Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
1986. március 22. Képújság 11 Anekdotakincstár Világjáró anekdoták Mint a népdal és a népmese, az anekdota is nyugtalanul kóborolja a világot. Az anekdoták végrendelet nélkül meghalt örökhagyók, kiknek szellemi kincsein az egész világ egyformán osztozkodik - állapítja meg György Lajos a Világjáró anekdoták című kötetének előszavában. A tudományos igényességgel összeállított kötet arra ad választ, hogy a közreadott anekdoták vándorlásuk során hon- nét jutottak be a magyar kultúrtörténetbe. n ■ A történet magva már a XV. században olasz humanista példabeszédben szerepel: Csikorgó hidegben csak ingben-gatyá- ban és egy rongyos szűrben állt egy ház előtt a palóc koldus. Lábát két lyukas bakancs födte. \- Hát nem fázik-e kelmed, Matyi bátya, ebben a nagy hidegben ? - kérdezte a koldustól egy arra menő asszonyság.- Dehogy fázom, lelkem, dehogy fázom. Hiszen minden gúnyám rajtam van! XX Időszámításunk utáni I. században Augustus római császárról már hasonló történetet feljegyeztek: Egy háromszéki gróf körutat tett hatalmas birtokán. Az egyik faluban csinos parasztlegényt pillantott meg, akinek az arcvonásai igen hasonlítottak a sajátjára.- Öcsém, nem szolgált-e valamikor apám házánál a te anyád? - kérdezte kíváncsian.- Nem - válaszolta a székely legény -, de beszélik az emberek, hogy apám a grófnő lovásza volt egyidőben. n Nemzetközileg ismert anekdota. Legrégibb változata gályarabról szól: Mátyás király egyszer egy fogházba látogatott. Néhány rabot maga elé sorakoztatott, és megkérdezte tőlük, hogy miért kerültek börtönbe. A foglyok persze szépítgették a történteket, egyik sem vallotta magát bűnösnek. Végül a király egy cigányt kérdezett meg:- Hát te miért vagy itt?- Birkát loptam, felséges uram. Erre a király utasította a fogházfelügyelőt:- Bocsássa szabadon ezt a gazembert! Még utóbb elrontja ezt a sok ártatlan, becsületes embert! XX A történet legrégibb irodalmi feldolgozása Nagy Károly császár idejéből, a IX. századból ismert:- Az isten nevében, adjon egy kis alamizsnát! - rimánkodott a koldus. - Különben olyasmire vetemedem, amit még soha életemben nem tettem. A megszólított elövette a tárcáját, és pénzt adott a koldusnak, miközben megkérdezte:- Ha most nem kapsz pénzt, mit tettél volna?- Uram, elmentem volna dolgozni! Székely Tamás fotói A Néprajzi Múzeum, amely gyakran ad helyet idegenforgalmi kiállításnak, most különleges fotó-bemutatót rendezett első emeleti körgalériájában. Öt világrész, ötven országából hozott emléket kamerája segítségével Székely Tamás fotóriporter. A sokezer kép közül alig több mint 200 kerül most a tárlatra, amelynek találóan az Útközben címet adták a rendezők. Hiszen Székely Tamás rengeteget utazik. Saját pénzén, társas- utazásokkal. S útközben rácsodálkozik a világra. Megörökíti egzotikumait, ünnepeit és hétköznapjait, természeti csodáit és műemlékeit, az embereket. Gyakorlott utazó, aki egy felvételért feláldozza zsebpénzét, kényelmét, otthagyja ebédjét, megszállottan gyalogol hegyeken, sivatagokon keresztül. A látványért mindenre képes. Hajnalban kel, koromsötétben indul, hogy meglesse a felkelő napot. Tizennyolc kilós fotós felszerelésével gyalogol, tikkasztó hőségben, szélben, esőben. Szereti a sivatagokat, a Szaharát, a Góbit, a Karakumot, a Kizilkumot, Neva- dát, a dél-amerikai homokpusztákat. A hegyeket: a Himaláját, az Alpokat, a Tátrát, az Andokat. Opera Sydneyben (Ausztrália) Peru - Machu Picchu Jó megfigyelő, jószemű riporter. Észreveszi az idegenforgalmi látványosságok mellett a furcsát, a szokatlant, a különlegeset. Rio de Janeiro elegáns utcáin egy összetört autó teremtette disz- szonanciát. New York felhőkarcolói közt feltűnik a magányos ember. Az argentin főváros forgataga, az algériai berber falvak zárt világa, mesebeli török táj, a csillogó koreai hegyek - csupa olyan téma, amiért időt, energiát áldozott a fotóriporter. Megjelennek felvételein a szokványos idegenforgalmi témák is - az Eiffel- torony, a Szent Péter bazilika, a sydneyi Operaház, a moszkvai Kreml, az egyiptomi paramisok, a Grand Canon - a fotós egyénisége, sajátos látásmódja miatt mégis különbözve a turista-fotóktól. A Párizs - az Eiffel-torony Foch marsall szobrával közhelyeket hol szellemes képkivágásokkal, hol furcsa témapárosítással oldja fel. Az Eiffel-torony fölé Foch marsall