt semmi olyan, amit nagyon szerettél volna? Amit úgy gondoltál, ha törik, ha szakad, az a tiéd lesz?- Dehogynem. Aztán... szóval mégsem lett. Egy újfundlandi kutyát. Még bőgtem is, hogy vegyék meg... De már belenyugodtam, hogy másmilyen kutyám lesz az új házban. Mert anyukám vett egy kutyás könyvet és elmagyarázta, hogy az újfundlandi a hideg éghajlatot szereti. Magyarországon sok vesződséggel jár a tartása. Nálunk könnyen megbetegszik.- Tudod Csilla, hogy mitől tartok? Attól, hogy az újságolvasók alig hiszik el, hogy van manapság ilyen megfontolt, okosan igényes és nem követelődző tizenkét éves kislány, mint te, aki „ráadásul” kedves, okos és szép. S mi több, aktívan sportol, matematika-rejtvényeket fejt meg, s küldi be a TIT-hez... Mit gondolsz erről?- Én remélem, hogy elhiszik, amit beszéltünk. Mert amiről szó volt, az mind igaz. Csakhát az nem, hogy én egy különleges gyerek vagyok. I- Kívánom, hogy „csak” ennyire maradj meg mindig „nem különlegesnek”. V. HORVÁTH MÁRIA MÚLTUNKBÓL Az egykori Weiss Manfréd-gyár üzemi bizottsága 1946-ban gyakran lépett gazdasági kapcsolatba Tolna megyével. A hatalmas üzem munkáskollektívája részére - termékcsere keretében - nagy mennyiségű élelmiszert szerzett be a Tolna megyei falvakban. A hatóságok, hogy megakadályozzák az indokolatlan felvásárlást, alapos körültekintéssel vizsgálták, hogy a termékcsere nem sérti-e az adott település érdekeit, s csak akkor adták beleegyezésüket, ha vizsgálódásuk kedvező eredménnyel járt. Fennmaradt a regölyi elöljáróságnak 1946. június 16-án kelt jelentése a főispánhoz, amelyből megtudhatjuk, milyen főbb szempontok szerint tájékozódott a helyi szervezet. Idézzük: „Csatoltan a csepeli Weiss Manfréd mezőgazdasági gépgyárral megkötött ügyletre vonatkozólag a gépekért a regölyi gazdák által átadni kívánt selejt állatokra vonatkozó hatósági állatorvosi kimutatást tisztelettel felterjesztjük a gépgyár árucsereforgalmi engedélyével együtt. Jelentjük, hogy a csere ügyletet a helyi viszonylatban is alapos mérlegelés tárgyává tette a Termelési Bizottság, a Nemzeti Bizottság és ezen bizottságok véleményezése mellett a község elöljárósága. A község elöljárósága különös figyelemmel van arra, hogy a csereügylet ne gátolja és ne nehezítse meg a jóvátételi kötelezettség teljesítését. Evégből az érdekelt gazdáknak tudomására adta, hogy az általuk a gépcserére átadandó állatokat a jóvátételi leadások mérlegelésénél úgy tekintik a számszerű megállapításoknál, mintha azok a jóvátételi kivetés idejében is megvolnának. így elkerülhető az, hogy más olyan egyénre kerüljön a sor, aki csak azért lenne kijelölve, mert egy másik gazdánál a gépcsere miatt hiányzik már egy állat. A Termelési'és Nemzeti Bizottság pedig árucsereérték szempontjából tették meg észrevételüket külön külön figyelemmel arra, hogy a gazdaérdekek megóvas- sanak. Minthogy az ügyletkötő gazdák a gyár által kilátásba helyezett mérséklést tudomásul vették és így kívánják annak per- fektuálását, a bizottságok és a községi elöljáróság az ügylet lebonyolításánál további jogszerű akadály fennforgását nem látja, csupán a felsőbb hatóságok rendelkezéseihez fog igazodni.” A jelentés a községi bíró: Bíró János, a községi jegyző: Soós Ferenc, a termelési bizottság elnöke: Szili János, valamint a nemzeti bizottság elnöke: Antal Gyula irta alá. Ezt követően a megye főispánja kiadta a szállítási engedélyt. Az iratok nem tartalmazzák, hogy a 13 szarvasmarháért a csepeliek milyen és mennyi mezőgazda- sági gépet adtak a regölyieknek. A BÁTASZÉKI VASUTASOK ÉS A KÖZELLÁTÁS A bátaszéki vasutasoknak nem volt szerencséjük a főispánnal és a közellátási miniszterrel. A vasutasok szabad szakszervezetének kérelmeire sorra a nemleges válaszok érkeztek. Húst igényeltek - amire a főispán úgy rendelkezett, hogy a megyei közellátási felügyelőség intézkedjék, s ha