Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-22 / 69. szám

1986. március 22. NÉPÚJSÁG 13 Szekszárdi Dózsa - DAC Herkules Dunaszekcső, a szekszárdi súlyemelés egyik bázisa, úgy tekint a vasárnap dél­után két óraikor megrende­zendő Szekszárdi Dózsa— BAC Herkules nemzetközi súlyemelőviersenyre, mint a honi súlyemelőviliág a hét végén Budapesten zajló Pan­nónia Kupára. A szekcsőiek- néfl. utánpótlás-nevelő mun­ka folyik — nem is akármi­lyen színvonalon, most pe­dig versenyt rendezhetnek. A szekszárdiak és jugo­szláv vendégeik sportkapcso­lata már hat évre nyúlik vissza, itt is, ott is több al­kalommal összemérte már tudását a két együttes, az ed­digi mérleg 5-4 a szekszár­diak javára. A BAC Herku­les a jugoszláv első osztá­lyú csapatbajnolkságban sze­repel, így ezúttal is szoros küzdelemre van kilátás. A dózsásokat a körvetkező ver­senyzők képviselik: Szabó Zs., Dallos, Iimre, Orsós, Ber- tus, Mátrai, Csereklei, Tóth, Peteli, Szallantai. Sportműsor SZOMBAT Kézilabda: MNK megyei selejtező Tamásiban, Szed­resen és Tolnán 9 órától. Szekszárdon az 505-ös szak­munkásképző intézet udva­rán 8 órától folytatódik a Séd Kupa. Kosárlabda: Az NiB I-es csapatok rájátszása: Szek­szárdi Dózsa—SZEOL—DÉ­LÉP SE 16.30. Sakk: Tolna megye 1986. évi ifjúsági és felnőtt fér­fi egyéni bajnoksága Szek­szárdon a SZÜV tanácster­mében 8 órától, Labdarúgás: Szekszárdon 9 órától Magyar Ifjúság Kupa. VASÁRNAP Kézilabda: Szekszárdon az 505-ös szakmunkásképző in­tézet udvarán 8 órától foly­tatódik a Séd Kupa. Sakk: Szekszárdon a SZÜV tanácstermében 9 órától folytatódik Tolna me­gye 1986. évi ifjúsági és fel­nőtt férfi egyéni bajnoksá­ga. Súlyemelés: Szekszárdi Dó­zsa—Bács Herkules nemzet­közi verseny Dunaszekcsőn 14 órakor. LABDARÚGÁS NB II.: Szekszárdi Dózsa —Keszthelyi Haladás 15 óra. Területi bajnokság: Kisdo- rog—Paks, K. Rákóczi— Bonyhád, Dombóvár—Mo­hács 15 óra. Megyei bajnokság: Kocso- la—Dunnföldvár (Makai), Dobrököz—Németkér (Var­ga), Atomerőmű SE—Dom­bóvár (a Paksi SE sportte­lepén, Köő), Tengette—Hő- gyész (Fritschi), Aparhant— Nagymányok (Niki), Ger- jen—Nagydorog (Lugas'i), Tolna—TAÉV (Sóthy), Bá- taszék—Tevel (Bogos), 15 óra. Körzeti bajnokság: Kötesd —Alsónána (Taba), Kéty— Fadd (Kerekes), Kakasd— Izmény (Tölgyesi), Zomba— Sióagárd (Jilling), Bonyhád- vairasd—öcsény (Fodor), Harc—Báta (Krekó), Bo- gyiszló—Cikó (Szűcs), 15 óra. Magyar Ifjúság Kupa: Szekszárdon 9 órától női döntők. Esőisten kegyeibe fogadta tegnap délelőtt Szekszárdon az 505-ös szakmunkásképző intézet udvarán felsorakozott kézilabdacsapatokat, a III. Séd Kupa résztvevőit. A me­teorológiai tavasz azonban hűvös, őszies idővel kísérte az ünnepélyes megnyitót, s az azt követő mérkőzéseket. A résztvevő tizenegy középisko­lás együttes két négyes és egy hármas csoportban kezdte meg körmérkőzéseit. A dél­előtti program négy találko­zóján a papírforma érvénye­sült,. a gólgazdag találkozó­kon az esélyesebb csapatok kaszirozták be a két-két pon­tot. A megyénk színeit képvise­lő