szobra magasodik, a sydneyi opera vitorlaszerű épületelemeit a víz felöl közelíti meg. A londoni Picadillyn a csó- kolózó szerelmesek válnak központi figurává. Idővel, türelemmel kiharcolja a nem szokványosat, az egyedit, az egyénit. A válogatásból is kitűnik: legkedvesebb, a fotós és a néző számára is élményt jelentő képek Nepálról, Indiáról, Peruról, Törökországról, a Bali-szigetek- ről készültek. Döbbenetes élmény a hirosimai. Sehol annyi fényképezni való, mint Kínában, itt még a filmtartaléka tartaléka sem volt elég. A legek legje a perui Machu Picchu, no meg a Bali-szigetek királysírjai. Legtávolabb Új-Zélandon fényképezett, a legközelebbi fotók Csehszlovákiából, Bécs- ből valók. Legelső útja a Szovjetunióba vezetett. Huszonöt évvel ezelőtt a felfedezők örömével járta körül kamerájával Moszkva, Kijev és Leningrád szépségeit. Azóta is gyakori úticélja a hatalmas és változatos ország; a Balti államok, a szovjet Távol- Kelet, a Kaukázus vagy a Kaukázuson túli köztársaságok és szovjet Közép- Ázsia megannyi fotótéma az utazó riporternek. S ami praktikum, ide viszonylag olcsón és gyakran eljuthat az utazó. K. M. Egy nyelvtudós jubileumára Száz éve született Pais Dezső A pesti Erzsébet szálló vendéglőjében, a „Kruzsok” egykori törzsasztalánál ma emléktábla mondja el: „Ezen a helyen töltötte estéit fél évszázadon keresztül Dr. Pais Dezső akadémikus, és vele a magyar nyelvtudosók 100 esztendős asztaltársasága, a »Kruzsok«”. Fél évszázad nem kis idő, s az a több mint negyedszázad sem, ami előtte volt a zalaegerszegi gimnáziumtól a budapesti Eötvös collegiumi diákságig, a soproni, ceglédi tanárságig, míg a híres kollégium diákjából annak tanára, majd 1937-től a pesti egyetem professzora lett. De egy tudós életútját nem ezek a külső események mérik: még félig-med- dig egyetemista diák volt, mikor irodalomtörténeti tanulmánya jelent meg Kemény Zsigmondról, majd szülőföldje nagy fiáról, a költő Zrínyiről és Madáchiról. Kutató szenvedélye azonban egyre inkább a nevek, eredete felé fordult. Ebből az érdeklődéséből születtek meg szorgalmazására a megyei helynévmonográfiák (elsők között szülőmegyéjéről, Zaláról). De mindez történetileg érdekelte igazán: ízes magyarsággal, tudós pontossággal fordította le III. Béla király Névtelen Jegyzőjének, Anonymusnak történeti művét, gestáját, megmagyarázva a bennük előforduló magyar hely- és személyneveket (például Tosu - Tas ótörök eredetű, s a jelentése „kő”; pontos magyar megfelelője a Ke ve; Ajtony jelentése: „arany" stb.). De végig bú várolta a régi görög nyelvű bizánci kútfőket s a hazai okleveleket is, hogy megtalálja a magyarázatot ősi személyneveinkre (például az Árpádra vagy fiának, Leventének nevére). De megfejtette városának, Ceglédnek. nevét is, ahol valamikor tanított (a fűzfafélét jelentő cigié, illetve cegle származéka, -d kicsinyítő képzővel: ahogy például Nyárád lett a nyárfa, Szilárd - Szilágy - szilfa nevéből). De a közszavak eredetét is éppily szenvedéllyel kutatta: megfejtette a rengeteg eredetét, utat vágva szavaink rengetegében. S boncolgatta a regös, a tündér, a garaboncás, a táltos eredetét; nem ötletszerű szeszélyből - az ősi magyar hitvilág, a magyar ősvallás rejtélyeihez akart közelebb férkőzni általuk, ahogy hangtani, mondattani, szókincsbeli búvárlatai mögött is egy nagy összefoglalás terve derengett föl: a magyar irodalmi nyelv megszületésének megírása (amit el is készített, tömör vázlatban - tanítványaira bízva a végleges kidolgozást). Noha már 1937-től katedrája volt, gyűlölte az çllentmondâst nem tűrő „ex cathedra” ^kijelentéseket, a tudományos és mindenféle egyéb dogmatizmust. Nemcsak nagy tudós volt, hanem nagy nevelő és emberséges ember is (1944- ben tagja volt annak a küldöttségnek, amely kijárta az üldözött magyar nyelvészek mentesítését az elhurcolástól); kötetekbe gyűjthető munkái mellett egyik legnagyobb műve a szellemében dolgozó tanítványok népes tábora. Ö még értette a nyelv lelkét, a nemzet művelődéstörténetében betöltött meghatározó szerepét. (Ezért irt néhány kitűnő, csípős nyelvművelő jegyzetet is.) Egyik előadása jelmondatául ezt írta: „A tudomány az életért van - az életünk legyen a tudományért”. Ennek jegyében élt, alkotott, termékenyítette szellemi életünket, s ezt hagyta ránk - sok egyéb kincsével együtt - örökül. SZILÁGYI FERENC Pálcikával (Koreában) Pais Dezső arcképe