tud, elégítse ki az igényeket. A burgonyakiutalási kérelmet pedig maga a minisztérium utasította el azzal, hogy szerezzék be ott, ahol tudják. HELYTELEN DÖNTÉS REGSZEMCSÉN Elkeseredett ember, B. J. jogorvoslatért fordult a főispánhoz 1946. március 30-án. Levelében leírta, hogy még 1941- ben vett egy lovat Muth pusztán 200 pengőért. A beteg ló hosszas kezelés után alkalmas lett igavonásra. S innen idézzük levelét: „Az iregszemcsei elöljáróság és a Nemzeti Tanács 1945. május 15-én rendőrökkel elvitette a lovat és J. testvéreknek juttatta. Én sem a ló árát, sem kezelési, sem tartásdíjat nem kaptam. Ennél sokkal nagyobb baj az, hogy 9 kát. hold földemet kellőleg művelni nem tudom, mert rendes igavonó jószágom nincs s tehénnel pedig azok állapota szerint, csak időközönkint lehet munkálkodni. Eddig ily nagy szükségem nem volt az igavonóra, mert a felső iregi uradalomban voltam alkalmazásban s addig, amíg a gazdaság föl nem oszlott, onnan kaptam segítséget földem elművelésére. Mély tisztelettel kérem tekintetes Főispán Urat, legyen kegyes jogos tulajdonomat visz- szaadni, hogy földemet rendesen megművelhessem.” A főispán gyorsan kívánt tájékozódni az ügyben, s ezért már április 2-án jelentést kért az iregszemcsei elöljáróságtól. S mert a válasz csak nem akart elkészülni, április 15-én „azonnali” határidővel kért információt. A községi elöljáróságnak úgy tűnik nem volt sürgős, mert csupán május 10-én fogalmazta meg a választ. Lernyei Ákos főjegyző nagyon vitatható indokkal magyarázta az esetet. Idézzük: „Jelentem, hogy a múltban a lovak elosztásával a helybeli nemzeti bizottság foglalkozott. Közvetlen tudomás alapján a helybeli nemzeti bizottság mérlegelte, hogy kinek hány drb lova volt a felszabadulás előtt, kinek hány drb lova maradt a felszabadulás után. B. J. iregszemcsei lakosnak a fel- szabadulás előtt nem volt egy lova sem, míg a B. J.-től elvett J. testvéreknek juttatott iregszemcsei lakos, a kérdéses ló jelenlegi tulajdonosának a felszabadulás előtt volt 4 drb lova és a felszabadulás után egy drb lova sem maradt B. J-nek van Iregszemcse községben 7 kát. hold földje, J. testvéreknek pedig cca 14 kát. hold saját és 3-4 hold bérelt földje. A helybeli nemzeti bizottság 1945. május hó 10-i határozattal juttatta B. J. volt 1 drb lovát J. testvérek iregszemcsei lakosoknak.” Ismeretes, hogy 1945-1946-ban sok gondot okozott az igavonók hiánya. Igazságot tenni szinte lehetetlen volt. De a döntést azzal indokolni, hogy az egyiknek nem volt lova a felszabadulás előtt, akkor most sem legyen... A főispán a magyarázatot tudomásul vette. Gazdaságilag nem indokolható, politikailag hibás határozat született Egyedi esetről volt szó. K. BALOG JÁNOS Értékeink Az egykori főúri élet színtere volt a lengyeli Apponyi-féle kastély, amely a múlt század húszas éveiben épült, majd ahány nemzedék váltotta egymást falai között, szinte annyiszor került átépítésre, korszerűsítésre, módosításra. Mint minden neves épületnek, ennek is megvan a maga mondája. Az építtető Ap- ponyi József gróf azt igényelte, hogy a kastély a naptári évet szimbolizálja. Az építőmester ennek megfelelően fogott munkához. Maga az épület az esztendőt, a 12 kémény a hónapokat, az 52 szoba a heteket s a 365 napot az ablakok jelképezik. Természetesen ma már - az átalakítások miatt sem az ablakok száma, sem a termek száma nem azonos a mondában szereplőkével. A kastély történetében fontos állomás következett be 1944-ben, amikor azt az értékmentés szolgálatába állították. A kormányzati szervek rendelkezésére az áttelepített Földmérési Hivatal felbecsülhetetlen értékű térképei, iratai kerültek a kastély falai közé. A felszabadulás után csak hosszú huzavona után ürítették ki a műemlékké nyilvánított épületet. Dohóczki Csilla hatodik osztályos tanulóval Napjainkban a mezőgazdasági szakképzés szolgálatában áll