dombóvárnak győzelemmel, a házigazda szekszárdiak ve­reséggel rajtoltak. A kupavé­dő kassai sportiskolások tá­vollétében a csehszlovák Dubnica csapata avatja nem­zetközivé ezt a hagyományos tornát. A háromnapos küz­delemsorozat nyitánya arra utalt, hogy színvonalas, jó iramú mérkőzéseken dől el a végső helyezés sorrendje. Dombóvár—Komárom 21-10 (10-3). V.: Sudár, Tak­sonyi. Végig vezetve biztosan győzött a dombóvári égyüt- tes. Legjobb dobók: Radios-7, Hegyháti Z. 5, illetve Magúra 4, Kovács, Király 2-2. Dubnica—Kecskemét 607-es DSK 11-6 (4-2). V.: Kerekes, A Forradalmi Ifjúsági Na­pok eseménysorozata kereté­ben rendezte meg Szekszár­don a Szakszervezeték Tolna Megyei Tanácsa, a KISZ Tolna Megyei Bizottsága és a megyéi tanács vb művelő­dési osztálya a szakmunkás­tanulóik megyei olimpiai nap­ját. Az asztalitenisz, a lábte­nisz, a tollaslabda és a sakk sportágakban kilenc szak­munkásképzést folytató in­tézmény csapatai versenyez­ték. Eredmények: asztalitenisz, női csapat: 1. Szekszárdi Egészségügyi Szakiskola, 2. Dombóvár 516-os, 3. Tamási 518-as. Férfiak: 1. Széfcszárd 505-ös, 2. Lenigyeli Mező- gazdasági Szakiskola, 3. Bonyhád 504-es. Női egyéni: 1. Mendier (Szekszárd Eü. Szakiak.), 2. Czipfl (Szek­szárd Eü. Szakisk), 3. Gaibb (Dombóvár 516-os). Férfi egyéni: 1. Halmai (Dombó­vár), 2. Bátor (Szekszárd), Török. A hajrá előtt öt perc­cel még teljesen nyílt volt a találkozó, ezután a jobb be- állós játék döntött a csehszlo­vákok javára. Ld: Gersedorf 7, Badecska 2, illetve Tóth 3, Nydtrai 2. Kecskemét 623-as DSK— Szekszárd 19-13 (9-8).“ V.: Szabó, Kiss. A második já­tékrészben nyújtott meggyő­zőbb teljesítményével megér­demelten győzött a Kecske­3. Nagy (Szekszárdi Vip. Szakisk.). Lábtenisz: Férfi csapat: 1. Bonyhád 504-es, 2. Lengyel Mezőgazd, Szakisk., 3. Szek­szárd—Palánk Mgi. Szakis­kola. Tollaslabda: Női csapat: 1. Dombóvár 516-os, 2. Szek­szárd Vip. Szakiak., 3. Szek­szárd Eü. Szakisk. Egyéni: 1. Lakos (Szekszárd Vip. Szakiak.), 2. Szilágyi (Dom­bóvár 516-os), 3. Kovács (Szekszárd Vip. Szakisk.). Férfi csapat: 1. Dombóvár, 2. Tamási, 3. Bonyhád. Egyéni: 1. Tamás (Szek­szárd),^. Tóth (Dombóvár), 3. Szajki (Dombóvár). Sakk: Női csapat: 1. Szekszárd, 2. Dombóvár. Egyéni: 1. Lehman (Szek­szárd), 2. Pámer (Szekszárd Keresk. Szakisik.). 3. Török (Dombóvár). Férfi csapat: 1. Székszárd, 2. Lengyel, 3. Ta­mási. Egyéni: 1. Pálfy (Szekszárd), 2. Dorogi (Szek­szárd), 3. Horváth (Tamási). mét. Ld.: Molnár 9, Jándi 6, illetve Kispál 6, Lakatos 2. Pécs—Budapest 25-20 (15-10). V.: Taksonyi, Sudár. Változatos, jó iramú találko­zón nagyszerű benyomást keltett a pécsiek csapatjáté­ka. Ld.: Rabfo, Becsikei 8-8. Gadó 5, illetve Kovács, Bar- tos 6-6. A Séd Kupa ma délelőtt 8 órától folytatódik a szakmun­kásképző intézet bitumenes pályáján. Fotó: Bakó Nyilasit megoperálták Nyilasi Tibort, a magyar labdarúgó-válogatott tagját, az Austria Wien játékosát pénteken reggel a Sportkórházban meg­operálták. A műtétet dr. Jakab Gábor kandidátus, az ORFI fő­orvosa vezette. Dr. Jakab Gábor a sebészeti beavatkozás után a következő tájékoztatást adta az MTX-nek: — Nyilasi gerincén kellett ki­sebb műtétet végrehajtani, és ez sikerült — mondta a főorvos. — Még ott voltam a kórházban, amikor Nyilasi felébredt az al­tatásból. Kielégítő, megfelelő hangulatban mondta: nem érzi már a bal lábában azokat a fájdalmakat, amelyek hónapok óta kínozták. Előreláthatóan 8—• 10 napig kell kórházban marad­nia, s csak utána kezdheti el a szigorú program szerinti gya­korlásokat. Ez úszásból, majd könnyed labdázgatásból áll. Há­rom-négy hét múlva már a pá­lyán is gyakorolhat. Mikor játszhat újból a 70-sze- res válogatott? — Előreláthatóan 6—8 hét múl­va — fejezte be a főorvos. Falusi sportéletünk felsza­badulás utáni legnagyobb múltú sportmozgalma a Fa­lusi Dolgozók Spartakiádja. Közel négy évtizedes fenn­állása alatt a községek tö­megsport-életének meghatá­rozó rendezvényévé vált. Igazi fénykorában évenként, a jelen időben négy éven­ként, az Országos Sportnapok évében zárulnak a sportese­mények országos döntővel, a közbülső esztendőkben me­gyei döntőkig tartanak a feljutásos versenyek. Szolnok város megtisztelő feladatnak tekinti, hogy az idén, a 35. kiírás szerint a téli sportágak országos dön­tőjének rendezési jogát el­nyerte. Az előkészületek az elmúlt év novembere óta tervszerűen folynak, melyről az országos szervező bizott­ság március 11-i ülésén is meggyőződhetett. Szolnok vá­ros testnevelési és sportfel­ügyelőségének munkatársai, a helyi és városkörnyéki vál­lalatok és üzemek, tömegszer­vezetek mindent elkövettek azért, hogy a város méltó házigazdája legyen a rangos sporteseménynek, a közel négyszáz sportoló és sport­vezető maradandó élmények­kel távozzon Szolnokról. Az április 4—6. közötti or­szágos döntő megnyitó ün­nepségére április 4-én 20 órakor kerül sor a tiszaligeti Szekszárdi Dózsa—Keszt­helyi Haladás 15 óra. V.: Segovits, Kovács István: — Sikerrel, .célunkat elérve vet­tük a debreceni akadályt. Most újra hazai környezet­ben kell helytállni régi rivá­lisunk, a Keszthely ellen. A Balaton-parti legénység el­len mindig nagy küzdelmet vívtunk. Azzal együtt, hogy az utóbbi két mérkőzésen felénk billent a mérleg .nyel­ve. Biztosra veszem, hogy nagyon kemény, nehéz 90 perc vár ránk otthonunkban. Várjuk a közönség támoga­tását, hisz bizonyára meleg perceink lesznek. A Keszt­hely csapata előttünk áll, ta­vasszal hozzánk hasonlóan még ném kapott Ibi. Wéitner I. a débreceni mérkőzésen megsérült, csak pénteken ed­zett először. Kniesz influen­zás, szerepeltetése kétsé­ges. Sikerült átigazolnunk Ceglédről Graoza Tibort, el­képzelhető, hogy csereként bajnoki .meccsen is bemutat­kozik nálunk. Pontjaink sza­porítása, szurkolóink kiszol­gálása azt követeli tőlünk, hogy nyerjünk a jó képessé­gű keszthelyi együttes ellen. — Pólyák — Szabó, Varga F., Weitner II., Somod! — Kniesz vagy Dienes, Kiss, Márkus, Wéitner I. — Lauer, Varga L. Kispadosak: Huj- ber, Szirják, Muraközi, Gna- cza. TERÜLETI BAJNOKSÁG Kisdorogi MEDOSZ—Pak­si SE: 15 óra. V.: Kelemen. Kerekes Ágoston: — Azt a luxust mem engedhetjük meg magunknak, hogy hazai pá­lyán sorozatosan pontokat hullassunk el. Égetően szük­ségünk lenne a győzelemre, de azt csak a legutóbbinál hatásosabb támadójátékkal és sakkal biztonságosabb vé­dekezéssel érhetjük el. Re­ményeinket növeli, hogy Horváth J. és Márton újra játszihat. Porgáék huszáros tavaszi rajtja azonban óva­tosságra int bennünket. — Kiss — Bernlng I., Hor­váth J., Páli, Márton —• András, Nier, Fábián — Sza­bó, Horváth P., Török. Kis­padosok: Stölfcler, Hos­nyánsztki, Berrting Z., Brun­ner, Ferenc. Márkus József: — Nehéz mérkőzés előtt állunk. A Kisdorog ellen mérlegünk évek óta kedvezőtlen. A va­sportcsarnokban. Ennek ke­retében a verserfy fővédnöke, dr. Aján Tamás, az OTSH elnökhelyettese nyitja meg a versenyt és Bálint Ferenc, a városi tanács elnöke köszönti majd a résztvevőket. A meg­nyitót sportbemutató színe­síti, melyen a város általá­nos és középiskolásainak ta­nulói adnak ízelítőt tudásuk­ból. A sportversenyek április 5-én reggel 8 órától kezdőd­nek. A tekeversenyek a Mun­kásőr úti automata csarnok­ban zajlanak, a sakkozók a városi tanács nagytermében, míg az asztaliteniszezők a tiszaligeti sportcsarnokban találkoznak egymással. A küzdelmek non-stop program­ban 6-án délelőtt 11 óráig tartanak. Közben azért a résztvevők számára kikap­csolódásra is nyílik alkalom. A Megyei Művelődési és If­júsági Központ színházter­mében április 5-én este ün­nepi műsort rendeznek. En­nek keretében az „örökös Kiváló Együttes” címmel ki­tüntetett szolnoki Tisza Táncegyüttes és a Tallinka gyermek-néptánccsoport be­mutatóját tekinthetik meg a résztvevők. Az országos döntő ünnepé­lyes eredményhirdetésére, díjkiosztásra április 6-án 11.30-kor kerül sor a tisza­ligeti sportcsarnokban. sárnapi mérkőzés lehetőség a rossz sorozat .megszakításá­ra, egyben egy állomás a végső célunk, a bentmara- dás elérésére. Nyugodtan ké­szülünk, az átdolgozott hét­köznapok ^pontos” vasárna­pot ígérnek. — Németh — Blatt Z., Blatt P., Kun, Erdélyi — Izsák, Répási, Bencsik — Tóth, Porga, Gyenis. Kispa­dosok: Balogh, Fergert, Má­té, Hargitai, Haaz. Dombóvári VMSE—Mo­hács: 15 óra. V.: Hosszú. Új­vári Kálmán: — Amíg csa­társorunk az abszolút hely­zeteket sem tudja kihasznál­ni, addig jobb eredményre nem számíthatunk. Bolyban az új összetételű védelem teljesítményével elégedett voltam. Hosszú Z. kiállítása megbontotta védelmünk szervezettségét és a 86. perc­ben .kapott .góllal kikaptunk. A heti felkészülésünk sem volt zavartalan, Iván húzó­dást szenvedett, játéka két­séges. Hosszú F. érzi még sé­rülését, és ez kihatással van teljesítményére. Ilyen elője­lek után várjuk a jó erőkből álló, bajnolkesélyes Mohá­csot. Nem titok, a vendég­csapat az esélyesebb. Fog­gal-körömmel küzdünk, hogy megfelelő eredményt tudjunk élérni. örülnék, ha a rossz sorozat után ránk mosolyog­na a szerencse. Szurkolóink­tól türelmet és buzdítást ké­rünk. A kezdő tizenegyet a mérkőzés előtt jelölöm ki. Kaposvári Rákóczi—Bony­hádi SE: 15 óra. V.: Varga. Wágner József: — Emléke­zetem szerint, amióta a te­rületi bajnokságban Kapos­váron játszottunk, csapatunk még gólt sem tudott szerez­ni. Készülünk a mérkőzésre és remélem, hogy egy jó ta­lajú .pályán mindvégig egyenrangú ellenfelei le­szünk a listavezetőnek. Tisz­teljük a Rákóczi SE csapa­tának tudását, de ellenük sem megyünk a pályára fel­tett kézzel. Azok a szurko­lók, akik elkísérnek ben­nünket, egészen biztos, hogy jó meocset látnak majd. Ve­szítenivalónk nincs, de sze­retnénk bizonyítani, hogy a Bonyhádi SEnnek ott a he­lye az élmezőnyben. Den- kingenre betegsége miatt nem számíthatok. — Muasika — László, Hü- ber, Horváth, Balázs — Joó, dr. Sebestyén, Klein, Palkó — Pfeifer, Bulla. Kispado­sok: György, Fritsi, Bajikai, Vendég, Genzler. Kosárlabda NB I. A szegediek az esélyesek Ma délután a Tisza-parti gárda látogat Szekszárdra, hogy a női kosárlabda NB I. rájátszásában megmérkőz­zön a lila-fehérekkel. A SZEOL—DÉLÉP SE rutinos csapat, egyik abszolút esé­lyes a „felsőházi” feljutás­ra. Véleményünk szerint ezt igazolni fogják a Zrínyi ut­cai csarnokban is Palotásék. Pedig a dózsásoknak égető­en szükség lenne a győzelem­re. Szekszárdi Dózsa—SZEOL —DÉLÉP SE: 16.30 óra. Vertetics István: — Az MNK négyes döntőjébe is bejutott a szombat délutáni ellenfelünk, s a Bp. Sparta­cus legyőzésével bronzérmet nyert. A rájátszás során el­eddig hullámzó teljesítményt nyújtottak a szegediek, de ez számunkra aligha lehet vigasz. A ponterős Tarczyt és az egykori szekszárdi irá- nyítójátékost, Palotást kell mindenekelőtt kikapcsol­nunk a játékból. A héten a fásultság érzése vett erőt csapatunkon, az edzésmun­kával ezt próbáltuk eltüntet­ni. A gyorsaság és a rob- banékonyság terén kell ja­vulnunk, hogy felvehessük a versenyt a szegediekkel. Ha ez sikerül, akkor egy nyílt mérkőzésen a pillanat­nyi forma dönti el a Vég­eredményt. Kiváló Ifjúsági Sportolók A Budapest Sportcsarnok­ban adták át az 1985. évi eredmények alapján a leg­jobb ifjúsági sportolóknak a „Kiváló Ifjúsági Sportoló” kitüntetésit. A versenyzőket felkészítő edzők pedig a „Kiváló Utámpótlásmevelé- sért” plakettet vehették át. Tolna megyéből a kitüntető címet két if júsági sportoló és azok edzői kapták meg. Nagyváradi Tibor, a Szek­szárdi Szövetkezeti Sparta­cus SE kajakosa, aki 1985- ben a junior viliágbajnoksá­gon ezüst érmet nyert. Nagyváradi edzője Banina József. Az atlétikai szakág­ban az IBV-in aratott győ­zelméért a dombóvári Banai Róbert és edzője, Fazekas Gáspár vehette át a' kitün­tetést Páder Jánostól, illet­ve dr. Aján Tamástól, az OTSH elnökhelyetteseitől. Banai Róbert (balról) és edzője, Fazekas Gáspár Iskolai sport Szakmunkástanulók olimpiai napja Országos döntő április 4-6. között Szolnok várja a falusi sportolókat Kóxllabda Séd Kupa Csoportmérkőzések sok góllal Sípszó előtt A sötétmezes komáromi csapat támadását a dombóváriak csak szabálytalan szereléssel tudták megállítani

Next

/
Thumbnails
Contents